Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-15 / 164. szám

1979. július 15., vasárnap Különleges acél a cél A zsanai gázkitörés bizo­nyára sokáig emlékezetes marad és tanulságait nyil­vánvalóan hasznosítják majd a jövőben. Ez a szakembe­rekre tartozik, de annyit a laikusok is megtudtak az eset kapcsán, hogy a gáz- és olajkutaknál roppant energiák elszabadulására lehet számítani. A több száz atmoszférás nyomás sem rit­ka, elég tehát a legkisebb anyaghiba, hogy a mindenre kiterjedő gondosság ellené­re bekövetkezzen a kataszt­rófa. Ezt csak egy módon lehet kivédeni, úgy, hogy a lehető legjobb minőségű anyagból, különleges gondossággal, sokszoros ellenőrzéssel ké­szülnek a biztonsági szerel­vények. Ezeknek a létfon­tosságú eszközöknek egyik gyártója az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyá­ra, Orosházán. Közös a gond — Az olajipar legfonto- % sabb biztonsági berendezései közé tartoznak a különféle tolózárak. Szigorúak a vele szemben támasztott követel­mények, hiszen a leghide­gebb télben is üzembiztosán működnie kell, de nem te­het kárt benne a forró, ese­tenként 150—200 fokos olaj sem. Ellent kell állniuk a nagy sebességű anyag által sodort kőzetszemcséknek és természetesen nem mehetnek tönkre a hatalmas nyomá­soktól sem. Mindezekből már sejthető, hogy ezeket a sze­relvényeket nem lehet közön­séges acélból készíteni — vi­lágosít fel Fodor Attila, az ÁKG főmérnöke. — Másik sajátossága ezek­nek a berendezéseknek — folytatja —, hogy nem kell sok belőlük. Az évi száz darab már nagy szériának számít, de van olyan is, melyből mintegy tíz darab az igény. Sokféle viszont a méret, gyakoriak a speciális kívánságok. A szükséges nyersgyártmányok beszerzé­se, az öntvény előteremtése emiatt egyre nehezebb. Ez viszont már nemcsak az ÁKG, hanem az egész magyar olajipar közös gond­ja. Hasonló cipőben járnak a nagykanizsaiak is, ahol a tolózárak nagy többsége ké­szül. Aki viszont figyeli a gazdasági híreket, abban felmerülhet egy kérdés: ho­gyan lehetséges az, hogy nem jutnak elegendő öntvényhez ezek a vállalatok, amikor az acélöntödék arról panasz­kodnak, hogy nincs kihasz­nálva a kapacitás? Nos, a válasz, az előbb felsorolt kü­lönleges igényekben kere­sendő. A nagy öntödék ton­nára dolgoznak, céljuk az, hogy egy méretből minél többet, minél nagyobb sú­lyú darabokat öntsenek. A minőség ez esetben másod­rendű kérdés, mint ahogy az sem nagyon izgatja őket, hogy mennyi anyag megy veszendőbe a megmunkálás, forgácsolás során. Keveset, de jót A fenti gondok nem újke- letűek, de azokat megoldani évtizedek alatt sem sikerült. Ennek oka, hogy a nagy ön­tödéknek egyszerűen nem mennyiség az az évi mintegy 1500 tonna, mely az olajipar igénye. Van úgy, hogy eny- nyit egy műszakban megcsi­nálnak, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy egy egész évre elosztva különle­gesen jó minőségben gyárt­sák le ezt a keveset. Az igaz­sághoz az is hozzátartozik, hogy műszaki feltételeik sem nagyon vannak meg ehhez. Tömegtermelésre, durva munkákra rendezkedtek be. nem illik a profilba az apró­lékoskodás. Ezért nem kap­tak az alkalmon, amikor az OKGT pénzt akart adni a fejlesztésre, hogy a KGM ke­retein belül teremtsék meg a minőségi öntvénygyártás fel­tételeit. Marad tehát az a megol­dás, hogy öntödét építenek maguknak, melyben saját igényeiknek megfelelő minő­ségben és mennyiségben el­készítik a nyers darabokat. Az öntöde telepítési helyéül Orosházát választották, azért