Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-28 / 200. szám
1979. augusztus 28., kedd NÉPÚJSÁG A Trófea együttes két előadásán ötszázan vettek részt Jelentés a gyulai ■r r . r r •• rri r i rl ifjúsági es uttorohazbol Az ifjúsági és úttörőházak feladata, hogy sajátos eszközeivel hozzájáruljanak az ifjúság neveléséhez, szabad idejük kulturált eltöltéséhez. Ezt a célt — amit annak idején feladatként megjelöltek — eredményesen teljesítik a gyulai ifjúsági és úttörőházban, melyre bizonyíték számos oklevél és az, hogy a „ház” .híre ismert nemcsak hazánkban, hanem az országhatáron túl is. Az elmúlt esztendők során töretlenül felfelé ívelő pályán haladnak. Az idei év eddigi szakaszáról rövid számvetést készítünk dr. Csípés Antalné igazgatóval: — Az elmúlt, évekhez hasonlóan az idén is munkaterv szerint dolgozunk, amelyet a társszervekkel egyeztetünk. Az év elején kiscsoportunkat kettővel bővítettük, s így számuk tizenötre emelkedett. Februárban öt kiscsoportunk vett részt a városi úttörő seregszemlén, ahol a bábcsoport arany, a citeraszakkör ezüst, míg a gyermekszínpad szintén arany, az úttörő modellező szakkört ugyancsak arany oklevéllel jutalmazták, örvendetes, hogy a díszítőművész szakkör a megyei „Korok és gyermekek” című kiállításon a második helyet szerezte meg, melynek elismeréseként, a szakkörösök csillebérci úttörő alkotótáborban vettek részt.. A gyermeknap alkalmából gazdag programot, állítottunk össze a különböző korosztályú gyermekek, számára, különös tekintettel a nemzetközi gyermekévre, melynek szellemében végezzük munkánkat egész esztendőben. Nagy sikerrel szerepelt intézményünkben a budapesti Trófea együttes, de a járdarajzversenyben is sokan vettek részt, s közülük a legjobbakat megjutalmaztuk. — Most a nyári időszakban a házban is uborkaszezon van? — Szó sincs róla! Időben elkészítettük nyári programunkat, s a tanév befejezése előtt több mint 600 programfüzetet; juttattunk el a gyermekeknek, de időről időre plakátot készítünk, s azzal „csalogatjuk” rendezvényeinkre őket. Szoros kapcsolatot alakítottunk ki a napközis csoportvezetőkkel, a napközisek látogatják is rendezvényeinket. Rendszeresen foglalt a játékterem, ahol pingpong, rex, asztali foci áll a gyermekek rendelkezésére. A legkedveltebbek a nyári időszakban a sportjátékok és mesetémájú ösz- szejövetelek. A kiscsoportok egy része nyáron is működik, a modellező, az Atlasz Club, a fotó-, a társastánc és a Délibáb Klub, valamint a báb- és díszítőművész szakkör. Bár lassan elérkezik az iskolai tanév kezdete, de a hátralevő időszakban is jól szórakozhatnak nálunk a fiatalok — fejezte be a beszélgetést az 'igazgató. Ormosi Péter Bálint György Macska* Barátom volt és kollégám; nehéz most róla írni. Reméltem, hogy még nagyon sokáig nem kell „visszaemlékezni” rá, mert azt mondják, hogy a macskák hosszú életűek. Lehet különben, hogy ő is sokáig élt; korát senki sem tudta pontosan. A szerkesztőségben, azt hiszem, hét évig teljesített szolgálatot. Rendszerint a kapubejáratnál ült, ő volt kapunk belső munkatársa. Neve nem volt. Egyesek tudni vélték, hogy Gyulának hívják, de erre nem volt semmi bizonyíték. Én éppen azt szerettem benne, hogy nem volt neve. A név elhatárolást, skatulyázást jelent és rendszerint