Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
1979. július 22., vasárnap SZÜLŐFÖLDÜNK ................................................................................................................ F iatalok között - Endrődön Sok fiatal dolgozik a cipész szövetkezetben is — Hová, hová, lányok? — szólítok meg négy tizenévest Endrődön, a Lenin út elején. — Az ENCI-ből megyünk az orvosi rendelőbe. Nyári munkára jelentkeztünk, és kell hozzá orvosi papír — lobogtatják a kartonlapokat. — Tetszik tudni, most végeztük a nyolcadikat. Persze továbbtanulunk, de addig is elmegyünk dolgozni. A pénz is jól jön, még így társaságban van az ember — toldja meg a választ egy kis magyarázattal Werb Gyöngyi, aki ősztől a békéscsabai köz- gazdasági szakközépiskolában tanul majd. — Szóval itthagyjátok a községet? — Mi maradunk! —mondja egyszerre Baktai Rozália és Rafael Éva. — A gyomai szakmunkásképzőbe iratkoztunk cipőfelsőrész-készítő tanulónak. A negyedik nagylány, Sző- lősi Piroska pedig ősztől Mezőtúron, a kereskedelmi szakmunkásképzőbe jár, és ő is itthon akar majd elhelyezkedni. — És te? — fordulok Gyöngyihez. — Én? Nem hiszem. Ez kisközség, kevés a szórakozási, művelődési lehetőség. — Sok fiatal hagyja itt a községet? összenéznek, tanakodnak: — Nem, azt nem lehet mondani. Vajon milyen ez a község a fiatalok számára — és a fiatalok szemével? A válaszkeresést kezdjük a Szabó Ipari Szövetkezetben, ahol a dolgozóknak több mint a fele — 170—180 30 év alatti. A varroda zajában, a gép mellett beszélgetünk Majoros Évával, aki egy éve szerezte meg a női szabó szakmunkás-bizonyítványt. — Nekem jó itt, szeretem a községünket, meg ezt a munkát is. Csak szórakozás, az nincs. Néha egy-egy rendezvény, meg diszkó, és kész. Wágner Mihály — Mi lehet a megoldás? — Gondolom, a fejlesztés. — Mire emlékeztet a központban az a szobor? — Az 1935-ös csendőrsor- tűzre. Sokat hallottunk az akkori eseményekről, a mozgalomról, de most hirtelenjében nem is tudnám elmesélni. — A keze beszéd közben is jár, rutinmozdulatokkal igazítja a tű alá az anyagot. Egy kisebb teremben működik a kismamaszalag. Gál Lászlóné sincs még 30 éves. Készségesen beszél a családjáról, a hétköznapjairól. — Endrődi vagyok, ég Gyomára mentem férjhez, úgyhogy busszal járok át a munkába, s már 12 éve itt dolgozom. Jó ez a munka, este otthon tudok lenni a családdal. — Lakás? — Eléggé hamar lakáshoz jutottunk Gyomén, a Mező Imre-lakótelepen. Egy év után megkaptuk. Egyébként, azt hiszem ilyen szempontból jobb a helyzet falun. — S a háziasszony szempontjából? — Hát — ráncolja a homlokát a barna, ízes beszédű fiatalasszony — tej, kenyér, meg hasonló élelmiszer van. De felvágott, tőkehús; netán máj, vese, velő ritkábban. Kap ugyan húst a bolt, de azt mondják, az az óvodáé, amaz meg a bölcsődéé. A felvágott pedig nagyon egyhangú. Ruhaneműt a városban szoktunk venni, érdemesebb beutazni. — Járnak szórakozni, nyaralni ? — Színházbérletünk van, szokott itt előadásokat tartani a Jókai Színház. Ez a fő szórakozás, no és a tévé, a könyvek. Nyaralni eddig még nem sikerült. A szövetkezetben egy KISZ-alapszervezet működik, 42 taggal. A titkári funkciót