is, mert az OKGT-nek több tekintélyes bázisa működik ezen a területen. Hely tehát már volt, csak öntöde kellett. Kiderült, hogy ilyen speciális öntöde szo­cialista importból nem sze­rezhető be. Körülnéztek te­hát más országokban. Elő­ször egy osztrák céggel tár­gyaltak, de hitelezési és fe­dezeti problémák miatt nem jött létre az üzlet, ezért egy svájci céget választottak. A tárgyalások hamar ered­ményre vezettek, nemrég megtartották a Külkereske­delmi Minisztériumban az úgynevezett indító értekez­letet, mely zöld utat nyitott a beruházásnak. — Az eredeti elképzelések szerint már tavaly működni kellett volna az öntödének, de ezúttal jól jártunk a csú­szással — mondja Balogh Zoltán igazgató. — Egyrészt azért, mert az eredetileg ter­vezettnél korszerűbb, jobb technológiát kapunk, más­részt azért, mert a beruházás nem bankhitelből, hanem tröszti erőforrások felhasz­nálásával valósul majd meg. Jönnek a svájciak Ez pedig azért jó, mert így 50 százalék vámkedvez­ményt kaphatnak a beho­zott gépekre. Ez pedig nem kevés, kitehet vagy 50 mil­lió forintot. Ha pedig a pénzt az ÁKG-nál hagyják, akkor megteremthetik ezzel a kor­szerű tolózárgyártás feltéte­leit. Erre viszont azért van szükség, mert a megállapo­dás szerint termékkel fizet­nek majd az öntödéért. Ügy egyeztek meg a svájci cég­gel, hogy szerződéskötéskor fizetik ki a mintegy fél milliárd forintot érő öntöde árának tíz százalékát, másik tízet átadnak amikor sikere­sen befejeződik a próba­üzem, a többi 80 százalékot pedig termékben fizetik ki. Ez az idő azonban lehet rövidebb is, ha késztermék­kel fizetnek. Amikor ott jár­tam, tanúja voltam egy ér­dekes kísérletnek; a próba- padon 200 atmoszféra nyo­mással vizsgáltak egy toló­zárat. Mint kiderült, ez egy új, eddig még sehol sem al­kalmazott elven működő sze­relvény első darabja, és mi­re az öntöde felépül, szeret­nének a kísérletekkel is vé­gezni. Sok idejük nincs, mert a svájci cég 14—18 hó­napra vállalja kulcsátadással az öntöde felépítését. Nemcsak a gépeket adják, hanem a szükséges technoló­giát is, mely a jelen pilla­natban legkorszerűbbnek szá­mít a világon. Ügynevezett furáncsantás formázásról van szó, mely nemcsak jól automatizálható, hanerp rend­kívüli pontosságot és anyag- minőséget is biztosít. így el­érhető, hogy legalább 30 százalékkal csökkenjen a forgácsolási szükséglet, az öntési selejt miatt keletkező károk pedig gyakorlatilag megszűnnek. A tervek szerint néhány magyar vállalat is közremű­ködik majd alvállalkozóként a beruházásban. Remélhető, hogy az együttműködés szá­munkra sem lesz tanul­ság nélküli, és talán el­lesnek majd valamit a ha­gyományos svájci pontosság­ból. munkaszervezésből, ta­karékosságból. Lónyai László Hidrosztatikus bogár avagy: új címerezőgép születik — Korábban nem sokat hallottam a hidrosztatikáról. Gödöllőn, az egyetemen sem igen került szóba. Alig-alig tudtam róla valamit. Azután bejöttek a John Deerek, s egy idő után a hidrauliká­jukban itt is, ott is bajok tá­madtak, kénytelenek voltunk közelebbről megnézni, mi ez tulajdonképpen — idézi Csa­tári Béla, a Hidasháti Álla­mi Gazdaság főmérnöke, majd így folytatja: — Talán ezzel kezdődött, s egy idő után azon kaptam magamat, hogy ez a téma nagyon izgat. Mindent elol­vastam, ami a hidrosztatiká­ról a, kezembe került. Be­szélni még ma sem tudok angolul, de a szakszövegeket már folyamatosan olvasom. Mivel magyar tankönyv eb­ben a tárgykörben alig-alig jelent meg. Olajnyomóssal