Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-23 / 118. szám
1979. május 23., szerda NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT 1 0 ZTE otthonában vendégszerepei a Bcs. Előre Spartacus Élcsapataink ma délután a 29. forduló mérkőzéseit játsz- szák az NB I-ben. A találkozók párosítása a következő: MTK-VM—PMSC, DVTK —Videoton, MÁV Előre— Csepel, Zalaegerszegi TE— Bcs. Előre Spartacus, Bp. Vasas Izzó—Dunaújváros, Tatabánya—Salgótarján, Haladás —Rába ETO, Vasas—Bp. Honvéd, FTC—Ű. Dózsa. A Bcs. Előre Spartacus együttese tegnap reggel 8 órakor indult a színhelyre. Megérkezés után az esti órákban Zalaegerszegen átmozgató jellegű edzést tartanak — mondta Ondrik István vezető edző. A szakvezető az Ű. Dózsa elleni találkozóról és a csapat körüli helyzetről a következőket mondta: — 2—0 után jómagam sem gondoltam arra, hogy pontot tarII megyei másodosztályú labdarúgóbajnokság vasárnapi fordulójának eredményei a következők: Gyulai Köröstáj—Murony 3—3 (2—1). Gyula, 150 néző. V: Herceg. G: Kádár 2, Kalló, (egyet 11-esből), ill. Zseák 2, Ajtai. Jó: Domokos, Kádár, Csukás, ill. Szabó, Zseák (mezőny legjobbja), Pit- ner. (Pallag Sándor) Gádoros—Elek 3—3 (0—1). Gádoros, 350 néző. V: Balogh S. G: Rábai 2 (11-esből), Garai, ül. Bányai, Ruhás, Vigyikán. Jó: Birkás, Garai, Liszkai, Ruzsinszki, ill. az egész eleki csapat. (Törőcsik János) Okány—Kétsoprony 1—0 (1—0). Okány, 60 néző. V: Ágoston. G: Király. Kiállítva: Martyik (Kétsoprony) a második félidő közepén, sorozatos durvaságért. Jó: az egész okányi csapat, a két- sopronyiak közül senkit sem lehet kiemelni. (Elek Sándor) Dombegyház—Újkígyós 1—1 (0—0). Dombegyház, 200 néző. V: Flender. G: Talpai, ill. Bánáti. Jó: a hazai csapatból senkit sem lehet kiemelni, a vendégek közül Ekker, Bánáti, Réti, Gedó. (Szilágyi János) Kevermes—Csorvás 4—1 (0—0). Kevermes, 250 néző. V: Domokos. G: Takács, Nagy, Lakatos 2, ill. Tár- nyik. Jó: Mákos, Nádasi, Lakat' ill. Támyik, Salka, Szombati. (Nagy Pál) További eredmény : Gyulavári—Doboz 3—1, ivíagyar- bánhegyes—Kunágota 3—0. A Határőr Dózsa—Bcs. MÁV- találkozó elmaradt. Ifjúságiak: Gyulai Köröstáj Murony 4—2, Kevermes— Csorvás 1—0, Gádoros—Elek 1— 2, Dombegyház—Újkígyós 2— 0, Gyulavári—Doboz 4—2, Okány—Kétsoprony 1—0. A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság állása 1. H. Dózsa 25 19 4 2 116-24 42 2. Gádoros 26 15 5 6 54-38 35 3. Bcs. MÁV 25 12 7 6 37-18 31 4. Kunágota 26 12 6 8 61-46 30 5. M.-bánh. 26 13 3 10 45-37 29 6. D.-egyh. x 26 13 4 9 43-34 29 7. Doboz 26 13 3 10 36-39 29 8. Gyulavári 26 11 6 9 42-49 28 9. Kevermes 26 9 10 7 32-40 28 10. Üjkígyós 26 9 7 10 46-43 25 11. Murony 26 6 9 11 35-43 21 12. Elek 26 5 11 10 33-43 21 13. Kétsoprony 26 8 4 14 30-49 20 14. Gy. Köröst. 26 6 8 12 32-52 20 15. Csorvás 26 4 5 17 31-66 13 16- Okány 26 4 4 18 25-77 12 x = egy büntetőpont-levonás.. tünk itthon a Dózsa eüen. Csatárainknak, játékosainknak nemcsak a Dózsa védelmével kellett megküzdenie, hanem a kitűnően védő Tóth Zoltánnal is. Végül is sikerült pontot elvenni a sokszoros bajnok Ü. Dózsától. Sajnos, Tulipán térdszalag- sérülése súlyosabb, mint ahogyan azt gondoltuk, nem tudni, mikor áll rendelkezésünkre. Bánáti is térdsérüléssel bajlódik, ma nem is tud játszani. Ami öröm, Pásztor egy hete teljes