Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-24 / 146. szám
1979. június 24., vasárnap o BH2EEBS■ minimagazin Megint a rózsásiak! Makarics Adrienne, a Békéscsabai Állami Gazdaság telekgerendási Kállai Éva K ISZ-építőtáborának a vezetője június 17-én, a tábomyitó ünnepségen a fiataloknak egyebek közt azt mondta: ,A jövő évi kenyerünk függ a munkátoktól”. Valóban, az építőtáborokban dolgozó diákok munkája jelentősen elősegítheti a vállalatok, gazdaságok eredményét, ami a Kaszai Károllyal, az állami gazdaság növénytermesztő műszakvezetőjével való beszélgetésből is kiderül. — Mióta dolgoznak itt a diákok? — kérdezem tőle. — Három napja, napi 6 óra a munkaidejük. Eddig kukoricát fattyaztak, kapáltak és búzát is fognák ide- genelni. (Idegen fajt kiszedni.) — Megéri a gazdaságnak a foglalkoztatásuk? — Hogyne. Nincs ember erre a munkára, ami köztudottan, nem gépesíthető. A vetőmag előállításához pedig nélkülözhetetlen. — Értékes a vetőmag? — Árban mintegy 8—10- szerese a takarmányozásra használt kukoricának. Persze, a vetőmag elbírálásánál igen magasak a követelmények. Kiss István mezőgazdasági gépészmérnök, a tábor műszaki vezetője figyelemmel kíséri a fiatalok munkáját. Ám azt is, hogy a gazdaság ne szabjon magasabb követelményeket, mint amilyeneket a szabályok előírnak. Például a felnőttekre vonatkozó norma 60 százalékát kell a diákoknak teljesíteniük. A diákok — 175-en — Bács-Kiskun megyeiek, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, a kecskeméti Katona József Gimnázium és a kiskunmajsai Dózsa György Gimnázium tanulói. Közülük Búcsú Sándorral, Deák Ildikóval, Szalai Erzsébettel és Gulyás Zsuzsával (a tábortanács elnökével) folytatok egy kis eszmecserét. — Tudjátok, hogy milyen fontos feladat hárul rátok? — Igen, igyekszünk is jól csinálni. Csak sajnos, elég sáros a föld — válaszol Búcsú Sándor. — Munkaruhátok van? — Igen — mondják kórusban, s hoznak is mindjárt egy garnitúrát. Mutatják: farmer nadrág, VIT-es trikó, a lányoknak babos fejkendő és — megázás ellen — fólia, „miseruha”-formára alakítva. — Dolgoztotok már valamikor? Szalai Erzsébet válaszol: — Otthon, Kiskunmajsán szüreteltünk. — Igyekeztetek? — Nem nagyon törtük magunkat. Nem is hajtottak minket. — És most? — Ahogy kell, úgy csináljuk. Főként gondosan. — Jó a koszt? — fordulok Deák Ildikóhoz. — Finom és elég, sőt talán még egy kicsit sok is. Néha marad belőle. — Jobb, mint otthon? — Éppen olyan házias ízű, csak itt rendszeresebb az étkezés. A táborban — Ha sok, szóljatok, hogy kevesebb is elég. Kár pazarolni! Zsuzsa — mondom a tábortanács elnökének — intézkedj ! — Van akinek sok, de van aki talán még enne is. — Óvatos vagy. Talán attól félsz, hogy nem választanak meg újra? — tréfálkozom, aztán folytatom: —Mivel szórakoztok? — A legszívesebbein sportolunk. Vannak kispályák, pingpongasztalok. Könyvtár is vám, de az olvasás a táborban nemigen köt le bennünket. — Mi nem tetszik? Gondolkoznak. Nem tudják, mit válaszoljanak. Búcsú Sándor találta fel először magát: — A fattyú és a gaz — mondja bölcsen, s derülnek a többiek. — Gyűlöljétek és irtsátok — szólal meg egy hang. Egy kis erdőben, magas fák között helyezkedik el a tábor. Igen jók a körülmények, a gazdaság elismerésre méltóan gondoskodik a fiatalokról. S nem ünneprontásnak szánom, hogy Vágré- ti Lászlónak, a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa munkavédelmi felügyelőjének néhány észrevételét is feljegyzem. Azért tartom szükségesnek, hogy azok a vállalatok, gazdaságok, amelyeknél hasonló építőtábor van, vagy lesz, küszöböljék ki az ilyen hibákat, még ha azok nem is látszanak túlságosan jelentőseknek. Először is a munkahelyeken — mentőládával — képzett elsősegélynyújtónak kell tartózkodnia. A sérülésekről pedig (akár a táborban, akár a munkahelyen következik be), nyilvántartó füzetet kell vezetni, hogy a később érkező orvos ennek alapján tudjon intézkedni. Előírás, hogy a baleset elkerülésére főutakon való átkelésnél a csoportok forgalmi tárcsát használjanak. S végül még valami: az étel- maradék-gyűjtő edények, tartályok legyenek kellő távolságban az étkezőhelytől. A fiatalok egészségének, testi épségének a megóvása nagy felelősség, érthető ha a szabályok betartásán többen is őrködnek. Az biztos, hogy azok a szülők, akiknek a gyermekei ebben az építőtáborban két hetet töltenek el, nyugodtak lehetnek. Augusztus 25-ig tart a tábor. Addig kéthetes turnusokban váltják egymást a csoportok. A munka — mint ahogy Sándor Zoltán, a gazdaság KISZ-bizottságának a titkára és központi ágazatvezetője tájékoztat — utócí- merezéssel és gyümölcsszedéssel zárul. Közben jó néhány színvonalas központi műsor is lesz. Hamarosan jönnek az operaház művészei, akik Kovács Kolos magánénekes közreműködésével — operarészleteket, spirituálékat adnak elő. Jön a Benkó-dixieland is. A hasznos munkáért a következő csoportoknak is hasonló műsor lesz majd a jutalmuk. Pásztor Béla „Megint a rózsásiak?” — jegyezte meg elismerő hangsúllyal egyik ismerősöm, amikor szóba került, hogy a sertéstelepeken dolgozó fiatalok szakmai-politikai versenyének megyei győztes csapata a Szarvasi Állami Tangazdaság Rózsási kerületébe való. A „megint” magyarázata: a rózsási kerület fiataljait képviselő csapat nyerte az öntözéses szakmunkások országos versenyét is. Irány tehát a rózsási kerület, melynek 'központja ß Szarvasról Endrődre vezető kövesút mentén található. Nagy Péter kerületigazgató — maga is fiatal ember — nyomban sorolja a „csapat- összállítást”: — Márton László állategészségügyőr, Sárkány Pál villanyszerelő, Szász Zsolt '«'sertéstelepi dolgozó, Valach János pedig fiaztjatós. A dologban az a legszebb — fűzi hozzá —, hogy a fiúk nem is nagyon akartak elmenni a versenyre. Csak néhány napjuk volt a felkészülésre, mondogatták is: „nem akarunk szégyent hozni a kerületre, csak leégnénk!” Aztán az elérhető 54 pontból 52-t szereztek! Szó szót követ, s rövidesen az is kiderül, hogy van még valami, ami külön dicséretére válik a csapatnak: ők hagyományos tartási körülmények között, korszerűnek aligha nevezhető telepen nevelik, gondozzák a jószágot. A verseny viszont a kiírás szerint: „szakosított sertéstelepen dolgozó fiatalok szakmai-politikai vetélkedője” volt. — A fiúk mégis jól ismerik a korszerű telepeket, az ISV, az iparszerű sertéstenyésztő vállalkozás technológiáját, nos és a politiktai kérdésekben való jártasságukkal is kitűntek. Vajon mi ennek a titka? — Nálunk is egyre sürgetőbb szükség van korszerűsítésre. Az ISV technológiára a terveink már megvannak. Ezeket a terveket jól ismerik a telepen dolgozók, közöttük a fiatalok is, akikre nagyon számítunk, hiszen sok a nyugdíj előtt álló idősebb dolgozó. Egyébként van egy beiskolázási tervünk, ennek megfelelően szeretnénk jól képzett