Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-31 / 203. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1979. AUGUSZTUS 31., PÉNTEK Ára: 1,20 forint XXXIV. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM Rátermett fiatalokat a KISZ-szervezetek élére! Békegyűlés Salgótarjánban A KISZ megyei bizottságának napirendién: a kádermunka A Pamutnyomóipari Vállalat újpesti cérnagyárában varró- és kézimunkacémákat gyártanak mintegy háromezer variációban. Termékeik hatvan százalékát tőkés országokban értékesítik. Az üzemben a tervezettnél ezerkétszáz tonnával több varrócérnát állítanak elő, és az 1980-ig tervezett tőkés exportot is túlteljesítik (MTI-fotó — Hadas János felvétele — KS) Bányásznapi ünnepség „Amióta új titkárt választottunk, sokkal jobb a KISZ- szervezet munkája, vonzóbb a mozgalmi élet!” Nem ritka az ilyen válasz, ha munkahelyeken arról érdeklődünk, milyen a KISZ- munka? Mindez persze negatív előjellel is elhangzik, ott, ahol nem rátermett, a közösség tagjainak bizalmát és megbecsülését élvező fiatalt választottak az illető KISZ-bizottság, KlSZ-alap- szervezet élére. Mindebből természetesen téves lenne azt a következtetést levonni, hogy a vezető személye — pontosabban vezetőké, hiszen legalább ennyire fontos az alapszervezeti vezetőségi tagok, KISZ-bizottsági tagok személye is — eleve meghatározza a KISZ-szervezet munkáját! De vitathatalan: sok függ attól, kik kerülnek az élre. Nem kis részben azon múlik tehát az ifjúsági szervezet tevékenysége, milyen a kádermunka, tervszerű-e a különböző szintű vezetők kiválasztása, képzése. Nos — egyebek között —, erről a fontos témáról tárgyalt augusztus 30-án, tegnap délelőtt Békéscsabán, Duna Mihály első titkár elnökletével megtartott ülésén a KISZ Békés megyei bizottsága. A napirendnek megfelelően a gyulai járási és a békési városi KISZ-bizottság tett jelentést arról, miként hajtják végre a KISZ KB 1974. évi szeptemberi káderhatározatát, különös tekintettel az utánpótlásra és képzésre. Amint a megyei testület megállapította: a gyulai járásban tudatos és tervszerű a káderutánpótlás, megfelelő a KISZ ilyen irányú tevékenysége. A békésiekről viszont ez nem mondható el, éppen ezért több feladatot jelölt meg számukra határozatában a megyei bizottság. A KISZ gyulai bizottságának jelentése szerint a járásban 67 KlSZ-alapszerve- zet, 3 üzemi, 4 tanintézeti és 6 községi KISZ-bizottság dolgozik. Itt tehát összesen 67 alapszervezeti és 13 bizottsági titkár káderutánpótlásáról, képzéséről szükséges folyamatosan gondoskodni. A nagyközségi KlSZ-bizottsá- gok feladata az irányításuk alá tartozó káderekkel való foglalkozás. A titkár személye mellett fontos a vezetőségi tagoké is; a járásban 247 KISZ-vezetőségi tag tevékenykedik. A titkároknak mintegy a fele rendelkezik 4-6 hetes KISZ-iskolai végzettséggel. A titkárképző tanfolyamot — ahol az ifjúsági mozgalom vezetői nélkülözhetetlen, máshol el nem sajátítható ismereteket szerezhetnek — a fiatalok 60 százaléka már titkári funkcióba állása előtt elvégzi. Mind ritkábban fordul elő, hogy a pártba való felvétele után az illető fiatal kiválik a KISZ-bőL A gyakorlat az, hogy ezek a fiatalok párt- megbízatásként folytatják tovább KISZ-munkájukat. Békésen 50 fiatal tartozik káderutánpótlás és képzés szempontjából a városi KISZ-bizottsághoz. Sajnálatos, hogy nem mindig a legrátermettebb fiatalok vállalnak vezetői feladatot, kerülnek az alapszervezet vezetőségébe. Ennek oka vagy az, hogy más területen folytatnak társadalmi munkát, kapcsolódnak be a közéletbe, vagy pedig szakmai téren kívánják továbbképezni magukat, s a tanulás miatt nem vállalnak vezető funkciót. A mozgalmi munka szempontjából is hátrányos, hogy a titkárok, vezetőségi tagok a megfelelő tanfolyam elvégzése után csak rövid ideig maradnak funkcióban. A pátrba felvett KISZ-fiatalok közül Békésen is egyre többen a KISZ-ben kapnak pártmegbízatásként feladatokat. A napirenden szereplő témáról folytatott vitában a bizottság tagjai és a meghívott vendégek közül többen kértek szót. A hozzászólásokból és Duna Mihály összefoglalójából egyaránt kitűnt : a káderutánpótlásképzés olyan eszköz az ifjúsági mozgalom tevékenységében, amely nem kis részben meghatározza a KlSZ-szer- vezet tartalmi munkáját. Ugyanakkor nem választhatjuk külön a kádermunkát a KISZ-munka más területeitől, így többek között a tervszerű és hatékony politikai képzéstől sem. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a KISZ Központi Bizottságának közös felhívását követően ebben az évben is megrendezik a tejfeldolgozó és tejtermékgyártó szakmunkások országos vetélkedőjét. A versenysorozat üzemi vetélkedőkkel kezdődött, ezek befejezését követően tartották meg a Békés megyei tejfel- dolgozó üzemekben dolgozó ifjú szakmunkások és technikusok versenyét! Az augusztus 30-án, tegnap Gyulán megrendezett vetélkedőn a Hajdú megyei Tejipari Vállalat Gyulai Tejporgyárának dolgozóin kívül részt vettek még a nagybán- hegyesi Zalka Máté Tsz, a szeghalmi Sárréti Tej Közös Válladat, valamint a gyopá- rosi tejüzem fiatal szakmunkásai. Az eseményen, amelyet a KISZ megyei bizottsága és a Hajdú megyei Tejipari Vállalat szervezett, szakmai és politikai kérdésekre kellett választ adni. Az elméleti kérdések mellett a gyakorlatban is bemutatták á fiatalok, menynyire értik szakmájukat. A gyakorlati versenyben elért pontszámok döntően befolyásolták a végső sorrend kialakulását. A fiatal szakmunkások, technikusok laA második világháború kitörésének negyvenedik évfordulója alkalmából békegyűlést rendezett csütörtökön Salgótarjánban a Hazafias Népfront. A Kohász Művelődési Központban lezajlott nagygyűlés szónoka Kovács Jenő, a KISZ Központi Bizottságának titkára volt. Többek között azt hangsúlyozta, hogy a fegyverkezési hajsza, a háborús uszítás ellen 40 évvel ezelőtt is, csakúgy mint napjainkban, a Szovjetunió emelte fel a hangját a legmesszehang- zóbban. Nem árt erre emlékezni és emlékeztetni, amikor egyes nyugati nagyhatalmak lázas fegyverkezésükhöz igyekeznek indokoltan magyarázatokat összeeszká- bálni. Van azonban egy nagy különbség a négy évtizeddel ezelőtti és jelenlegi erőviszonyok között: akkor a Szovjetunió egymaga vívta békeharcát, ma pedig a szocialista közösség államainak táCsütörtökön véget ért a Pécsett megrendezett IX. hőszolgáltatási konferencia. A több mint 600 szakember részvételével megrendezett tanácskozás napirendjén a kommunális és ipari célú hőszolgáltatás műszaki-gazdasági, szervezési kérdései szerepeltek. Hangsúlyt kapott a tanácskozáson, hogy az energiafelhasználás csökkentése az egész társadalom ügye. Ehhez a fogyasztók is hozzájáboratóriumi vizsgálaton állapították meg a tej, a vaj víz-, zsír- és szárazanyag- tartalmát. A gyakorlati vetélkedő további részében tej- termék-csomagoló és -adagoló gépeket üzemeltettek. Ezt követően zsűri bírálta felül az elkészített termékek minőségét. mogatásával, legyőzhetetlen- né megerősödve. Kovács Jenő beszéde után felszólalt a nagygyűlésen Szalvai József, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek nyugdíjasa, Balga József, a Salgótarjáni Síküveggyár szocialista brigádvezetője és Juhász Nándor, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ-szervezetének titkára. Megbélyegezték az imperialista agresszió, a gyarmati és az újgyarmati elnyomás, fajüldözés megnyilvánulásait, hitet tettek a nemzeti és társadalmi felszabadításukért harcoló népek igaz ügye mellett, rámutattak, hogy hazánkban a béke megőrzéséért folyó küzdelem leghatásosabb formája továbbra is a termelőmunka fellendítése, szocializmust építő hazánk felvirágoztatása. A gyűlés Marczinek Istvánnak, a Hazafias Népfront Nógrád megyei titkárának zárszavával ért véget. rulhatnak, ha megfelelő út-- mutatást kapnak. Javasolták, hogy a fogyasztók részére állítsanak össze megfelelő színvonalú tájékoztató anyagokat, amelyek ismertetik mindazokat a beavatkozási lehetőségeket, amelyek a távfűtőrendszerek energiafelhasználását csökkenthetik. Erre annál inkább szükség van, mivel a távfűtött lakások száma a jelenlegi 360 000- ről 1990-ig várhatóan 860 000- re emelkedik. Kép, szöveg: Kepenyes János A vetélkedőn végül is