Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-07 / 131. szám

1979. június 7., csütörtök Először hazájukkal ismerkednek Látogatás a körösladányi általános iskolában Körösladány általános is­kolájában, illetve annak tíz, szétszórtan elhelyezkedő épületébe 634 kisiskolás jár. A felfelé ívelő demográ­fiai hullám hatása itt is érezhető. Az alsó tagozatban 3 párhuzamos osztály van egy évfolyamon, s több osz­tály összevont tanulócso­portként működik. Az isko­lavezetés már ,azt is ponto­san tudja, hogy a jövő tan­évben 92 első osztályost fo­gadnak majd. Az igények 7 napközis csoport fenntartá­sát teszik szükségessé. Nyá­ron, a többnyire alsó tago­zatos napköziseknek, a két­hetes takarítási szünetet le­számítva, biztosítani tudják a felügyeletet. Közelben a sportpálya, ,az erdő. Ha jó idő van, itt töltik el a gye­rekek szabad idejüket.* A zömében alsóbb osztá­lyokra nehezedő, megnöve­kedett létszám nagy próba elé állítja a ladányi iskola vezetését és pedagógusait. Mint az igazgatónő, Tiszai József né elmondotta, az is­nek a szünidei programok, azt az úttörőcsapat vezető­jétől, Kiss Bélától tudtuk meg. — A gyerekek két turnus­ban vehetne^ részt vándor­táborban, a Pilisben. Ez 30— 30 pajtást érint. Nagyon él­vezték a tavalyi vándortá­bort is. Augusztus második hetében 40 gyerekünk Har­kányban üdül, a helyi Ma­gyar—Vietnami Barátság Termelőszövetkezet üdülőjé­ben. Ezt a lehetőséget a ter­melőszövetkezettel megkö­tött szocialista szerződésünk biztosítja. így 13 pajtás in­gyenesen, jutalomként üdül­het Harkányban, 14 helyet az iskola váltott meg, 22-en pedig az üdülő parkjában felállított sátrakban nyaral­nak majd. A központi és a megyei táborokba is sok la­dányi pajtás eljut. A hosz- szabb táborozásokon kívül nagyon kedvelik gyermeke­ink az 1—2 napos osztály- túrákat. Már megkaptuk az engedélyt arra, hogy egy ke­rékpártúra alkalmával a fü­kola 42 pedagógusa — s eb­ből 4-en gyesen vannak! — csak elég magas túlóraszám­ban és gyakori helyettesítés­sel tudja megoldani a ta­nítást. Pedig hosszú távon erre nem szabad építeni! Éppen ezért hirdettek meg öt tanítói és egy tanári ál­lást. Eddig kevég sikerrel. Az érkező új pedagógusok­nak ugyanis nem tudnak la­kást. biztosítani. A szolgálati lakások foglaltak, néhány pedig olyan rossz állapotban van, hogy költeni sem érde­mes rá. S ezekhez a gondok­hoz még az is hozzájárul, hogy a sok iskolaépület fenn­tartása, tatarozása évről év­re nehezen teljesíthető gaz­dasági feladatok elé állítják az iskola vezetését. Ha vala­hol, hát itt érdemes volna az összevonás lehetőségein, módjain eltöprengeni... Az előbb felsorakoztatott problémák — bár közvetle­nül kihatnak a nevelőmun­kára is — többnyire a »fel­nőtteknek” okoznak fejtö­rést. A ladányi kisiskolások — év végi hajrá ide vagy oda — már a nyári vakáció felé kacsingatnak. S hogy emlékezetes emlékeket ígér­zesgyarmati strandon felver­hessük sátrainkat. A nyári táborhoz megfelelő támoga­tást kaptunk a nagyközségi tanácstól és sokat lendített rajtunk a sikeres hulladék- gyűjtési .akciónk. Bízunk benne, hogy idén a vándor­táborhoz kapunk ÁIB-utal- ványt is. Szeretném külön