nem fejezi ki egészen híven a viselőjét. Közigazgatási és jogi célokra kétségkívül használható, de jellemző ereje szegényes. E macskának viszont nem voltak sem illetőségi, sem jogviszonyai. Fölötte állt minden elképzelhető kapcsolatnak —■ ezért irigyeltem néha. Semmiféle név nem •Hetvenhárom évvel ezelőtt született Bálint György újságíró, a harmincas évek baloldali magyar sajtójának kiemelkedő alakja, aki fiatalon a fasizmus áldozata lett. Ezen írása Az állatok dicsérete című, 1938-ban megjelent kötetéből való. lett volna méltó hozzá. Legfeljebb talán ez: Lao-ce. A nagy kínai bölcsre valóban emlékeztetett. Órákig ült egy helyben, mongolos metszésű szemével, méltóságteljes, de mégsem fárasztó pózban. És ezek nem voltak elveszett órák, sem a maga, sem környezete számára. Mély belső harmóniával szemlélte a világ zaj- lását. „Rendet tartani cselekvés nélkül” — ezt a lao- cei életelvet követte, teljes sikerrel. Nála belül rend volt, és kiegyensúlyozott nyugalma jól hatott azokra, akik találkoztak vele. Engem legalábbis mindig megnyugtatott. A köz- és magánélet súlyos pillanataiban boldogan társalogtam vele, a magunk megszokott, közvetlen modorában. „Semmi sem nagyon fontos — szokta mondani Lao-ce szellemében. — Semmi sem állandó, kivéve magát a változást. Nem kell túl hevesen gyűlölni és túl izzóan szeretni. Nem kell nagyon részt venni a dolgokban. Az a baj, hogy az emberek túlságosan sokat mozognak. Mindig akarnak valamit. Miért? Én nem akarok semmit, sokat ülök egy helyben, és néha kényelmesen sétálok. Rendszerint éjszaka, mert ilyenkor kisebb a lárma, és az aktivitás. Tudom, hogy nincs semmi gyakorlati értékem. Haszontalan vagyok a szó polgári értelmében, hála istennek. Azt hiszem, egeret kellene fognom, de azt lehetőleg elmulasztom, mert túl erős testmozgással jár. És ha el is Tanévelőzetes a mezőhegyesi szakmunkásképzőből A jövő esztendőben lesz 25 éve, hogy a mezőhegyesi 614. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet felvette Zalka Máté nevét. A nagy eseményt szoboravatással is szeretnék megünnepelni. Ha megkapják rá a lehetőséget, a neves szobrászművész, Búza Barna vállalkozna a Zalka Máté- szobor elkészítésére. De maradjunk a jelenben. Az iskola az idén sikeresen teljesítette beiskolázási tervét, 148 elsőéves kezdi meg tanulmányait az iskolában gépszerelő, villanyszerelő, esztergályos, női szabó, géplakatos, hegesztő és autószerelő szakmában. A géplakatos szakmában az idén igen nagy volt a túljelentkezés, még válogatásra is volt lehetőség. A mezőgazdasági kovács szakmára viszont mindössze ketten jelentkeztek, éppen ezért szakmai képzésükre csak Szolnokon kerülhet sor. A hét kőművestanuló pedig Orosházán kap szakmai képzést. Az iskola 358 tanulója szerencsés helyzetben van, mivel a 120 személyes kollégium ki tudja elégíteni a jelentkezők igényeit. A fiatalokat gazdag szakköri program várja. Két esztendeje működik sikerrel a honismereti szakkör, amelyben a diákok az iskola történetét dolgozták fel eredményesen. De kutatták a Mezőhegyesi Cukorgyár történetét, az ott dolgozó munkások életmódját is, és felkeresték az állami gazdaság régi, még cselédsorban is élt dolgozóit. Ez utóbbi munkájukat tovább folytatják. Az intézet énekkara tavaly volt 10 