Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-19 / 194. szám

NÉPÚJSÁG 1979. augusztus 19.. vasárnap Gyerekeknek Cinci, a rettenetes Ahogy az udvar többi la­kójának, úgy Cinci cirmos­nak és Dzsudi kutyusnak is fontos munkakört kell be­töltenie. Cinci feladata az egérfogás, Dzsudié, a kis tacskóé pedig a ház őrzése, s a patkányok üldözése, el­fogása. De ahogy az emberek, úgy az állatok sem egyformák. Akad közöttük szorgalmas és lusta, bátor és gyáva, igaz­mondó és hazudós, meg még sokféle. Cinci cirmosnak azonban a szokásosnál is több rossz tulajdonság ju­tott. Javára csupán annyit lehet felhozni, hogy gyorsan tud futni és szépen, dorom­bol. De még ezeket is rit­kán csinálja, annyira lusta. S nemcsak lusta, hanem gyáva is. Dzsudi viszont nagyon rendes kiskutyus. Barátságos, segítőkész, szorgalmas és bá­tor. Sosem mulasztja el han­gos ugatással jelezni, ha ide­gen érkezik a ház elé. A pat­kányokat pedig könyörtelenül üldözi. Így aztán egyre rit­kábban fordul elő, hogy egy is Dzsudiék udvarán próbál­na garázdálkodni. Megirigyelte Dzsudi ku- tyus sikereit és népszerűsé­gét Cinci cirmos. Butuska volt ugyan, de azért az ár­mánykodáshoz értett. Kisü­tötte, s aztán udvarszerte, sőt utcahosszat híresztelte, hogy a patkányokat nem Dzsudi, hanem ő, Cinci, a rettenetes, a félelmetes cir­mos fogja. Ebből persze egy szó sem volt igaz. Cinci nemhogy patkányt, még egy árva ege­ret sem tudott, illetve mert megfogni. Dzsudi pedig való­ban nagyvonalú, s eleinte csak nevetett Cinci zagyva hazugságain. Amikor azon­ban egyre többen, persze fő­képp a macskák gúnyolódtak Dzsudin, akkor elhatározta, hogy a rettegett hősnek mu­tatkozó Cincit móresre ta­nítja. Az egyik délutánon Cinci az udvar hátsó sarkában a nagy körtefa alá baráti nyá­vogásra hívta meg a környék macskáit. Persze ezt is di­csekvésre akarta felhasznál­ni. Felállt egy faládára, s onnét szónokolt soha meg nem történt patkánykaland­jairól. De jaj, mi történt... Cinci előadását a sarokban levő farakás mögül vad morgás szakította félbe. S a követ­kező pillanatban már ott állt a farakás tetején egy hatal­mas patkány. Cinci félelmében mozdulni sem tudott. A többi macska pedig futott, amerre látott. — Végre megtaláltalak, brrr — morgott a patkány. — Tehát te vagy Cinci, a rettenetes, aki pusztítod né­pemet? — Miá, miá — nyöször­gőn, nyávogott Cinci.— Nem én vagyok, vagyis, azaz nem én ... Uram, parancsolom, királyom... — Brrr — mordult közbe a patkány. — Én a patkányok, s nem a te királyod vagyok. Mi halálos ellenségek va­gyunk! — Nem én, felséges pat­kány úr, hanem Dzsudi ku- tyus pusztítja a patkányo­kat — vágta ki gyorsan az álnok Cinci. — Ki?! Dzsudi kutyus?! Mondd ezt még egyszer. Han­gosan! — Dzsudi kutyus kapta el a patkányokat! — kiáltotta Cinci. — Hallottátok? — fordult a patkánykirály a távolabb­ról figyelő, fülelő macskák­hoz. — Ezek szerint Cinci cirmos nem rettenetesen bá­tor, hanem rettenetesen gyá­va és hazudós. Máskor így higgyetek neki — mondta, s ezzel lekapta a patkány Por­cot. Mert álarc volt, s most már ott állt előttük teljes életnagyságban és győztes­ként Dzsudi kutyus. Cinci cirmos pedig végre össze­szedte maradék bátorságát, ami azonban csak arra volt elég, hogy megszégyenülten elkullogjon. Szente Pál Virágos divat Ezen a nyáron a virágos anyag hódít. Virágos a frot­tír, a vászon, a selyem vagy a jersey. Minden célra és alkalomra a virágminták a legkedveltebbek. Rajzainkon virágos anyagokból készült együtteseket, ruhákat vonul­tatunk fel, amelyek nyara­láshoz, üdüléshez, valók. 1. modell: Háromrészes, frottír, vagy pamut anyag­ból készülhet. A felsőrész mellény hatású, a széles, el­ütő színű övvel éppen csak találkozik. A szoknya átme- nős, 2 gombbal záródik és alatta látható a pici sort. Ehhez az összeállításhoz igen alkalmas a bordűrös- virágos anyag, mert így az egyes ruhadarabok úgy néz­nek ki, mintha más-más mintázatú anyagból leimé­inek. 2. modell: Derékban gu­mizott, pizsama karakterű modell. A nyaralásnál, nap­pal és este egyaránt ele­gáns. Hűvösebb időben ken­dővel, vagy kis kötött ka­báttal kiegészíthető. Rajzun­kon bordűrösen mintázott anyagból látható. 3. modell: Virágos vászon­ból készült bővonalú felső­rész, egyenes szabású nad­rággal. Ha alkalmas arra az anyag mintázata, akkor az eleje betétet, vagy a nadrá­got a mintázat más-más ré­szével szabjuk. 4. modell: Vékony jersey­től készült, nagy virágmotí­vumokkal nyomott ruha, amely meleg napokon nappal és este is egyaránt hordható. A széles öv előrehozható masnikötéssel; előnyösen karcsúsít. A felsőrész bősé­ge szabályozható nyakpánt­ba fogott. 5. modell: Az egyszínű se­lyem vagy jersey ruha tar­tozékaként hordható felső rész. Élénk, nagy mintás se­lyemből, vállbán belső sze­gőkkel készült bővítéssel, japán szabású bő ujjakkal. Derékig ér és megköthető csomóban a rászabott mas­nirésszel. Nádor Vera A hatalomról Az alkotmány ünnepére Váci Mihály költményéből idé­zünk a függőleges 14., vízszintes 1., és függőleges 12. számú sorokban. VÍZSZINTES: (Beküldendő.) 12. Névelős téli sport. 13. Jó szagú. 15. Energia. 16. Muzsika. 18. Nem feszesek. 19. Elgázo). 20. Elver­melő. 22. Helyrag. 23. A tele­fon feltalálója, névelővel. 24. Ve­vő-adó rádióállomás. 26. Kutyák. 27. Kicsinyítő képző. 29. Község Szeged közelében. 32. Holland autók betűjele. 33. ÖÖÖÖÖ. 35. Helyrehoz. 36. Szín. 37. Kézi na­gyító. 39. Keres. 40. Sportöltö­zéke. 41. Fortélya. 43. Testrész. 44. Filmszínházak. 45. Azonos be­tűk. 47. Evőeszköze. 48. Morze- hang. 50. A szerváló. 53. Társa­dalombiztosítási Tanács. 54. Kun betűi keverve. 56. Ügy bizony (két szó). 57. Ellenértéke. 58. Halfajta. 59. Nagy francia di­vatcég. 61. Megszégyenítő. 63. Színültig. 64. Világrész. 66. Illet­ve. 67. Közelébe. 68. A lakás „szeme”. FÜGGŐLEGES: 2. Vissza: be­következik. 3. Víz színe alatti in­dás növény. 4. Római ötszáz­egyes. 5. Mint a 66. sz. sor. 6. Fosztóképző. 7. Névelős edény. 8. . . . szó, panasz. 9, Kertet mű­vel. 10. Tünetek. 11. Ujjong. 12. (Beküldendő.) 14. (Beküldendő.) 17. Zuhanok. 19. Házőrzőm. 21. Vissza: délszláv körtánc. 23. A pálca. 