Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-08 / 158. szám
1979. július 8., vasárnap, minimagazin A Zalka Máté brigád Az írás készítésekor elhatároztuk, valóságos képet adunk két közösségről, amelyek az idén a vállalat kiváló ifjúsági brigádja címet érték el. Milyen küzdelem és feszültség jellemzi munkájukat környezetükben? Arra voltunk kíváncsiak, milyen viszonyok között érték el eddigi eredményeiket, és mit akarnak elérni a jövőben? Nem ültek örömünnepet. Jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy munkájuk, erőfeszítésük a fizetésen túl erkölcsi elismerést is hozott a közösségnek. Most azonban, amikor beszélgetek velük, úgy tűnik, kedvüket szegték. Pedig háromszor érték el a vállalat kiváló ifjúsági brigádja címet, alkalmuk és lehetőségük lenne újra bizonyítani, még többet tenni. És mégis azt mondják, elsőnek lenni sem lehet örökké. Jönnek mások, akik majd többre képesek. Hogy vigyáznak rájuk, mindenki őket figyeli? Igaz. Hogy mindenáron víz alá akarják nyomni a felfelé törekvőt? Nem hiszem! Akkor hát? A gépek dübörgése minden más zajt elnyom. A hőség elviselhetetlen. A hőmérő higanyszála nemegyszer megközelíti a 60 fokot. Az Orosházi Üveggyár hármas hutájában vagyunk. Az automata gépeken gyors egymásutánban készülnek az üvegek. Várni és figyelni. Figyelni és észrevenni a hibát, majd gyorsan közbeavatkozni, hogy a termelés folyamatos legyen. Ez az itt dolgozók feladata. Mindez természetesnek tűnik, s feszültségről csak az ifjúsági brigád tagjainak és vezetőinek szavai árulkodnak. — A programtervet, amelyet a hutákban teljesíteni kellett, három személlyel kevesebben csináltuk meg. Most is ugyanez a helyzet. Hosszú hónapok teltek már el így — magyarázza Skita István. — Az, amit elértünk, nem önmagától jött, műszakon belüli átcsoportosítások, sokszor viták és győzködé- sek árán jutottunk előre. No és jöttek a kísérő jelenségek. — Hát ti kiválóak vagytok?! — mondták, vagy ha nem is tették szóvá, néhá- nyan éreztették velünk, hogy azért a mi munkánkban is tudnak hibát találni, ha éppen akarnak. Az értékelésben, a megítélésben sok a szubjektív tényező, kétkedve fogadják, amit csinálunk. Nem törődhetünk csak a munkánkkal, amikor előítéletek vesznek körül — teszi, hozzá az előbbiekhez Simon András. Azután hallok tőlük egy történetet. A gyár közművelődési vetélkedőjén eredményes szereplésükért oklevelet kaptak. Ezt kitették a faliújságra. Másnapra a nagy becsben tartott írásnak nyoma veszett. Vajon kik vitték el? Csak sejtették, de nem szívesen mondták ki, hogy miért. És akkor kezdtem őket megérteni. Mert végül is az oklevél eltűnése, a kétkedés, az eredmények kétségbe vonása csak jelképez valamit. A munka mellett egy küzdelmet, amelynek a vége nemegyszer fásultság, beletörődés. S ez természetellenes. Tavaly a hármas huta, amelyben a Zalka Máté ifjúsági brigád dolgozik, a gyár többi hasonló üzeméhez képest kiváló eredményeket ért el. Itt volt a legalacsonyabb, 13 százalékos a veszteség. Ezt megtartani már önmagában is elismerést érdemlő, hát még túlszárnyalni. A brigád tagjai közt most sincs ünnepi hangulat. Munkájukba és gondjaikba mé- lyedve telnek a napok. Keresik régi önmagukat. Ám az is lehet, azt már nem találják, mert időközben háromszor értek el kiváló címet... Jól megtermett ember. Ügy tűnik, nem szereti az ellentmondást. Határozott, egyenes nézése azt sugallja, szigorú, ha kell, követelőző. — Kérdezzen! — mondta. — Tavaly