gárdát összehozni, mire elkészül az úí telep. — Ezek szerint jelenleg nem valami vonzó a sertéstelepen a munka? — Az a nagyszerű, hogy az emberek siránkozás helyett Ejtsünk néhány szót Antoine (Fats) Dominóról. Öt is láthattuk a Régi idők rockzenéjében. Fats Dominó már első jelentkezésekor is olyan vastag ujjakkal rendelkezett, mint egy-egy derék darab Havanna-szivar, s a néző alig értette, hogyan képesek ezek az ujjak olyan hihetetlen virtuozitással szaladgálni a zongora billentyűin. Fats Dominó a rockhoz a kreol zongorastílust, a bluest és gitár helyett a szaxofonszólót adta. A színpad tiszavirág-életű királyaihoz hasonlóan, őt is szenvedély taszította te a dobogóról: a szerencsejáték. A Las Vegas-í Flamingo Hotelban több mint egymillió dollárt veszített ruletten, melynek következtében szinte adósrabszolgaságba került. Kénytelen volt megalázó szerződést kötni, több évig kellett a bárban zenélnie, majd — miazt nézik, hol mát lehet javítani, könnyíteni. Van ott egy jó szocialista brigád, ami összetartja, ösztönzi az embereket. Sok az újítás, és ebben jó példával jár elöl a telepvezető, s a fiatalok sem mariadnak le. — Mit lehet ott újítani? — Sok mindent, amire a szükség ráviszi őket. Kidolgoztak például a vágóhíddi szállítások könnyítésére egy precíz rendszert, amiben futószalag viszi a járműre a jószágot. Házilag készítették önetetőket, önerőből —munkaidő után! — elvégezték két és fél fiaztató teljes elektromos felújítását. Különösen figyelemre méltó, amit a „miért”-re válaszol Nagy Péter: — Szerintem mindez oda vezethető vissza, hogy a telepen dolgozók általános műveltségi szintje magasabb, mint a hasonló munkahelyeken. Megértik azt, hogy nincs, és ezért nem követelőznek, hanem a megoldáson törik a fejüket. A párt- és a KISZ-szervezet — és ez nem szólam! — tényleg sokat tesz a politikai műveltség emeléséért Valach János, a csapat egyik tagja éppen szabadnapos, de sikerül otthon találni. A képzettsége: sertéstenyésztő szakmunkás, és jó két éve, hogy a gazdaságban dolgozik. — Fiaztatós vagyok a telepen, ahol jól meg kell fogni a dolog végét, és alaposan odafigyelni, mit csinálok. Egy ilyen elletőben mindig van munka. A keresetem a leválasztott malacoktól függ, úgyhogy saját érdekem is tisztességesen ellátni, gondozni ja jószágot. — Milyen volt a verseny? — Izgalmas. A szakmai rész nem volt nehéz, amit itt csinálunk, az éppen odavágott, ami pedig a korszerű telepekre vonatkozott, azt láttam, megtanultam annak idején, a gyakorlati órákon. És persze olvasgat is az ember. Kicsit meglepődöm, amikor kiderül: Jánosnak bútorasztalos volt az előző szakmája, de a mostanit jobban szereti, mert változatosabb, kötetlenebb — és ami a leglényegesebb : — Ott egy részműveletet csináltam unalomig, itt. meg, ha az a kismalac nem úgy szalad, már nézem, töröm a fejem, mi a baja. Jobb így, hogy a saját eszére van utalva az ember... után híveit, hírnevét már elveszítette — utcára lökték. A nagy „revivál” idején a Beatles fordította újra felé a közvélemény reflektorait, mikor egy régi számát, a Lady Madonnát Lennon szövegével, McCartney hangszerelésében több millió példányszámban adták el a lemezboltok. Utóbb a „régi idők” világturné is segített az öregedő muzsikus megtépázott babérain. A filmben mi is láthattuk, ahogy Dominó mikor a zongorához ül, hogy eljátssza régi dalát, a Blueberry Hillt, bizony könnyezik. Már-már