intenzitással végzi az edzésmunkát, fizikai állapotán abszolút nem látszik, hogy több mint hat hétig nem látogatta a foglalkozásokat. Pécs ellen már valamelyik csapatban játszani fog, A ZTE a tavaszi idényben jól szerepel, „egyenesbe” jött vendéglátóink csapata. Ugyanannyi pontot gyűjtöttek eddig mint mi, csupán rosszabb gólkülönbséggel állnak mögöttünk a bajnoki tabellán. Legutóbbi hazai mérkőzésükön az igaz, hogy a Pécs eüen vereséget szenvedtek. Gondolom, a kisiklásukat ellenünk szeretnék feledtetni. Zalaegerszegen eddig nem sok babér termett számunkra, így nehéz mérkőzés előtt állunk. Biztos meg akarnak előzni bennünket a tabellán is. Ennek ellenére bízom abban, hogy a csapat elszánt, harcos felfogásban veszi fel a küzdelmet. A zalaegerszegiek számíthatnak arra, hogy a sikerért nagyon meg kell küzdeniük, mert mi sem szeretnénk lejjebb csúszni a tabellán! Jó, eredményes játékot várok a következő csapattól: Bugyik — Királyvári, Kerekes A., Láza, Alberti — Kőhalmi, Pogács, Csepregi — Mártái, Tisza, Budavári. Csere: Tasnádi, Maján, Zsíros. Tavasszal eddig várakozás felett szerepelt a ZTE. Tulajdonképpen csak egyetlen kisiklása volt az egerszegi gárdának — a legutóbbi hazai mérkőzésen 3—2-re kikapott a PMSC-től. Ezt a fiaskót azonban sokan annak tudták be, hogy a zalaiaknál több mint 10 éven át edzős- ködött Szőcs János taktikailag alaposan felkészítette csapatát korábbi együttese ellen. Ráadásul pedig a Békéscsabai TASK-tói átigazolt, már többször is remekelt kitűnő képességű kapus, Kovács Béla, azon a találkozón gyengélkedett. A 10 napos bajnoki szünetet igyekeztek alaposan kihasználni a zöld-fehérek. Hétfőig minden rendben is ment, ekkor azonban Antoni megsérült, s így Palicskó Tibor vezető edző, aki éppen a minap kötött szerződést a jövő szezonra is a ZTE-vel, változtatni kényszerült a tervezett összeállításon. — Csak közvetlenül a mérkőzés előtt döntöm el, hogy Simont vagy Tóthot szerepeltetem a középpályás sor jobb oldalán — mondta a mester. A kezdő 11 tehát így alakulhat: Déri — Fodor, Kanász, Mihalecz, Szima- csek — Simon vagy Tóth, Csepregi, Péter — Szentes, Soós, Hozbor. A csabaiak már sokszor bizonyságát adták annak, hogy számolni kell velük, hiszen még a legjobbak otthonában is képesek meglepetést okozni, ennek ellenére bízom a győzelemben. Hankó György — Tarsoly József Üdvözöljük zrenjanini vendégeinket Tegnap, a déli órákban 41 tagú zrenjanini sportdelegáció érkezett Békéscsabára. A nagybecskereki vendégek péntekig tartózkodnak megyénkben. A küldöttség tagja 12 sportvezető, azok a társadalmi aktívák, akik legtöbbet tettek Zrenjanin és Békéscsaba sportkapcsolatainak kiépítéséért. Velük jött a nagybecskereki női röplabda-válogatott és a női, férfi felnőtt, valamint az ifjúsági és serdülő fiú asztalitenisz-válogatott is. A vendéglátó csabai sportvezetők és jugoszláv kollégáik tegnap délután a konzervgyárban, asztaliteniszviadalon mérték össze tudásukat, majd a Körös Hotel emeleti termében találkoztak. Itt Ravasz Pál, a Bcs. TASK ügyvezető elnöke „A testvérvárosi sportkapcsolat hatása a két város sportéletére” címmel tartót előadást. Ezt követően a vendégek és a viharsarki sportemberek kicserélték tapasztalataikat, véleményüket. A sportolók ma lépnek a küzdőtérre. Szerdán és