Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-27 / 122. szám

1919. május 21., vasárnap Ajándék a gyermekeknek — vadaspark 327 hektáron A legalább ötvenszemélyes, fából ácsolt „megfigyelő tribünön" mindössze egy tisztes korú bácsi kémleli a tá­jat, s az is dohog. Pedig látnivalóban, kivált urbánus embernek, itt aztán nincs hiány. Körbe szinte teljes egé­szében kitárul a Budai hegyek panorámája, a Hármas- határ-hegytől a János-hegyig. Profi turistánkat azonban mindez, úgy látszik, nem érdekli. Egyre csak azt hajto­gatja : negyven éve jár erre a vidékre, minden cserjét, bokrot, fát jól ismer, a legtöbb visszaköszön neki, de ha kinézi a szemét, akkor sem lát egyetlen állatot sem, leg­feljebb itt-ott vadtúrást. Bezzeg azelőtt... Tollner György, a néhány napja megnyílt budakeszi vadaspark igazgatója nem késik a válasszal. így hát adatik tudtára mindenkinek, aki azt gondolja, hogy min­den megtett tíz lépés után legalább egy kisebb vad- disznófalkára bukkan, bi­zony csalódni fog. A nyitást követő izgalmak, no meg a hét végeken az a tíz-tizenöt- ezer ember megrettentette az állatokat. S mert „ők” itt otthon vannak, megtalálják a módját, hogy úton-útfélen ne botoljanak kíváncsi em­berekbe. Idővel, ha nem há­borgatják őket, előmerész­kednek búvóhelyeikről. A 327,4 hektáron létesült turisztikai vadaspark egyet­len megszívlelendő törvénye éppen ezért a csend, a kultu­rált viselkedés. Hogy ne fél­jen a vad! Hogy természetes környezetükben csakugyan otthonra találjanak a ha­zánkban őshonos nagy vad­fajok képviselői, akik között csak a túzok nincs kerítésen belül, lévén az kifejezetten síklakó. Junek Mihály vezető er­dész elmondta, hogy a va­dasparkban 250—300 vad­disznó, 50 gímszarvas, 40 őz, 10 dámvad, 10 muflon él kedvére. Az állatok itt sza­porodtak, illetve úgy tele­pültek ide, az egykori pihe­nő erdőbe. Kukorica, lucer­na, vadtáp az állandó menü — közmegelégedésre. A nyiladékoknál, vadföldeken rendre elfogy az odakészített étel. Szemes kukoricából 5 mázsa kerül a bendőkbe he­tente. A park sajátossága, hogy a száraz, meleg déli és délnyu­gati oldalak szélsőséges me­leg mikroklímájától az észa­ki, északkeleti részek hűvös klímájáig jóformán min­denfajta változat megtalál­ható. Pontosan ez a sokolda­lú adottság kedvez a vadál­lománynak: az állatok a na­pi időjárásnak megfelelően tudnak táplálkozni és pihen­ni. A parkban eddig 20 ma­gaslest és 2 vadmegfigyelő tribünt állítottak fel, a mint­egy 10 kilométer hosszúsá­gú sétaút mentén jelzőtáblák könnyítik a tájékozódást. Csoportok kísérőt kérhet­nek. Saját felelősségére bár­ki éjjel is bentmaradhat, s ha kedve tartja, fényképez­het valamelyik magaslesről a parkban. És még egy ran­gos szolgáltatás: a bejárat előtti egykori kőporbánya kráterében több szalonnasü­tőhelyet hoztak létre, ahol mázsaszámra áll rendelke­zésre jó száraz tűzrevaló is. A karámrendszerben köz­vetlen közelről tekinthetők meg a területen szabadon élő állatok. Ott jártunkkor éppen örvendetes családi esemény után volt közvetle­nül a Cervus elaphus, azaz a gímszarvas „házaspár”. A félnapos kis borjú az itató mögött gubbasztva pihente világra jövetele fáradalmait. Odébb fácánok, foglyok és egyéb védett madarak en­gedik megtekinteni, s főleg megismerni magukat. Csak fácánból van nyolcféle kö­zönséges, angol-sötét vadász, formózai, mongol, japán, zöld, sárga arany, s arany. Hazánk első vadasparkját a MÉM felügyeleti főosztály megbízásából a Budavidéki Erdő- és Vadgazdaság dolgo­zó kollektívája hozta létre a nemzetközi gyermekév al­kalmából. Szebb ajándékot aligha kaphattak volna gyer­mekeink,' mint a természet, s az állatok megismerésének gyönyörű lehetőségét. A va­dasparkot a gyermekek, ta­nulócsoportok, úttörő őrsök belépődíj nélkül látogathat­ják. k. P. Az egykori kőporbányában szalonnasütőhelyek várják a tu­ristákat Pihenő dámvad a karámban Így könnyű a séta! (Fotó: Hauer Lajos felvételei — KS) Autó — motor Mitől „ráz” az autó? „Villámok” a kocsiban... Filatéliai hírek A Magyar Posta ez évben lemaradt az újdonságokkal. Májusban megjelent a Sakk­olimpia bélyeg és a Phila- serdica kisív. Ez évben kap­tuk meg a múlt évről elma­radt Dürer-kiadást és az Emberi jogok bélyegét. Hát ez igen kevés és a gyűjtők joggal reklamálhatják a le­maradást, mert majd a má­sodik félévben fog özönleni a bélyegek kiadása. Június­ban kezd majd sűrűsödni a gyűjtők munkája, kiadja a posta a vasút fejlődését is­mertető blokkot és a 7 ér­tékből álló sorozatot. Ezután következik az olimpiát ren­dező városokat bemutató ki­adás. Júniusban emlékezünk meg Móricz Zsigmond szü­letésének centenáriumáról, és ugyancsak bélyeggel nép­szerűsíti a posta a vizek tisz­taságának megóvása érdeké­ben végzendő munkát. Majd nyári szünet következik, és augusztus végén adja ki a posta az öttusa-világbajnok­ságot hirdető bélyeget. Szep­tember elején rendezendő bélyegnapon négyértékű so­rozat jelenik meg, mely so­rozat a 100 éve elhunyt Rowland Hillnek, a bélyeg feltalálójának állít emléket. További kiadások még: a numizmatikusok világtalál­kozójára öt bélyeget ad ki a posta, mely régi arany- és ezüstpénzeket mutat be. A nemzetközi űrrepülésről 1 blokk és egy hétértékű soro­zat számol be. Reméljük itt már a magyar asztronauták is szerepelni fognak. Blok­kot ad ki továbbiakban a posta a győr—sopron—eben- furti vasútvonal 100 éve tör­tént üzembe helyezéséről. Alkalmi bélyegzések: Ide­genforgalmi központ megnyi­tója Szántódpuszta, május 23.; Szamuely Tibor-emlék- túra, május 24; Nyíregyhá­za, május 25.; Debrecen, má­jus 26.; Gyöngyös és Gö­döllő, május 27.; Budapest 72.; Húszéves a Hámán Kató iskola,; Nemzetközi gyer­mekév Hatvan, május 27.; Móricz Zsigmond-napok Kis­újszállás, május 31. és június 1—2.; . V. súly emelő-világ­bajnokság Debrecen, június 16.; Miskolci nyári egyetem Miskolc, június 25.; Hortobá­gyi lovasnapok Hortobágyon, június 29—30.; Képes Újság találkozó, június 30—július 1.; Nagymarosi nyári tárlat Nagymaros, június 30-tól jú­lius 22-ig. Vas Tibor Az üzemanyag-szállító tar­tálykocsik — előírásszerűén — csörgő fémláncot húznak maguk után, mégpedig azért, hogy elektromos töltésleveze­tés céljából ekként biztosít­sák a talajjal való állandó érintkezést. A feltöltődés ugyanis bármikor szikrakisü­lést eredményezhet, ami ben­zingőzök jelenlétében robba­náshoz is vezethet. Tulajdon­képpen nem is lenne szükség erre az óvintézkedésre, ha nem gumikerekes járművek­ről lenne szó. A vastag gu­mi azonban kiváló szigetelő- réteget képez a talaj és a járműtest között, így ez utób­bi