éves. Sikereiket az új tanévben tovább szeretnék növelni. Az ifjúsági klubban a zenei nevelés egyéb formáira is gondot fordítanak. A zenei folklór és a komoly zene alapjaival itt ismerkedhetnek meg a szakmunkás- tanulók. A hagyományoknak megfelelően az idén is 10 tanulóval képviseltették magukat a szolnoki énekkari táborban a mezőhegyesi diákok. Üj lehetőséget teremtett számukra a tavaly alakult citerazenekar is. Az új esztendő új feladatokat is hoz magával. Kiemelt feladatként dolgozik az iskolavezetés azon, hogy bekapcsolja a tanulókat a szocialista brigádmozgalomba. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján pedig az osztályközösségeken alapuló KISZ- alapszervezeti munka új lehetőségeit kell kiaknázni. A mozgalmi munkára alkalmasabb szervezeti keretek hasznosságát bizonyítja, hogy bevezetésekor 80-ról 220-ranőtt a KISZ-tagok száma. Az alapszervezetek irányításában az osztályfőnök, a mindenkori patronálón kívül részt vesznek a szakoktatók és a kollégiumi csoportveze- zetők is. A jövőben aKISZ- szervezet válik a szabad idős programok fő szervezőjévé és összefogójává is. Így megszűnnek a programokban eddig másutt is előforduló átfedések. Nagy és jelentős évfordulóhoz érkezett el szocialista szakmunkásképzésünk: létrejöttének 30. évfordulóját ünnepli az idén. Ehhez szeretnének a korábbiaknál is jobb munkával, tartalmasabb iskolai élettel csatlakozni a mezőhegyesiek is. B. S. E. Szociográfia Körösnagyharsányról Az életviszonyok kutatásának korát éljük, s nem indokolatlanul. Még hosszú állandóság, mozdulatlanság közepette is jó tudni, mi mindent rejt egy-egy település magában, hát még akkora változás után, mint ami náfogom az egereket, mit ér! Nem rágják ki a régi új- ságkötegeket és a mai íróasztalokat? Hát aztán? Majd kirágja őket az úgynevezett történelem. Ha mindenáron vadászni akarok, legfeljebb a saját bolháimra vadászom, mert ez a művelet aránylag kényelmes, és nem nélkülözi a humort és kecsességet.” Ennél többet sohasem mondott a macska a lépcsőházban, és rendszerint még ennyit sem. Mondom, rám megnyugtatóan hatott. Különösen annak örültem, hogy szerkesztőségi macska gondolkozik így. Régi, titkos vágyam egy olyan szerkesztőség, mely nem foglalkozik az eseményekkel. „Egyszer majd megalapítjuk” — mondtam néha biztatóan a macskának. A nagy tervhez most egyedül vagyok. A macska csendesen, de határozottan visz- szavonult az életből, azon a napon, mikor Sanghájt bombázni kezdték a japánok. Nem sokkal előbb még ott tűnődött a helyén, és ha elmentem mellette, kedvesen, de tartózkodóan üdvözölt. Aztán eltűnt, és később megtalálták kihűlt testét a pince sötét sarkában. Finoman, tapintatosan és zárkó- zottan halt meg, úgy, ahogy élt. Nem is jó szó, hogy „meghalt”. Inkább így kellene mondani: megszűnt, mikor már úgy látta, hogy eleget tűnődött, abbahagyta magát. Nyilván tudta, hogy ez végérvényes; a túlvilágról nem voltak illúziói. Az eseménymentes szerkesztőségből, attól tartok, most már nem lesz semmi. Egyedül nincs elég lelki erőm hozzá: napról napra rajtakapom magam, hogy komolyan veszem a dolgokat. És a lépcsőházban már nincs senki, aki Lao-céből idézne. Fehér volt, fekete foltokkal. lünk három és fél évtized alatt történt. Különösen a parasztság életében. Mi