Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-14 / 189. szám
A hallgatóság egy csoportja zánk nagyüzemeiben szinte múzeumi tárgy lett a kapa, s a közelmúlt jó néhány más falusi munkaeszköze. A kevesebb munka és a nagyobb termés tehát megvalósult. Az olcsóbb termeléssel azonban még sok területen adósak vagyunk. Ehhez az is hozzájárult, hogy szocialista mezőgazdaságunk fejlődésének egyes időszakaiban hiányokat kellett pótolnunk: nem az számított, hogy mi mennyibe kerül, hanem az volt égetően fontos, hogy egyáltalán legyen hús, tej, tojás, burgonya — mikor mi hiányzott. Ugyanakkor arra is akadt példa — nem is kevés —, hogy korszerűsítési törekvéseink közepette háttérbe szorultak a gazdaságosság szempontjai. Lemondtunk sok olyan módszerről és eszközről, ami korábban javára vált a mezőgazdaságnak és a jövőben is hasznos lehet, ha nagyobb gondot fordítunk alkalmazására. Mai viszonyaink, gondjaink és lehetőségeink ismeretében éppen ezért felül kell vizsgálnunk az elmúlt években kialakított, meghonosított termelési eljárásokat, módszereket. Most, amikor az energiahordozók árai gyors ütemben nőttek és nőnek, az eddiginél lényegesen jobban meg kell becsülnünk mindazt, amit szinte készen kapunk a természettől, s amivel okosan éltek, bántak elődeink. A műtrágyaárak emelkedése például nyomatékosan arra figyelmeztet bennünket, hogy hasznosítsuk jobban az istállótrágyát. Nemcsak azért, mert ez a költségeket csökkenti, hanem azért is, mert hosszabb távon a talaj termőképességének megóvása is ezt kívánja tőlünk. Ugyanúgy nem mondhatunk le a melléktermékek hasznosításáról sem. A kukoricaszár, a cukorrépafej, a rét, a legelő mind-mind érték számunkra, s egyben kihasználatlan tartaléka mezőgazdaságunknak. Már csak azért is, mert sok olyan állatfajtánk van, amely kifejezetFotó: Veress Erzsi ten jól hasznosítja a mellék- termékeket. Közös érdekünk az is, hogy jobban kihasználjuk a háztáji és a kisegítő gazdaságok lehetőségeit. A mezőgazdaság termelésének egyharmada jelenleg is ezekből származik. Tudom' hogy a nagyüzemek vezetésének nem kis gondot okoz a sok háztáji és kisegítő gazdaság megfelelő ellátása takarmánnyal, s mindazzal, amire szükségük van, mégse hanyagolhatjuk el támogatásukat. A kisgazdaságok termelése csak ott fejlődik igazán, ahol kifogástalan, a népgazdaság érdekeihez igazodik a háztáji és a nagyüzem együttműködése. Legutóbb, amikor Barcson jártam, egyik régi brigádvezetővel találkoztam. Elmondta, hogy már nyugdíjban van és most disznókat tart a ház körül, csupán azért, hogy valamivel foglalkozzék. Világéletében dolgozott, nyugdíjasként sem bírja a tétlenséget, vagy ahogy ő mondta, belepusztulna, ha semmit sem csinálna. Higy- gyék el, nagyon sok paraszt- emberre ez a jellemző. S ne-* künk a jövőben még jobban kell gazdálkodnunk a tenni- akarással, azután a falusi portákon fellelhető termelő- eszközökkel, s azoknak a kistermelőknek a magától értetődő törekvéseivel, akik úgy akarják gyarapítani a saját jövedelmüket, hogy egyben a népgazdaság gondjainak enyhítéséhez, árukészletei gyarapításához is hozzájáruljanak. Mi tagadás, nem kevés az, ami falun a ház körül megterem. Ez is közrejátszott abban, hogy a legutóbbi áremelések ellensúlyozására a mezőgazdaságban dolgozók kevesebb jövedelem-kiegészítést kapnak, mint a népgazdaság más ágaiban foglalkoztatottak. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy leértékeljük a parasztemberek munkáját, hogy „másodrangú” állampolgároknak tekintjük őket. Egyszerűen azt a tényt kellett és kell tudomásul venni, hogy aki közelebb van a mezőgazdasághoz, az sok olyan portékát maga termelhet meg, amit a városi embernek mostantól' drágábban, magasabb áron kell megvennie. Végső soron az is a takarékosság egyik formája, ha arra ösztönözzük a falun élőket, hogy jobban kiaknázzák saját ellátásuk lehetőségeit. Meggyőződésem, hogy itt Békés megyében is tudják, hogy milyen tartalékok várnak kiaknázásra. Abban is biztos vagyok, hogy ismerik, értik és vállalják is a mező- gazdaság előtt álló mai feladatokat. Tudják, hogy mit vár tőlük, mezőgazdasági nagyüzemeinktől a belső ellátás javításának és a világpiacon is versenyképes termékek mennyisége gyarapí(Folytatás a 3. oldalon) hogy az egy főre jutó gabona- és hústermelésben, a búza, kukorica, a cukorrépa terméshozamaiban a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országok eredményeivel is állja az összehasonlítást. Ezt tükrözi a belső ellátás, továbbá az, hogy 1960 óta hatszorosára növekedett a mezőgazdasági termékek exportja. Ez azért is sokat jelent számunkra, mert az egész népgazdaság fejlődéséhez nélkülözhetetlen nyers-i anyagok, gépek és berendezések behozatalának fedezetét teremti meg a mezőgazdaság kiviteli többlete. Termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink dolgozói az idén is áldozatkész munkával ellensúlyozták a mostoha időjárást, kemény küzdelmet vívtak az elemekkel, a korán jött májusi aszállyal, majd a hűvösre fordult mostoha nyárral, s derekasan helytálltak a legnagyobb nyári munkában, az aratásban is. — Emlékszem rá, annak idején azzal hívtuk a parasztembereket a szövetkezetbe — folytatta —, hogy a nagyüzem jóvoltából kevesebb munkával többet termelhetünk és olcsóbban. Ebből az első kettő azt hiszem, megvalósult, mert kevesebb munkával többet termel a magyar mezőgazdaság. Ma már falun sem kell látástól vakulásig dolgozni, s azt is nyugtázhatjuk, hogy a munka termelékenysége megnégyszereződött. A magyar mező- gazdaságban feleannyian kétszer annyit termelnek, mint az átszervezés előtti időben. Hatalmas erőfeszítés van ebben. A parasztságé is, de nemcsak a parasztságé, hiszen a mezőgazdaság dolgozói a népgazdaság más ágainak támogatásával oldják meg a feladataikat. Segítik őket a munkások, a tudományos intézmények szakemberei, mindazok, akik ellátják szövetkezeteinket, állami gazdaságainkat gépekkel, műtrágyával, gyomirtó szerekkel; ellátják mindazzal, ami ma már nélkülözhetetlen az eredmények javításához. Csakugyan elértük, hogy ha— Pártunk Központi Bizottságának és a .kormánynak az utóbbi időben hozott határozatai azt célozzák, hogy a változó körülményeknek megfelelően stabilizáljuk gazdaságunkat, megszilárdítsuk eredményeinket, s megtartsuk eddigi életszínvonalunkat. Nem kis feladat ez — mondotta bevezetőben az Elnöki Tanács elnöke, majd részletesen szólt arról, hogy a kedvezőtlen külgazdasági hatások, továbbá saját munkánk fogyatékosságai és az intenzív gazdálkodásra való áttérés egyaránt sürgető kötelezettséggé teszik számunkra: gazdálkodjunk jól, takarékosan a mind nehezebben beszerezhető nyersanyagokkal, s minél értékesebb, korszerűbb, versenyképesebb termékeket állítsunk elő. Az utóbbi néhány év tapasztalatai egyértelműen bizonyítjuk — s ez most különösen jól érzékelhető —, hogy azok az országok jutnak előbbre, amelyeknek ipara, mezőgazdasága jobban állja az élesedő nemzetközi versenyt, s önmagát szüntelenül megújítva javítja teljesítményét. Eredményeink nemzetközi mércével mérve is kiállják a próbát. A felszabadulás óta hazánk agrár-ipari országból közepesen fejlett ipari-agrár országgá vált, s megvan a programunk ahhoz is, hogy a jövőben a fejlett országok sorába lépjünk. További munkánkhoz jó feltételeket teremt, hogy országunk politikailag stabü, s ennek hatása a gazdasági életre kisugárzik. Nehezebb föltételek között, magasabb piaci követelményeknek eleget téve kell helyt- állnunk, méghozzá úgy, hogy nemzeti jövedelmünknek több mint a fele a külkereskedelem útján realizálódik. Már ahhoz is lényegesen többet kell nyújtanunk, hogy megtarthassuk jelenlegi helyünket, s még ennél is többet, hogy előbbre is léphessünk. Az előbbrelépés magasabb követelményeit megfogalmazva szót kell ejtenünk arról, hogy a béreket az eddiginél erőteljesebben, jobban kell differenciálni, a jövedelmet a tényleges eredményektől kell függővé tenni. Annál is inkább, mert az egyenlős- di törekvések az utóbbi időben sem csökkentek, sőt valamelyest még erősödtek is. Persze megvannak ennek is az okai. Többek között, hogy annak idején, amikor minden embernek munkát, megélhetést kellett biztosítanunk, s az ellátásban mennyiségre kellett törekednünk, valóban nem a jövedelmek közötti differenciálás állt előtérben. S az akkor kialakult szemléleten bizony nem könnyű változtatni. Szólt az Elnöki Tanács elnöke a vállalatok közötti együttműködés zökkenőiről is. Hangoztatta: a nagyfokú koncentráció, szakosodás közgazdasági előnyeit senki sem vitathatja el. Azonban arról sem hallgathatunk, hogy a vállalatok együttműködése koránt sincs összhangban azzal, amit a korszerű termelés megkövetel. Losonczi Pál ezután a mezőgazdaság időszerű kérdéseivel foglalkozott. Szólt arról, hogy mezőgazdaságunk eredményei önmagukért beszélnek. Személyes tapasztalataink és a statisztikai adatok egyaránt a szocialista nagyüzemi gazdálkodás hatalmas fölényét bizonyítják. A magyar mezőgazdaság gyors fejlődését igazolja az is, A nagygyűlés elnöksége Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 0 MEGYEI TANÁCS LAPJA 1979. AUGUSZTUS 14., KEDD Ara: 1,20 forint XXXIV. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Losonczi Pál látogatása megyénkben Nagygyűlés Békéscsabán Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népköztársaság Elnöki 'xanácsának elnöke hétfőn Békés megyébe látogatott. A vendéget Békéscsabán, a megyei pártbizottság székházában Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyei bizottságának első titkára és Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke fogadta. Az Elnöki Tanács elnöke az ifjúsági és úttörőházban nagygyűlésen találkozott a megye termelőszövetkezeteinek, állami gazdaságainak, élelmiszer-feldolgozó üzemeinek, a termelőszövetkezetek területi szövetségeinek és agráripari egyesüléseinek, valamint a megye mezőgazdasági kutatóintézeteinek képviselőivel. Csatári Béla, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte a Békés megyei termelőszövetkezetek és nagyüzemek mintegy 38 ezer dolgozójának képviselőit, a szocialista brigádok vezetőit, tagjait, a nagygyűlés részvevőit, majd Losonczi Pál emelkedett szólásra. Az Elnöki Tanács elnökének beszéde Gazdálkodjunk jól, takarékosan a nyersanyagokkal, állítsunk elő értékes, korszerű, versenyképes termékeket