hajtott motoróriási lehetősé­get láttam meg ebben. Ép­pen csak az nem volt vilá­gos, hol kellene alkalmazni ezt a megoldást. Az állami gazdaság műhe­lyében, műhelyének előteré­ben nagy a jövés-menés. A szerelők olajos ruhában, egy- egy szerszámmal a kezükben oda-odalépnek az asztalon kiterített franciakockás pa­pírhoz, amelyen látszik, hogy jó néhányszor kézbe vették már. Pedig becsukott szem­mel is követni tudják a rajz vonulatait. Február óta ez a bibliájuk. A főmérnök át­fűtött hangon ecseteli az in­dulást. — Furcsának tűnhet így a megfogalmazás, de nekem nagyon kapóra jött a feladat, hogy próbáljuk meg a ku­koricáéi merezés semmihez nem hasonlítható nagy mun­káját gépesíteni. — Ezek szerint a gombhoz kabát is került? — kérdem. — Nem erről van szó, ha­nem két különböző dolog sze­rencsés találkozásáról. Ne­künk először is egy olyan já­rószerkezetet kellett kialakí­tanunk, amelyen a gép ke­zelője, s maga a gép tulaj­donképpen a kukoricatábla fölé kerül. Továbbmenve, mivel a címerezést nagyon rövid idő alatt a kritikus időszakban be kell fejezni, ennek a járószerkezetnek, vagy nevezzük egyszerűen traktornak, olyannak kell lennie, amely semmilyen kö­rülmények között, tehát sár­ban, esőben sem akad el a sorok között. Ezt csak négy- kerék-meghajtással lehet el­képzelni, de olyan erőátvi­tellel, amely a rendkívüli igénybevétel során is bizton­sággal működik. Tehát szíj, lánc szóba sem jöhetett. Ezen a ponton lépett be az én bo­garam, a hidrosztatika. És ez akkor még mindig csak a legelső, bár tagadha­tatlanul a legalapvetőbb do­log volt az új gép megalko­tásában. Csatári Bélának sok-sok álmatlan éjszaka, fej­törés, megannyi újból és új­ból fölvázolt elképzelés fe­lülbírálása után sikerült va­lamit összehoznia, amire ugyan a Danuvia tervező- mérnöke, Máté Sándor, a hid­rosztatika elismert magyar szaktekintélye az eléje tett rajz alapján azonnal kimond­Az alkotók és alkotmányuk munka közben Fotó: Veress Erzsi gyakorlati kivitelezés. Az embernek van már annyi ta­pasztalata, hogy egy-egy munkáról azonnal megérzi, megoldható-e vagy sem. Meg is beszéltük, hogy a terv jó, ennek a gépnek mű­ködnie kell. — Más kérdés az, hogy jó néhány éjszaka haza sem mentünk, mire ez tényleg így lett — jegyzi meg Nemes Miklós, miközben a vezető­ülésbe kapaszkodik, hogy be­mutassa: a gép valóban mű­ködik. Egy pillanatra csend támad, felberreg a motor és áhítattal nézzük, ahogy a gólyalábakon álló traktor ke- resztülsiklik az udvar tócsá­in, kátyúin. — Ezek az árbockosarak milyen célt szolgálnak? — mutatok a gépre szerelt hat hatalmas fémkasra. — Ezekbe a hordkosarakba egyszerre 12 ember állhat be, és végezheti el 12 soron az utómunkákat. Az elképze­lésünk ugyanis az, hogy a gép először végigcímerezi a táblát, utána, hogy a mun­ka tökéletes legyen, még egy ha arca a menet közben elő­forduló apróbb-cseprőbb fennakadások ellenére is su­gárzik. De örül a gazdaság igazgatója, Kovács József is. — Megmondom úgy, ahogy van, nagyon nagy reménye­ket fűztünk és fűzünk ehhez a géphez. Nemcsak azért, mert azon az 1500 hektáron, amelyen hibrid kukoricát ter­mesztünk, előbb-utóbb úgy is nagy gondot jelent majd a legalább 600 gyalogmunkás: igénylő címerezés munka­erő hiányában, hanem azért is, mert ezen túlmenve is látunk benne fantáziát. A kukoricavetőmag termeszté­sében ugyanis új dologra vál­lalkoztunk, két anyasor köze iktattunk be egy apasort. Ez­zel a megoldással a korábbi 33 százalékról 10—>15 