Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-26 / 199. szám

1979. augusztus 26., vasárnap o Nyári diákmunka A munkaügyis szigorúan végigmért, aztán megkérdez­te; bírom-e a ládaemelgetést, majd igenlésemre aláírta a lapocskát. Konzervgyári be­lépő volt, amely igazolta, hogy tulajdonosa „sm”, azaz segédmunkás. Egy hónap alatt, kemény munkával, ezerhétszáz forintot keres­tem. A vége felé már ke­resztnevemen szólítottak az asszonyok, s amikor hat óra­kor körbekurjantották, hogy „vacsora”, maguk között szo­rítottak helyet az asztalnak használt fórumládáknál, megkínáltak a másik üzem­részből szerzett uborkával is. Ezerhétszáz forint nagy pénz volt akkoriban, s nem csak arra jó, hogy farmert, egy­két divatos inget, könyvet vásároljak rajta, hanem arra is, hogy saját bőrömön érez- zem, mennyit kell érte dol­gozni. Sokat kellett. Osztálytársamnak protek­ciója ■ volt, ezért — ahogy mondta — inkább csak pénzt keresni szegődött, ami szó- használatban nem a „dolgoz­ni” ige megfelelője volt. Benzinkútnál mosta az abla­kot, s bár mindössze két hé­tig koptatta az erre hasz­nált szivacsot, mégis kerek háromezer forintot vágott zsebre, ami a másodikos gim­nazistáknak legalább is óri­ási összeg volt, ha ugyan nem valóságos vagyon. Ez a háromezer forint nemcsak ar­ra volt jó, hogy magnóvá változzék, hanem — akkori és mai nézetem szerint — arra is, hogy bizonyítsa; nem mindig az keres többet, aki hasznosabb munkát végez (ugyanis konzervgyári segéd­munkásságomat minden sze­rénytelenség nélkül maga­sabb rendűnek tartom, mint a benzinkúti ablakmosást). Nyár végén soha nem mu­lasztom el végigkérdezni fia­talabb ismerőseimet, hol dol­goztak, merre jártak? Ki ilyen, ki amolyan élménye­ket mesél, de sajnos, azok vannak többségben, akik sze­rint mindenhez inkább van köze júliusi—augusztusi el­foglaltságuknak, mint a mun­kára neveléshez. Van, aki hivatalhoz került. Már az el­ső nap hivatta a főnök; egy hónap nem nagy idő, bele­jönni úgysem tudna a mun­kába, így inkább húzza meg magát, váljék észre nem ve­hetővé. A szabadságolások miatt egyébként is üres szo­bában ez játszi könnyedség­gel megvalósítható volt. A pénzt a hónap végén hiány­talanul megkapta, el is köl­tötte, ám azt az érzést, hogy dolgozni tulajdonképpen nem is olyan nagyon muszáj, már alig lehetne kétségessé tenni előtte. A gyakorlati tapasz­talat ugyanis sokszor az el­vek ellen szól. Kerülgetem, kimondani nem nagyon akarván a lejáratott, de mégiscsak hasznosnak és fontosnak tűnő kifejezést; életre nevelés. Tagadhatat­lan, hogy ebben a nyári munka jelentős szerepet ját­szik. Ám az is tagadhatatlan, hogy jócskán van még ten­nivaló, ami — bár nem tu­dományos értékű megállapí­tás, de — a maga szubjekti­vitásával együtt is elgondol­koztató; nem beszélve most a kollektív lógásnak is ^te­kinthető szakmai gyakorla­tokról. Ismerem a statisztiká­kat: diákjaink nyáron ennyi és ennyi forint értékű mun­kát végeztek el üzemeink­ben, termelőszövetkezeteink­ben. Mégis, talán nem ártana közzétenni egyszer azt a ki­mutatást is, amelyikben azt is megtaláljuk, hogy milyen értékű munkát végezhettek volna el „a nyári