kondenzátor módjára fel­töltődhet. Egészen pontosan fogalmazva ez csak csapa­dékmentes időben, száraz úttesten fordulhat elő, eső­ben vagy öntözött útfelüle­ten ugyanis igen jó az elekt­romos elvezetés. Az elmon­dottakból arra is választ kaphatunk, hogy ki- és be­szálláskor minek köszönhetik a személygépkocsik utasai a kocsiszekrény és az ahhoz közelítő valamelyik testré­szük között átütő apró kis „villámokat”. De magyará­zattal rendelkezünk arra néz­ve is, hogy miért nem érhe­ti az embert a villamosra való felszálláskor ilyen elekt­romos „csiklandozás”, és mi­ért fordulhat elő a trolibusz­ra, az autóbuszra való fel- és leszálláskor (ami ellen újabban a fogantyúk mű­anyag szigetelésével, illetve fémsodratból készült áram­levezető „farkok” felszerelé­sével védekeznek). A sztatikus elektromos fel­töltődés alapja mindenek­előtt az a súrlódás (csúszás), ami a kerekek és az útbur­kolat között jön létre. Más­részt a sok műanyagot tar­talmazó utastérben a sokféle szintetikus szálból készült öltözékben való belső mozgá­sok is hozzájárulnak az elektromos feltöltődéshez. Nyugatnémet kutatók pontos laboratóriumi mérései arról tanúskodnak, hogy az apró kis „villámok” kisülésénél az energiamennyiség olyan cse­kély, hogy az emberi szerve­zet számára semmiképp sem veszélyes ez a „csiklando­zás”, inkább csak kellemet­len. A száraz körülmények közt gumikerekein álló sze­mélygépkocsi tulajdonképpen egy kb. 100 pikofarrados kondenzátornak tekinthető, amely mintegy 10 ezer voltra töltődik fel. Az így tárolt 0,005 wattnyi energia egy mikroszekundum alatt sül ki. Az a szerencse, hogy az elektromos feszültség a ka­rosszéria és az útburkolat között még gyors hajtás ese­tén sem haladja meg a né­hány 10 ezer voltos értéket, mivel a nagyobb feszültsé­gek a karosszéria élein és csúcsain át kisülnek. A kis áramütés tehát még az elekt­romossággal szemben nagyon érzékeny emberek számára sem jelent semmiféle ve­szélyt. Az autófelszerelési boltok­ban kaphatók olyan kemény gumiba ágyazott fémresze­lékből álló „farkok”, ame­lyeket a sztatikus elektro­mos töltés levezetése céljá­ból bárki felszerelhet a ko­csijára, vigyázva arra, hogy az mindenkor érintkezzék a talajjal. Sajnos, ezek sem nyújtanak teljes védelmet az apró kis áramütések ellen, ugyanis száraz úttesten az útburkolat ellenállásként működik, ami megnehezíti a villamos töltéseknek a talaj­ba való levezetődését. Aki semmiképp sem tudja kiküszöbölni a kis áramüté­seket, az fogadja meg a jó tanácsot, hogy ki- és beszál­láskor először mindig úgy vezesse le a karosszéria szta­tikus feltöltődését, hogy az ujjai közé fogott indítókulcs és valamely fémrész között ugorjon át az első szikra. B. I. Kert — háztáji A juh a ház körül Néhány éve úgy tűnhetett: megpecsételődött a tanyák körül, falusi udvarokban tar­tott juhok sorsa. A tanyák száma fogyatkozott, a közsé­gi legelők a nagyüzemek ke­zelésébe kerültek, sok he­lyen megszűnt a legeltetés. Márpedig a juh járkálós ál­lat, „legelve keresi kenye­rét” — mondták a régi öre­gek, fű, jó levegő, szabad mozgás nélkül nem él meg, az ól valóságos börtöne. Meg is csappant a tanyák körül, udvarokban tartott juhok száma, itt ma az ország juh­állományának mindössze a tizedrésze található. Ne is keressen mostanában a