száza­lékra tudtuk csökkenteni a táblákon belül vetőmagot nem adó területet. Ennél az eljárásnál viszont még a be­takarítás előtt ki kell vágni az apasorokat, amit ez az új gép ragyogóan megold. Ha végül is csak erre, és semmi másra nem lesz jó, akkor is megérte, hogy en­dobva, már azt latolgatják, hogy jó lenne fejlesztési hi­telt kapni, és itt a mi mű­helyünkben megkezdeni en­nek a gépnek a gyártását. Megértem őket, és tulajdon­képpen egyet is értek velük. Mindenesetre, ha valóban gyártani fogják, szabadalom lesz belőle, ezt felelősséggel mondhatom. A Hidasháti Állami Gaz­daság már nagyon -sok újí­tásnak, új termelési eljá­rásnak volt szülőotthona, éveken át működött a gép­kísérleti intézet bázisgazda- ságáként, jelenleg is a MÉM gépesítési bemutatógazdasá­ga, ezt á hagyományt viszi most is tovább, amikor hit­tel, hozzáértéssel, s felelős­séggel áll be azoknak a sorá­ba, akik a hibridkukorica­termesztés korszerűsítésének, fejlesztésének új, hatéko­nyabb útjait keresik. Köváry E. Péter ta a halálos ítéletet. Szeren­csére a Hidasháti Állami Gazdaság főmérnöke nem ad­ta fel ilyen könnyen. A konstruktőr reményei egyébként nemcsak belülről táplálkoztak, nem egyszerű­en a becsvágy, a mindenáron való újítás volt az, ami sar­kallta. Az előbbrejutásban, a megoldás megtalálásában a műhely kis kollektívája is segítségére sietett. A láz át­ragadt Nemes Miklós, Náná- si Mihály és Lázár Károly lakatosokra is, akik a gépet elkészítették, valamint Szé­kely Lajos szerelőre, akié az elektromos vezérlés megol­dásának az érdeme. — Amikor a főmérnökünk elmondta, hogy miről van szó, rögtön tudtuk, hogy nemcsak az izmainkra les/ szükség. No, ez alatt a fél év alatt nem is sokat rozsdáso­dott az agyunk — mondja Nánási Mihály, akinek sza­vait Lázár Károly is iga­zolja : — Azt hiszem, itt egy idő­ben futott a tervezés és a utócímereaést is végrehaj­tunk. Már ezzel is a felére csökken azoknak a száma, akiket ebbe eddig kellett be­vonni. — Címerezőgépek már ed­dig is működtek — kockáz­tatok még egy akadékoskodó megjegyzést. Hogy mire gondol az al­kotó a reményeit valóra vál­tó gépen ülve, látva a meg­álmodott csoda beteljesedé­sét, azt nem nehéz kitalálni Nincs mit azon sem ámulm. — Szemtanúi lehettünk a sikeres próbaüzemnek. Mi lesz ennek az új gépnek a további sorsa? — Mi mindenképpen al­kalmazni fogjuk. De érdek­lődött már a békéscsabai MEZŐGÉP is. Az alkotó gár­da érthetően nagyon fel van — Ez igaz. Az eddigi gé­pek azonban vágták a cí­mert, ami erősen károsította a növényt. A mi gépünk vi­szont két egymással szem­ben forgó gumihenger mű­ködtetésével a kézi munkát utánzóan tépi a címert, rá­adásul még érzékelővel is felszereltük, így a mű­veleti magasságot soronként automatikusan állítja be ma­gának a gép, a növény ma­gasságának megfelelőép — zárja az indulás előtti1'1 kis gyártmányismertetőt Csatári Béla. Catári Béla: Azon kaptam magam, hogy izgat a téma nek a lelkes kis gárdának rendelkezésére bocsátottuk azt a félmillió forintot, a többletbevételünk tudniil­lik már ebben az évben is visszahozhatja ezt. Ha pe­dig mind az 1500 hektárra sikerül kiterjesztenünk az új technológiát e gép segít­ségével, az akár másfél mil­lió forint többletet is ered­ményezhet — magyarázza az igazgató. Nánási Mihály: Nem sokat rozsdásodott az agyunk Lázár Károly: Ennek a gép­nek működnie keli Nemes Miklós: Jó néhány éj­szakánk ment rá Az elektromos vezérlés Szé­kely Lajos műve

Next

/
Thumbnails
Contents