megemlíteni, hogy a Kápta- lanfüreden épülő vándortá­borban egy 10—12 személyes faház megvásárlásához biz­tosítja a nagyközségi tanács a szükséges és valóban nem kis összeget. Ez újabb üdül­tetési lehetőséget jelent gyermekeinknek. m * * * Óraközi szünetben, né­hány, a pilisi vándortáborba készülő kisdiákkal is elbe­szélgettünk. A hatodik osztá­lyos Kiss Béla, a harkányi üdülésben is részt vesz, ahol szintén sátorban lakik majd. — A kirándulások után, ha megint itthon leszek, le­járok focizni, ugyanig sze­retnék bekerülni ,az ifi csa­patba — tette hozzá lelke­sen. Rácz István már hetedik osztályos. Fiú létére még a takarításban is segít. Nyá­ron jó dolga lesz a galamb­jainak, mert teljes ellátá­sukról ő gondoskodik. A negyedikes Szeivold Andrea jól tanul. Szüksége is volt rá, mert szülei más­képp nem engedték volna el a Pilisbe. Nyáron nem nap­közis. hiszen két nagyobb testvére főz és vigyáz. ~ Békési Márta már ötödi­kes. Nyáron őt is nagyobb testvérei látják el. — Ha megyünk a Pilisbe, mindent egy hátizsákba pa­kolok majd. Viszek edényt is, mert lesz, amikor ne­künk kell főzni. Otthon nem szoktam, most legalább meg­tanulom. A halk szavú, ötödikes Kiss Katira nyáron a nagy­mama vigyáz. Persze, rendes kislányhoz illően ő eteti majd a kiskacsákat és a csir­kéket. Látszik rajta, nagyon várja már a nyári vándor­tábor izgalmait. Papp Elek, örökké mozgó, igazán lelkes „nagyfiú”. So-’ sem unatkozik. ö már ta­valy, negyedikes korában is járt a Pilisben. Mint mond­ja, voltak „jó pillanatok” azon a kiránduláson. Ugyan­is „kimentettek” egy kis­lányt és egy kisfiút a vízből. Hőstettük annál is izgalma­sabb volt, mert ő is éppen akkor tanult meg úszni... — A kirándulás után, ha hazajövök, őrzöm a tsz-ben a gyöngyösöket. Aztán sze­dünk majd fácántojást is. De otthon is segíteni kell, mert van 40 birkánk és 33 malacunk. Hétvégeken én takarítom ki az ólakat. Van ám nekünk olyan kutyánk, hogy a vicsokot (patkányt) is elpusztítja. Jó kutya, csak a biciklisekre, meg az autó­sokra haragszik. Én még focizni is járok az ifibe. A Ladányi gyerekek elő­ször — s ezt helyesen te­szik —, hazánk tájaival sze­retnének megismerkedni. S szavaikból kiderült: nekik ez igazi élményt, örömet, je­lent. B. Sajti Emese Fotó: Gál Edit **#########+###################################+############################< I Nem üzlet?! Amikor tavaly, június 19-én az a hatalmas szélvihar végigsöpört Nagykamaráson is, szétzúzta az 1966-ban épített művelődési ház tetőszerkezetét, bedöntötte a tűz­falat, aztán tovább nyargalt, hogy kipusztítsa a kétegy- házi kastély-park évszázados fáit. A nagykamarásiak szemrevételezték a kárt, és úgy döntöttek, hogy rövid úton rendbe hozzák azt. A helyre- állításhoz szakszerű tervet készíttettek, sajnos, már azt is késve kapták meg, csak ez év januárjában. S hogy ,a dol­gok lényegét említsük: azóta futkosnak kivitelező után, eredménytelenül. Készen ,a terv, kezükben van a szüksé­ges 400 ezer forint, de nincs aki megcsinálja. „Nem üzlet ez a munka” — mondják a község vezetői, „azért nincs rá vállalkozó...” Próbálkoztak Mezőkovácsházán, a kör­nyező községek termelőszövetkezeteinél, semmi. Közben telik az idő, jön ,a nyár, pedig azt szeretnék, ha ősszel újra használhatnák a művelődési ház minden helyiségét. Végső reményük az eleki költségvetési üzem. Az elekiek még nem válaszoltak, a kamarásiak pedig bizakodnak. Jó lenne, ha nem volna hiábavaló ez a bizakodás. — ser — Könyvheti találkozó a megyei művelődési központban Móricz szellemét idéztük A hallgatók előtt az est vendégei: Móricz Virág, Csoór Ist- .ván és Bényei József Fotó: Gál Edit Móricz Zsigmondra emlé­keztünk kedden este. Nem mintha bármikor elfelejte­nénk őt, de ez az este mégis más volt, mint a többi. Az író járt-kelt közöttünk, ka­lapban, nagy bajusszal, köp­cös alakját görbebotjára tá­masztva. Köztünk járt, mert lánya, Móricz Virág volt a vendégünk Békéscsabán, a megyei művelődési központ­ban. Az emlékesten az írónő segítségére voltak pályatár­sai is: Csoór István író és Bényei József költő. Sokan ültünk a piros te­rítés asztalok körül a tik­kasztó, bennszorult esti me­legben, s hallgattuk a köz­vetlenül egyszerű, kedves- szavú, fehér hajú írónőt. Be­szélt az apját idéző ünnepi hangulatokról, amely mosta­náig alföldi útjait kísérte, s megidézte nekünk néhány órára a múltat is. Büszkén vallotta, és bizonyította, hogy egészséges humorát, kedélyes Turgenyev a kamerák mögül / szony tragédiája ez a darab. — A forgatókönyv alapján ismerkedtem meg először Turgenyev klasszikus művé­vel, az Egy hónap falun cí­mű darabbal — mondja Szabados Tamás ,a produk­ció vezető operatőre. Gyor­san kiderült, hogy kitűnő tv-játék kínálkozik forgatás­ra. Rendezőnek, operatőrnek egyaránt remek lehetőség! — Milyen örömei és gond­jai adódtak forgatás közben? — Turgenyev darabja a fülledt orosz nyárban ját­szódik, egy falusi nyaralóhe­lyen, s a szereplők drámai összecsapásokban, érzelmi kitörésekben töltik napjai­kat. Öröm, boldogság, és fájdalmakkal telített szomo­rúság viaskodnak egymással. Az operatőri munkában is ezt a fojtott, fülledt nyarat kellett megjelenítenünk, visszaadnunk a fények és árnyékok összhatásában. Egy három helyiséges orosz pa­rasztházban dolgoztunk, il­letve nappal többnyire egy hatalmas nyári verendán játszottak ,a színészek. El­jött az este és nehéz fel­adat elé kerültünk. Kezdet­ben néhány petróleumlám­pával világítottunk, de, amikor a főszerepet játszó Ruttkai Éva is megjelent a színen, már lágyítanunk kellett a fényt, és ezért még néhány lámpát munkába kellett állítanunk. — Mégis, hogyan látta a turgenyevi világot a vezérlő­teremből ? Egy szép, okos, már jó negyvenes éveiben járó asz­Gazdag, de jelentéktelen parasztember mellett él, aki­nek becsületességéhez nem férhet kétség, (Koltai János). Ebben a nyári fülledtségben összetalálkozik egy nála jó­val fiatalabb fiúval, egy jó­baráttal, aki újat, felüdítőt, szépet és kedveset hoz ebbe a poros levegőjű faluba. Az asszonynak bele kell kapasz­kodnia valamibe, nem mu­laszthatja el az utolsó lehe­tőséget. Ruttkai Éva reme­kel ebben a szerepben. A fellángoló, kölcsönös érzelmi kapcsolat azonban mégis megszakad, a fiú elmegy. — És a színészi munka? — A házaspár mellett van egy fontos mellékfigura', egy öregedő