Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-08 / 105. szám

1979. május 8., kedd Bemutatjuk az Állami Biztosítót Munkanapokon minden huszadik másodpercben fi­zetnek ki egy személybizto- sítási kártérítést az Állami Biztosító valamelyik fiókjá­ban, illetve a takarékszövet­kezetekben. Ezek között sze­rencsére a leggyakoribbak a múlékony sérülések — tá­jékoztatnak az Állami Biz­tosító vezérigazgatóságán. A civilizált országokban, így nálunk is nagy múltja van a biztosításnak, amely védi az emberek anyagi biz­tonságát. A biztosítás a két fél bizalmon, kölcsönös ér­deken alapuló szerződéses kapcsolata, mely egyaránt tartalmaz jogokat és kötele­zettségeket. Hazánkban — az utasbiztosításokat nem szá­mítva — mintegy 8 millió biztosítást tartanak nyilván. Ez azt is jelenti, hogy csak­nem az egész lakosság part­nere az ÁB-nák. Tavaly gyakran emleget­ték a biztosítót, hiszen a mezőgazdaságban sok volt a kár, így megszaporodott a biztosítási ügyletekkel össze­függő munka is. Nagy termésveszteségeket okozott Szabolcs és Bács megyében a tavaszi fagy a szőlőkben és gyümölcsösök­ben, és számottevő volt a jégverés is. A nagyüzemek­nek a természeti csapások okozta károkért 3,7 milliárd forintot fizetett a biztosító. Tavaly még olyan helyeken is pusztított a jég — mint például Vas megyében —, ahol a korábbi években alig fordult elő jégverés. Tűz ke­letkezett több termény- és takarmányszárítóban. Ma az állami vállalatok teljes vagyonának 80 száza­léka biztosított. Az össze­vont vagyonbiztosítás a leg­népszerűbb, mely feltételei teljes körű biztosításra ösz­tönöznek, s jobban alkal­mazkodnak az egymástól el­térő népgazdasági ágakban a vállalatok sajátosságaihoz. Tavaly a kárt szenvedett vállalatoknak csaknem 550 "ínillió forintot fizettek. Ezek közül is kiemelkedik a Ta­tabányai Szénbányák Válla­latnál keletkezett vízbetörés, melyre 150 milliót, a Borsodi Szénbányák Vállalat, ahol 35 millió forintot fizettek ki. Ma a villamosenergia-ipar és a szállítás-hírközlés kivé­telével szinte minden nép- gazdasági ágban biztosított az álló- és forgóeszközben levő vagyon. Ott, ahol je­lenleg a biztosítások aránya alacsony, az egyedi szerző­dések kidolgozásával szeret­nének előbbre lépni. Például az idén januárban a Főváro­si Autótaxi Vállalatnál már ilyen megállapodást kötöt­tek, s ezt akarják létrehozni a Budapesti Közlekedési Vál­lalattal és a Volán Tröszttel is.. A tavalyi Békés megyei földrengés mintegy 6 és fél ezer családot érintett: ott­honok váltak rommá, illetve rongálódtak meg, és a kár összege meghaladta a 16 millió forintot. Szélvihar pusztított a Balaton térségé­ben és Budapest körzetében: ekkor rövid idő alatt 12 ezer kárbejelentést kellett ren­dezni. Az év végén Özdön és Dunaújvárosban két tízeme­letes lakóházban pusztított tűz. Emberéletet ez a kár­eset nem követelt, de az anyagi veszteség nagy volt: csaknem 5 millió forintot fi­zettek ki a károsultaknak. Az év legszomorúbb esemé­nyei között tartják számon a tatabányai bányászszeren­csétlenséget és a Boráros té­ri tömegszerencsétlenséget. A kárrendezés gyorsításá­ra tett törekvések jellemző­ek az ÁB munkájára. Példá­ul -szerződést