gyulai siker született, hiszen az első három helyezett a Hajdú megyei Tejipari Vállalat tejporüzeméből került ki. Első lett Veres János, második Takács János, harmadik Vádi László. Az első két helyezett részt vesz a székesfehérvári országos versenyen. A hatvan évvel ezelőtt, 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsor- tűz mártírjainak emlékét idézve immár a 29. bányásznapon köszönti az ország szén-, olaj-, bauxit-, érc- és ásványbányászat mintegy 120 ezer dolgozóját. A Nehézipari Minisztérium csütörtökön tartotta bányásznapi ünnepségét, amelyen részt vett Kovács Antal, az MSZMP KB osztályvezetője, Simon Pál nehézipari miniszter, a bányaipari és a Vegyipari Szakszervezet, a KISZ KB, valamint az ágazati intézményeinek, bányáinak számos képviselője és veteránja. Juhász Ádám nehézipari államtitkár méltatta ünnepi beszédében a bányászok küzdelmeit, erőfeszítéseik eredményeit. Hangsúlyozta, hogy áldozatvállalásaikra nemcsak az egykori nagy „széncsaták” idején, hanem mindig bizton számíthatott az ország. Ezzel a segítőkészséggel — szabadnapjaik egy részét is termelő munkával töltve — dolMegyénkben, ha a magyar —szovjet barátság kerül szóba, nyomban Battonyára gondolunk, arra a helységre, amelyet 1944 őszén elsőként szabadítottak fel a szovjet katonák. Immár hagyomány, hogy erre emlékezve, szeptember 23-án Battonyán minden évben olyan nagyszabású ünnepi rendezvényre kerül sor, mely méltó keretet ad a felszabadítókra való emlékezésnek. A Szovjetunióban, Moszkvában rendezik meg jövőre az olimpiát, így az idei battonyai ünnepséget a barátság -jegyében, az olimpia szellemében tartják. A KISZ Központi Bizottsága megbízásából ugyanis a KISZ Békés megyei bizottsága, az Expressz Ifjúsági'és Diák Utazási Iroda megyei Az MSZMP Békés megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán tegnap délelőtt tanszéki üléseken beszélték meg az oktatók az 1979/80-as tanév politikai oktatásának fő feladatait, módszertani teendőit. A jövő héten kezdődő okgoznak most az ország energiaellátási gondjainak enyhítéséért, a XII. pártkongresz- szus és a felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaversenyben. Az ünnepségen Simon Pál miniszter eredményes munkájuk elismeréseként harminc dolgozónak nyújtotta át a Bányász Szolgálati Érdemérem arany, ezüst és bronz fokozatát, s 18-an vették át a Kiváló Bányász, 14- en pedig a Kiváló Munkáért kitüntetést. Ezt követően a miniszter fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. Ezekben a napokban országszerte sor kerül a bányásznapi ünnepségekre, amelyeken összesen 9455 dolgozó kapja meg a Bányász Szolgálati Érdemérem különböző fokozatait, 78-an a Kiváló Bányász és 241-en a Kiváló Munkáért kitüntetést. Ugyancsak a napokban osztják ki a hűségjutalmakat is, amelyeknek összege eléri a 790 millió forintot. kirendeltsége — Battonya nagyközség párt-, állami és tömegszervezeteinek támogatásával — országos találkozót szervez az „Aranyjelvényesek az olimpiára” tömegsportakcióban részt vevő fiataloknak. A találkozón Békés megye ifjúkommunistái megyénk felszabadulásának 35. évfordulójára emlékezve vesznék részt. A rendezvény előkészítésére és lebonyolítására szervező bizottság alakult, mely augusztus 29-i, szerdai ülésén állította ösz- sze a programot. Eszerint sor kerül Battonyán ünnepi nagygyűlésre, a társadalmi összefogással- épült sport- kombinát átadására, sport- versenyekre, este pedig kultúrműsort láthat a közönség a József Attila Művelődési Központban. tatási év csaknem két és fél ezer hallgatóját mind az Oktatási Igazgatóságon, mind a kihelyezett osztályok színhelyén felkészülten várják és zavarmentesen kezdődhet meg ez évben is a közép és felső szintű politikai képzés, továbbképzés. T. I. Tejfeldolgozó szakmunkások versenye Gyulán A verseny győztese, Veres János a Hajdú megyei Tejipari Vállalat gyulai üzemének fiatalja a fölözőberendezés működését ellenőrzi Az energiatakarékosság az egész társadalom ügye Szeptember 23-án Battonyán „aranyjelvényesek az olimpiára” országos találkozó Tanszéki ülések az Oktatási Igazgatéságon