Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-16 / 191. szám
1979. augusztus 16., csütörtök 0 izudumtiJEGYZET Több orvost vidékre! Már tavaly nyáron szóvá tettük több alkalommal is azt á visszásságot, amelyet a dobozi fogorvosi állásra tör7 tént pályázatok körül tapasztaltunk. Akkor egy állásra csaknem harmincán adták be pályázatukat a biztos elutasítás reményében. Ilyen eset az idén is ismétlődik, gyakorlattá kezd válni. Ezekből leszűrhető általános vélemény, hogy fura pályázati rendszer az, amelyben a pályázók azért és úgy pályáznak, hogy elutasítsák őket. Tavaly is leírtuk: e magatartás mögött az esetek jelentékeny százalékában az húzódik meg, hogy a frissen végzett diplomások tíz körömmel kapaszkodnak Budapesthez, a nagyvárosi élethez. Ezek egy részét szociális körülményeik felmentik. De többségük a kivételezésre, a kiskapun átvezető út járhatóságára aspirál, arra, hogy ne kelljen a vidék sarával, gyakran a valóban igen szerény kulturális környezettel megismerkedniük. Am ezek is inkább csak vélt hátrányok, amelyet a fővárosban élők maguk között eltúloznak. Megérteni sem akarják. Mi olyan kis ország vagyunk, ahol néhány óra alatt a legeldugottabb helyről is elérhető a főváros, még nyolcvan kilométeres utazósebességgel is. Köztudott, hogy ráolvasással a beteg nem gyógyul, a prédikáció pedig annyit ér, mint halottnak a csók. Orvosiskoláztatási módszerünkön kellene tehát mielőbb, finoman szólva, finomítani. Hazánkban a fiatalok többsége egyetemi tanulmányokat szeretne folytatni, különösen az úgynevezett „menő” szakokon. Ilyen az orvosi kar is. Ezzé] szemben társadalmi érdek, amely a fiatalok érdekeit is szolgálja: esak annyi szakembert képezzünk, amennyire szükség van. A felesleges túlképzés nemcsak elhelyezkedésüket, hanem szellemi erejük célszerű fel- használását is megnehezíti, ő magukat pedig kiábrándulttá teszi. A probléma másik oldala: kiképzésük a társadalomnak jelentős áldozatába kerül. Nemcsak az ösztöndíjakra kell gondolni, az oktatók fizetésére, hanem a tárgyi feltételek biztosítására is. Súlyos pazarlás, ha a jól képzett szakember, akire százezreket költünk, amely összeget mi munkában levők teremtjük elő, parlagon marad és munkájával nem adja vissza a társadalomnak azt a befektetést, amit részére az nyújtott. Mi az egyén szabadságjogainak tisztelői vagyunk. A munkakényszerrel sem azonosíthatjuk magunkat. De valljuk, hogy a közösség érdekei — amelyben az egyén érdekei is kiteljesülhetnek — a meghatározó. Különösen, ha ez a közösség az adott esetben komoly anyagi áldozatokat is hoz. (Az egyetemi tanulmányok költségeinek zömét nem a hallgató, nem szülei, hanem a társadalom fizeti!) Joggal elvárható, sőt megkövetelhető, hogy a társadalom számára szükséges helyen és ideig (a diplomások) jó munkájukkal rekompenzálják ezt. Az egyén szabadsága, hogy az ilyen feltételekkel felajánlott társadalmi támogatást elfogadja-e, vagy sem. Az egyetemi létszám korlátozottsága miatt sok olyan rátermett fiatal reked kívül, akik szíves örömest vállalnák ezt a feltételt. Ezeknek kellene elsőbbséget biztosítani. — g — Körúton a Traffipax-szal Megtartják a sebességkorlátozást a járművezetők! Vasárnap lépett életbe az a rendelet, mely korlátozza a személyautók sebességét. Addig óránként 100 kilométeres sebességgel közlekedhettek a járművek az utakon, autópályán pedig 120 volt a felső határ. Most ez 80-ra, illetve 100-ra csökkent. A rendelet indoklása kimondta: nemcsak a benzintakarékosság a fő oka, hanem legalább ilyen súllyal esik a latba a halálos és súlyos balesetek egyre növekvő száma. Ezek olyan okok, melyeket mindenkinek el kell fogadnia. Mégis kétségeink voltak: vajon megtartják-e a sebességkorlátozást? Hallván azokat az ugratásokat, melyek a nagyobb autók tulajdonosait a negyedik sebességfokozat kiszerelésére biztatják, azt hittük sok szabálysértővel lesz dolgunk. Ilyen előzmények után indultunk hétfőn útnak a Békés megyei Rendőr-főkapitányság egyik gépkocsijával, melybe beleszerelték az érzékeny sebességmérő radart, a Traffipaxot. Útközben cse- peregni kezdett az eső, és ez alaposan lelassította a forgalmat. Nem számítottunk tehát arra, hogy túl gyorsak lesznek a járművek, de az eredmény azért meglepő volt. Alig akadt olyan személyautó, amelyik 60—70 kilomé- ter/órás sebességnél gyorsabban haladt volna. Lehet, hogy ebben az egymást „segítő” autósok jelzéseinek is szerepe volt, de a tény ettől még tény maradt. A gyulai útról átmentünk a csorvási útra, hátha ott mást tapasztalunk. Nem volt változás, itt is rendben, a sebességkorlátozást megtartva hajtottak a személygépkocsik, pedig ezúttal elrejtőztünk egy bejáróban. Ügy látszik, nemcsak a radar látványa fékezte a rohanókat. A fenti tapasztalatok után kértük meg másnap Balta János rendőr századost, a Békés megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályának vezetőjét, hogy mondja el véleményét a sebességkorlátozásról, és az ellenőrzéssel kapcsolatos rendőri feladatokról. — Először is meg kell, hogy mondjam: nagyon örülök annak, hogy ilyen jogszabálykövetők lettek megyénk autósai. Hozzá kell azonban tenni azt is: az első napok tapasztalatai nem mérvadóak. Egyrészt azért, mert az útviszonyok rossza^ voltak, és ez eleve fékezte a sebességet, másrészt azért, mert egy új rendeletet az első napokban mindig jobban megtartanak, számítva a fokozott ellenőrzésekre. Később azután lazulni szokott a fegyelem, és növekszik a szabálysértések száma. — így lesz ez most is? — Remélem, hogy nem, legalábbis mi a magunk részéről mindent megteszünk érte. Részletes tervet dolgoztunk ki a sebességellenőrzésre, igyekszünk úgy szervezni munkánkat, hogy minél több helyen bukkanjunk fel — lehetőleg váratlanul. Az autósok tapasztalhatták, hogy eddig nem dugtuk el a radart, úgy állt az út szélén, hogy azt mindenki láthatta. Most lesz olyan ellenőrzésünk is, amikor rejtve dolgozik majd a műszer. Lehetőséget kaptunk arra is, hogy polgári rendszámú gépkocsikkal, követéssel mérjük a sebességet. Ezzel is ellenőrizni akarjuk, megtartják-e a korlátozást akkor is, ha úgy hiszik, nem látják őket. — Lesznek-e a jövőben is fokozott közúti ellenőrzések? — Természetesen igen, sőt gyakrabban, mint eddig. Ilyen esetekben a környező megyékből is kapunk segítséget, melyet alkalomadtán majd viszonzunk. Ügy ítéljük meg, hogy ezek hasznosak, jól szolgálják a balesetmegelőzést, a közlekedés biztonságát. Mi azért mégsem ebben, hanem a gépjárművezetőkben bízunk elsősorban. — Mit várnak a sebességkorlátozástól? — Mi a magunk részéről elsősorban azt, hogy kevesebb lesz a baleset, és azok nem lesznek olyan súlyosak, mint eddig. Ha egy autó ugyanis óránkénti 100 kilométeres sebesség helyett csak 80-nal megy, mozgási energiája jelentős mértékben csökken. Ez nagyon nagy különbség, egy esetleges balesetnél az életet jelentheti. De lesz egy másik hatása is a rendeletnek, kevesebb üzemanyagot használnak majd fel. Én is kipróbáltam, hogy mennyit takaríthatok meg, és azt tapasztaltam, hogy ha 100 helyett 80-nal megyek, majdnem egy literrel fogyaszt kevesebbet a Ladám. Ügy hiszem, ezért is érdemes lassabban menni egy kicsit. Tudjuk viszont azt is, hogy ennek a sebességkorlátozásnak van egy hátrányos következménye is. Mégpedig az, hogy csökken a relatív sebességkülönbség a járművek között, tehát megnő az előzési úthossz. Ezért arra kérjük a lassúbb járművek vezetőit, hogy sebességcsökkentéssel, lehúzódással, vagy csak jobbra történő irányjelzéssel segítsék az előzés biztonságos végrehajtását. Befejezve a beszélgetést, ismét elindultunk a Traffipax-szal, hogy megnézzük: változott-e valami. Ügy tapasztaltuk, hogy bár az út felszáradt, a járművek alig növelték sebességüket. Tisztelik a sebességkorlátozást, és reméljük így lesz ez a későbbiekben is. Lónyai László Szófiai és varsói napok A fővárosi napok rendezvénysorozat keretében Bu- pest az idén Bulgáriából és Lengyelországból vár vendégeket: szeptember 7-e és 12-e között Szófia, október 15-e és 21-e között Varsó mutatkozik be a magyar fővárosban. Szabó Ervin, a Fővárosi Tanács művészeti osztályának vezetője elmondta, hogy színes bolgár kulturális program részesei lehetnek az érdeklődők. A Budapesti Történeti Múzeumban gyermekraj z-kiállí tás nyílik, és Zdravko Mavrodiev érdemes művész reprezentálja gobelinjeivel a bolgár népművészetet. Mindkét tárlat szeptember 7-e és 23-a között tekinthető majd meg. Budapestre érkezik a 15 tagú „Szófia” esztrádegyüttes, amely három este lép föl: műsorukat szeptember 8-án a Pataky István Művelődési Központban, 10-én a Marcibányi téri ifjúsági házban, 11-én a Városmajori Színpadon láthatja a közönség. Gazdag programmal készülnek a varsóiak is. Október 15-e és 28-a között három kiállításuk lesz a Budapesti Történeti Múzeumban. A „Lengyelország 35 éve” című tárlat Lengyelország fejlődését, a „Varsó ’79” pedig a lengyel főváros mai arculatát, lakosainak életét mutatja be. A Vígszínházban október 18-tól 21-ig a Varsói Drámai Színház vendégszerepei. A társulat Wispiansky „Novemberi éj” című történelmi drámáját és Shakespeare „Lear király” című tragédiáját viszi színre — utóbbit Gustav Holoubekkel a főszerepben. A Wylanow-vonósnégyes október 15-én és 16-án este a Hilton Szállóban mutatkozik be Mozart és lengyel zeneszerzők műveivel. Lőtéren és „harctéren” a munkásörökkel Csepereg az eső. Kellemetlen oldalirányú szél fúj. A lőtéren vagyunk, ahol a mezőkovácsházi járás munkásőrei éleslövészeten vesznek részt. A bólyán magasan a piros gömb, ami figyelmezteti az arra járókat, hogy a lőtéren „nagyüzem” van, nem árt az óvatosság. Bár különösebb veszélyt ez nem jelent a kövesúton közlekedőkre, de azért az ördög nem alszik. Balról kézigránátok robbannak, jobbról a géppuska kelepei, középen géppisztolyok kattognak. Élénk a deA golyószórós „kiválót” lőtt rültség, amikor valaki — a lövészetre várók közül — odaszól a társának — be vagyunk kerítve, komám. Még tréfálkozáshoz is van kedvük, pedig az idő egyáltalán nem kegyes a munkásőrökhöz. Most lőnek először az előképzősök is, akik hivatalosan januártól lesznek a testület tagjai. Köztük van Knapcsik Mária: — Hogyne izgulnék. Először is, mert életemben most lövök először géppisztollyal. Meg aztán azért is, mert nem szeretnék nő létemre szégyent vallani. A pisztolylövészeten már túl vagyok, az aránylag jól sikerült. Különben a nemzeti bank mezőkovácsházi fiókjában dolgozom. Korábban területi KISZ-ititkár voltam, tavaly vettek fel a pártba. Ügy gondoltam, számomra ez lesz a legszebb pártfeladat, ha munkásőr leszek. A családom is örült az elhatározásomnak. Az alegység felsorakozik a fehér zászló vonalába. A mezőkovácsházi Üj Alkotmány Termelőszövetkezet tagjai. Együtt lő most az elnök, dr. Eleki János meg a tehenész, Molnár István. A vezényszóra a piros zászlóig mennek előre, hogy elfoglalják a lőállást, s amikor felemelkednek a céltáblák, eldördülnek a fegyverek. Szinte az első lövésre lehanyatla- nak a céltáblák. Az elnök boldog, de a többiek is gratulálnak egymásnak. — Hat éve vagyok a testület tagja — mondja a termelőszövetkezet elnöke. — Miért vállaltam el ezt a nem éppen könnyű feladatot? Nálunk az a jelszó, hogy utánam, nem pedig az, hogy előre. Fontosnak tartom a személyes példamutatást. Meg is van a látszata, hiszen szövetkezetünk bázisüzeme a munkásőrségnek. Az összetétel vegyes, hiszen rajtam kívül munkásőr az állatorvos, a gépészmérnök és természetesen többségben vannak a fizikai dolgozók. — Itt a lőtéren, meg a „harctéren” is nincs elnök és tehenész. Itt mindenki egyforma munkásőr. Nem próbáltak meg ezzel visszaélni? — Ilyen gondolat még fel sem vetődött senkiben. Persze, nem azt mondom, hogyha levesszük az egyenruhát, azzal együtt megváltozik a véleményem is a munkásőrökről. A termelés, a munkahely az megint más. A teljesítményt a munkában is elismerjük. A jutalomból, a dicséretből a munkásőrök sem maradnak ki. Sőt örömünkre szolgál, hogy ott vannak azok között is, akik ezt kiérdemlik. Egyszóval a termelésben is munkásőrhöz méltóan dolgoznak. A lövészet a mostoha időjárás ellenére is majdnem kiválóra sikerült a mezőkovácsházi egységnek. Nagy volt az öröm, feledtette a rossz időt, meg a fáradtságot. Közben megérkezett az ebéd, akik nem voltak éppen soron, jóízűen fogyasztották el a pörköltet. ♦ Az ébresztő korán volt, alig múlt el valamivel éjfél. A gépkocsik motorjait már melegítették. A távolban, kelet felől még alig- alig derengett az égbolt. Nem volt hosszú eddig ez az éjszaka, mégsem úgy pihentek a munkásőrök sem, mint odahaza a megszokott puha ágyban. Fegyelmezetten szálltak gépkocsikra és indultak az ismeretlen terepre. Az őrszolgálat tagjai már ott cirkáltak az úttesten, a gyakorlat színhelyének közelében, ök még any- nyit sem aludtak, mint a többiek. Kotroczó Ferenc: — A lövészet után mi -biztosítottuk a nyugvást, két- óránkénti váltással. Nem lehet így aludni. Ha ledől az ember, még rosszabbul esik a felkelés, őrszolgálatunk a gyakorlat végéig tart. Tegnap reggel óta vagyunk talpon. Különben a Mezőhe- gyesi Állami Gazdaságban dolgozunk az építészetnél. öt óra felé már világos van, távcsövén jól kivehetők a hadmozdulatok. A kutató- csoport tagjai egy erdősávét fésülnek át. A közölt elhatározás szerint 5-6 főnyi „di- verzáns” rejtőzik az erdőben. Jól felfegyverzettek, robbanószerekkel ellátva, de feltehetően mérgező vegyi anyagokat is magukkal hoztak. A mezőgazdasági üzemek állatállományát szeretnék elpusztítani, s megfertőzni a területet. Hat órakor került kézre az első „ellenség”. Kihallgatják. — Hányán vannak? Milyen a felszerelésük? Hány napra való élelmiszerük van? Mi a céljuk? Van magánál valami irat? A terepszínű ruhába öltözött „nyelv” szabatosan válaszol a kérdésekre. A tűzharcban megsebesülhetett, mert jobb karját vastag kötés fedi. A kihallgatás után átadják a rendőrségnek. Ügy tűnik innen a parancsnoki harcálláspontról, hogy a kutatók megközelítették a bujkáló csoportot. Kelepelnek a géppisztolyok, robbannak a gránátok, a fegyverropogást felerősíti az erdő. Az egység parancsnoka, Balogh Alpár László távcsövén figyeli a fejleményeket. A rádiósok is dolgoznak, rendszeresen érkeznek a jelentések, láthatóan és hallhatóan lehet követni az eseményeket. Aztán később kitörést kísérelnek meg az üldözöttek. Ködgyertyák leple alatt rohannak ki az erdőből, a tisztáson át szeretnének átjutni egy másik erdőbe, ahonnan már könnyen lehetne továbbjutni. Am ezt mégakadályozzák a záróvonal tagjai és a tartalékban álló munkásőrök is, akik a parancsnok utasítására gépkocsival vágnak a menekülők elé. Heves tűzharc alakul ki. Az üldözöttek látják, hogy reménytelen a helyzetük. Eldobják a fegyvert, karjukat a magasba emelik. Elfogták az első „diverzánst” Vége a gyakorlatnak. Még felsorakoznak a munkásőrök, hogy meghallgassák a parancsnokok értékelését. Fáradtak, csapzottak, szemük kialvatlan. Éhesek is már, de azért felfrissülnek és büszkék, hogy Komlósi Sándor, a megyei parancsnokság képviseletében csupa jót mond el lövészetükről és a gyakorlatukról. Az állomány megjelenése példamutató, 98 százalékos volt. Ez azért is nagy szó, hiszen ilyenkor, augusztus derekán vannak a szabadságolások. Aztán gépkocsira szállnak, s indulnak haza Mezőkovácsházára, ahol az étteremben már várja őket a jól megérdemelt ebéd. Kézigránáttal semmisítették meg az „ellenséget” Kép, szöveg: Béla Ottó