kötöttek az ál­lami és szövetkezeti javító- iparral a gépkocsik javításá­nak meggyorsítására, s a szervizekbe kihelyezett kár- felvételi irodákat létesítet­tek. Az idei tervek között sze­repel az is, hogy a kisiparo­sokkal is előkészítik az együttműködési megállapo­dásokat a karambolos, illet­ve sérült kocsik mielőbbi helyreállítására. Hazánkban már mintegy 800 ezer ma­gántulajdonban levő gépko­csi és 730 ezer motorkerék­pár közlekedik. Az autóbiz­tosításokból eredő bevételek már évek óta nem fedezik a kiadásokat. Magyarországon 3,8 millió lakás közül 2,5 millió van biztosítva. Egyre növekszik az életbiztosítások száma is. Ezek értéke az elmúlt év vé­gén már meghaladta a száz­millió forintot. Az életbizto­sítás területén nagy az ér­deklődés a CSÉB iránt. Hazánkban — általában — minden 70 forint személyes jövedelemből egy forint biz­tosítási kártérítésként kifi­zetett összegből származik. Az elmúlt tíz év alatt mint­egy 9 millió káreset történt, s ennek 20 százaléka tavaly volt. Ekkor az Állami Biz­tosító 8,4 milliárd forintot fizetett ki kártérítésként partnereinek. Hatalmasok tehát azok az értékek, me­lyekre a biztosító fedezetet nyújt. Gyors, pontos, lelkiismere­tes munkát kíván mindez az Állami Biztosító mintegy hatezer dolgozójától, akik igyekeznek megfelelni az ügyfeleik várakozásának. Szente Erzsébet Tanácskoztak a gyors- és gépírók Az elmúlt évben végzett munkáról adtak számot és az idei munkatervet fogad­ták el a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövet- ségénék küldöttközgyűlésén, amelyet vasárnap tartottak Budapesten. A beszámolót követően a résztvevők javaslatokat tet­tek az eredményesebb tagto­borzásra, valamint a szövet­ség lapjának jobbítására. A beszámoló elfogadása után Kiss Károly alelnök jutal­makat adott át a legjobban dolgozóknak: a debreceni helyi csoport és az ifjúsági szakosztály vezetőjének. Ezután az idei munkater­vet hagyta jóvá a küldött- közgyűlés, amely a többi kö­zött magában foglalja az egységes magyar gyorsírás alapokmánya új tervezeté­nek elkészítését, a gyorsírás­történeti emlékek felkutatá­sát és rendszerezését, a kép­zés és továbbképzés lehető­ségeit. Parkerdőket telepítenek Üjabb parkerdők kialakí­tását kezdték meg a Vértes hegységben. A Vértessomló határában fekvő Vitányvár környékén például hatvan hektáros parkerdő várja majd a pihenni vágyókat. Ugyancsak 1980-ig egy­millió forintot áldoz az er­dőgazdaság a majki 152 hek­táros parkerdő kialakítására. Itt áll a híres majki kastély, amely sok turistát vonz erre a környékre. A következő években parkerdőt alakítanak ki Csákvár, Pusztavám és Mór környékén is, és újabb terü­lettel bővítik a nagy látoga­tottságnak örvendő agostyá- ni arborétumot. Megyei tanácstagok értekezlete a Gyulai Húskombinátban Tegnap, hétfőn délelőtt ki­helyezett, értekezletet ren­dezett a Gyulai Húskombi­nát tanácskozó termében a Gyula járási és városi me­gyei tanácstagi csoport. Két témát tárgyaltak meg: a gyulai járás munkaerő-gaz­dálkodásának helyzetét, va­lamint a közelgő megyei ta­nácsülés anyagát. Elsőként Novák Mátyás, a Járási Hivatal elnöke adott áttekintést a járás munka­erőhelyzetéről. Ebből kide­rült néhány érdekes adat. Egyebek mellett, hogy a já­rás munkaképes korú lakos­ságának száma több, mint 28 ezer, s ebből 22 ezren rendelkeznek állandó mun­kahellyel. A járás községei­ben 14 és fél ezren találtak munkahelyet. Legtöbben — 6340-en' — a mezőgazdaság­ban tevékenykednek, s az iparban 3760-an dolgoznak. A megye más területén 4300-an találtak munkaal­kalmat és a megyehatárokon túl félezren. A beszámoló­ban nagy hangsúlyt kapott a Gyulai Húskombinát, ahová a gyulai járás 11 községéből 652-en járnak dolgozni. Ter­mészetesen ez a szám csak a bejárókra vonatkozik, nem tükrözi azokat, akik e mun­kahely miatt lakóhelyet is változtattak. Márpedig je­lentős azoknak a száma, akik időközben Gyulán tele­pedtek le. Legtöbben — 174-en — Elekről, 147-en Sarkadról, 71-en Kétegyhá- záról utaznak nap mint nap a húskombinátba. A nagy­ipari üzem munkaerő-szük­ségletének biztosítására a környező települések taná­csi szervei megfelelő támo­gatást nyújtottak, amiért ezen a helyen is köszönetét mondott Kiss Lajos, a hús­kombinát gazdasági igaz­gatója. Nagy teret szenteltek a húskombinát munkaerő- helyzetének, ahol jelenleg 2 ezer 200-an dolgoznak. A szakmunkás-utánpótláshoz 177 ipari tanulót képeznek. Ez azért is fontos, mert aránylag sok a szakképzet- len segédmunkás — több, mint félezer —, s ezen az arányon szeretnének javíta­ni. Sajnálatosnak tartották, hogy még mindig elég nagy a fluktuáció — az első ne­gyedévben 285 belépővel szemben 239 dolgozó szün­tette meg munkaviszonyát. Ennek okát egyrészt a sza­lagrendszertől való idegen­kedésben látják, másrészt, hogy nagyobb kereseti lehe­tőségre számítottak a jelent­kezők a biztosított bérnél. Ez indokolatlannak látszik, hi­szen — amint a gazdasági igazgató elmondotta — a felszabadult szakmunkások keresete nem egy esetben el­éri, sőt meghaladja a havi 4 ezer forintot. A témához többen szóltak hozzá: dr. Takács Lőrinc, Bóka Mihályné, dr. Pintér Miklós és Kiss Lajos. A felszólalók sürgették a spe­ciális húsipari szakiskola és kollégium létesítését Gyulán. Annál is inkább, mivel a ta­nulókat jelenleg Szabadkí­gyóson oktatják. Kérték, hogy vizsgálják felül a je­lenlegi munkásszállítást és korszerűsítsék az erre vonat­kozó jogszabályokat, hogy több cég együttesen szállít­hassa dolgozóit, mert sok eset-ben az autóbuszok, a különjáratok koránt sincse­nek kihasználva. Felme­rült annak szükségessége is, hogy a kombinát — a Gyu­lán letelepedni szándékozó dolgozói részére — az üveg­gyárhoz hasonlóan, nagyobb állami támogatást kapjon la­kásépítéshez. Az első napirend össze­foglalója után a jelenlevők értékelték és megvitatták, javaslataikkal kiegészítették a megyei tanácsülés elé ter­jesztendő anyagot. B. O. — Na, lányok, akkor lehet kezdeni!... A háromszázas meg a négyszázas válogatá­sával. .. Majd szólok, amikor elég... A férfiak pedig in­duljanak a kocsikhoz... — Én szeretnék szabad­napra menni! Ha lehet, ma... — áll a művezető elé Mitykó Andrásné. — Már késő. Miért nem jelentetted be tegnap? —• Mondtam, hogy ne mára kérd, bár én szóltam teg­nap, de mégis bejöttem, mert így alakult — vitázik Mitykónéval Lőrincsik Pál- né. — Helyettem sem