25. Fejlődik. 26. Kiváló. 28 . A zuhany. 30. Névelős bá­rány. 31. Miskolc hegye. 32. Szemléli. 34. Személygépkocsi­márka. 36. Végtagja. 38. Női név. 40. Vízzel tisztító. 42. Női név. 44. Labdajáték. 46. Fesztelen. 47. Pózna. 49. Fűszer. 51. Virág. 52. Sekély, átlábolható víz (—’)• 53. íróeszköze. 55. Mocsok. 58. Sváj­ci szabadsághős. 60. Folyó, spa­nyolul. 62. Fej része. 63. TEB. 65. Park belseje. 67. Ezen a napon. G. Gy. 1 2 3 r" r3 6 7 8 9 10 55“ 3 iT~ 13 X n 15 16 Wl 18 19 20 21 22~ ♦ n 23 w w~ 25“ n 27 26 9 w~ 30 31 9 32 33 34 35 □ 36 37 38~ 39 □ ko If1 W w • 54 □ sr 66 9 Í7 W 49 s w~ 51 »“ □ sr 54 $5 56 □ 5T • :: 58 59 w • 61 52 □ j 65 66 □ 57 L □ □ gr Beküldési határidő: augusztus 29. Megfejtéseket csak leve­lezőlapon fogadunk el. A helyes megfejtők között hat darab 50 forintos könyvutalványt sorsolunk ki, amelyet postán kül­dünk el. Az augusztus 5-i rejtvénypályázat helyes megfejtése: —• A vándor éji dala — Sorrentoi emlék — A hullámok hátán — Elmúlni vágynék — Bölcsődal. Nyertesek: Sál Sándor, Gyula; Haskó Mihály, Szentes; Dó- czi Gedeon, Szeghalom; Raj ki Tóth László, Sarkadkeresztúr; Mihalik János, Szarvas; Dékány Rozália, Csorvás. MŰSOR MŰSOR TELEVÍZIÓ VASÄRNAP BUDAPEST: I. műsor: 9.00 Tévétoma. (ism.) (sz.) 9.05 Óvo­dások filmműsora. 9.20 Játsz- szunk együtt I 9.30 A Pál utcai fiúk. Magyar—amerikai film. (sz.) 11.15 Hírek. 11.20 Mozdulj! 12.20 Déli muzsika, (sz.) 15.05 Franciaország madártávlatból. IV. (ism.) (sz.) 15.25 Camilla. Olasz tévéfilmsorozat. I. (sz.) 16.20 Műsorainkat ajánljuk, (sz.) 16.45 Reklám. 16.50 Villanófény. 17.15 Olimpia. 1980. (sz.) 17.30 Csukás István: Keménykalap és krumpliorr. Tévéíilmsorozat gyermekeknek, (ism.) (sz.) H. 18.25 Reklám. 18.35 A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 18.40 Es­ti mese. (sz.) 18.50 Tévétoma. (sz.) 19.00 A Hét. (sz.) 20.00 Hí­rek. 20.05 Szabó Magda: Kiálts város! Tévéjáték. (sz.) 21.20 Sporthírek. 21.40 Dalok a- világ gyermekei számára. UNICEF- gála. (sz.) 22.35 Hirek. BUKAREST: . 7.00 Óvodások műsora. 7.35 Filmsorozat gyér? mekeknek. A fekete nyü. 14. rész. 8.00 A falu élete. 9.40 Tv- előzetes. 11.05 Vasárnapi album. 12.15 Bátrak a jövő felé. 13.30 Dokumentumfilm. 14.10 Folyta­tásos film. Golgota. 9. rész. 15.00 Universitatea Craiova—F. G. Arges labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 16.50 Esti mese. 17.00 Tv-hiradó. 17.20 Románia állandó újrafelfedezése. (X.) 18.00 Ritmus és melódia. 19.00 Romá­nia. 19.30 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 9.00 Ba­rázda — faluműsor, utána gyer­mekműsor magyar nyelven. 10.00 A kis Mikula kapitány — gyer­mekműsor, 10.30 A fonott kosár titka — filmsorozat gyermekek­nek. 11.00 Népi muzsika. 11.30 Zöld panoráma. 15.00 Nyári dél­után. 17.45 A nagy ég repülői — jugoszláv játékfilm. 19.15 Rajz­film. 20.00 Szellemesség! torna — ■drámasorozat. 21.05 Utazások. 21.55 Szórakoztató zene. 22.10 Sportszemle. H. műsor: 15.10 Motoros vízi­sport VB — riport. 17.30 Ifjúsági vízisí Európa-bajnokság — ri­port. 18.00 Lovasversenyek a köztársasági elnöki serlegért. 