maradt meg régről, s kellően érvényesül-e az új? — erről olvashatunk Varga Dávid Békés megyei szerzőtől a Forrás — a Kecskeméten megjelenő folyóirat —• hasábjain. A Paraszti rétegződés a periférián című cikk bár részlet egy hosszabb tanulmányból, a lényeget ösz- szegzi. Egyetlen beszélgetést idéz ugyan a sok közül, de az annyira jellemző, hogy alkalmas a következtetések levonására. összekapcsolva a parasztság régi és mostani helyzetét elemző szakértők megállapításaival. „Nem panaszkodom, csak azt mondom, hogy kizsákmányoló most is rettenetesen sok van köztünk. Köny- nyen, nevetve veszik föl a pénzt, mi meg izzadunk. — A község gyengén fejlődik. Azért-e, mert itt a fővárostól távol vagyunk? — Osztályok? A régi nagygazdák: egy. Most is olyan szemmel néz rám, mint a múltban... — Középparaszt: akinek valaha volt 10—12 hold földje. Ezek megint együtt vannak, ezek is védik egymást. De mink, ezek a csórók, nem fogunk össze. Mert mind be akar még most is vackolni közéjük... — Annak megy jobban, akinek azelőtt is jobban ment, akinél egy ki? alap maradt. Van itt egy té- esztag, van neki legalább- egymilliója letétben, tart most is vagy nyolc jószágot. Annyit dolgozik, mint egy állat, de nem a téeszben. Ott épp az a 150 napja van, ami kell, de azt is más csinálja az ő nevére. Egy másik ilyen miatt elkapták a brigádvezetőt, hogy 8—10 napot írt neki és felvette a pénzt...” Milyen hatás és hogyan érvényesül Körösnagyhar- sányban? — teszi föl a kérdést Varga. „A dolgok alakulása jócskán eltér az olyan falvakétól, amelyeket közvetlenül érint az iparosodás, vagy azokétól, amelyek kedvezőbb fekvésük miatt, egy jó gazdasági konjunktúra kihasználásából, személyes kapcsolatok révén jobban a haladás sodrába kerülnek. Több oka van ennek.” Az elsőt a közösben kellőennem kötött, ám a régi vagyonon alapuló háztáji gazdaságban látja, amelyet sajátos, helyileg értelmezett elvek szerint valósítanak meg. Aztán. A faluban főleg, a középkorúak és idősebbek maradtak, akik inkább visszafogják a téesz fejlődését, mintsem előre viszik. Nincs új szakmai tagozódás, de megmaradt a középparaszti szemlélet. A lendület hiányának harmadik oka: a perifériára kerülés. Régen a 16 kilométerre levő Nagyvárad virá- goztatta fel a községet, ma a mindentől távol esés nyomja rá a bélyeget. A végkövetkeztetés igen elgondolkoztató, sőt figyelmeztető. Érdemes szó szerint idézni. „A lehetőségek élesen kettéváltak. A téesz, mint gazdálkodó egység, nem tud gyümölcsözően termelni, a periférián jó piacot szerezni, kedvezőbb lehetőségek után nézni. Marad tehát a háztáji, aminek mostanában nagyon jó lehetőségeket teremt az országos gondoskodás, s még csak járni sem kell érte, hiszen helyben van a tejcsarnok, helybe jön az állatforgalmi üzletkötő, s ha elhullik az állat, fizet a biztosító. A gazdálkodás e két oldalát egy okos, rugalmas téeszve- zetés a közös számára is előnyösen tudta volna működtetni, eggyé forrasztani. Ám a falu társadalmának meghatározó eleme, a jómódú középparasztság évről évre olyan vezetőség mellett voksolt, amely szem előtt tartotta, kifejezte a háztájihoz fűződő érdekeit.” A mai valóság, ha nem is általános, de létező problémáját felfedő és gondosan vizsgáló írást szívesen olvastuk volna az Üj Aurora