a vállalat kiváló ifjúsági brigádja címet érték el. Minek köszönhetik ezt a kitüntetést? — Annak, hogy mindig időben ott voltunk, ahol kellett, gyorsan és jól javítottuk ki a berendezéseket. — Ez minden tmk-brigád feladata. Lehet ez érdem? — önmagában nem, hiszen ez alapkötelesség. Csakhogy mi tavaly ezt a munkánkat a pneumatikus keverékszárító beüzemelése mellett végeztük el. Az idén pedig egy hatalmas tároló elkészítésében vállalunk részt. Munkánkkal mindeddig különösebb gond nem volt. — Mások is így ítélik meg? — Az üzemvezetők minden félévben jelentést készítenek a mi munkánkról. Az ő megítélésük nélkül valóban nehéz lenne eldönteni, hogyan teljesítjük a munkánkat, hiszen egyszerre több területen, szétszórtan, két-, háromfős csoportokban dolgozunk. — A brigád tagjai tehát úgy dolgoznak, hogy főnökeik nincsenek állandóan a nyomukban. Nem ad ez lehetőséget lazításra? — Nálunk a fegyelem tökéletes. A fegyelmezetlenségért a brigád előtt kell felelni. Aki vét a rend ellen, az sokáig hordozza magán a közöség negatív megítélését. — Nem unják ezt a szigorúságot? — Minden kérdésben javaslat alapján — ez utóbbira szükség van —, a brigádgyűlés határoz, amelyet követően a többség döntése lép érvénybe. — A brigád belső fegyelme a legnagyobb összetartó erő? — Nem. Valamennyien törzsgárdatagok vagyunk, annak ellenére, hogy sok, közöttünk a KISZ-tag. ösz- szejárunk és a családtagok is jó barátok. Ha nem lenne brigád, akkor sem széled- nénk szét, akkor is nagyon sok kérdésben együtt dön- tenénk. — S ez nem rejti magában a formalitás veszélyét? — Formalitás ott van, ahol a külső kényszer a meghatározó a vállalásokban és a munkákban. A belső szükséglet teremtette megmozdulások természetesek és hiányoznak. Vegyük csak például a mozilátogatást. Oda is szívesen eljárunk és nem csak az élményért. Utána nemegyszer parázs vita alakul ki közöttünk, s ez így van az üzemben, és az azon kívül vállalt minden tevékenységben. — Amit mond, abból úgy tűnik, a brigád többet akaró, jó közösség. — Rendszeres újítók vagyunk. Legutóbb például a szovjet keverőgépek csapágyainak zsírzását oldottuk meg, megnövelve élettartamukat. Az Ifjúság utcai óvodában társadalmi munkában 50 négyzetméteres nyári árnyékolót építettünk. A nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola patro- nálásáért a községi tanács elismerő oklevelét kaptuk. A jövőt bizakodva, reménykedve várják. Újra, másodszor is el akarják érni a vállalat kiváló ifjúsági brigádja kitüntetést. Akivel beszélgettünk: Konczos Ferenc, a Trencsé- nyi Miklós ifjúsági szocialista brigád vezetője. Kepenyes János A 25 éves főmérnök A főmérnök szónak tekintélyes csengése van nyelvünkben. Ha ezt hallja az ember, akkor egy középkorú, vagy annál idősebb, jólfésült férfit képzel maga elé, aki íróasztala mögött, sok gombos telefon társaságában intézi ügyes-bajos dolgait. Ezek után érthető, hogy én is megkérdeztem a Híradó- teohnikai Vállalat békéscsabai gyáregységében az irodában üldögélő fiatalembertől: merre találom a főmérnököt. — Itt — felelte és magára mutatott. Kiderült, hogy a 25 éves Juhász Miklós személyében a gyáregység helyettes vezetőjével találkoztam. Mit tagadjam, meglepődtem, mert bár sokat beszélünk arról, hogy a fiatalok kapjanak nagyobb megbízásokat, ilyesmire nem számíthattam. Kíváncsivá tett a dolog, hogyan lesz valakiből ilyen fiatalon főmérnök. — Kecskeméten végeztem a Gépipari