két éve Mraucsik Mónika szakoktató tölti be. Miután végigkísért a varrodában, váltunk pár szói a KISZ ügyes-bajos dolgairól is. — Mi lehet az oka, hogy kevés a KISZ-tag? — Az a helyzet, hogy a lányok, amint férjhez mennek, gyereket szülnek, kimaradnak a KISZ-bői. De érdekes módon a kirándulásokon, vetélkedőnkön, klubdélutánokon szívesen vesznék részt. Ügy tűnik, a tagsággal járó kötelezettségeket nem kedvelik. Talán több kezdeményezésre lenne szükség... A harangszó éppen a községi tanács előtt ér bennünket. Ebédelni indul kempingkerékpárján Binges Irén, aki nyári gyakorlatát tölti a tanácsházán. Megyei ösztöndíjjal a fővárosban, az állam- igazgatási főiskolán tanul. — Endrődi vagyok, szeretnék majd idekerülni, ha végeztem. Persze a megyei tanács dönti el, hol lesz rám szükség. De ugye, nem mindegy, hol kezd az ember. Itt mindenkit ismerek, és ha egyesül Endrőd és Gyoma, a munkánk még érdekesebb lesz. — Milyennek látja ezt a községet? Hosszú haját hátraigazítja, hallgat egy ideig. — Szeretek én hazajönni — mondja —, mert itt vagyok itthon, szülők, ismerősök, meg minden ideköt. De az is igaz, hogy még a moziban se érzi jól magát az ember, a kultúrházról nem is beszélve. Azt is látom, sok fiatalnak így is jó. Csak az érdekli őket, hogy férjhez menjenek, aztán minden figyelmüket meg energiájukat a gyerekek, a háztartás köti le, s elégedettek a helyzetükkel. — Valóban nincs hol szórakozni a fiataloknak? Kenyeres István, a községi pártbizottság titkára nyomban igennel válaszol, mint aki nem most került szembe először ezzel a kérdéssel: — Sajnos, ez a helyzet. A kul- turház itt is, Gyomán is elavult, vizes, régi épület, nem is erre a célra épült. Nagy gondunk ez, amin a helyi lehetőségekre támaszkodva próbálunk enyhíteni. Binges Irén Ez sikeres törekvésnek látszik, az üzemek megértést, segítőkészséget, tanúsítanak. Az ENCI-ben például jó ifjúsági klub működik, szórakoztató rendezvényeiken az egész község fiatalságát szívesen látják. Értjük mi az ifjúság igényeit: legyen diszkó, kulturált táncos szórakozási lehetőség — bár a szórakozás nemcsak ennyiből állhat. Dehát a kultúr- ház nemigen alkalmas ilyen célokra. Gondolja meg: a parkettás, fürdőszobás, szépen berendezett lakásából — mert hogy ma már falun is ez van — ki megy szívesen egy dohos nagyterembe?! A célunk tehát a két községnek egy új művelődési házat építeni. — Milyennek ítéli meg a fiatalokat? — Dolgosak, és a magatartásukkal sincs különösebb baj. Ami viszont szerintünk elgondolkoztató: nem nagyon tudatosult bennük a társadalom iránti kötelezettség, a közügyek iránti érdeklődés. Nem szívesen vállalnak megbízatást, s ezzel felelősséget. Persze az igazsághoz tartozik: nekünk viszont jobban kell figyelni rájuk, észrevenni, elismerni, ha valamit produkálnak. Néhány fontos adatot is megtudtunk Kenyeres 1st-, vántól, és a községi KISZ- bizottság titkárától, Fülöp Istvántól: Endrődön a lakosság 17,5 százaléka, 1320 a 15—30 év közötti, és 1165 fiatal dolgozik a községben. A 9 KISZ-alapszervezet összesen 298 tagot számlál. Hogy is mondta Kenyeres István? „Nem szívesen vállalnak megbízatást, s ezzel Gál Lászlóné felelősséget”. Űtban