vagy a Békési Élet közlésében. KÉPERNYŐ Kulisszatitkok Egy színészosztály munkáját végigkísérni a főiskolán, s évenként tudósítani róla: jó ötlet, s a közönséget mindenkor érdeklő téma. Hiszen ebben a szakmában a képzés sokkal ismeretlenebb, mint az összes többié- ben együttvéve, ezért aztán mindenki csak a különlegességre gondol. No meg a régi előítéletek is kísértenek. Szóval pont ideje, hogy a néző bepillanthasson a színinövendékek életébe, s lássa a mesterség elsajátításának mozzanatait. Vajek Judit és Burza Árpád — a riporter és az operatőr-rendező —tehát fontos feladatot vállalt, bár ezzel a megjegyzéssel. „Nemcsak a színésszé válást kísérik figyelemmel, sokkal inkább örömökről, kudarcokról, egyéni és közösségi konfliktusokról, küzdelmekről számolnak be.” Minden iskolában a tanulás: munka. Különösen az itt, nehéz testi és szellemi erőt igénylő. Tánc és torna, pantomim és vívás, ének, zene és beszéd stb. S természetesen a darabgyakorlatok, meg a műveltséggyarapító tárgyak. S közben az osztály éli a maga egyéni és közös életét. A második évfolyam 15 hallgatója eseté- • ben mindkettőt rosszul. Sok a lógás, nemtörődömség. A bajok már az első évben kezdődtek, a másodikban elhatalmasodtak. Persze nem mindenkinél, h pestiek mindenben feltalálják magukat, főleg egymás társaságában. Legalábbis a megszólaltatot- tak többsége így véli. De kik kaptak szót az egyórás filmben? Csupán a „problémások”, akikkel sok zűr volt tanulás, magatartás vagy teherbírás tekintetében. A kicsapott, mert kicsapongó diák, az öngyilkossággal kacérkodó, fejvesztett diáklány. S azok, akik azt képzelték, majd pátyolgatva egyengetik útjukat, s közben rádöbbentek: maguknak kell a harcot állni. Nincs összetartás, szeretet, inkább csak kudarc, amelyet elviselni még az osztályfőnök — Kerényi Imre — sem segít. Csak szívós munkát kíván. A jó közösség ismeretlen, a recept:oldják meg maguk a problémákat. Kerényi véleményét egy mondata tükrözi legjobban. Jó színész az lesz, aki ilyen körülmények közt is állva marad. Különben is a második év kritikus időszak volt a túlterhelés miatt. Azóta viszont rendeződtek a dolgok, az osztály túlesett a krízisen. A film magát a munkát csak felvillantotta, a válságok megoldását pedig — egy kivételével — személyenként félmondattal tudta le. Így szinte az egészet a szertelen, duhaj, vagy vergődő, valami másra vágyó növendékekkel való beszélgetés uralta. Azt a látszatot keltve, mintha a színésszé válás emberfeletti, összeroppantó küzdelem lenne; vagy pedig ha nem az, akkor a kiválasztás nem sikerült. Mert ide többségében labilis idegzetű, felleg- járó, hamar elkedvetlenedő fiatal került, aki sem elemi alkalmazkodásra, sem a kitartó munkára, tanulásra nem képes. Nyilván egyik sem fedi a valóságot, de mindkettő a színészmesterséggel kapcsolatos régi, rossz beidegzettséget igazolja. És semmiképp sem ad hű képet az osztályról, mert egyoldalú. A vállalt programhoz is, hiszen az öröm alig csillant fel. A rossz közérzet boncolása viszont úgy lett volna reális, ha a másik csoport — amelyre többször történt hivatkozás — is szót kap. De a szembesítés elmaradt, s ha hinni lehet is a boldog végnek, úgy tűnik, a konfliktusok maguktól megoldódnak. Csak ki kell várni. V. M. Vass Márta