és Automatizálási Főiskolán 1976-ban — kezdi rövid pályafutásának ismertetését Juhász Miklós. —■ Az utolsó évben tíz hónapra szerződést kötöttem a vállalattal, így nem volt kétséges, hogy idekerülök. A műszaki osztályon kaptam üzemmérnöki beosztást, ez főleg különféle műszaki, ügyviteli munkákból, dokumentálásokból állt. Először nem nagyon tetszett, de azóta kiderült, hogy ez sem volt elvesztegetett idő. Megismertem a vállalat ügyintézési, döntési mechanizmusát, dokumentációs rendszerét. A következő évben, 1977. február 1-én kineveztek gyártásfejlesztőnek. Sokat nem csináltam új munkakörömben, mert két hét után behívtak katonának. Tizenhat hónapot lenyomtam a seregben és tavaly jöttem vissza a vállalathoz. Az ekkor rám váró munka már érdekesebb volt. Célgéptervezéssel és fejlesztéssel foglalkoztam, egészen kinevezésemig. Igen, a Beatles. A liverpooli hajópincér 194Q. október 9-én született fia, John Winston Lennon 1960-ban alakított e néven zenekart. Persze az izgága, apátlanul felnőtt gyereknek nem ez volt az első próbálkozása. Először szájharmonikázásával szórakoztatta vagy bosszantotta az utca közönségét, utóbb gitáron is megtanult játszani. Elsős gimnazista korában — a Quarry Bank középiskolába járt — szervezte első skiffle-zenekarát, a Quarry- men együttest. Ekkoriban történt, hogy egy házibulin megismerkedett a szomszéd utcabéli trikotázs-tulajdonos minden szempontból feddhetetlen, jólnevelt, eminens tanuló fiával, Paul McCartney- vel. A kis Paul balkezes volt, jobban gitározott, mint John, ráadásul balkezes trükkjeit a két évvel idősebb, féltékeny barát nem is tudta megtanulni, jóllehet otthon, tükör előtt próbálgatta. Paul, annak ellenére, hogy ő volt az ifjabb, alaposan kóstolgatta már a teddy- boyok .akkori életmódját. Talán a jókisfiús évek visszahatása volt ez, mindenesetre De miért éppen ő? Az eddig elmondottakból nem derül ki. a főmérnöki kinevezés indoka. Márton József, a gyáregység igazgatója mondja el a hátteret: — Miki amikor hozzánk került, rendkívüli érdeklődésről tett tanúbizonyságot. Friss szemmel nézte a dolgokat, így sok olyasmit is észrevett és szóvá tett, ami nekünk természetesnek tűnt, bár nem volt igazán jó. Az igazsághoz az is hozzátartozik, volt, amikor nem fogadtuk osztatlan örömmel a beleszólásokat, de ő ettől nem csüggedt el, hanem bebizonyította, neki van igaza. Ezért döntött úgy a vállalat párt- és gazdasági vezetése, hogy a 25 éves fiatalembert nevezi ki az egyébként is 30 éves átlagéletkorú gyáregység főmérnökévé. — Nyilván nem kell hangsúlyoznom, milyen felelősséget rakott rám ez a főmérnöki kinevezés. Hirtelen egy gyáregység termelésének ezernyi gondja szakadt a nyakamba, szerencse, hogy nem vagyok egyedül. Nem azért mondom, mert így illik, hanem mert ez az igazság: mindenki segít. Munkatársaim, akiknek most a főnöke lettem, nem irigykednek, s nem akarják bebizonyítani, hogy ők különbek nálam. Tisztában vagyok vele, hogy ez a kinevezés az előlegezett bizalom eredménye. Nekem tehát nincs más feladatom, csak az: feleljek is meg ennek. McCartney máris nagy barátja volt az italnak és a szexnek. Egyébként idővel ő hozta össze Johnt a Lázadók együttes ügyes szólógitárosával, aki civilben villanyszerelő ta- nonc volt — nem utolsó szempont az elektronikus hangszerek korszakában! A fiút George Harrisonnek hívták. Apja buszsofőr volt, s a család igyekezett mindent megadni az „egykének”, George-nak, aki tán épp e kényeztetés hatására vált halk szavú, visszahúzódó, gátlásos gyerekké. Mindketten csatlakoztak John Quarrymen együtteséhez, majd megszabadulva a többi tagtól, 1959 tavaszán létrehozták a Johnny és a Holdkutyák nevű triót. Természetesen percig se gondoljuk, - hogy valamiféle állandó repertoárral, állandó fellépési hellyel, erősítőkkel rendelkező komoly, tagjait cserélgető zenekarról van szó. Nem: három gitárral, szájharmonikával meg a hagyományos skiffle-instru- mentumokkal handabandázó kamaszokról, akik osztálykirándulásokon, iskolai teadélutánokon pengetik, zörge- < tik, fújják hangszereiket. Persze idővel erősítőkre, koÉrdemes meghallgatni Aranyvirágot egy folyó partján találja egy vadász és egy fiatalember, ládába zártan. Csak így menekülhet a szép és jóságos fiatal lány egy főúr elől, akinek szülei szánták. A fiatal vadász beleszeret a lányba, aki közben állandó életveszélyben van, de — mint ahogy az a mesében lenni szokott, végül egymáséi lesznek. A 6—10 évesek számára ajánljuk ezt a mongol népmese alapján írt mesejátékot, amelyet Aranyvirág címmel július 8-án, ma 15 óra 38 perctől hallgathatnak a gyermekek a Petőfi adón. A következő adás, amelyet a gyermek- és ifjúsági rádió műsorából fiatal olvasóink figyelmében ajánlunk. Híres alma materek címmel július 11-én este a Petőfi adón hangzik el. A sorozatban ezúttal a* miskolci Hermann Ottó Gimnázium mutatkozik be. A gimnazisták közreadják az elmúlt 20 év hagyományait és mai szokásait. Szó lesz a műsorban a „bolond ballagásról”, tanulmányi versenyekről is. A „Képek és jelképek” című adás, amely július 13-án 10 óra 5 perctől a Kossuth adón hangzik el, a Művelődéstörténet gyerekeknek alcímet viseli. Ezúttal Bernard Shaw Pygmalion játékával kezdődik a beszélgetés, melyben részt vesz Cifka Péter művészettörténész, Friss Gábor, a Zene- művészeti Főiskola tanára, dr. Kertész István történész és Szörényi László irodalom- történész. A műsort szerkeszti és vezeti Szabó Éva. S végül érdemes meghallgatni a rádió ifjúsági főosztályának „Ki tud többet Franciaországról?” című műveltségi vetélkedőjét, amely július 13-án 15 órakor kezdődik a Petőfi adón. Á zenés, játékos és ugyanakkor tudást, felkészültséget, talpraesettséget egyaránt próbára tevő vetélkedő győzteseinek jutalma — mi is lehetne más, mint — egy franciaországi utazás! moly „cuccokra” is telik, főként, miután sikerül beszervezniük a dobos Pete Bestet, akinek jómódú szülei anyagilag is támogatják a zenekart, sőt fellépési helyet is szereztek számukra egy pinceklubban. Ekkor csatlakozott hozzájuk az érzékeny lelkű, ígéretes képeket feste- gető Stuart Sutcliff. Ebben az időben az akarnok típusú John még szólózott, Paul már a basszust kezelte, a másik kettő akkordozott. Pete pedig a beatet adta, „igazi” dbbszerelésén. Ebben az évben — 1960- ban — megismerkedtek két fotóssal, Astrid Kirchnerrel és Claus Voormannel. (Az ő neve alighanem ismerősen cseng: előbb a Beatles-albu- mok tervező-fotósaként, majd a Manfred Man együttes basszusgitárosaként vált világhírűvé — úgy látszik, hatott rá McCartney közelsége.) A két fotó# tanácsolta a napi tizenkét órát robotoló angol zenészeknek, hogy nyakukba lógó, a kor divatja szerinti tűzoltófrizurájukat fésüljék homlokukba. így jött létre a mop-top frizura, a gombafej. Szántó Péter Trencsényi Miklós nevét viseli a kollektíva Lónyai László A rock meséskönyváböl Johnny és a Holdkutyák