csütörtökön a csabai Rózsa Ferenc gimnázium tornatermében mindkétszer délután 5 órai kezdettel rendezik meg az asztalitenisz-csapat- mérkőzéseket. Ma a serdülő és ifjúsági fiúk, míg holnap a női és férfi felnőtt válogatottak mérkőznek meg. A sarkadi Ady gimnázium tornacsarnokában méri ösz- sze tudását ma, 17 órakor Békéscsaba és Zrenjanin női felnőtt röplabda-válogatottja. Csütörtökön ugyancsak Sarkadon, hasonló időpontban kerül sor a csabai középiskolás válogatott és a zrenjanini női válogatott röplabda-mérkőzésre. Reméljük zrenjanini vendégeink jól érzik majd magukat megyénkben és a sporttalálkozók, a baráti beszélgetések hozzájárulnak a testvérvárosi kapcsolatok továbbfejlesztéséhez. Képünkön a zrenjanini delegáció, közvetlenül Békéscsabára érkezés után. (Fotó: Gyarmati József) KÉZILOBDfl Bcs. Előre Spartacus—Bp. Taurus 19—14 (8—9). NB I/B. Női. Békéscsaba, 200 néző. V: Ambrus, Farkas. Előre: Aradszki — Kovácsné 5, Rácz 1, Tobakné 1, Jakab 9, Oláh, Bodor 1. Csere: Mezővári 1, Kisuczki 1, Sza- bóné, Vacsi. Edző: Szabó Károly. A tartalékos hazaiak az első félidőben nagyon mérsékelt teljesítményt nyújtottak. Ennek eredményeképpen végig a fővárosiak vezettek 1-2 góllal. Fordulás után 12—12-ig együtt haladtak a csapatok. A lila-fehéreknek csak az utolsó öt percben sikerült bebiztosítani a győzelmet. A békéscsabaiak közepes teljesítményt nyújtottak a pont nélküli gumigyáriak ellen. Üjkígyósi -TSZSK—Lajos- mizse 32—20 (15—9). NB II. Férfi. Lajosmizse, 150 néző. V: Szabó, Varga. Újkígyós: SZÁSZ — Harangozó I., Várai 1, Bacsa 2, SKALICZ- KI 10, Medovarszki. LÓCS- KAI 8. Csere: Árkus, KO- LAROVSZKI 7, Sódar 1, Harangozó II. 3, Bene. Edző: Budai György. A kígyó- siak gyors játékukkal szinte lerohanták a hazaiak „nehézbombázóit”. Amennyiben a gyors indítás, nem ment, szellemes támadójátékkal, szép átlövésekből érték el góljaikat. Védekezésben is kiválót nyújtott a csapat. Hz úttörőolimpia megyei döntői Javában zajlanak az úttörőolimpia megyei döntői. Tegnap Békéscsabán a leány A, a fiú B kategóriás kézi- labdások küzdöttek az elsőségért, míg pénteken — ugyancsak a megyeszékhelyen — az A'kategóriás fiúk és a B kategóriás leányok mérkőznek a továbbjutásért. Szombaton Gyulán az úszók mérik össze tudásukat. Május 29-én a békéscsabai Kórház utcai sporttelepen a kisdobos atléták vetélkednek, majd május 31-én ugyanitt kerül sorra az I. korcsoportos fiú-, leányatléták egyéni és négytusaversenye. Székesfehérvári MÁV— Bcs. Vízmű 27—16. NB I/B. Férfi. Békéscsaba, 200 néző. V: Kliment, Papp Gy. A megyei bajnokság legutóbbi fordulójában a következő eredmények születtek. I. osztály, férfiak. A csoport. Orosházi MTK—Békési Spartacus 27—35 (ifj.: 5—27, serd.: 7—30), Kondorosi TSZSK—Bcs. Előre Spartacus 27—28 (ifj.: 15—22, serdülő 17—14), Bcs. Vízmű SC —Mezőhegyesi SE 52—33 (ifj.: 51—10, serdülő: 36—4). Nők. Szeghalom—Bcs. Konzerv 17—4 (ifj.: 6—18, serdülő: 23—7), Bcs. Előre Spartacus—Bcs. Volán 16—15 (ifj.: 11—23, serdülő: 16—15), Gyulai SE—Orosházi MTK 9—17 (ifj.: 6—11, serdülő: 6—6). Férfiak. B csoport. (Zárójelben az ifjúságiak eredményét közöljük.) Nagyszénás— Bcs. Volán 22—22 (16—34), Köröstarcsa—Szeghalom 23— 24 (34—21). Nők. Endrőd—Szarvasi FSSC 13—9 (5—11), Kondoros—Békésszentandrás 15— 19 (0—12). A Csorvás—Békési Spartacus összecsapást június 17-én játsszák le. II. osztály. Férfiak. Me- zőkovácsháza—Gyoma 19— 25, Szarvasi FSSC II.