me­hetsz, rendnek muszáj len­ni. .. — Jó. Akkor holnapra ké­rem a szabadnapot. — Rendben, majd bejegy- zem... A párbeszéd a békéscsa­bai új cserépgyár hatalmas, modem osztályozócsamoká- ban hangzik el a délutáni műszakváltást követően. Mi­után Kecskeméti Mihályné, a délutánosok üzemvezetője átvette Leszkó Jánostól (a délelőtti műszakvezetőtől) a munkát. Míg a dolgozókat munkára indítja Kecskemétiné, az iro­dában maradunk Weigert Mihálynéval, aki kávét főz. Neki valamivel később kez­dődik a műszak, mert pult­kezelő, kicsit ráér, ameddig a csarnok pultjára hordják az osztályozott cserepeket. Megkérdezem tőle: milyen vezetőnek tartja Kecskeméti Mihálynét? — Hogy milyen asszony? Nagyon rendes. Igazságosan jár el. Megköveteli a ren­det, a tisztaságot, a fegyel­met. Tisztelettel vagyunk iránta... A keresetlen, őszinte sza­vakon gondolkodom, meg azon, mit is kérdezzek Kecs- kemétinétől, ha visszajön az irodába, hiszen sok mindent tudok már róla gazdasági ve­zetőitől, meg dolgozótársai­tól is. — Régi téglás — mondta róla előbb Leszkó János. — Ismeri a szakmát. A jaminai gyárban lerakó, meg elszedő is volt. Úgy kezdte, nehéz fizikai munkával, még húsz évvel ezelőtt. Voltam a mű­vezetője. Szóval nem ijedt meg a munkától. Ezért is fi­gyeltünk rá... Hogy úgy mondjam, szellemileg is át- érezte a feladatainkat... Vannak, akik úgy vélik — ahogyan ez az áprilisban tartott megyei pártbizottsági ülés beszámolóiból is kide­rült —, hogy akkor szolgál­ják jól a nőpolitikái határo­zatok megvalósítását, ha „nem terhelik a nőket a köz­élettel, a vezető funkciókba való beállításukkal.. A téglagyárban nem értelmez­ték ilyen „ferdén” a pártha­tározatot. Megkérdezték a jól dolgozó munkásnőt: nem vol­na-e kedve tanulni, képezni magát szakmailag is. Pedig abban az időben nehéz vál­ságon ment át Kecskeméti­né: egyedül maradt még óvodás korú gyermekével. Mégis, talán az a lehetőség, hogy a munkán túl is elfog­lalja magát, segítette át egyéni keserveinek romjain. Beiratkozott a közgazdasági technikumba. Volt önbizalma el is végezni. Húsz éve Csorvásról jár be naponta. Amikor befejez­te a közgazdasági techniku­mot, már együtt tanult ott­hon a kisfiával. Egymást kérdezték ki a leckéből... — Hogyan tudta összekap­csolni a gyereknevelést, plá­ne, hogy egyedül maradt, s a tanulást, mert úgy tudom, művezetői tanfolyamra is elküldték? — Csak akkor boldogulhat az ember, ha jól szervezi az életét. A családit is. Míg dol­goztam, a szüleim vigyáztak a gyerekre, bár hozhattam volna a gyári napközibe is. De így könnyebb volt a gye­reknek, meg nekem is. Az­tán együtt tanultunk Míg vasaltam, tettem otthon ezt- azt a házi munkában, volt idő a gyerekkel való foglal­kozásra, tanulása ellenőrzé­sére is. Jól is tanult. Ma már Vásárhelyen, a gépésze­ti szakközépiskola bejáró ta­nulója. Most is együtt tanu­lunk. .. Pedig hát azóta sok min­den történt. Mikor megala­kult itt az új cserépgyár, átkerült ide Kecskeméti Mi­hályné is. Az egyik műszak üzemvezetője lett. Közben teljesült egy másik kívánsá­ga is. — Az az igazság, hogy nagyon szerettem volna mun­kásőr lenni, már fiatalabban, még kint a régi gyárban. Vagy két évig kérdezgettem is: hogyan lehetnék az?..., de nem volt rá lehetőség. Egyszer aztán behívtak a pártirodába és megkérdez­ték: még mindig akarok-e munkásőr lenni? Igen!, fe­leltem. Felvettek. Csak ak­kor ijedtem meg egy kicsit, amikor megkaptam az egyen­ruhát. Akkor ötlött fel ben­nem: vajon el tudom-e látni a szolgálatot? Ám az önbizalomban ak­kor is csak átmeneti kéte­lyei támadtak Kecskeméti Mihálynénak. Ma már a megyei parancsnokság anya­gi osztályának munkatár­sa. .. Akik bíztak benne, nem csalatkoztak a szorgalmában, tehetségében. De igazságszere- tetében sem. Közvetlen mun­katársainak bizalma erre a legfőbb bizonyíték. A cse­répgyárban nincs szakszer­vezeti bizottság, de mozgal­mi munka azért van. És nem is akármilyen. A dol­gozók igazságos, emberszere­tő magatartása miatt Kecs- kemétinét választották meg főbizalminak. Néhány hete történt éppen, hogy vizsgá­latot kért a vállalati veze­tőktől a szokatlanul sok se­lejt okának kiderítésére. Az osztályozóban is teljesít­ménybérben dolgoznak, és a sokkal több válogatás elle­nére (amikor kidobják a se- lejtet) jóval kevesebb bérük lett a múlt hónapban. Saját hibájukon kívül. A vizsgálat folyik — min­den bizonnyal a gyenge mi­nőségű agyag volt az oka a szokatlanul sok selejtnék. A XI. pártkongresszus ha­tározata szerint a továbbfej­lődés iránya: a nők fokozó­dó részvétele a társadalmilag szervezett munkában, a szak­mai és általános műveltsé­gük növelése, valamint a vezető funkciók betöltésében és a bérezésben még fellel­hető hátrányok megszünteté­se. A békéscsabai III. szá­mú cserépgyár osztályozó- csamokában tett látogatás jó tapasztalatokat adott. A nők keresete a férfiakéval együtt (amikor jól megy minden) eléri az ötezer forintot is ha­vonta, sőt sok esetben meg­haladja, s a rátermettek ve­zető funkcióba kerülnek. — Pedig ez az asszony va­lósággal sírt, amikor ott­hagyta a régi munkahelyét, a téglásokat — emlékszik vissza Leszkó János. — Jó kollektívát hagyott ott... — Igen. De ez a kollektí­va is jó — mondja meggyő­ződéssel Kecskemétiné. — Mi kell ahhoz, hogy jó kollektíva alakuljon? Ügy vélem, sokat tehetnek ezért a középvezetők, akik közvet­lenül foglalkoznak a dolgo­zókkal. .. — Hát... Nehéz munka ez. Mi még május elsején is dolgoztunk, meg karácsony­kor is. Ügy vélik a dolgozó­ink: úgyis nekünk kell meg­csinálni, ami végeredmény­ben értünk van, ha túlmun­kaidőre is esik... Ami pedig a kérdését illeti... A mi munkahelyünkön elsősorban a minőségre kell vigyázni meg arra, hogy a munkavé­delemmel ne legyen baj. Meg hát a szervezésre. Amit vállalunk, azt úgy kell irá­nyítani, hogy meg is legyen. Én sokat beszélgetek az em­berekkel. Ismerem gondjai­kat, képességeiket, szeretem őket. Ezt érzik is, úgy gon­dolom. Talán ezért fordulnak hozzám bizalommal, bár tudják, hogy a munkában megkövetelem a rendet. Hallgatnak a szavamra... Jó vezetőnek tartják a közvetlen munkahelyén és a vállalat központjában is Kecskeméti Mihálynét. De a képhez az is hozzátartozik, hogy segítették is jó vezető­vé válni. Varga Dezső Cj lakóházak Füzesgyarmaton Fotó: Gál Edit Ahol az egyenjogúság kezdődik

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents