Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
1979. július 22., vasárnap Naponta hét kilométer Egy XX. századi hírvivő Várszínházi előadások Éjszakai bemutató — esti siker Az Universitas együttes a Groza-parkban Fotó: Demény Gyula — Juj, de nehéz! — mondja nyögve a felemelt újság- köteg súlya alatt az egyik diáklány. Felrakja a kerékpárra, aztán megy vissza az elosztóba a többiért. A „táblákon” — ők így hívják a kartonra ragasztott táblázatokat — naprakészen, hogy hányas kézbesítő, miből mennyit visz ki. A postakocsi megtelik lassan a friss lapokkal, úticélja az újságosbódé. Indulnak a kerékpárok is. A békéscsabai 1-es számú postahivatal elosztó helyisége így lassan elnéptelenedik, özv. Havrán Józsefné, mint már öt éve annyiszor, megigazítja a zöld ládákban la- poló újságkötegeket, s indul. Tartsunk hát vele! A hűvös hajnali szél néha dühösen megrángatja a ruhánkat, szemünkbe port kavar, mégis jólesik kilépni a még csendes utcára a nagy jövés-meséből. Fotó: Gál Edit — Ilyenkor az elosztásnál mindenki kapkod, mondja a magáét. Kötegeket cipelnek ide-oda, és közben figyelni kell, nem babra megy a játék ... Én már fejből tudom, miből mennyi kell. Az István király tér másik oldalára tolja át kerékpárját, fal mellé támasztja, úgy válogat a lapok között. — Itt kezdődik a körzetem. Ismerek erre minden házat, minden lakót. Mikor öt éve idejöttem, mint a diák, előre készültem. Megtanultam jól a neveket, csak aztán indultam el. Most már gondolkoznom sem kell, a kezem tudja minden ház előtt, hogy melyik újságért nyúljon. Így gyorsan haladok. A MEZŐBER épületéhez érünk, becsönget. Mosolygós asszony jön ki, s már mesz- sziről üdvözli Havránnét. — Jó reggelt Kati néni! Máris itt az újság? — S veszi is át a lapokat. — Szeretem kézbe adni, vagy bevinni az udvarokba — fordul felém, mikor továbbindulunk —, így nem vész el, meg vannak öregek, akiknek nehezére esik még a kapuig is kimenni. Közben egyre jobban megélénkül az utca. A szembejövők üdvözlik, érdeklődnek hogylétéről, jól ismerik itt a környéken. Maradjon még „postás néni” — Nekem igazán jó körzetem van! Időben, pontosan viszem ,a lapokat, s cserébe csak azt kérem, ők is rendesen fizessenek. Hogy a jövő hónapba nyugdíjba megyek, most érzem csak igazán a ragaszkodást. Üton-útfélen megállítanak, hogy „postás néni” — mert csak így hívnak —, tényleg el akar menni? Maradjon még.” Maradtam volna, de nagyon kevés a fizetés. Hiába igyekszem ... Közben bemegy az udvarokba, kertekbe. Minden helyet ismer, tudja kinek, hova teheti a lapot. Hol az ablakon dobja be, hol leteszi a teraszon, másutt a villanyóra mellé, megint másutt a postaládába. v — Arra nagyon vigyázok, hogy ne gyűrődjön össze és ne legyen idegenek szeme előtt. Mert bizony előfordul, hogy ellopják és akkor rajtam keresik. Meg vannak egyéni kívánságok, azt nagyon tiszteletben tartom. Sokan szeretik, ha becsöngetek, mikor megjövök, mások megkérnek, hogy amíg szabadságon vannak, gyűjtsem ösz- sze a lapjaikat, van aki azt figyeli — s ez nem vicc —, lefelé, vagy felfelé dobom a ládába, hát nála erre ügyelek. De higgye el, megéri. Ügy élvezet a munka, ha örömmel fogadják az embert. Kerékpárral, s mégis gyalog Útközben néha megállítják, elbeszélgetnek vele. Csak néhány szóra áll meg, aztán búcsúzik. Egy idősebb asz- szony boldogan újságolja: „Éjszaka megjöttek a