—Csorvás 26—29, Üjkígyósi TSZSK II.—Határőr Dózsa 25—25, Bélmegyer—Gádoros 25—25, Méhkerék—Ecsegfalva 17— 24. Nők. Csanádapáca—Vésztő 18—6, Kétsoprony—Medgyes- bodzás 23—í, Dévaványa— Mezőberény 20—9. Totótippjeink 1. Bakony—Komló 2 2. Dorog—Bauxitb. 1 3. Sabaria—Oroszlány 1 x 4. Szekszárd—Bábolna 1 5. Balassagy.—Vác 1 6. G.-MÄVAG—Kecsk. 1 x 7. Bp. Sp.—Sz. Dózsa 1 x 8. Szabó L. SE—Kazincb. x 2 9. Cagliari—Monza 1 X 10. Foggia—Genoa 1 x 11. Lecce—Palermo 1 12. Rimini—Nocerina x I 13. Varese—Pistoiese x I PÓTMÉRKŐZÉSEK 14. Sampdoria—Spal 1 15. SZMTE—DVSC x 2 16. Eger—Miskolc 1 II játékvezető A ma délután 17 órakor kezdődő Zalaegerszegi TE— Békéscsabai Előre Spartacus NB I-es labdarúgó-mérkőzés játékvezetője Nagy Béla. Budapesten született 1937- ben. Mindig a labdajátékokat kedvelte, különösen a futball vonzotta. A fővárosi Villamosvasút csapatának játékosa volt, amely 1957- ben bajnokságot nyert és felkerült az NB II-:be. Egy évet még focizott, ezután beállt a „síposok” táborába. 1967-ben — 30 éves korában — érte az a megtisztelő kitüntetés, hogy tagja lett az országos játékvezetői keretnek. 1969-ben már az A keret játékvezetőjévé minősítették. 1971-<ben a DVTK—SZEOL (2—2) találkozón mutatkozott be az NB I-ben. Eddig közel 100 mérkőzésen fújta a sípot. 1975-ben tagja lett a FIFA-keretnek. Anyanyelvén kívül németül beszél. Hobbija a két „vezetés” .........a játék- és a gép kocsivezetés. Civilben a Budapesti Közlekedési Vállalat tisztviselője. UEFA-kupa döntő A sorrendben 32. UEFA- toma döntőjét Ausztria bonyolítja le május 24—június 2. között. Az európai fiatalok hagyományos seregszemléje, mint minden évben, ezúttal is a kontinens futballsport- jának egyik jelentős eseménye, hiszen az itt feltűnő fiatal tehetségek lesznek általában országuk labdarúgó- sportjának későbbi jeles képviselői. Az UEFA-toma rajtja május 24-én, csütörtökön lesz, a magyar együttes a C csoportban szerepel, és első mérkőzését Graz Liebenaban 18.00 órai kezdettel játssza Jugoszlávia ellen. Előmérkő- zésen a csoport másik két helyezettje találkozik, Ausztria és Norvégia. TELEVÍZIÓ Budapest I. műsor: 9.00 Tévétorna. (sz.) (ism.) 9.05 Iskolatévé. 9.30 A hetedik kontinens ékszerei, (sz.) NSZK filmsorozat. VII. (ism.) 9.55 Orvos a sarkvidéken. 10.30 Az Onedin család, (sz.) Angol tévéfilmsorozat. XXI. (ism.) 11.20 Delta, (ism.) 15.10 Sodrásban. Magyar film. 16.30 .Hírek. 16.35 Autók és emberek, (sz.) Francia filmsorozat, (ism.) IV. 17.20 Kuckó, (sz.) 17.50 „Életet az évéknek.” 18.25 Staféta. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Esti mese. 18.50 Tévétorna, (sz.) 18.55 FTC—O. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés. (sz.) 20.45 Tv-hiradő. (sz.) 21.15 „Este van, este van...” 22.15 Tv-híradó — 2. (sz.) 22.35 Oldjuk meg! H. műsor: 20.01 Lidércfény. (sz.) Angol tévéfilmsorozat. 20.45 Tv-híradó. (sz.) 21.15 Súlyemelő Európa-bajnokság. Közv. Várnából, felvételről, (sz.) 21.45 Villanófény. 22.10 Glen Campbell tévéestje, (sz.) BUKAREST: 16.05 Iskola-tv. 16.25 Német nyelvoktatás. 16.55 Festői Románia. 17.20 Pionírok krónikája. 17.35 Román dalfesztivál. 17.50 A legkisebbeknek. 18.00 Tv-híradó. 18.30 A gazdasági életből. 18.40 Lányok—asz- szonyok. 19.10 Dante-művek megfilmesítése. 20.45 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Gyermekműsor. 18.15 Külföldi művelődési adás. 18.45 Népszerű zene. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Válogatás szerdán. 21.30 Jugoszláv szórakoztató zene. 22.30 A mi korunk. II. műsor: 17.30 Dokumentum- film. 18.45 Muppet-show. 19.15 Programakciók. 20.00 Lillie — filmsorozat. 20.50 Bizánc ezer éve. 21.20 Huszonnégy óra. 21.40 Külföldi dokumentumműsor. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÖ: 8.27 BNV- reklám. 8.30 Tudomány és gyakorlat... 8.59 Beszélni nehéz, (ism.) 9.11 Sain-Saáns: m. szimfónia. 9.47 Tarka mese, kis mese. 10.05 Születésnapi ajándék. 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50 Kamarazene. 11.25 Népdalok, néptáncok. 12.35 Házunk tája. 12.50 Operaslágerek. 13.20 örökzöld dzsesszmelódiák. 14.04 Kóruspódium. 14.24 Élet- utam. 15.10 Népdalok. 15.28 MR 10—14. (ism.) 15.58 Hallgatóink figyelmébe! 16.10 Kritikusok fóruma. 16.20 Mihály András műveiből. 17.07 Megéri? Nem éri meg? 17.35 Magyar operaénekesek. Rösler Endre. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti magazin. 19.15 Gondolat. 20.15 Nótaest. 21.00 Rádiószínház. Mélyvilág. 23.29 Szimfonikus zene. 0.10 Énekel a szerző: Dévai Nagy Kamilla. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Népdalok. 8.20 Világtörténelem dióhéjban. 8.33 Idősebbek hullámhosz- szán. 9.28 Operettrészletek. 10.00 Zenedélelőtt. 11.30 A Szabó család. (ism.) 12.00 Népdalok. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Egy kis figyelmet kérek. 13.30 Színes szőttes, (ism.) 14.00 A Petőfi Rádió zenés délutánja. 16.08 Fiatalok egyenruhában. 16.35 Egészségünkért! 16.40 Irán után — Irán miatt. 17.00 ötödik sebesség. 18.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.05 Népdalkórusok. 19.15 A beat kedvelőinek. 20.00 Közv. az FTC—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés H. félidejéről. 20.53 SZÍN—JÁTÉK. 21.18 Irány a Parnasszus! 21.45 Uj donságaink- ból. 22.20 Klasszikus operettekből. 23.15 Az 1978. évi montreux-i dzsesszfesztivál felvételeiből. SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hírek. — 17.05 Farmer és nyakkendő. Zenés ifjúsági magazin- műsor. Szerk.: Gulyás Ferenc. (A tartalomból: Kiváló klubo- sok között. — Nyári tervek. — A hangszerek bűvöletében. — Kíváncsi vagyok.) 18.00 Alföldi krónika. — örökzöld melódiákat énekel Louis Armstrong. — 18.26—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. SZÍNHÁZ 1979. május 23-án, szerdán Békéscsabán, 15.00 órakor: MINDENKI JÄNOSKAJA LUDAS MATYI-bérlet. 1979. május 23-án, szerdán Békéscsabán, este 7.00 órától: CANTERBURY MESÉK Szakmai bemutató. MOZI Békési Bástya: A három testőr. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: A Pál utcai fiúk, 6 órakor: Rocky, 8 órakor: Középiskolás filmklub. Békéscsabai Terv: Kaszkadőrök. Gyulai Erkel: Sógorok, sógornők. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A hegyi barlang titka, 5 és 7 órakor: A trombitás. Orosházi Partizán: Piedone Afrikában. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Ff: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszék! Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055