18.15 Doboj: Nemzetközi kézi­labdatorna, döntő (közv.). 20.00 Dokumentumfilm. 20.50 Hu­szonnégy óra. 21.10 A hét film­je: Rokonok — francia film. HÉTFŐ BUDAPEST: I. műsor: 9.50 Té­vétoma. (ism.) (sz.) 9.55 Tiszt­avatás. Közv. a badapesti Kos­suth térről. 10.45 Hirek. 10.50 Virágfüzér. A szegedi körzeti stúdió műsora. 11.15 Paraszolka horgászik. Szovjet rajzfilm. 11.25 Budapesti honvédelmi nap. Közv. az Országház előtti Du- na-partról, a hagyományos ví­zi- és légiparádéról, (sz.) 15.15 Zsebtévé. (sz.) 15.45 Te vagy a legény, Tyukodi pajtás. A pé­csi körzeti stúdió műsora. 16.20 Csukás István: Keménykalap és krumpliorr. Tévéfilmsorozat gyerekeknek. IH—IV. (sz.) 18.05 Vallomás szavakban és alkotá­sokban. Takács Erzsébet szob­rász. (ism.) 18.30 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedő mű­sor. 19.00 Ünnepi sokadalom. (sz.) Közben: kb. 19.10 Esti me­se. (sz.) Kb. 19.20 Tévétoma. (sz.) 19.30 Tv-hiradó. (sz.) Kb. 21.45 Tv-hiradó — 2. (sz.) BUKAREST: 14.00 Magyar nyelvű adás. 16.50 Esti mese. 17.00 Tv-híradó. 18.00 Román népzene. 18.20 Folytatásos film. Poldark. 26. rész. 19.15 Tv-elő- zetes. 19.40 Tv-híradó. BELGRAD: I műsor: 17.40 Magyar nyelvű tv-napló. 18.15 Meséről mesére — gyermekmű­sor. 18.30 Volt egyszer egy csá­szár — gyermekműsor. 18.45 Szervusztok fiatalok. 19.15 Rajz­film. 20.00 Esküvő. — Tv-dráma. 21.10 Kiválasztott pillanat. 21.15 A kultúra ma. 22.15 Nagy zene­szerzők kis művei: Csajkovszkij. H. műsor: 18.00 Dokumentum­film. 19.00 Válogatás. 20.30 Sport karikatúrában. 20.35 Találkozá­sok. 21.05 Huszonnégy óra. 21.15 Házi mozi: Idegen gyerekek — olasz film. KEDD BUDAPEST: I. műsor: 16.10 Hírek. 16.15 A hegyi barlang titka. Szovjet ifjúsági film. (sz.) 17.30 Reklám. 17.35 Tíz kamerá­val, nyolc keréken. A Horizont Szerkesztőség műsora. 18.25 Pár­beszéd. Portréműsor, (sz.) 19.05 Reklám. 19.10 Esti mese. 19.20 Tévétorna, (sz.) 19.30 Tv-hiradó. (sz.) 20.00 Veszélyes nyomozás. NDK tévéfilmsorozat. VI. (sz.) 21.00 „Semmik vagyunk, s min­den leszünk.” (sz.) 21.35 Film­szem. sz.) 22.25 Tv-híradó — 3. (sz.) II. műsor: 20.00 A Mengele nvomozás. A Granada Tv doku­mentumfilmje. 20.50 Négyszem­közt Michelangeloval. Olasz képzőművészeti filmsorozat. VII. (sz.) 21.10 Tv-híradó — 2. (sz.) 21.30 Reklám. 21.35 Rasken. Svéd filmsorozat. I. (sz.) (14 éven fe­lülieknek !) BUKAREST: 7.00 Folk- és né­pimuzsika. 7.30 Fényforrások. 8.00 Golgota, (ismétlés.) 14.00 Hirek. 14.05 A felszabadulás ese­ményei. 14.25 Balettrészletek. 15.00 írttörőévkönyv. 15.45 Zene és vers. 16.20 A tv társadalmi­politikai szemléje. 16.50 Esti me­se. 17.00 Tv-híradó. 17.50 „Meg- éneklünk Románia”, országos fesztivál. 18.15 Színházi est. Egy nyár amilyen még nem volt. 19.35 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 17.40 Magyar nyelvű tv-napló. 18.15 Tarka világ — gyermekműsor. 18.45 Népi muzsika. 19.15 Rajz­film. 20.00 Aktualitások — bel­politika. 21.00 Femandel filmjei: A repülő szekrény — francia film. II. műsor: 18.00 Dokumentum­film. 19.00 Ibéria állatvilága — népszerű, tudományos film. 20.00 Szerbiai szinházfesztivál: A kép­viselő. 21.30 Huszonnégy óra. 21.40 Tudományos műsor. 22.25 Frédéric Loewe zenéje. RÓŰIÓ VASÁRNAP KOSSUTH RADIO: 7.20 Múzeu­mi híradó. 7.23 Kopogtató. 8.10 öt kontinens hét napja. 8.26 A Nyitnikék postája. 9.02 Olvas­tam egy novellát. Végh Antal: Csóka. 9.27 Nóták. 9.52 Az üstö­kös. Vajda János versei. 10.08 A deszkavári királyfi. Mesejáték. 10.51 Írók — gyerekek — iroda­lom. 11.11 Művészlemezek. 12.15 Közv. a vívó VB-ről. 12.35 Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek. 13.29 Rázós úton. 13.39 Zenés játékból részletek. 14.05 Gondolatjel. 15.07 Moszkvai le­vél. 15.17 Népdalkörök ország­szerte. 15.37 Pablo Casals Schu- mann-műveket gordonkázik. 15.59 A hosszú út. IV. (bef.) rész. (ism.) 17.05 Általában és minálunk. 17.15 Operarészletek. 17.50 Jascha Heifetz 1917—1955. között készült lemezfelvételei. XVHI. 18.15 Hol volt, hol nem volt.. . 18.28 Hallgatóink figyel­mébe! 18.30 Alkotmánynapi kró­nika. 19.15 A vasárnap sportja. Totó. Közben: Közv. a kajak­kenu VB-ről. 20.05 Diákkönyv­tár hangszalagon. Az utolsó nyár. I. 21.14 A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. (Hang- felvétel.) 23.05 A kamarazene kedvelőinek, (ism.) 0.10 Melódia­koktél. PETŐFI RÁDIÓ: 7.00 A római katolikus egyház félórája. 7.30 Albert Schweitzer Bach-műve- ket orgonái. 8.05 Mit hallunk? 8.30 Szívesen hallgattuk. 10.00 Szivárvány. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.57 A három test­őr. VI. 13.39 Tudósítás a vívó VB-ről. 14.05 Újdonságainkból. 14.33 Táskarádió. 15.30 Jelenidő­ben. 16.00 Híres zenekarok al­buma. 16.33 „Nyitott szemmel születünk...” 16.58 ötórai tea. 17.50 Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.00 Ha még nem tudná .. . 18.33 A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. „Régi nóta, hires nóta.” (Hangfelvé­tel.) Közben: 19.23—19.40 Ének­szövegek. 20.38 A pori nemzet­közi dzsesszfesztivál felvételei» bői. 21.03 Társalgó, (ism.) 23.10 Operettrészletek. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Uta­zás jegy nélkül. Szerkesztő-ri­porter: Kardos Ernő. 18.00—18.30 Dalok a sportról. — 18.30—19.00 Sport és muzsika. Szerk.: Zen- tai Zoltán. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.11 San­zonfelvételeinkből. 8.35 A Ma­gyar Rádió népi zenekara ját­szik, Lakatos Sándor vezetésé­vel. 9.01 Verseit elmondja: Illyés Gyula. 9.11 Augusztusi köszöntő. 9.29 A hét zeneműve. 10.08 Nyárvégi utazás. 11.19 Be­mutatjuk új felvételeinket. 12.15 Közv. a vívó VB-ről. 12.55 A magyar népköltészet hete. 13.19 Aratási dalok. 13.39 Lemezmúze­um. 14.08 Átmenet. Gácsi Sándor műsora. 14.38 Bemutatjuk új fel­vételünket. 15.05 Útközben. 15.10 Operarészletek. 15.54 Magyar előadóművészek portréja. 17.10 Anyám. Juhász Ferenc elbeszé­lő költeményének oratórikus változata. 18.10 Hanglemez. — MK. 18.30 Alkotmánynapi króni­ka. 19.15 Bemutatjuk új felvéte­lünket. 20.01 Rádiószínház. Vá­mos Miklós: Valaki más. 20.29 Magyar szerzők műveiből. 21.27 Népi zene. 22.15 Szabolcsi Bence tanít. Egy óra a zongora mel­lett. 23.15 Operarészletek. 0.10 Somló Tamás táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ: 7.00 Részletek vigoperákból. 8.05 Népdalok. 8.35 Slágermúzeum. 9.31 A Budapest Filmstúdió műhelyében. 9.51 Nemzetiségeink zenéjéből. 10.33 Szimfónikus könnyűzene. 11.10 Kis magvar néprajz. 11.15 Tánc­zenei koktél. 12.00 Nóták. 12.49 A három testőr, vn. 13.40 Tu­dósítás a vívó VB-ről. 14.00 Ope­rettrészletek. 14.33 ......... és ön mit avatna?” 15.38 Trufa. A Rá­dió Kabarészinházának szilvesz­teri folklór melléklete. 16.28 Hallgatóink figvelmébe! 16.35 „ .. . Hosszú volt a nap.” Szél Júlia dokumentumműsora. 17.05 Angval Bandi — néodaliáték. Jókai Mór novelláin rádióra al­kalmazva. 17.43 Régi filmsláge­rek. 18.00 Újdonságainkból. 18.38 Zeneközeiben. 19 30 Ui dzsessz- felvételeinkből. 20.00 Verbunko­sok. nóták. 20.43 Három szerző — három sláger. 21.01 Domián Edit. Arckéo. emlékeinkből. 22.10 Kellemes pihenést! SZOLNOKI STUDIO: 17.00 Al­kotmányunk ünnepén . . . pala­tínus István Írása. — Verbunkos muzsika. — Gvermekek és gyá­mok. Riporter: Pais Judit és Merza Jenő. — 18.00 Műsorzárás. KEDD KOSSUTH RÁDIÓ: 8.25 Doh- nányi: A tenor. Vigopera. 9.35 - Mihály András: Nyitány egy nemlétező operetthez. 9.44 Rossz­csontűző. Gyermekversek zené­vel. 10.05 MR 10—14. 10.35 Régi muzsika. 11.00 Szimfónikus zene. 11.41 Magányos utazás. X. 12.35 Közv. a vívó VB-ről. 12.55 Tör­vénykönyv. 13.10 A Rádió Dal­színháza. Családod, családom, Családunk. Zenés komédia. 14.00 Népdalok. 14.43 Festő a falun. Gárdonyi Géza elbeszélése. 15.10 Könnyűzene — hangszerszólók. 15.32 Mentsétek meg füleinket! Majlen Konsztanzyinovszkij mű­ve rádióra alkalmazva. 15.52 A tenger hangjai. Riport. 16.00 Út­közben. 16.05 A magyar népköl­tészet hete. 16.37 Angol madri­gálok. 17.07 Mozgásterek. 17.32 Pásztordalok. 17.45 A Szabó csa­lád. 18.15 Hol volt, hol nem volt. .. 19.15 Uj operalemezeink­ből. 19.59 És hatodszorra Ha­vannában. Dokumentumműsor. 20.29 Nóták. 21.16 Meditáció. 21.26 Nagy siker volt! Szimfónikus zene. 22.20 Tiz perc külpolitika. 22.30 A hangversenyközvetités folytatása. 23.29 Mozart: g-moll vonósötös. 0.10 Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Cigány­dalok, csárdások. 8.33 Társalgó. 10.36 Zenedélelőtt. 12.25 Látó­szög. Ifjúsági jegyzet. 12.33 Me­lódiakoktél. 13.20 Növénykedve­lőknek. 13.25 Loránd István— Nádas Katalin: örsi túra. 13.40 Tudósítás a vívó VB-ről. 14.00 Kettőtől hatig . . . 14.00 Opera­slágerek. 14.35 Tánczenei koktél. 15.20 Könyvről — könyvért. 15.30 Találkozás a stúdióban. 16.33 Csúcsforgalom. 18.00 Tip-top pa­rádé. 18.33 Csermák Antal: Ke­sergő, lassú és friss. 18.40 Du­na menti "árosok muzsikája. 19.20 Konzervzene a múzeumban. 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 A déli­bábok hőse. Arany László köl­tői elbeszélésének rádióváltoza­ta. H. 21.37 A Fellini-filmek ze­neszerzője: Nino Rota. 22.15 Az 1978. évi pori nemzetközi dzsesszfesztivál ' felvételeiből. 23.15 Operettrészletek. SZOLNOKI STUDIO: 17.00 Hí­rek. — Beatmelódiák, klasszikus feldolgozásban. — Uj arcok a szolnoki Szigligeti Színházban. Riporter: Pálréti Ágoston. — A Szigligeti Színház zenés előadá­saiból. — 18.00 Alföldi krónika. — Ritmikus percek a Bay City Roller együttes slágereiből. — 18.26—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. MOZI VASÁRNAP Békési Bástya: 4 és 7 órakor: A vadnyugat hőskora. I., II. Bé­késcsabai Szabadság: de. 10 óra­kor: Az űrből jött lovag, 4, 6 és 8 órakor: Transzszibériai expressz. Békéscsabai Terv: Fogat fogért. Gyulai Erkel: fél 4 órakor: Srácurak, fél 6 óra­kor: Nyomorultak. I., II. Gyulai Petőfi: 4, 6 és 8 órakor: Az utol­só valoer, — 22 órakor: A Scot­land Yard vendége. Orosházi Béke: Férfiak póráz nélkül. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: A vörös pecsét, fél 6 és fél 8 órakor: Ned Kelly. Szarvasi Táncsics: 4 órakor: A legszebb lő, 6 és 8 órakor: Meztelen bosszú. HÉTFŐ Békési Bástya: 4 órakor: Az űrből jött lovag, 6 órakor: A vadnyugat hőskora. I„ II. — 22 órakor: Ahová lépek, ott fű nem terem. Békéscsabai Kert: Lángoló sivatag. Békéscsabai Szabadság: de. 10, du. 4, 6 óra­kor: Rosszemberek. 20 órakor: Casanova. I., H. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Fel a fejjel, fél 8 órakor: Szöktetés. Gyulai Erkel: fél 4 órakor: Srácurak, fél 6 órakor: Nyomorultak. I„ II. Gyulai Kert: A kék' madár. Gyulai Petőfi: 4, 6 és 8 órakor: Az utolsó valcer, — 22 órakor: A Scotland Yard vendége. Oros­házi Béke: Férfiak póráz nél­kül. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: A vörös pecsét, fél 6 és fél 8 órakor: Ned Kelly. Szarva­si Táncsics: 4 órakor: A leg­szebb ló, 6 és 8 órakor: Mezte­len bosszú. KEDD Békési Bástya: 4 órakor: Az űrből jött lovag, 6 órakor: A vadnyugat hőskora I., II. Bé­késcsabai Kert: Lángoló sivatag. Békéscsabai Szabadság: Rossz­emberek. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Fel a fejjel, fél 8 óra­kor: Szöktetés. Gyulai Erkel: Félelem a város felett. Gyulai Petőfi: Az utolsó valcer. Oros­házi Partizán: Csempészek nyo­mában. Szarvasi Táncsics: 6 és 8 órakor: Meztelen bosszú, 22 órakor: Két férfi a városban. Rádió-, tévé-ajánlatunk Vasárnap: Petőfi rádió, 15.30: „A házilagos kivitelezésről.” cí­mű műsorban sokak gondja, problémája fogalmazódik meg, hiszen az évente épülő lakások kétharmada magánerőből és há­zilagos kivitelezéssel készül. Mindez hatalmas fáradtsággal, rengeteg gonddal és vesződséggel jár. Tarnói Gizella riportja eb­be enged bepillantást. 16.33 A „Nyitott szemmel születünk ...” kézenfekvőnek tűnő igazságot cáfol. Nevezetesen azt, hogy bár a világról való információnk 90 százalékát látás útján szerez­zük, még sem a látáskultúránk a legfejlettebb. Mi ennek az oka? Erről beszélget a mikrofon előtt Bereczky Löránd művészet- történész négy művésszel. A te­levízióból a 20.05-kor kezdődő „Kiálts, város” című tévéjátékot ajánljuk megtekintésre. Hétfő: mind a rádió, mind a tévé műsorából az alkotmány­napi műsorok meghallgatását, megtekintését javasoljuk olva­sóinknak.

Next

/
Thumbnails
Contents