Kar- csiék, jól érezték magukat.” — A fiáék nyaralni voltak — mondja a távozó felé mutatva —, már nagyon várta őket. Látja, jólesik beszélgetni, de sokáig nem lehet, hisz telik az idő és mások is várják a lapot. Józsi bácsi, aki itt jön, mindig lesi, mikor jövök. — Jó reggelt. Ma délutá- nos? — kérdi huncut mosollyal az öreg, pedig még csak háromnegyed hét van. — Ezért kell sietni, mindenki szeretne már olvasni, van, hogy tőlem kérdik, mi újság, hát én meghozom nekik ... A kerékpárra szerelt ládákban egyre kevesebb az újság, pedig, ahogy futólag ösz- szeszámoltuk, több mint 500 volt, mikor indultunk. — A vállalatoknál is sokan kérnek lapot és vannak „maszek” kuncsaftjaim — mondja, mintha titkot árulna el, kissé lehalkítva hangját. — A házban, ahol lakom a fiamékkal. Ügy II körül hazaérek, becsöngetek a szomszédokhoz, s odaadom az utolsó példányokat, aztán befejezem az ebédet, amit még hajnalok-hajnalán készítettem elő. Délután meg enyém a világ, mert tetszik tudni, nincs szebb dolog a nagyma- maságnál. Van három aranyos kisunokám, sétálni megyek velük, eljátszogatunk, aztán már itt is az este. Nem lehetek fenn soká, mert korán kezdődik a nap ... Becsületet nem kapunk a boltban Beszéd közben szüntelenül jár a keze. A lépcsőházi levelesládák felső sorát csak pipiskedve, vagy ahol lehet, a lépcsőre állva éri el, ám ez csöppet sem zavarja: — Még jót is tesz ez a kis testmozgás — nevet — és a „séta” a jó levegőn. Nem is vagyok beteg soha. - S gyorsan babonából a falra kopogtat. Az egyik ablakon fiatal- asszony hajol ki, s felénk integet. — Kati néni! Nincs véletlenül egy Nők Lapja? Kifizetném. Van. Kati néni szívesen adja, közben meséli, hogy a jövő hónaptól már nem ő jön. — Na, akkor megint nem kapjuk rendesen az újságot! Vagy te fogod hordani? — fordul felém. (Nem ő az első, aki tanulónak néz.) Hav- ránné megmagyarázza, miért: — Ha valakit betanítunk, akkor néhányszor végigkísér bennünket a körzeten. Én már egy új kézbesítőkönyvet készítettem az asszonykának, az utódomnak, s arra kértem, a neveket tanulja meg. így nem lesz baja, mert jók itt az emberek. Persze, másutt is csak így lehet, és azt hiszem, nem egyszer bennünk, kézbesítőkben van a hiba. Csak jönnek-mennek itt az emberek: még meg sem melegedett és máris továbbáll... Nem így Havránné. Ahogy ő mondja, semmi sem fontosabb, mint a becsület „azt bizony nem lehet a boltban kapni.” — Nekem nincs hiányom soha, az emberek is bíznak bennem, és most nehezen válnak meg tőlem. És éppen ez a legnagyobb fizetség ... Közben a ládák kiürültek, csak 2-3 visszamaradt áruspéldány zötyög bennük egy- egy döccenőnél. Hét kilométert tettünk meg együtt, ám a fáradtságot feledteti, hogy nyomunkban száz és száz ember kapott hírt a világ dolgairól. Nagy Ágnes A Szlovák filharmónia kórus 1954-ben alakult a bratislavai Csehszlovák Rádió kórusaként. Fennállása óta számos kitűnő karmesterrel koncertezett, több külföldi és belföldi zenei fesztiválon vett részt. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat eddig két lemezt készített velük, a harmadikat most készítik elő. A Szlovák filharmónia kórus Ha egy színházi divatáramlat végighullámzik a világon, bizony eljut 'mindenhová, s különösen ott érezteti hatását, ahol nyitott zsilipekkel várják érkezését. Manapság az „elidegenedés” a módi, így aztán a közönség jószerével nem is várhat mást, mint hogy állandóan figyelmeztetik: a színpadi történés csak játék, senki ne ringassa magát illúziókban, hisz a valóság bizarrabb, gondolkodásra ingerlőbb bármilyen művészi tükröztetésnél. A nézőtéren ülők „sokkolása” már-már odáig fajult, hogy lassan azon se csodálkoznánk, ha egyszer — az „ügy érdekében” — elektromos áramot is vezetnének a széksorokba. Aki pedig riadtan nézi a partjavesztett áradást, az csak abban reménykedhet, hogy minden vihar elül egyszer, s a színházakhoz tartozóknak is rá kell jönniük, hogy az emberi lélekben végbement katarzis minőségileg hasonlíthathatat- lanul gazdagabb élményt jelent az érzékszervek agresz- szív ingerlésénél. És mint minden áradat, a színházainkban tapasztalható mostani erjedés — a felszínen hangoskodó szerencse-hullámlo- vasok tündöklése mellett — igazi értékeket is teremt. Az Universitas együttes immár harmadik éve tartó jelenléte a gyulai nyári színházi eseményekben mindenképpen a kultúrát gazdagító eredméezekben a napokban Szegeden szerepel a Végzet hatalma című operában, július 23-án pedig Békéscsabán lép fel Máté János orgonaestjén, Lubomir Matl vezényletével. A hangversenyt 19.30 órai kezdettel az evangélikus nagytemplomban hallhatja a komolyzene-kedvelő közönség. Képünkön a Szlovák filharmónia kórus. nyékhez tartozik. Kosztolányi Dezső A szörny, és Madách Imre Civilizátor című művének életre keltése után most Petőfi Sándor történelmi drámáját, a Tigris és hiénát vitték színre. A Mezőberényben írt drámatöredéken kívül a Tigris és hiéna Petőfi egyetlen színpadi műve. A színház világához oly csillapíthatatlan szomjúsággal vonzódó — a színészmesterséget is megpróbált, Shakespeare-t szenvedéllyel fordító — ifjú költőóriás bizonyára sok drámai művel gazdagította volna irodalmunkat, ha sistergő sorsa nemcsak tragikusan kevés évet mért volna számára. Mint a vulkánesőből kivágódó forró kőzettömb, a Tigris és hiéna sugárzása is jelzi Petőfi valójában sose kiélt drámaírói nagyságát. A vak király, II. Béla idejében játszódik a mű. Krónikák szerint II. Béla uralkodása azzal kezdődött, hogy az aradi véres gyűlésen lemészároltak 68 eUenpárti urat, akiket a király megva- kításában bűnösnek tartottak. A hatalomról, a trón árnyékában acsarkodókról írt Petőfi nagy hévvel, romantikus lángolással, színpadon is érvényesülni tudó erővel. A Tigris és hiéna mégis a keveset játszott művek közé tartozik, azokhoz, amelyeknek színrevitele színháztörténeti eseménynek számít. Katona Imre, az Universitas együttes vezetője roppant feladatot vállalt, amikor becsülésre méltó művészi _ alázattal „átigazította” Petőfi Sándor drámáját, majd pedig — helyenként vitatható merészséggel — megrendezte az előadást. Az Universitas együttes játékstílusa már első gyulai jelentkezésük alkalmával is kiforrott volt. Annak idején vásári játékokhoz illő éktelen csinnadrattával hívták fel a „nagyérdemű közönség” figyelmét, mielőtt elkezdték produkciójukat. Csatát nyer-, tek az elmúlt évben is Madách Imre művének bizarr bemutatásával. Egységes szemléletű játékstílusuk nem változott, önmagukhoz hűen maradva igyekeznek hűségesek lenni a kiválasztott műhöz, mégis a Tigris és hiéna előadása után óhatatlanul felmerülnek a kérdőjelek. Vajon a túlzott látványosságra való törekvés nem zavarja a mű gondolati, érzelmi tolmácsolását? A közreműködő művészek által bizonyára sorra-rendre értett és értelmezett színpadi jelzések megfejtése közben nem szorul-e háttérbe a mű? Vagy ha a nézők többsége — esetleg még a kevesek is — elveszítik a rejtvény kulcsát, nem partra vetett halként hápognak a színes látványosságban, s legfeljebb a közreműködő színészek által felkínált paprikás krumplival és borral csillapíthatják éhségüket, szomjukat? Bár nem a produkció közvetlen értékeléséhez tartozik, de megkérdezhetnénk azt is, miért éjjel fél 11-re tűzték ki a bemutató időpontját, s így eleve csak siralmasan kisszámú közönséget „csalogattak” a premierre? Napestig sorolhatnánk a kérdéseket, mindnek az volna a célja, hogy a túlburjánzástól óvja ezt az újat, művészit, eredetit akaró társulatot. Igaz, lenne bőven ok az egyértelmű dicséretre is. Nagyon tetszett például a Boricsot életre keltő művész játéka (az együttes tagjai feltehetően a csapatmunka hangsúlyozása miatt nem jelölik meg, hogy ki, melyik szerepet formálja). Csodás hatásúak voltak a mély át- érzéssel előadott dalok és a fiatal művészek színpadi mozgáskultúrája is figyelemre méltó. S ha bevezetőben arról szóltunk, hogy a modern — vagy pontosabban: a „mo- dernkedő” — színházi áramlatok sodrában gyakran elvész maga a színház, akkor ellenpontként mindjárt megemlíthetjük a gyulai Várszínház másik bemutatóját, a Noé galambja című monodráma előadását. Lám, itt meg lehetett szervezni a bemutatói este hétre, zsúfolásig meg is töltötte a közönség a vár lovagtermét, volt is olyan döbbenetes figyelem, a darabbal közösen lélegző nézőtéri csend, s a végén olyan, de olyan vastaps, kiprovokált műovációktól mentes ünneplés, amit de jó lenne gyakrabban megélni a gyulai téglafalak közt is. Hosszú előzményei, néha tragikus évei, évszázadai van- vannak az olyan színpadi óráknak, amikor minden találkozás úgy sikerül, mint a Noé galambja felröppenése- kor. Kezdődtek a dolgok Bethlen Miklóssal, aki a bécsi börtönben „fia okulására” leírta élete történetét. Egy rendkívüli ember vonásait őrizték meg a börtön- napló sorai, olyan politikusét, aki benn élt a világ sodrában, aki cselekvőén próbálta szolgálni hazáját. Neme skiirty István dolgozta monodrámává a pataktiszta magyar nyelven leírt szöveget, amelyben — milyen kicsi a világ — a gyulai Várszínházát látogató közönség is találkozhatott régebbi élményeinek egyik forrásával. Néhány éve láthattuk ugyanis Keresztury Dezső Zrínyiről írt drámáját, amelynek egyik szellemi erjesztő je éppen Bethlen Miklós naplójában való leírás volt a költő haláláról. Fogékony talajba jó mag hullott, amikor a lovagterem közönsége Szirtes Tamás rendezésében — a díszlet Kalmár Kati, a jelmez Borsi Zsuzsa munkája — találkozott Nemeskürty István monodrámájával. A mestermunkát mégis Bánffy György alkotta, aki az előadás során hallatlan energiával végigélte a teljes emberi életet, ízes beszédével, művészi erejével láttatni, érzékeltetni tudta történelmünk mélységeit, esendő voltunkban az élet szépségét, reményeit, csodáját. Forog a színházi kaleidoszkóp a gyulai várban és környékén. Csillagfényes estékre néha borús éjszakák jönnek. Így kerek a világ. De néha jó tudni, hogy van olyan biztos mag — mint a lovagteremben átélt este —, amely kicsírázva, törzset ereszthet. Ami irányt mutat a parttalan áradásban, amihez kicövekelhetjük az elszabadult hajót. Andódy Tibor Hangverseny Békéscsabán