a következő nemzedékhez tartozik az extravagáns Jerry Lee Lewis, akit egy ízben a tűzoltók mentettek meg, mert egy húszperces zongoraszólója után felpattant a hófehér hokedli* ről (mindig ezen játszott) és benzinnel leöntötte, felgyúj- ' tóttá a hófehér zongorát, majd beleugrott a tűzbe. No, Szüret, szünet! Na, ez a tanév is kifújt. Meg én is. Teljesen kiher- vaszitott már ez az év végi hajrá. Az ember ki se lábalt az egyik dolgozatból, már a felelés kardja csüngött, vagy mit csinált az ember feje fölött. Bár inkább ednézegetném Demost- lesz, vagy kicsoda kardját, mint Omegát, a matektanárunkat, amint a kör egyenlete iránt érdeklődik. Persze, pont tőlem! És pont az egyenletét! Annyi mindene van egy körnek; közepe, átmérője. És mennyiféle kör van! Családi kör, baráti kör, látókör, hatókör, kezdőkör! De nem, ő az egyenletét akarta! Én meg egy négyest, hát megegyeztünk Omegával: másnapra bemagolom. Szóval, épp ideje, hogy végre vége legyen már a sulinak — különös tekintettel az időjárásra. Hát kérdem én, ha télen lehet fagyszünet, az agytikkasztó hőségben miért ne lehetett volna napszünet?! Vagy legalábbis a strandmedencében kellett volna az órákat megtartani. Hihi! El tudom képzelni Omegát meg Jam- buszt, a magyartanámőnkét fürdőruhában — zsebre dugott kézzel. Azért megoldottuk a dolgot. Délelőtt suli, délután strand, este pedig atyái intelmek: „Megint nem tanultál egy szót sem, meg fogsz bukni, fiam, így nem lesz belőled semmi! ’ Az a szédült Nemnagy (azért Nemnagy, mert Nagynak hívják, és kicsi) reggelente is kijárt a strandra. A vizes cuccát örökké a könyvei közé gyömöszkölte, aztán a padban szárítgatta. A múltkor a fürdőgatyáját felhúztuk a földgömbre. Kiscsinos, a föcitanárnő szőkéből lilába játszott, amikor fölfedezte — Amerikán az úszónadrágot. Szegény Nemnagy — akit persze rögtön kihívott felelni Kiscsinos — megfogadta, hogy ezután inkább pucéron fered őzik. Szóval, végre vége a sulinak. Nemsokára megyünk építőtáborba, kukoricát címerezni. Jó buli lesz, már alig várom. Tavaly legalábbis pompásan éreztük magunkat, igaz, akkor építkezésen voltunk. Már az első napon sikerült szoros ismeretségbe kerülnöm egy lapátnyéllel: ráléptem a földön fekvő lapátra, és úgy fejbe vágott a nyele, hogy a szemem két hétig jojózott. Azóta messziről tisztelgek minden szerszámnak! Na, szia, majd írok a táborból! persze, azért ez megrendezett mutatvány volt. Lewis hetedik felesége tizenhárom éves kislány volt, s ez már a rocksztárok botrányos világában is elég ok volt, hogy a furcsa egyéniségű, eredetien tehetséges zongorista-énekest a különféle szervezetek örökre leparancsolják a színpadról. No és Richard Wayne Pen- miman, akit Little Richard- ként ismerünk! A szemét forgató „üvöltő dervis” szintén nem kért kölcsön, ha extravaganciára volt szüksége. Fellépés előtt a száját ru- zsozta, szemét gondosan kifestette, műszempillát ragasztott, az extázis közepén pedig levetkőzött, ruháit fáradt mozdulattal a közönség közé hajít >tta A hatvanas évek végén „Én vagyok a rock and roll királya!” felkiáltással, s a hasonló című nagylemezzel jelentkezett, de sztárkodása, nevetséges manirjai csak a közönség gúnykacaját hozták á Lucille, Long Tall Sally és a Good Golly Miss Molly szerzőjének. Fotó: Martin Gábor Tóth Ibolya — ti V A rock meséskönyvéből Szántó Péter Iskolapadból építőtáborba I am the king of rock’n'roll