áz EN- Cl-be ez a gondolat foglalkoztat, amikor eszembe jut, amit a szabó szövetkezetben javasoltak: Feltétlenül keressem fel a boltjukban Csapó Lászlónét. Nos, a kis sarki üzletben nem nagy a forgalom, nyugodtan beszélgethetünk. A csinos, szerény fiatalasszony — mindössze 23 éves — 9 éve dolgozik a szövetkezetben. Női szabó a szakmája, elvégezte a boltvezetői tanfolyamot, 1975-ben leérettségizett, tagja a KISZÖV Országos Elnökségének, országos tanácsának és a KISZÖV megyei ifjúsági bizottságának. Mindez sok utazással, törede- lemmel jár, sok időt és energiát követel, de ő szívesen vállalja a megtisztelő megbízatásokat. Így mondja: „megtisztelő”. — Vajon miért? Töri a fejét a válaszon, s az arcáról azt olvasom le: ugyan mi okosat lehet erre felelni. — Felkértek, megbíztak, alkalmasnak tartanak rá. Ügy gondolom, közérdekű és hasznos, amit csinálok. Hogy fáradsággal, hogy többlet- munkával jár?! Bírom, fiatal vagyok. Korszerű, impozáns üzem az Endrődi Cipész Szövetkezet, ahol Kovásznál Ferenc KISZ-titkár kalauzol. A szalagon ütemesen, feltartóztathatatlanul sorjáznak sámfákon a cipőfelsőrészek a fára húzók keze alá. A korszerű orrfoglaló gép — engedelmeskedve Wágner Mihálynak — pillanatok alatt a sámfára formázza, és a peremnél megragasztja a lábbelit. — Tizenhárom éve, hogy itt dolgozom. Eléggé feszített a tempó, nincs mese, a szalag diktálja az ütemet. Két- óránként van 10 perc szünetünk — törölgeti a homlokát a vékony fiatalember. — Véleménye szerint mi lehet az oka, hogy a fiatalok nem nagyon aktívak a közéletben, húzódoznak a megbízatásoktól ? — Nem hiszem, hogy az érdektelenség. Inkább talán az, hogy az igények előtte járnak a keresetnek, és a műszak meg az esetleges túlóra után otthon is sokakat vár a jószág, a kapálás. Másra már nem futja sem az időből, sem az energiából. — Jól van ez így? A kérdés a levegőben marad. — Elmenne, ha valahol többet fizetnének? — Csuda tudja. Csak ide köt az a 13 év, meg hát itt nőttem fel! Kovásznai Ferenc viszont a fővárosban nőtt fel, 1973 óta él Endrődön. — A hajdani csepeli fiú milyennek látja Endrődöt? — Ha nem érezném itt jól magam, nyilván nem maradnék. De látom, van jövője a községnek, érdemes megtelepedni. Modern ez az üzem, és ahogy megismertem, megszerettem a községet is. Hunya Pista bácsit még Pestről ismerem, vele sokat szoktunk beszélgetni, mesél a nehéz időkről. Azt hiszem, van tanulni valónk. Tóth Ibolya Fotó: Martin Gábor „Csanakos” Csákvár Először vonaton hallottam ezt az elnevezést: csákvári csanakosok. Megnéztem a szótárat, s a szerint a csa- nak török szó, serleget, kupát, agyagedényt jelent. Aztán megkerestem a térképen Csákvárt. Jól megközelíthető helyen van a Vértes alatt, utak kereszteződésében. Az egyik út a Vértes alatt halad végig északkeletről, Bicskétől délnyugatra a győr —székesfehérvári út felé, a másik erre merőlegesen, a dereka táján szelve át a Vértest északnyugatról. Tata és Oroszlány felől ereszkedik le a faluba, s onnan délkeletre, a Velencei hegységen át a Velencei-tó keleti végénél Pusztaszaboicson keresztül Adonynál ér ki a pécsi, 6-os főútra. A Csákok földje A falu, s határa jórészt síkon, voltaképpen fennsíkon fekszik. Északnyugatról a legváltozatosabb a tája: a Vértes erdei gyönyörű tisztásokkal, igazi túravidék. Arra érdemes nagyobb útra is vállalkozni. A hegység erdei közt balra, Gánton át szabadtéri — s részben fedett — múzeumnak meghagyott bauxitbánya-területekre, fantasztikus vidékre vezet, jobbra pedig egy gyönyörű elrejtőzött kis faluba, az elnéptelenedett és hétvégiház-vásárlóktól újranépesülő Vérteskozmára. Onnan szép gyalogtúra, át lehet menni a várgesztesi várhoz! Csákvár ősi település. Oklevelekben először az 1230-as években szerepel többször is, amikor Csák Miklós végrendeleteiben más és más fiára testálja át. De jóval régebbi időre utaló megjegyzést is olvashatunk, ha nem is bizonyosan a helyről, a hasonnevű várról. Anonymusnak, III. Béla király magát meg nem nevező krónikásának történeti munkájában, a magyarokról szóló gestában azt írja, hogy Szabolcs vezér unokája, Csák várat emeltetett a Vértes erdőség tövében. A későbbi Képes Krónika már elpusztult várnak említi ezt, s hozzáteszi: Csák a nevéről nevezte el — Csákvárnak. Céhek ♦ Hogy hol állt e vár, pontosan nem tudjuk. De a Csákok sokáig e vidék urai voltak. S nem soroljuk föl a többi birtokost; köztük főként az enyingi Törökök és a Nyáryak szerepelnek, s utolsók az Eszterházyak voltak. Ennél sokkal érdekesebb a falu „városi” múltja, parasztiparos története. Nagy céhes központ, vásáros mezőváros volt Csákvár a XVIII —XIX. században. Csizmadiák, kovácsok, vargák, szíjgyártók, rézművesek, kötélverők, tobakosok és a „csanakosok” működtek itt, helyesebben a helyben legtekintélyesebb céh, mely 1780- ban nyerte jogait, s pecsétjén Ádám-Éva képe szerepelt. A régi fazekasság néhány szép emlékét — köztük mestermunkaként készült díszes edényeket — megnézhetjük a kis falumúzeumban is, Csákvár főutcáján, közel az elágazáshoz. Fazekasok, tálasok, korsósok E régi edények látványához csak annyit fűzünk hozzá, hogy a csákvári fazekasság több csoportra oszlott. Az igazi fazekasoknak azokat tartották (vagy inkább ők tartották magukat annak), akik a Vértesből hozott tűzálló agyagból készítették a főző- és sütőedényeket, főleg a fazekakat, lábasokat. Fazekaik belül mázasak, kívül mázatlanok, vagy sárga, barna, zöld má- zú függőleges csíkokkal díszítettek. A másik csoport, a tálasoké a Vértesből bevezető út mellett valamivel lejjebb, beljebb lakott, mint a fazekasok. A tálasok „tál- földből”, nem tűzálló agyagból tálakat, bögréket, köcsögöket, tányérokat csináltak. Ezeken kívül voltak még korsósok, vagy másképpen — a földolgozott agyag színe után — vörösedényesek is. ök mázatlan korsót, virágcserepet, csirkeitatót stb. gyártottak. S végül még néhány kályhás is akadt. Még a harmincas évek végén is vagy harminc fazekasa volt Csákvárnak. A fel- szabadulás után már kis keletje volt áruiknak, pontosabban már másként, másért, s így kevesebb árut vett föl a piac — öt mester, illetve műhely maradt. S évek óta szövetkezeti üzemben, a székesfehérvári Universal Szövetkezet csákvári fazekasrészlegében készül a mai edényféle. Németh Ferenc Mestermunkaként készfiit hatalmas, díszes csákvári edény 1890-ből (Bojtár Ottó felvétele)