férfi: (Mensáros László); aki ugyancsak sze­relmes az asszonyba, de ér­zelmeit nem viszonozzák. Ez a rendkívül kevés szöveggel járó szerep, állandó jelenlé­tet és nagy alakítási lehető­séget kínált. Vagy ott van például az orvos alakja. Haumann Péter játéka, egé­szen elbűvölt. Mindenkit szüntelenül lehengerelt tör- ténetkéivel, s ezeken ő mu­latott a legjobban, mivel a társaság tagjai a históriák­ban kénytelen kelletlen ma­gukra ismertek. A rendezővel, Szirtes Ta­mással jól megértettük egy­mást, hiszen többször dol­goztunk már közös vállalko­záson. Turgenyewel viszont ez volt az első találkozásom és megszerettem ezt a kame­rák előtt feltárulkozó vilá­got. világszemléletét ráörökítette Móricz Zsigmond. • — Nem találok szinte egyet­len helyet sem, ahol a hall­gatók közül valaki ne talál­kozott volna apámmal. Az imént Orosházán a nehezen induló Kelet népe című lap­nak két egykori előfizetője is jelentkezett — mondta Móricz Virág. Hallottunk ezután a nagy író mosolygásra késztető gyengeségéről: mennyire sze­rette, ha munkabírásáért cso­dálták. Élete utolsó éveiben már a leírt betűket is meg­számolta, várva érte az elis­merést, hogy elmondhassa: „Ö, ez semmi, nekem diktál­nak a szereplőim!” Elké­pesztő szorgalmát, munka­szeretetét plántálta utódaiba is, s feleségével együtt puri­tán, szeretetteljes szigorban nevelték gyermekeiket. Az írónő szavait követően Csoór István emlékezett ta­lálkozásaira, Móriczcal. Az 1935-ös szeghalmi választá­sok íróvendégéről beszélt, aki a kisgazdapárti jelölt Til­dy Zoltánék házához volt bejáratos. Idézte lefegyverző közvetlenségét, mellyel oly sok barátot szerzett, vissza­gondolt a szeghalmi irodal­mi délutánra, amely politi­kai vitafórummá változott. Olyannyira, hogy a másnap­ra hirdetett vésztői találko­zót már nem is engedélyezte a csendőrség. Móricz Zsig­mond a fiatal szeghalmi írót, Csoór Istvánt is felkarolta, s 1939-ben a Kelet népében kö­zölte öt perc című novellá­ját. Bényei József tiszaladányi gyermekkoráról mondta el költői gondolatait. A fény­képről, amely őrzi számára a múltat, amikor Móricz Zsig­mond kürtőskéménynézőbe érkezett kis falusi házukhoz. Eredj gyalog címmel az író­hoz címzett versét is megis­merhettük ezen az estén. Az író-olvasó találkozók legnehezebb része, amikor a hallgatónak is szólnia kéne. Bényei József „házigazdái” jóvoltából ez az idő is érté­kes percekkel ajándékozott meg bennünket, s többeket ösztönzött a szólásra. Móricz Virág vallott a leányfalusi házról, beszélt apja gyermek­éveiről, csodálatos nagyany­járól, aki sok-sok fiát min­denáron taníttatni akarta, s még rántáskavarás közben is Horatiust tanult fiai kedvé­ért; szó esett Móricz regény­alakjainak élő modelljeiről. Gyorsan teltek az órák, hű­sítő szellő is be-belengede- zett az ablakon át. Szép este volt, örömünket csupán az rontotta kissé, hogy a beszé­lők szavát alig-alig hallot­tuk. Nem hiszem, hogy ezen a kicsi, mégis jelentős bosz- szúságon ne lehetne változ­tatni a jövőben néhány mik­rofonnal. Bede Zsóka Bizoccság? Hát bizony néha jobban is odafigyelhetnénk, hogyan is beszélünk! Mert nincs sok dicsekedni valónk e téren. Mi több: szégyellni valónk annál több. Valami furcsa lezserség, közöny és hánya- vetiség uralkodott el a köz­napi beszédben, közben pe­dig felüti a fejét máshol is, rontja a fület a rádióban, te­levízióban, szónokok beszé­deiben. Bizonyára, nemcsak a nyelv­tudósok tették már fel a kér­dést: jól van ez így?! Szem­lélhetjük-e tétlenül anya­nyelvűnk súlyos rongálását, a csúnya beszédet (ezúttal nem a trágárságról van szó, az külön téma lehetne), a henye kiejtést? A válasz nyilván egyértelmű: nem! De csupán hevesen felkiál­tani, tiltakozni, az bizony nem elég. Mit lehet akkor tenni? Sokat. Például azt is, amit a rádióban Péchy Blan­ka művésznő, és Deme Lász­ló professzor tesz a „Beszélni nehéz” című sorozatban Tegnap délelőtt hallgattam meg a sorozat legújabb adá­sát, azt a különben is röpke 12 percet, melyet erre az igen nagy fontosságú dologra a rádió egész napos műsor­idejéből fordítanak. Nos, megható és párját ritkítóan érdekes volt ez a 12 perc! A szép magyar kiejtésért Ka- zinczy-díjat alapító művész­nő a Lúdas Matyi egyik írá­sa nyomán tette fel a kér­dést: van-e olyan, hogy té­véül beszélni magyarul ? Hoz­zátette nyomban, hogy ez a „tévéül” beszéd a rádióban szintén tetten érhető, nem is egyszer. Miről is van szó? Arról, hogy újabb keletűen a zön­gés és zöngétlen mássalhang­zók hasonulását túlzásba visszük; hogy a betűejtést el­nagyoljuk. Hogy jobban ér­zékeltethessem a dolgot: a Lúdas Matyi által gunyoro­san „tévéül” beszélők — kö­zöttük élvonalbeli színészek, riporterek és hírolvasók — minden lelkifurdalás nélkül mondják, hogy: bizoccság, lékszomj, kösség, öccör, hac- cor, éreccségi, küldöccsége, zavarodoccság, stb... Ugye, milyen furcsa ez így? És mi­lyen különös, hogy a fülünk egyre jobban átsiklik ezek felett a túlzásokon, és mi magunk is szépen beállunk a magyar kiejtést rongálok tá­borába? Hogy észre sem vesszük a fiatalok hadaró- dünnyögő beszédmodorát, amit csoda, hogy társaik megértenek. Most derül ki, mennyire hiányzik a versek kötelező megtanulása, „fel­mondása”. Mert az is a szép magyar beszédet szolgálta... Az pedig, hogy mindezeket éppen egy békéscsabai rádió- hallgató, Mezei Teréz levelé­re válaszolva boncolgatta Péchy Blanka és Deme Lász­ló, kifejezetten öröm volt számomra. Ki hitte volna, hogy éppen Békéscsabáról emeli fel valaki védő szavát a szép magyar kiejtést ille­tően?! Persze, a magyarázat is kézenfekvő. Mondják, hogy a magyar nyelv hete alkal­mából igen nagy volt erre­felé az érdeklődés, és jól tette a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat, hogyany- nyi energiát áldozott a siker érdekében. Jól teszi ugyan­akkor a rádió is, hogy sok­oldalúan segít nyesegetni nyelvünk vadhajtásait, hogy szép magyar beszédre ösz­tönzi a hallgatókat olyan ne­ves személyiségek közremű­ködésével, mint a roppant kedvesen, szimpatikusán cse­vegő Péchy Blanka, és a meggyőzően érvelő, tudós Deme professzor. Igencsak jól kapcsolódik ez a sorozat a többi nyelv­művelő rádiósalkalomhoz, szolgálva a ki nem mondott célt, azt a régi, és ma is élő mondást, hogy „nyelvében él a nemzet”. Sass Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents