Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-02 / 179. szám
1979. augusztus 2., csütörtök Presszóasztal mellett Andó Mihállyal Szavaink valóságfedezete Miért csak „épülget” a mezőkovácsházi iskola? Illyés Gyula drámájának várszínházi bemutatóját, egy kerthelyiségben játszódó hangulatos mulatozás vezeti be. A vidám társaságból hamarosan kitűnik kellemesen lágy és szépen csengő hangjával egy ismerős férfi. A nézőközönség soraiban itt is, ott is összehajolnak az emberek, és halkan egymás fülébe súgják: „Nézd, Andó Mihály, a magyarnóta- énekes...” És valóban ő az, aki a harmincas években történő Illyés-drámát mulatozó társaságával estéről estére bevezeti. Az előadás véget ért. Az elcsendesedett és erős reflektorfénnyel megvilágított vár falai tövében a közönség közül sokan személyesen gratulálnak a művésznek. Itt találkozom Andó Mihállyal, a Békéscsabán élő magyar- nóta-énekessel, akinek kellemes hangját a Magyar Rádió jóvoltából az egész ország nagyon sokszor hallhatja. Nem sokkal később egy parányi presszóasztal mellett két gőzölgő feketekávé közben faggatom Andó Mihályt. Azt már tudom róla, hogy a Magyar Rádióban ismert énekes, miközben sok évvel ezelőtt sikeres vizsgát tett, oklevelet szerzett a Filharmónián és működési engedélyt kapott az Országos Szórakoztatózenei Központtól. De vajon hol volt az út eleje, a kezdet, ami a jelenig vezetett? — Nagyon régen kezdődött, úgy tizennyolc éves koromban. Barátaim, ismerőseim biztatására léptem — úgymond — közönség elé Békéscsabán, az akkori er- zsébethelyi Hegedüs-féle vendéglőben. Most is úgy emlékszem vissza e fellépésre, mint életem első sikerére. Mint megtudom tőle, számára azonban a felszabadulás utáni időszak csillantott fel ígéretes jövőt. Amikor a magyar néphadseregben katonai szolgálatot teljesített és első helyezettje lett a Honvédelmi Minisztérium által meghirdetett országos kulturális versenynek. E kiemelkedő siker nyomán főiskolai felvételre javasolták, és tagja lett volna az akkor alakult honvéd művészegyüttesnek. Sajnos családi körülményei miatt e nagyszerű lehetőségekkel nem tudott élni. Ő azonban ekkor már szerelmese volt az éneklésnek. — Miután a honvédségtől leszereltem, nagyon gyorsan megértettem: azzal az énektudással, amivel rendelkezem, nem jutok messzire. Ekkor került Elekre Magyar László, a kolozsvári operaház volt tagja. Mint énekzene szakos tanár nemcsak biztatott az éneklésre, hanem tanított is. Közben az általa vezetett dalárdának és az eleki népi együttesnek is tagja voltam. Itteni-munkám elismeréseként kaptam meg először a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Később a Békéscsabán tanároskodó Matusovszki Andrásáé, Klári néni tíz évig tanított népdalt és klasszikusokat énekelni. Ez idő alatt Lendvai Ferenc karnagy segítségével énekeltem a Traviatában, és szerepként kaptam a János vi- * tézt. 1951. május 18-a felejthetetlen marad Andó Mihály számára. Ugyanis erre a napra kapott először meghívást a Magyar Rádió húszas stúdiójába, felvételre. Erre így emlékezik vissza: — E rádiószereplésem után kezdtem elbízni magamat. Azt hittem, ezzel az egyetlen rádiós szerepléssel megváltottam a világot. De nagyon gyorsan felismertem: amit tudok, még nagyon kevés és tovább kell képeznem magamat. Klári néninek, ennek a kedves asszonynak köszönhetem, hogy vidéken élő énekes lévén is évenként há- romszor-négyszer vagyok műsoron a Magyar Rádióban. — Nem beszélt még a békéscsabai Balassi táncegyüttesnél töltött évekről. — Pedig erre az időre szívesen emlékszem vissza. Egyrészt, mert az együttessel és a Palotai Miklós vezette népi zenekarral fél Európát bejártam, másrészt, mert szakmailag rengeteget adott nekem e tíz esztendő. Hiszen olyan országok színpadjain, színházaiban léphettem fel, ahová csak az együttessel juthattam el. A Balassi együttesben végzett munkám elismeréseként kaptam meg másodszorra a Szocialista Kultúráért kitüntetést. A múlt év augusztusa óta nyugdíjas. — Néhány évvel nyugdíjba lépésem előtt elhatározott szándékom volt, hogy hatvanadik évemet betöltve az éneklést is abbahagyom. Arra gondoltam, jó lesz feleségem, két gyermekem, négy unokám körében pi- hengetni. Nem ez történt. Nem tudtam abbahagyni, mert talán a korábbi éveknél is sokkal több felkérést kapok. Hívnak és várnak a megye minden részébe. És én — nem tagadom — boldogan megyek. — Meddig akar énekelni? — Csak addig — és egyetlen perccel sem tovább —, ameddig úgy érzem, hogy élményt tudok nyújtani hallgatóimnak. — Mi az, ami hatvanadik évén túl is erőt ad az énekléshez? — A sikerélmény, amit úgyszólván csak az utóbbi években érzékelek igazán. És a feleségem segítőkészsége, megértő támogatása, aki mindig is a legszigorúbb kritikusom volt. Beszélgetésünket befejezve azzal búcsúztam Andó Mi- hálytól: kellemes hangjával szerezzen hallgatóinak még sok kellemes estét, és halljuk minél gyakrabban a rádióban. Balkus Imre A családi ház építésével járó izgalmakat többnyire csak az építtetők, esetleg még a családhoz tartozók szűk köre éli át. Egy tízemeletes lakóház elkészültét már jóval többen. De ha új iskola, óvoda, vagy bölcsőde épül, akkor egy egész város, község szurkol lelkesen az építőknek, bejárva az elragadtatott öröm, a mardosó kétség és a teljes reményvesztettség stációit. Megyénkben az utóbbi esztendőben, szerencsére, nőtt a saját iskolaépítésüket aggódva figyelő települések tábora. örömükbe azonban két dolog miatt is vegyül üröm. Egyrészt: az építés megkezdésére már a 24. órában, vagy ami még rosszabb, csak néhány perccel azután kerül sor. A türelmetlenség oka tehát jórészt ebben kereshető. Másrészt: az állandó határidő-eltolódások — az elkészül, nem készül idegtépő, macska—egér harca — is beárnyékolják a birtokbavétel ünnepélyes örömét. Azért akadnak kivételek is ... Sajnos, nem Mezőkovács- házán. Ugyanis az épülő (még mindig épülő) nyolctantermes általános iskola szerződésben rögzített, 1979. július 31-i átadására — képünk tanúsága szerint — már aligha kerülhet sor. A lakosok is nyaggatnak A titok nyitját a nagyközségi tanács elnökénél keressük. Az öreg tanácsháza a korszerűsödő főtér „kirakatában” kissé szégyenkezve húzza meg magát. Megtűrt bútordarabnak tetszik kopott, töpörödött alakjával a büsz- ly*n elterpeszkedő ABC mellett. A tanácselnök, Földi János még betegen is eljött, gondolva; hátha könnyít rajta egy kicsit a panaszolko- dás, a gondok sokadszori számbavétele. — Szeptemberben 622 gyerekünk lépi át az iskola küszöbét. De milyen iskoláét?! Itt is négy tanterem, ott is, amott meg kettő. A rendőrség melletti — ami istállóból lett átalakítva — már régen megért a lebontásra. A 13 tantermünkből 5 szükségtanterem ! Szép kis múltbeli örökség... No, arról ne is beszéljek, hogy a második, harmadik és negyedik osztályosaink állandó délutáno- sok. A napközibe csak alsó tagozatosokat tudunk felvenni. — Az igény meg csak növekedni fog. Egyre több a lakásigénylő, de nő a születések száma is — kontráz a közben belépő fiatal vb-tit- kár, Bertók Ferenc. — Nagyon, nagyon kellene már az új iskola! — sóhajt fel. A lakosok is nyaggatnak minket, hogy szorgalmazzuk jobban az építés ügyét. De azt hiszem, a kelleténél is több időnket vett már el... Az első határidő elillant — De kezdjük talán a legelején — veszi vissza a szót Földi János —, mert nem lehet ezt egy idegen fülnek csak szép sorjában elmondva követni. — 1977-ben kaptunk lehetőséget az iskolaépítésre. Jó lett volna nekünk a 12 tantermes iskola típusterve is, de a megyei tanácsi tervezővállalatnak nem tetszett. Akkor készítettek egy önálló tervet hagyományos építkezési formára. Igen ám, de ahhoz meg nem találtunk, a rendelkezésünkre álló 17 millióért, kivitelezőt. Értem is én, hiszen. . áz drágább is, meg nem is haladós. Üj tervet kellett készíteni, ami megint időbe telt — legyint lemondóan. — Végül az ÉPSZER úgy vállalta csak el, ha a tanácsunk költségvetési üzeme elvégzi az alapozást, majd a belső munkálatokkal megint mi tesszük fel a pontot az i-re. — Nem volt könnyű beleegyezni. — áll fel hirtelen Földi János. — Hiszen 40 célcsoportos lakás és egy csomó OTP-lakás építésétől vontuk el az erőket! Na, jó. Végül is 1977. októberében elkészült az alapozás. Ma már odáig jutottunk, hogy a tornaterem betonvázát szerelik év július 31-i átadási határidő elillant. Talán 1980. május 1-re készen lesz... Nem anyaghiány — Biztos anyaghiány okozta a csúszást — vetem be az építőiparban jól bevált kifogást. — Á, dehogy! — tiltakozik. — Mikor megkötöttük a szerződést a kivitelezőkkel, kértünk tőlük anyagkimutatást. Meg magunk is hajtottuk a dolgot. Anyaghiány miatt ez az építkezés nem nagyon állt. Hanem nekik is munkaerőgondjaik vannak, meg volt úgy, hogy egy sürgősebb építkezésre irányították át a munkásokat. No — emeli fel a hangját — és baj van kérem a munkafegyelemmel is! — Nem hazabeszélek, de a mieinknek megmondtuk : Gyerekek, nem szeretném, ha a költségvetési üzem miatt csúszna az építkezés! Annak örülök — mo- solyodik el először az elnök —, hogy mindent időben átadtunk. Pedig a gépi felszereltségünk bizony nem alkalmas ilyen nagy feladatra. Olyan is volt, hogy elvittük Alsózsolcára az embereinket, segítsenek a szükséges elemek gyártásában. Meg aztán hol itt rimánkodtunk, hol ott. — Nem egészen értem. Egyszerűbb lett volna az ügyek intézését a megyei beruházási vállalatra bízni... — Rábíztuk! — bólintanak mind a ketten, miközben kicsit megmosolyognak. — Igaz, övék a költség 1,7 százaléka a megbízásért, ami nem kis pénz, lévén összesen 20,4 millió forintról szó! Ettől függetlenül a munkák egyeztetése, a futkosás csak ránk maradt. Csodákkal nem megy Közben felkerekedünk. Az építkezés mindössze néhány méterre van a tanácsházától, a főút túlsó oldalán. A fülledt melegben félmeztelenre vetkőzött emberek dolgoznak. Ráérősen megbámulják az érkezőket, aztán újból nekilátnak. Éppen a tetőlezárást, és a tornaterem beton- gerendáinak összeillesztését csinálják. Elég a művezető, Barabás Miklós elgyötört arcára nézni, s máris belénk fagy a szó. Csak néhány udvarias kérdésre futja. Ebből kiderül, a körülményekhez képest igyekeznek mindent megtenni. De az építőipar önmagán is túlnövő feladatait csodákkal nem oldhatják meg... Visszafelé haladva még futja egy kis „világmegváltásra” is. A tanácselnök és a vb-titkár talán egyszer valóra váló álmokat szövöget. — Nem lenne tébolyda, nem lenne kapkodás, ha a tanácsok időben megkaphatnák az adott ötéves tervre szóló beruházási programot. Akkor ugyanis időben elindulhatna a tervezés (ami miatt majdnem mindig csúszás van), meg lehetne szerezni a szükséges kapacitást, s jobban összehangolhatnánk a munkát is. Időt, pénzt, energiát takarítva meg ezzel. Akkor szorultságunkban nem kellene udvarolni a tervezőknek, hogy előbb a miénket csinálja, aztán a kivitelezőnek, hogy haladjon a munka, a dolgok teteje pedig az lenne, ha a beruházási vállalat jó munkája folytán a tanács vezetői többet foglalkozhatnának ezalatt az igazgatási, a lakossági gondokkal, egyszóval a valóban tanácsi feladatokkal. A nagy álom Hát, igen. A probléma ismerős. Hol itt, hol ott hallani róla. Lassan a kabarék örökzöld témájává öregszik ... De folytassuk az álmodozást. Milyen jó lenne, ha az oly jól ismert szókapcsolataink, mint előrelátó tervezés, időarányos végrehajtás, gazdaságos munka, növekvő munkafegyelem, azért kerülnének nyelvhasználatunkba, mert jelentésük végre megfelelő valóságot takar. B. Sajti Emese szenvedély Ha valami „alig alkalmas rádióra, az egy múzeumi séta. A kiállított tárgyakat elsősorban látni kell, s ,a róluk szóló beszélgetés úgy igazi, ha a kép és a szó egyszerre jut hozzánk. Még akkor is, ha nem festményekről és szobrokról van szó, hanem a Közlekedési Múzeumban a repülés régi emlékeiről, mint vasárnap délelőtt a Petőfi adón. Igaz a műsor címe: A repülő ember volt és nem a repülőgép maga, de mivel a kettőt egymástól elszakítani nem lehet, — és a helyszíni csevegés közben rá-rámutattak a hőskor gépeire — a mondandóhoz igen kívánkozott a látnivaló. Jó lett volna legalább odakukucskálni a nagy csarnokba, s egy-egy pillantást vetni ,a különlegességekre. Még enélkül is azonban csak jót lehet mondani Sediánszky János műsoráról. Elsősorban azért, mert a rövid 30 perc alatt annyi információt kapott a hallgató, amennyit néha órák alatt sem. És ami elhangzott, az mind érdekes volt; azok számára akik nem járatosak a repülés történetében — újdonság. Márpedig a többségünk ilyen. Tanult Ikarusról, tudja, hogy már Leonardo da Vinci foglalkozott repü-. lőszerkezetek létrehozásával, s hallott a Wrigh-testvérek- ről, s Blériotról. Az első különleges szerkép zet, amelyet bemutattak, a modern léghajó őse. A magyar Schwarz Dávid léghajója, amellyel berlini felszállásakor lezuhant. Az ő özvegyétől vette meg a terveket Zeppelin, kinek a neve egyé vált a léghajóval. 1903. december 17. nagy dátum: ekkor szállt fel az első motoros repülőgép Amerikában, pilótái, a Wright- testvérek maguk építették. S a fejlődés olyan gyors volt, hogy 1909-ben a francia Blériot már 32 perc alatt átrepülte a La Manche-csatornát. S még ebben az évben, október 17-én bemutatót tartott Budapesten. Az esemény nagy lökést adott a magyar repülésnek. Hamarosan Adorján János is felszáll kísérleti motoros gépével. S őt követik a többiek. Ekkor még sokáig vászonból, favázzal készültek a gépek, s szinte hihetetlen ma, hogy 1914-ben a magassági rekord 6130 méter volt. Az első fémtestű repülőgépet a Jun- kers-gyárban csinálták, s ezzel kapcsolatban hagzott el az első „repülőgép-eltérítés” története. Két magyar pilótatiszt bérelt egyet 1921-ben svájci körrepülésre, de a hatszemélyes gépet nem visszavitte, hanem Károly királlyal Magyarországra hozta. Egy-egy gépnél megállva Rotter Lajos adott ismertetést. Ö is megszállottja volt egész életében a repülésnek, ott volt a rengeteg ember közt, amikor Blériot felszállt, s példaképe lett a repülőgép-készítésben. Papír szerint 1930-ban lett pilóta, de már 1918-ban kezdte a repülést' Albertfalván, a Monarchia legnagyobb repülő- gépgyárában., Beszélt az első híres pilótákról, többek közt a nagyon szívós End- resz Györgyről, aki a kezdeti idők egyik legjelentősebb teljesítményét hajtotta végre: 1931. március 16-án leszállás nélkül 25 óra 40 perc alatt repült az amerikai Grace Harbourból az Atlanti-óceánon át Bicskére. Beszélt a motoros és vitorlázó repülés közti különbségről, s a Hármashatár-hegy ideális körülményeiről. S elmesélte * a saját első repülését is, a nagy élményt, mely után földre éréskor tótágast állt örömében. S hogy a repülésben is ,a természetet szerette igazán. Vass Márta össze. Mindenesetre. az ez Az új tornaterem 12x18 négyzetméter alapterületű lesz Fotó: Gál Edit