gyerekek” — ha mindenki komolyan veszi a dolgát. Ballai József Nemzetközi találkozó Primorszkőban Sport, ifjúság, turizmus, kultúra Primorszko bulgáriai tele­pülés, a tengerparton, a tö­rök határtól negyven kilomé­terre északra. Augusztus 4. és 12. között itt rendezték meg a II. Európai Ifjúsági és Diákturisztikai Centrum-ta­lálkozót. Hazánkat dr. Ré­vész Péternek, az Állami If­júsági Bizottság osztályveze­tőjének vezetésével öttagú delegáció, valamint az Ex­pressz Ifjúsági és Diákuta­zási Iroda szervezésében né­pes csoport képviselte. A hi­vatalos delegáció tagja volt Cs. Tóth János, a KISZ Bé­kés megyei bizottságának munkatársa is. A találkozón szerzett élményeiről, tapasz­talatairól beszélt. — Milyen céllal, feladattal szervezték meg a találkozót? Milyen programjaitok vol­tak? — Huszonöt ország — az európaiakon kívül az Ame­rikai Egyesült Államok — negyvenkét szervezete vett részt a primorszkói konfe­rencián. A világ ifjúsági szer­vezetei közül a Nemzetközi Demokratikus Ifjúsági Szö­vetség, két nyugat-európai ifjúsági utazási szervezet: a BITEJ és a FIYTO, az ugyancsak nyugati Ifjúsági Házak Nemzetközi Szerveze­te valamint a CIMEA kép­viseltette magát. A delegá­ciónkkal utazó csoportban úttörővezetők, orosházi és Veszprém környéki fiatalok voltak. A találkozót és kon-, ferenciát az 1974-ben, Bécs- ben a diákturizmusról elfo­gadott határozat, valamint a három évvel ezelőtt Varsó­ban megrendezett első nem­zetközi találkozón hozott el­határozások szellemében hív­ta össze a Georgi Dimitrov- ról elnevezett bolgár KISZ. A csodálatos természeti és épített környezetben, min­den igényt kielégítő ellátás­ban részesültünk. Az ifjúsági és a diákturisztika ügyének továbbvitele, az országok és szervezetek közötti együtt­működés kiszélesítése volt a fő téma. Részben előadáso­kat és tájékoztatókat hall­gattunk meg, másrészt vitá­kon fejthettük ki vélemé­nyünket, s nem utolsósor­ban : sportversenyeket és művészeti bemutatókat is szerveztek a szívélyes ven­déglátók. — A tanácskozáson tizen­négy ország képviselői szó­laltak fel. Dr. Révész Péter nagy érdeklődéssel fogadott beszédében először a hazai Edzett Ifjúságért mozgalom­ról, a tapasztalatokról adott tájékoztatást. Különösen azokat a hasznos, megfelelő­en átdolgozva más országok­ban is alkalmazható módsze­reket említette, amelyek a 6—30 év közöttiek sportolá­sát, turizmusát szolgálják. A magyar küldöttség vezetője bemutatta az Expressz szer­vezési lehetőségeit, új szol­gáltatásait is. A résztvevők nagy figyelemmel hallgatták Viktor Schulgának, a Szput- nyik nevű szovjet ifjúsági utazási iroda osztályvezető­jének hozzászólását, aki a tanácskozás központi témá­ját is megfogalmazta: az or­szágoknak törekedniük kell arra, hogy az odalátogató fiatalok mindazokat a ked­vezményeket megkaphassák, amelyet az ország saját tu­ristafiataljainak megad. A szovjet delegátus azt is el­mondta, hogy az 1980-as olimpiát a világ fiataljainak sportünnepévé kívánják ten­ni. — A sportrendezvényeken és versenyeken a magyar fiatalok is részt vettek? — Természetesen, és a szo­ros nemzetközi mezőnyben igen szép sikereket