régi ízekre áhítozó ember juhgo- molyát, sajtot, túrót a pia­cokon, elvétve talál csak. A birkabőrből készült mellény­re, rövid vagy hosszú bun­dára, gépkocsiülésre, fotelre terítendő birkabőr után is ugyancsak sokáig kutathat, aki ilyet keres. Büntetésként is felfogható ez. Azért, mert megfeledkez­tünk egy időre legrégibb há­ziállatunkról, amely évezre­deken keresztül ruházati cik­ket, tejet, húst adott a cse­kély gondoskodásért. Ame­lyet udvarsöprögetőnek is neveztek sokan, arra utalva, hogy nemcsak a legsová­nyabb legelők füvét, de a gazdálkodás sok-sok hulladé­kát is hasznosítja. A jelek szerint a feledé- kenység véget ért. Egyre több tanya körül látható legelésző juh, ficánkoló kisbárány. És egyre több falusi portán is akad már öt-hat, tizenöt juh a többi jószág körül, ősztől tavaszig az ólban, udvarban, attól kezdve pedig végre ott, ahol a helye van, a legelőn. Sokan alapozzák mostaná­ban kis juhászatukat, s ez érthető, jó pénzt adnak a gyűjtők a gyapjúért, 50—60 forint a bárány kilója. A juhtartásról lemondani nem tudók — és nem is aka­rók — látva a bárány, a gyapjú, a bunda iránti élénk keresletet, a legeltetés lehe­tőségéért dörömbölnek. Egyes megyékben már lé­teznek juhtenyésztő szakcso­portok, s több helyen is fog­lalkoznak ilyenek alakításá­nak gondolatával. A már meglevők legelőt bérelnek, juhászt fogadnak, tavasztól őszig tarthatják legelőn ál­lataikat. Az őszi behajtásig ,így nincs rá gond, addigra jó gyapjút növeszt a felnőtt ál­lomány, a bárányok is meg­erősödnek. Másutt szakcsoport nélkül szervezik meg a juhok közös legeltetését. A kiskunhalasi és kábái tsz vezetőinek jó­indulata folytán például ily módon is szabadsághoz, jó legelőhöz jutnak az udvarok­ban tartott juhok. A jóindu­latra szükség van, mert a juhtartó kisemberek egyön­tetű véleménye szerint a nagyüzemek vezetői nagyon haragszanak a birkára, fél­nek kártételétől, ellenőrizet­len útjaitól. " Jobban jár hát a nagy­üzem is, ha az egyéni juh- tartók érdekeit figyelembe véve jelöl ki legelőt, betaka­rítás idején felszabaduló tar­lót, ahol a juh kárt nem te­het, ellenben ingyen taka­rítja be a gyakran tövén vé­nülő füvet, fogyasztja el az egyébként földbe szántandó növényi hulladékokat. Az or­szágnak úgyszólván minden részén találhatók kisebb-na- gyobb parlagterületek, föld­sarkok, hasznosítatlan, elha­nyagolt, dudvával benőtt, de rendbe hozható legelőterüle­tei, ahol — ha megvan az igény és a segítőszándék is — kialakíthatók a ház körül tartott juhok legelői. A házak portáin, tanyák környékén tartott juhok gyors elszaporodása nem re­mélhető, hiszen az anyajuh egy-két-három bárányt ad évente. Bárányt, amelynek csak fele jerke, fele minden­képpen vágóra értékesítendő kos. Arra azonban számítani lehet, hogy a megélénkült juhtartási kedv hosszú időre szól. A termelőknek érdemes hát keresniük a legeltetés le­hetőségét; szakcsoportok ala­kításával, községi nyájak ki­alakításával, a nagyüzemek vezetőinek segítségét kérve ehhez. A birka sokhasznú jószág: báránya jó exportcikk, teje fontos élelmiszerek nyers­anyaga, gyapjúja jó pénzért értékesíthető. Ez a szerény, és már többször is mostoha sorsra, mellőzésre jutott ál­latfaj bőségesen megfizet a gondoskodásért. Dr. Gonda Irén 1

Next

/
Thumbnails
Contents