Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-14 / 189. szám
1979. augusztus 14., kedd Országos tanfolyam Szarvason A 18x32 méteres tornaterem minden igényt kielégít Fotó: Gál Edit Iskolaépítés két lépcsőben Tegnap, augusztus 13-án nyílt meg Szarvason a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat természettudományi osztálya, matematikai választmánya és Békés megyei szervezete rendezésében a Kis Matematikusok Baráti Köre vezetőinek tanfolyama. A Szarvasi Mezőgazda- sági Főiskolában megrendezésre kerülő ötnapos programot dr. Gyires Béla docens, tanszékvezető egyetemi tanár nyitotta meg, délelőtt 9 órakor. A megnyitó beszédet követően a 220 részvevő dr. Kornidesz Mihálynak, az MSZMP KB osztályvezetőjének előadását hallgatta meg „A pedagógusok időszerű feladatai a gyermekek nevelésében” címmel. Ezután dr. Tóth Lajos kandidátus, a TIT szarvasi járási, városi elnöke, Szarvas művelődés- történeti hagyományairól, majd dr. Reiman István kandidátus, egyetemi docens, a matematikai választmány al- elnöke a „Szerkesztés és geometria” kérdéseiről beszélt. Este 8 órától filmvetítéssel zárult az első nap programja. Megyénk általános helyzetét ismerve nem hat újdonságként: Gyulán a felszabadulás óta mindössze 10 tanterem épült. Játék a számokkal: 1972-ben 91 tanteremre 2610 gyerek jutott a városban, 1979-ben ugyanennyire 3117! Ez alatt az idő alatt a napközisek száma is emelkedett: 863-ról 1600-ra. Huszonkét tanulócsoport váltakozó tanításra kényszerült. A termek reggeltől estig foglaltak, így több napközis csoport is „házon kívül” ''működik. S időközben lakótelepek épültek fel... A Törökzugban, ahol 1100 lakótelepi lakást adnak át 1980-ig (környékén pedig több mint 3 ezer családi és társasház van!), csak most jutottak el odáig, hogy hamarosan „saját” iskolát kapnak. A törökzugi iskola építésének története a rossz tapasztalatok sorát végre megszakítva példázza: másként is, jól is lehet. Lehet úgy is, hogy időben értesül a városi tanács a beruházási lehetőségről, hogy a tervezők — jelen esetben a gyulai származású Tárnái László és a Szegedi Tervező Vállalat — határidőre és utólagos javítgatások nélkül készíti el a terveket, hogy az ügyek intézését kézben tartó városfejlesztési iroda lelkiismeretesen képviseli a beruházók érdekeit, s hogy a kivitelezők, az ÉPSZER — az építőiparban elkerülhetetlen zökkenőket leszámítva — szívügyének tekinti vállalt feladatát. Több tanterem: több milliós nyereség A várható gyermeklétszám ismeretében a városi tanács művelődésügyi osztálya még időben felismerte: az eredetileg engedélyezett 8 tanterem még „tűzoltáshoz” sem elegendő. De azt is tudta, az előzetesen elvégzett gazdaságossági számítások alapján, hogy a 8 tantermes iskola költsége mindössze egy- harmadával kerülne többe a második lépcsőben megépített újabb 8 tanteremnél. Szerencsére, a Békés megyei Tanács tervosztálya is így látta... A tervek tehát már ez utóbbi elképzelés szerint készültek el 1977 januárjában, s a kivitelezés ugyanennek az évnek a második felében meg is kezdődött. Közben a város és a lakótelep igényeit figyelembe véve növelték meg a korábbi tervekhez képest a tornaterem alapterületét is. A gyulaiak kitettek magukért Ez év július 15-én Kozma Antalt kinevezték az új iskola igazgatójává. A városi tanács művelődésügyi osztályára megbeszélt találkozóin egész paksaméta jegyzetet szorongat a kezében. Mosolygós arccal újságolja, hogy sikerült az iskolába minden bútort beszerezni, s most már csak a beköltözés pillanatára várnak. Röviden a jelenlegi helyzetről: — Az első ütemben 8 tanterem, a tornaterem és a kiszolgálóhelyiségek készülnek el. Az építők már a belső szakipari munkákat csinálják. A további 8'tanterem — folytatja az igazgató — belső munkálatainak végleges befejezése 1980 júliusára várható. iPlusz 8 tanteremre engedélyt kicsikarni: szép teljesítmény. De a rávalót: még nagyobb! — Az építkezés 37 millió forintba kerül, és ebből hiányzott még 7 millió. S akkor a vállalatok, üzemek a gyermekintézmények javára tett korábbi felajánlásai, s a lakossági hozzájárulások nemes hagyományának ismeretében a város párt-, állami és társadalmi szervei felhívással fordultak Gyula város lakosságához. Ebben kérték, hogy munkájukkal, önkéntes hozzájárulásukkal segítsék a városfejlesztési célkitűzések megvalósítását — mondja az igazgató, miközben a lakosságnak kiküldött mozgósító erejű felhívást elém teszi. A felhívásban szerepelt a törökzugi 16 tantermes általános iskola és a központi napközi otthonos konyha építésének és korszerűsítésének támogatása is. — Tehát megszületett a lakosokkal, az üzemek és vállalatok dolgozóival a 3 évre szóló megállapodási szerződés. Tízezer aktív keresőre számítottunk. Felülmúlta elképzelésünket, hogy a vállalások alapján 5,1 millió forint támogatás futott be. Ebből 3,5 milliót már meg is kaptunk. Finisben az építők Az építkezésre velünk jön a városi tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője, dr. Marsi Gyuláné is. Igaz, egy héttel korábban is járt az építkezésen, mégis izgalommal várja: láthatók-e a gyors haladás jelei. Útközben beszámol arról a felhívásról, amit május elején küldtek az építőknek, kérve: kövessenek el mindent a nyugodt tanévkezdéshez. Az építkezésen födetlenül tátongó árkokban várnak a gázvezetékek betemetésre. Az iskola még festetten falai körül állványerdő mere- dezik, s az udvar lakóházak felé eső részén vállig érő bozót burjánzik. Buzi Károly művezető készségesen kalauzol bennünket az épület belsejébe. Segítsége ugyancsak elkél, mert a frissen öntött betonpadlón nem könnyű átjárót találni. A tornateremben két fiatal szakmunkás éppen a fűtéscsöveket hegeszti. A tornaszerek tartórúdjai még a földön hevernek... — Nem érkezett meg a mennyezetet beborító hangelnyelő elem Dunaújvárosból. Addig a tartórudakat és a világítást sem szerelhetjük fel — válaszol kérdő tekintetünkre a művezető. Baj van a lilával Felbaktatunk a második emeletre. Onnan könnyen kukkanthatunk át a második lépcsőben elkészülő épületrészbe. De emitt már lefestve, tartórudakkal ellátva, készen áll a beépített szekrények sora, a tágas tantermekbe a napfény akadálytalanul zúdul be, s a könnyen kezelhető, mindent beborító pvc-padló már tisztán várja az átadást. Az első emeleten és a földszinten azért még bőven akad tennivaló. De rá is kapcsoltak alaposan a munkások... — S mi lesz az iskola külső festésével ? — kérdezem a libegő deszkákon kifelé botorkálva. — Ajaj! Azzal egy kis baj van. A tervező ragaszkodik a lilához. Olyan pedig nincs, amilyet ő kér. Mindhárman összenézünk. Néhány pillanat, a művezető egy fényes felületű kiadvánnyal tér vissza. A borítója elképesztő lilában tündököl. — Valami ilyesmi lenne — mondja, miközben jóízűen mosolyog elképedésünkön. — Ügy tudom, a festék gyártását július 31-én kezdték el. No, de majd csak elkészülünk — búcsúztat bennünket biztatva. Hiszünk neki. S szemünk már a jövő létesítményeit fürkészi. A lakótelepen épülő új bölcsődét, s a tőlünk néhány lépésre csúfoskodó, élelmiszert árusító bódé mellett már magasodó új ABC vasbetonvázait. B. Sajti Emese KÉPERNYŐ A fizikus Él Gyomán egy idős asz- szony, a Kner Nyomda nyugdíjas dolgozója, aki az elmúlt pénteken bizonyára nagy izgalommal ült a televíziókészülék elé, hiszen ország-világhíres fiát, Pál Lé- nárdot láthatta a képernyőn. Igaz, Pál néni megszokhatta, hogy tudós fia gyakran szerepel a nyilvánosság előtt, hiszen a gyomai származású akadémikus nemcsak mint a fizika jeles kutatója, hanem mint aktív békeharcos is hallatja szavát. A televízió- nézők széles táborának is különleges élményt ígért a Magyar tudósok sorozat legutóbbi jelentkezése, amely az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökét, a szilárdság-test fizika rangos művelőjét, Pál Lénárdot mutatta be. Rossz beidegződéseink hatására hajlamosak vagyunk a tudósokat bogaras, szórakozott csodalényeknek, vagy a fellegekben járó, átlagember számára felfoghatatlan gondolatokkal foglalkozóknak elképzelni. Talán korunk technikai fejlettsége, esetleg a rosszul értelmezett tudományos-fantasztikus művek sokasága is hozzájárul, ám tény, hogy a fizikusokat néha már-már babonás tisztelettel (félelemmel) figyeli a világ. Nem akarok személyes élményeimmel előhozakodni, de elmondhatom, hogy Pál Lénárddal több ízben is szerencsém volt találkozni. Mint a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatója fogadott, s az interjú megjelenése után ismerőseim sorra csak azt kérdezték, hogyan sikerült „bejutni” a magyar fizikai kutatás — így az atomkutatás — fellegvárába. Szinte csalódást kellett okoznom, ha azt mondtam, semmi hókusz-pó- kusz nem volt az erdők csendjétől övezett épületekben. Igaz, a kutatások eredményeit jelző képleteket nem írták az intézet falára, de a fizikusok is éppen olyan emberek, mint bárki más, csak éppen az a dolguk — és azt nagyon komolyan veszik —, hogy a tudományok egy meghatározott területével foglalkoznak. A társadalom igénye és segítsége nélkül kárba vész minden fáradozásuk, természetes tehát, ha munkájukkal a közösség előrehaladását szolgálják. Kardos István riporteri munkája nyomán (ő a tudósok arcképcsarnokát bemutató sorozat szerkesztője, s az adások rendezője is) a televízió nézői is emberközelségbe, gondolati közelségbe kerülhetnek a tudományok nagyjaival. Pál Lénárd akadémikus szavaiból ezúttal a világért felelősséget érző közéleti ember tenniakarása volt a leginkább figyelemre méltó. Az a hétköznapi gondokra figyelő érzékenység, ahogy a tudományos kutatások vezetője szeretne tudós társaival együtt „behatolni” a termelési folyamatok javításába, segíteni életünk jobbítását, a világ előrehaladását. Tisztelet az ember, az alkotó ember iránt, aki munkájával képes túljutni a meg-megújuló nehézségeken is. Csak az idősebb emberek emlékeznek már Gyomán egy Papp Vazul nevezetű ószeresre, aki mindenféle limlom ócskasággal kereskedett. Tőle vásárolta a gyermek Pál Lénárd azokat a lombikokat, kémcsöveket, és házilag összeeszkábált berendezéseket, amelyekkel első kísérleteit folytatta. Ma, a tudományos kutatások irányítójaként, a jövő thermo- nukleáris erőműveinek tervezésekor is téphetetlen szálakkal fűződik szűkebb hazájához, a gyomai emlékekhez, a békéscsabai diákévekhez, szól tisztelettel első tanárairól. Jó érzés volt hallgatni a televízióműsorban is Pál Lénárd gondolatait. (Andódy) Az orosházi művelődési központban vasárnap délelőtt Ambrus Zoltán, a Békés megyei Tanács közművelődési csoportjának vezetője (képünkön) nyitotta meg a megyei képző- művészeti szakbizottság soros évi gyűjteményes tárlatát. A 25 kiállító több mint félszáz alkotása — a különböző technikával készült festmények, valamint kisplasztikák — átfogó képet nyújtanak Békés megye képzőművészetéről, a különböző törekvések érvényre jutásáról. Ez a tárlat a közönségnek összehasonlítási alapot is nyújt az egyes alkotók művészetének értékeléséhez. A megnyitón — nagyszámú érdeklődő előtt — adta át Ambrus Zoltán a megyei tanács nívódíját Petrovszki Pálnak és Várkonyi Jánosnak több éves, kimagasló képzőművészeti és közművelődési munkájuk elismeréseképpen. A tárlatot a tervek szerint két hétig tartják nyitva A megyei tanács nívódíját adták át Orosházán Megnyílt két képzőművészeti kiállítás Megyénkben ritkán látható tematikájú kiállítást láthat a közönség Gyulán, a SZOT—MEDOSZ-üdülő első emeleti társalgójában. Szombaton délután Ibos Éva, a Kohán-gyűj- temény vezetője mutatta be a megnyitón részvevőknek Pápai Éva szombathelyi grafikusművészt és Balogh Ferenc amatőr fotóművészt. A jelenleg Kolozsvárott tanuló fiatal művésznő és a csabai alkotó ugyanazt a témát, művészi eszközeik különbözőségét érdekes módon alkalmazva örökítette meg. A szokatlan, de újszerű kiállítás megnyitóján a gyulai művész- telepek részvevői is ott voltak (N. L.)