arat­tunk. Az orosházi fiúk pél­dául a spanyolokkal játszot­tak, s gól nélküli döntetlen volt az eredmény. Sajnos, de a tizenegyesrúgás nekik sem ment, így végül mégiscsak a spanyolok győztek. Lányaink ugyancsak fociban, homok­ban, a negyedikek lettek. A rendezők igyekezték a sport jegyében megrendezni a ta­lálkozót. A nyitóünnepségen például harisszg Petrik szov­jet világbajnok tornásznő vonta fel az olimpiai zász­lót. Emlékezetes még Gilov- nak, a hazaiak sakkozójának 42 táblás szimultánja, az 1980 méteres — „olimpiai mérföld” — futóbajnokság, amelyet természetesen NDK- beli fiú nyert meg. — Primorszkóról, földrajzi fekvésén kívül, nem sokat tudunk. Végeredményben hol adtak otthont ennek a nagy­szabású találkozónak? Az egyik délután a magyar delegációt fogadta Janev Ni- kolov, a tábor vezetője. A húsz évvel ezelőtt, akkor még sátortábornak létrehozott lé­tesítményben ma három szál­loda, nyolcszáz, kő- és hat­száz faház várja a pihenni, üdülni, nyaralni vágyó fia­talokat, egyszerre hatezer-ötr száz személyt. A turisztikai centrum egy kisebb városhoz hasonlítható, amelynek pél­dául külön mezőgazdasági termelőszövetkezete is van. A táborvezető arról is tájékoz­tatott bennünket, hogy je­lenleg a centrum téliesítését és tízezer személyesre való bővítését tervezik. Gondo­lom, több Békés megyei fia­tal is megfordult már eb­ben a turisztikai létesítmény­ben, s a következő években még többen tölthetnek el Primorszkőban néhány fe­ledhetetlen hetet. — Végezetül: milyen kul­turális programoknak lehet­tetek részesei? Milyen ta­pasztalatokkal tértetek ha­za? — Szinte lehetetlenség va­lamennyit felsorolni. Többek között három plakátkiállítás volt: turisztikai, kulturális és művészeti, valamint a nem­zetközi gyermekévvel kap­csolatos „utcagrafikákat” lát­hattuk, köztük a magyarokat is. Emlékezetes még a ten­gerparton hagyományos Nep- tun-karnevál is, különösen a szovjet pantomimesek sze­replése. Hatodikén fiatal bolgár művészekkel találkoz­tunk. Rosten Boszef író és Margarit Mikolov rendezőnő a bulgáriai fiatal alkotók kö­rének elnökhelyettesei a művészek társadalmi szere­péről adtak izgalmas, s ha­zai környezetben is haszno­sítható tájékoztatást. Az egyik napon Nessebárba és Burgaszba kirándultunk, ugyancsak hatodikán a te­lepülés művelődési házában nemzetközi dal- és népitánc- tanuláson bizonyítottuk; mit tudunk mi, magyarországiak. — A tanácskozások, a dél­előtti, délutáni és késő éj­szakai órákig tartó találko­zások, a sportrendezvények, a sokat emlegetett, s a hét­köznapok valóságába mind­inkább beilleszkedő helsinki szellemmel itatódtak át. Ez a találkozó is a békés egymás mellett élés ügyét szolgálta. Az utolsó napon elfogadott, és aláírt záródokumentum két része érdekes. Az egyik azt mondja ki, hogy a jövő­ben a gyermekek üdültetésé­re kell nagyobb súlyt helyez­niük az országoknak. A má­sik pedig az, hogy a legkö­zelebbi nyári olimpiai játé­kokra minél eredményeseb­ben készüljenek fel a csapa­tok, versenyzők: ezt is segít­sék elő az aláíró szervezetek. Ügy hiszem, hogy hasznos, egymás ismerését jól szolgá­ló, élményekben telített volt a Primorszkőban eltöltött nyolc nap. (Nemesi) A grafikus 1 Nap mint nap találkozunk munkáival. Kezünkbe vesszük az ÚNI- RON, az OPTIRON, az IDE­ÁL, a BIOMAT mosószercsa­lád, a mézes linzer, a mire­lit tiroli almásrétes, a Met- ropol cigaretta, vagy éppen a „Ki nevet a végén?” tár­sasjáték dobozait, és csak a legritkább esetben gondolunk arra, ki tervezte, ki készítet­te ezek grafikáit. Nem is­merjük őket, pedig akarat­lanul is ízlésünk, egész cso­magoláskultúránk formálói. A Kner Nyomda termékei például úgy váltak világhí­rűvé, hogy a dobozok ter­veit, grafikáit készítőket csak közvetlen környezetükben és a szakmai berkekben isme­rik. E névtelen alkotók közül szólaltatjuk meg most Za- horán Máriát, aki a Kner Nyomda ösztöndíjasaként 1975-ben végzett.az Iparmű­vészeti Főiskola Typo-grafi- ka tanszékén. „Már a nyom­daipari szakközépiskolában tanított Szántó Tibor, a főis­kola szakrajztanára, akinek végül is nem kevés szerepe volt abban, hogy ezt a pá­lyát választottam. A kezdés persze nem volt könnyű. Igaz, három évet dolgoztam már a Knerben, a főiskola megkezdése előtt, de időköz­ben átadták az új nyomdát. A korábbinál felelősségtelje­sebb, nagyobb feladatok vár­tak a grafikusokra. Nemcsak a megrendelők lettek igénye­sebbek, de az új technológi­ák teremtette követelmé­nyekhez is fel kellett nőni.” — Vallja a kezdés nehézsé­geiről és önmagáról. Örömmel vállalkozott ar­ra, hogy bevezessen a grafi­kusművészet műhelytitkaiba, a dobozok, címkék, prospek­tusok tervezésének sokak számára ismeretlen világába. — A grafikus legtöbbször megrendelésre dolgozik, nem lehet mindig szabadon, saját elképzelései szerint terveznie. Van olyan megrendelőnk, aki szinte a legapróbb részletekig leírja elképzeléseit, mások csak a terméket jelölik meg, amihez a csomagolóanyag, doboz elkészítését várják. Az elkészült grafikákat nemegy­szer úgy átrendezik, hogy arra alig lehet ráismerni... — És ez idegesítő? — Természetesen az, de ha nem tudjuk meggyőzni a megrendelőt a magunk iga­záról, ha a terv önmaga nem volt elég meggyőző, akkor nincs más választásunk, mint eleget tenni a kívánságok­nak. A nyomdai grafikus számára azonban más meg­kötöttségek is léteznek. Eze­ket a- kívülállók legtöbbször csak nehezen értik meg.. El sem tudják képzelni, miért kell ismerni a nyomdai eljá­rásokat, a technológiát, a pa­pír minőségét, a példányszá­mot. — Mi történik akkor, ha ezek közül valamelyiket nem veszik figyelembe? — Előfordulhat, hogy nem ismerünk rá a termékünkre. Persze ezt legtöbbször sike­rül megelőzni. Az elkészült grafikákat szakemberekből álló házizsüri vizsgálja fe­lül... Azután a papírmére­tek nem kellő ismerete pa­zarláshoz vezethet. A gazda­ságossági szempontról sem szabad tehát megfeledkezni. Sőt, ez alapvető kérdés! — Ennyi megkötöttség mel­lett, úgy tűnik, az alkotó fantázia szigorú korlátok kö­zé szorul. Nem hat ez béní­tóan? — Nem mondanám, inkább újabb és újabb ötletek „fel­fedezésére” ösztönöz, a ki­alakult viszonyok ugyanis valóságos gondokat tükröz­nek. Azt például, hogy egész csomagoláskultúránk színvo­nala elmarad a lehetőségek­től. Mi, azt hiszem, éppen ezen a területen tehetünk so­kat, ha hivatásunknak ^érez­zük amit csinálunk, ha a „kö­telezőn” kívül többet is te­szünk. — Többet? Hogyan? .— Kevés az olcsó és kor­szerű csomagolóeszköz. Ve­gyünk például egy áruházát, ahol van csomagolópapír, címke, reklámtáska, doboz, plakát, stb. Van, csak éppen nem egységes, nem elég esztétikus, nem egymáshoz kapcsolódó. Csak kevés vál­lalat, áruház keres fel ben­nünket olyan szándékkal, hogy egységes csomagoló­anyagot tervezzünk. Tavaly az Alföldi Porcelángyár ter­mékeihez készült (Zahorán Mária tervei alapján, a szerk.) egységes csomagolóanyag­család. Zahorán Mária grafikus munkái már sok kiállításon szerepeltek. Grafikáit bemu­tatták már Hódmezővásár­helyen, Budapesten és Ogyesszában is. Ebben az év­ben az alkalmazott grafikai művésztelep titkára lett... Kepenyes János Nyári koncertkörútja során megyénkben is fellépett az Omega együttes és a Hobo Blues Bend. Gyulán és Békés­csabán adtak koncertet az együttesek, melyeknek műsorát j több ezer fiatal hallgatta meg. Felvételünkön: Kóbor János, : az Omega szólistája a gyulai koncerten Fotó: Béla Ottó $ „Pusztuljka” „Már csak ez kellett. Alig küzdöttem haza a Balcsiról, máris felzrikáltak. Hogy mi­ért? A minap ellejtettem á suli előtt, s mit tapasztal­tam: tanerőink tiszta erőből hirdették, egy kapura nyalt cetlin: jöjjünk szeptember 3-án évet nyitni. Hát mit akarnak ezzel? Ma még csak augusztus 25. van. Hol van még az a fránya évkezdet? S már ilyen marhaságokkal iz­gatják az emberek fiát. Nyár közepén.! Szörnyella! Van is egy égbekiáltó öt­letem. Ha így tudnék' éne­kelni, Skála-Mancinál jelest kapnék. Már beszéltem a múltkor róla a sköcökkel. Meg kellene fírolni egy bul- lózeres hapsit, hogy tűzzön ■l a sulink felé. Ott aztán capcsoljon ötödik sebesség­be, s masinájával addig bir­kózzon előre-hátra, amíg egy falat fal is marad a suliból. Mi több, a heti rágógumi­adagomat felajánlom ezért neki. Ha ő nem szereti, jó lesz a fiának. Tényleg, most jut eszembe, Vargának az apja ilyen bul- dós krapek. A fiától még vissza is kapnám a bubiét. Ha nem, hát akkorát lepat­tintok neki, hogy maga alá piszkít. Azt az anyja újra hátulgombolósban járathatja a Janit. Nos, ezt nevezik két pusz- tuljkának, meg egy pörölyös csapásnak. Mi az a pusztulj­ka? Hát ezt sem tudod? Pe­dig Samu, a biosztanár min­dennap erről brekeg. Azt mondja, a légy nem légy. mert az azt jelenti: ottlégy, ezért a neve pusztulj el, vagyis pusztuljka. rt Szóval, valahogy igy kelle­ne a sulit is elpusztítani. A krapekokkal pedig vállaljuk, hogy fölhintjük a helyét só­val, úgy mint‘ punéknál tet­ték. Tudod, az a régi ele- fántos história. A srácok meg biztos vállalják, hisz min­denki vállal most valamit. S a sulit meg ők is úgy szere­tik, mint krumplibogár a ro­varirtót. Tanerőink meg ilyen cet­likkel ijesztgetnek, aztán cso­dálkoznak, hogy az évnyitón nem kapnak puszit. Tényleg, és velük mi legyen, ha már leromboljuk a sulit? Á, erre is van ötlet. Megnyújtjuk ne­kik a vakációt. Ezentúl szep­tember elsején kell kiadni a szünetet, egészen augusztus 31-ig.”- jp-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents