Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-13 / 136. szám
miaura» 1979. június 13., szerda A csárdaszállási Petőfi Tsz gesztorságában épül az új műtrágyatárház Befejezési határidő: augusztus 20. A tárolóba egyszerre 10 ezer tonna műtrágya fér meglátszott, a termelés leesett. Gyulai az áztatói csoport gyűlésén azt mondta: Jakó elvtárs, a te kezedben van a munkaidő-kihasználás, a mi kezünkben a sebesség- váltó.” Aminek se vége, se hossza — Valóban mondta ezt? — kérdem Gyulai Imrétől. — Igen. Tavaly ugyanis úgy hajtottunk, mint a barmok. És bizony nincs kedvünk 40 évesen a föld alá bújni, senki szavára. Amióta a korábbi három csoport helyett a mostani átszervezéssel már csak kettő dolgozik itt, az előkészítésben sincs köszönet. Miattuk nem tudtunk áprilisban teljesíteni. A telepvezető: 1— Április végi pártcsoport- értekezletünkön Gyulai József panaszkodott az előkészítésre. Akkor intézkedtünk, hogy az áztatásnál legyenek figyelmesebbek az emberek. Meg is szűntek a hiányosságok. A sátorozóknál mégsem változott semmi. Varjú Józsefné, a telep párttitkára: — Valahogy nincs megértés ezekben az emberekben. Amikor az elmúlt november 7-én Gyulai József nem kapta meg a jutalmát, mint 10 éves véradó, nagy cirkuszt rendeztek. Holott még nem érkezett meg a korábbi 12 munkahelyéről a visszaigazolás. Ennyi volt az egész — Talán baj van a tájékoztatással? — Ugyan kérem, ennél többet már nem lehet tenni. Még azt is velük közösen döntöttük el, hogy egyéni vagy csoportbérezést akarnak. Vagy hogy hány étkezési szünet legyen munka közben. Ha kivárják, talán most is lett volna lehetőség valamit rendezni a mozgóbérből. Petneházi Mihály, a szak- szervezet termelési vezetője: — Tudják ők jól, hogy mit csinálnak. Mert az rendben van, hogy rossz a kóró, viszont amikor jó fajta mar- gittai kóró érkezett, abból is csak 30 mázsát raktak fel a múlt nyári 60 helyett. Az fájt nekik, hogy most már nem ők keresik a legtöbbet. Nem lehet vele embert fogni És mit mondanak a felmondók?’ Rung Ferenc: — Az ember hátára kapja a köteget, fut, mint a piros hasú nyúl. A kender meg nyövi, karistolja. A szorosan rakott sátrak között fő a párában, a hőségben. A másik csoport meg nevetve nézi mindezt. Tehetik, mert gépek segítik a munkájukat. S még ők keresnek többet, bennünket meg lerabszol- gáznak. • Szappanos József: — Áztatási gyűlésen mondtuk, hogy csapjanak egybe bennünket, akkor majd kiderül, ki dolgozik többet. Meg se ígérték, hogy majd megvizsgálják. Én elmegyek innen. Kiss András sem marad: — Nem attól lesz itt fegyelem, hogy mi betartjuk a most kitalált munkaidőt. Van úgy, hogy hajnal 4-től már kijövünk dolgozni, amíg hűvös van. A teljesítmény a lényeg. Azt fizetik, nem az időt. Matyika István: — Négy nap szabadságot kértem a művezetőnktől, Gyömbér Istvántól. Azt mondta, menjek az irodára kérni. Eddig ez nem így volt. Most van 4 nap igazolatlanom. A döntőbizottsághoz fordultam. Maradok, mert nagyon kell a pénz. Gyulai József: — Azt mondják, mi Gyulaiak vagyunk a lázítók, meg hogy szervezkedünk. Ez már nevetséges. Ki akar itt börtönbe kerülni? Költözködési gondom volt, már a szabadságot is kikértem. Nem, hogy segítettek volna, még két nap igazolatlant is rámvertek. A vezetők viszont mindent másképp magyaráznak. Varga József főművezető: '— Kevés az ember. A szabadságolást főnöki engedélyhez kötöttük. Nem vettek róla tudomást. Gyulai József igazolatlanját is én kezdeményeztem. A műhelybe vezényeltem, nem szólt róla, hogy arra a napra szabadsága van, egyszerűen nem jelent meg. Ekkor kezdődött az egész háború. Gyömbér Mátyás művezető: — Azt njondták. ha a munkaidő a lényeg, am legyen. Nem fontos nekünk 7 ezret keresni. A telepvezető: — Amikor idekerültem, itt minden a Csáki szalmája volt. Akkor mentek-jöttek az emberek, amikor nekik tetszett. Az is bevett szokás volt, hogy bejelentés nélkül otthon maradtak napokig. Lehet, hogy sokaknak nem tetszik, de itt rendet kell teremteni. A kötél harmadik vége Most már csak egy kérdés maradt: rendet teremteni — de hogyan? A vállalati főmérnök Szegedről azt írja Jakó Istvánnak: „... felhívom figyelmét, hogy a vezetés — közvetlen munkahelyi vezetés — jelenlegi színvonala a főművezetésig bezárólag kritikán aluli, kérem ez irányba a sürgős felvilágosító és egyéb vezetői tevékenységet úgy csoportosítani, hogy a kollégái a továbbiakban önt, munkájában sokkal jobban támogassák, ne pedig akadályozzák.” Illetve más helyütt: „A gyár többi területén jól bevált gyakorlat az áztatási munka megszervezése. Igen visszatetsző, hogy egyedül a sarkadi telep ezen tevékenységgel foglalkozó vezetői nem képesek úgy szervezni a munkát, hogy mind a dolgozók, mind a gyári vezetés részéről az elfogadható legyen.” Azt megint » főművezető mondta el, hogy erre a munkára ma már kenderkötéllel sem lehet embert kapni. Csak az jön, aki egy nyár alatt akar sok pénzt keresni. Közben annyian mentek és mennek el, hogy előbb-utóbb egybe kell vonni a munka- csoportokat a kenderáztató- ban. (Amit a Gyulai-brigád is javasolt — hasztalan.) Mit tehetünk mi ehhez hozzá? A felmondási idők rendre lejárnak, öten elmennek vagy már el is menteka gyárból Könnyebb munkára, emberibb körülmények közé. Keserűséggel szívükben. És álmatlanok a telepvezető éjszakái is. A történteket próbálja megérteni, a zátonyra futott jó szándékot. A zátonyokat viszont azok a vizek rejtik, amelyekben a fejlődéstől mérföldekre lemaradva „ázott el” Sarkadon a kenderipar. Ezen változtatni talán nehezebb lehet, mint azt nyomozni, ki írta a felmondólevelet, s ki beszélte rá a többieket azt aláírni. A meghallgatásokon tudniillik ez is a kérdések közt szerepelt. Kőváry E. Péter Május 24-i keltezéssel levél érkezett Farkas Ferenc- től, a gyár főmérnökétől, Szegedről, az SZMT-hez, valamint Jakó István telepvezetőhöz is. Ebben olvashatjuk: „Május 23-án a 8 fővel, valamint Varga József áztatási és begyűjtési főművezetővel, Gyömbér Mátyás áztatási művezetővel elbeszélgettem. .. A kollektív munkabeszüntetés, illetve a táppénzes állományba vétel, valamint a kollektív felmondás oka a dolgozók elmondása szerint a munka szervezéséből adódó egyoldalú keresetkülönbségek. Azzal együtt, hogy egyetértek az Önök munkafegyelem megszilárdítását, valamint munkatermelékenység fokozását célzó intézkedéseivel, kérem, hogy azonnal intézkedjen, hogy a szervezési intézkedésével ne okozzon» a dolgozók között keresetkülönbséget...” I Másik végén: a sátorozék — Ha a dolog ilyen egyszerű volna, nekem sem okozna fejtörést. A szezon kezdete óta nincs egy nyugodt napom — mondja Jakó István, majd így folytatja: — Éppen egy éve állok a telep élén. Ennyi idő elég volt saját bőrömön tapasztalni, hogy ennél csak a bányában lehet nehezebb az emberek dolga. Ahhoz viszont kevés egy év, hogy ezt az ügyet a kívülről jött azonnal megértse. A gyökerek három évre nyúlnak vissza, amikor ugyanez a csoport egyszer már eljátszotta a maga műsorát. _ ??? — Béremelést követeltek. Az volt a helyzet, hogy korábban 2,50-et kaptak minden mázsa felsátorozott kenderért, aztán bejött a rossz kóró, amely alig bírta az áztatást, Gyulai Imre, a két Gyulai közül a fiatalabb volt a brigádvezető, azzal jött, hogy így nem lehet keresni. A többiek meg mentek utána, tud rájuk hatni. Az lett a vége, hogy 1,80-nal megemelték a mázsapénzt. — Rosszabb kóróval dolgoztak, nem? — Elismerem, most viszont ez nem áll, mert ugyanazt a kendert sátorozzék, amit tavaly. Mégis csak fele annyit teljesítenek, mint az elmúlt évben. Szerintem nem véletlenül: 1976-ot akarják megismételni. Gyulai Imre: 19 éve dolgozom itt. Én csak ismerem a kendert. Lehet, hogy ez papíron egy ugyanolyan osztályos kóró és akkor az irodaiaknak valóban egyforma, de én dolgozom vele és nekem ez nem hagyja úgy magát, mint a tavalyi. Május 18-án Jakó István hivatalos fegyelmin — amit a Munkatörvénykönyv 34. paragrafusa második bekezdésének és a 36. paragrafus 1-2. bekezdésének megsértéséért indított a felmondók ellen — megkezdte az emberek meghallgatását. Ekkor adta elő Gyömbér Mátyás művezető a következőket: „Egyéni véleményem, hogy a rossz hangulat még tavaly november 7-e óta tart kisebb szünetekkel. Amikor az rendeződött, Gyulai József kapott két igazolatlan napot, amit a központ is kivizsgált. Mór ekkor a csoport teljesen felbőszült állapotban volt. És ekkor bejött a munka közötti szünetek rendezése, amivel a rossz hangulat. tetőzött. A csoportnak az égvilágon semmi sem volt jó, mindig mindent másként csináltak. Gyulai Imre kijelentette, hogy ennek a vezetésnek ő semmit nem hajlandó megtenni. Miután ő a legjobb sátorozó (1978-ban kiváló dolgozó lett) ez a csoport munkáján is Fotó: Veress Erzsi Egy építkezés pillanatai Kötélhúzás a kenderáztatóban A történteket rekonstruálni ma már aligha lehetne. S most, hogy az ügy immár végkifejletét éli, még csak azt sem mondhatjuk el: mindenki megnyugvást lelt, elcsitultak a kedélyek. A hangulat ugyanis mit sem javult, keserű maradt az emberek szája íze is. A tetőpontot május 15-e, ez a keddi nap jelentette, amikor a Szegedi Kenderfonógyár sarkadi telepén egy felmondólevelet adtak át Jakó István telepvezetőnek. A levelet nyolcán írták alá abból a 10 tagú brigádból, amely a kenderfeldolgozás legembergyötrőbb munkafázisát — az áztatott kórókévék sátorba rakását — végzi. A 8 ember a kollektív felmondás benyújtása-után azonnal beszüntette a munkát, pontosabban közülük kettőt — a két Gyulai testvért — a telepvezető függesztette föl feladatai alól, a brigád egyik tagja már táppénzen volt, a többiek meg ezen a bizonyos keddi napon vétették-magukat betegállományba. I Egyik végén: a vezeték Még ezen a bizonyos kedd délelőttön hatan a csoportból Békéscsabára utaztak, ahol a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa munkatársát, Balázs Jánost keresték föl, megtudakolni: jogában áll-e a telepvezetőnek a csoportos felmondást törvénytelennek minősíteni és kijelenteni, hogy csak „önkényesen kilépett” munkakönyvi bejegyzéssel hagyhatják el a telepet. AzSZMT munkatársa felvilágosította a felbolydult embereket: akinek határozott időre szól a szerződése, nem mondhat föl. A 8 kendersátorozóból ez a megkötés kettőre állt. Egyébként a felmondólevél nem szabálytalan attól, hogy nyolcán írták alá. A munkát viszont nem kellett volna abbahagyniuk — jp'.entette ki Balázs János. Csütörtökön, május 17-én a telepvezető fölkereste a sarkadi orvosokat, tájékoztatva őket az eseményekről. Ennek eredményeként valamennyi kendergyári táppénzest a következő hétfőtől munkára írtak ki.
