Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-23 / 118. szám
o 1979. május 23., szerda A történelem oktatásáról Nem igazsággyűjtemény Elismerve és továbbra is hangoztatva a régi mondást: — A történelem az élet tanítómestere — úgy érzem, mintha újabb mondás kívánkoznék megszületni, egyelőre még formátlan, csattanó nélküli alakban, valami ilyesféle értelemmel: ha az élet minden területén megkívánjuk az úgynevezett történeti gondolkodásmódot, mennyivel inkább meg kell kívánnunk ezt a történelem oktatásánál. Történelemtanításunk szemlélete, szelleme és módszere nagyon sokat változott az elmúlt tíz, tizenöt évben, s e változásnak köszönhetjük, hogy már nem a lélektelen leckefelmondás, a mindent elszürkítő magolta- tás ellen 'Kell hadakozni; ezek az ősrégi, konzervatív bástyák már csaknem mindenhol végképpen leomlottak. S megjelentek az iskolákban a nagyon szükséges taneszköz-garnitúrák, sok helyen a múzeum és a levéltár is bekapcsolódott a történelem oktatásába, azaz a történelemoktatás rálépett az élménynyújtás és az elemzés útjára. Hogy ennek az oktatási módnak közben vadhajtásai is születtek, hogy a múzeumi történelemórák néhol egyszerűen jó heccé váltak a gyerekek számára, a tanár számára pedig a feladat egy órára szóló átruházását jelentették, az természetes, s ilyesmivel számolnunk is kell. Miről s mennyit? Régi és örökké létező gondja a történelemoktatásnak, hogy miről beszéljen, s hogy mennyit arról, ami szóba kerülhet a szűkre szabott időben. Válogatásra persze nemcsak az idő szűk volta késztethet. Az 1962-es tanterveket megelőző időben például becsületét veszítette a történelemoktatás a tendenciózus, torzító válogatás kö-. vetkeztében: az ötvenes években az élő valóságot nagymértékben szociológiai sémákkal helyettesítették, s a töméntelen heroizálás és de- heroizálás nagyon ártott a történelem tudományos hitelének. Persze az oktatás tartalmilag sohasem lépheti át a tudomány árnyékát, az oktatás tartalmi, szemléleti hibáiért a tudomány is mindig felelős. Napjainkban a történelemoktatás a szilárd történelmi tények és folyamatok, a múlt idők történeti valósága alapján járatja végig a tanulókat a megismerés útján, kicsiben és egyszerűbben — de sosem vulgarizálva —, láttatva azt, amit a tudomány nagyban és ösz- szetettebben lát. S szerencsére a történelemoktatás anyaga nálunk ma már az igazságok gyűjteményéből az igazságok megismerési lehetőségeinek gyűjteményévé kezd válni. Tanára válogatja, hogy a tantervben rögzített, s a tankönyvek által kodifikált anyagot hogyan teszi élményszerűvé, s a maga ismeretanyagával, élettapasztalatával dúsítva, hogyan képes egy-két percet ellopni a szűkre mért időből, hogy — akár anekdotikus jelleggel is — lehetőséget adjon a marxista töiténelemfilozófia megérzésére. Játékosan, ..villámtréfákkal” Az előbbi gondolat többféleképpen megvalósítható, de talán legvonzóbb, ha a gyerek játékos kedvére játszik rá a tanár, s ahogyan egy — engedelmet kérek a profán hasonlatért — kabaré műsorát felpezsdíti egy sor villámtréfa, bizonyára így van ez egy végigdrukkolt történelemórával is. Ha a tanár, mondjuk, ezt a nevet dobja be az osztályba: .Johanna”, máris kész a játék. Két nevezetes Johanna: Jeanne d’Arc és örült Johanna — a százéves háború és Amerika felfedezése. Johanna a máglyán; hallottatok már Honegger oratóriumáról? Hát Shaw drámájáról? Mennyi idő is telt el a roueni boszorkányégetéstől örült Johanna szüleinek és Kolumbusznak megállapodásáig? Hogyan is állt ez időben Franciaország és az új spanyol királyság? Katolikus Ferdinánd és Izabella uralkodása hogyan is kapcsolódik a Habsburgokhoz és így Magyarország sorsához? Van összefüggés? Már hogyne volna. Lássuk az összefüggéseket ! Vagy nézzünk még távo- labbesőknek látszó dolgokat. A kínai nagyfalat a pun háborúk idején építették; Nagy Károly kortársa volt Harun al Rasidnak; amikor Erdélyben Bethlen Gábor uralkodott, akkor kötött ki Amerikában a híres Mayflower az „alapító atyákkal”; s Rákóczi szabadságharcának idején indult útnak Tyimofejevics Jermák, hogy a cár számára meghódítsa Szibériát. Van összefüggés? Már hogyne volna. Lássuk az összefüggéseket ! Nem hiszem, hogy akadna ép eszű, egészséges gyerek, aki ne örülne az ilyesfajta játéknak, az ismereteken és azow összefüggésein való zongorázásnak, amely játékból egymással szorosan kapcsolódó hangok akkordjai hangzanak fel. Az új történelemtankönyvek, s az új és új tantervek természetesen idővel elavulnak, méghozzá olyan ütemben, amilyen ütemben a történettudomány fejlődik. Csakhogy évente nem lehet új tanterveket készíteni, új tankönyveket kiadni, (az új felfogású történelemkönyvek kiadása tavaly kezdődött meg, s kiadásuk a nyolcvanas évék elején fejeződik be). Az új könyvek is elavulnak egyszer Azt mondhatjuk, hogy kereken tízévenként adódik mód az intézményes váltásra. A tanárnak azonban ezt nem szabad, nem lehet megvárnia, a tanárnak nem szabad szakaszosan átvennie a tudomány új és új eredményeit, a tanárnak nem az új tankönyvből kell értesülnie valamely új történettudományi álláspontról — folyamatosan kell ezt tennie. Voluntarista és dogmatikus felfogást tükrözne az a magatartás, amely nem venne tudomást valamely új történeti igazság felderítésének tényé- ről, s szolgai módon ragaszkodnék egy esetleg nyolc-tíz évvel korábbi állásponthoz, pusztán azért, mert a várt új tankönyv még nem jelent meg — ez egyébként tipikus példája volna a tanár részéről a történelmietlen gondolkodásmódnak. Magától értetődik persze, hogy a tudomány és az oktatás között bizonyos fáziseltolódás mindig van, s mint ahogyan a technika sem tudja azonnal átvenni a tudomány eredményeit, a tanártól sem lehet megkövetelni, hogy fárasztó és nagy szellemi koncentrációt igénylő oktató-nevelő munkája mellett naprakészen ismerje mindazt, ami a történettudományiján történt és történik. De az újratanulás kötelezettsége nemcsak a műszaki, hanem a humán szakmákra is vonatkozik, s éppen a történelemtanítás az a terület, ahol a nyomtatott anyag, a könyv „tehetetlenségét” az emberi szellem mozgékonyságának és frisseségének kell kiegészítenie. (kemény) Isztambuli vonat Hatheti római forgatás után a napokban befejeződtek a Magyar Televízió és az Olasz Állami Tv-társaság, a RAI kooprodukciós filmjének, az „Isztambuli vo- nat”-nak a felvételei. A film Graham Greene hasonló című regénye alapján készült. Gianfranco Mingozzi rendező és munkatársai az 1933-ban játszódó filmben a fasizálódó Európát mutatják be. A római belső felvételek mellett számos külső helyszínen is forgatott a stáb. így a RAI által bérelt komphajón forDzsesszrajongóknak Új színfolt Békéscsaba zenei életében Érdekes kezdeményezést indított útjára a mezőmegye- n művelődési ház. Dzsessz- klubot szerveztek, a még napjainkban is háttérbe szorult zenei stílus rajongói szí - mára. Az érdeklődés mái»s nagy. Éppen ezért, a békéscsabai ifjúsági és úttörőház ad otthont az új, Köles István által vezetett zenei klubnak. ízelítőül csak néhányat sorolunk fel éves programjukból. A Hat szív együttes zongoristája, Szaniszló János mutatkozik be május 31-én a klub tagságának, majd június 14-én Kiss Imrét, a Magyar Rádió dzsesszműsorainak szerkesztőjét látják vendégül. Ezt követően a napjainkban reneszánszát élő boogie voo- gie stílusról, Luis Amstrong munkásságáról és a dzsessz éltető eleméről, a rögtönzésről lesz szó. Ezen a klubesten a zenei bizonyítékokat a Hat szív együttes szolgáltatja. Július végén — reméljük elfogadja a meghívást — a hazai dzsésszélet elismert szaktekintélye, Gonda János zongoraestjére kerül sor, s közben a klubtagságnak arra is lehetősége nyílik, hogy elbeszélgessen a neves vendéggel a magyar dzsesszélet helyzetéről. Az éves tervben több koncert megrendezése is szerepel. Hallhatják majd a Kőszegi-együttest, a Benkó- dixilendet, ezenkívül pedig majd minden jelentősebb stílussal megismerkedhetnek a klub programjaiban részt vevő dzsesszrajongók. Igaz, a klub még csak a kezdeteknél tart, de megalakulásával máris új színfoltot hozott Békéscsaba város és környéke klubéletébe. Délután az olvasóteremben A lámpák fénysugarai köröket rajzolnak az asztalon, a könyvek, újságok lapjain tétován megtorpannak, s aztán visszafordulnak a föléjük hajoló arcokra. A hűvös csendet csak néha töri meg a lapok zizzenése, vagy egy halk ajtónyitás, mert aki belép a Békés megyei Könyvtár olvasótermébe, akaratlanul is suttogóra fogja a hangját, s óvatosan lépked, hogy ne zavarjon senkit. Végignézem az asztalokat. Egyiken lexikon, a másikon színes, külföldi folyóiratok, amott bekötött újságkötetek tornyosulnak. Sokan vannak ezen a délutánon. Próbálom kitalálni ki, mit csinál, mire készül? Többen csak úgy, kevéske szabad idejükben ugrottak be egy kis olvasgatásra. A fotelokban kényelmesen elhelyezkedve, lassan fordítanak egyet- egyet a lapokon, „kiszemezgetve” a számukra érdekes cikkeket, olvasmányokat. Tuba László, amikor mellé ülök, kissé meglepve néz rám a kezében tartott Autó- Motor fölött. A Volán-vállalat teherforgalmi osztályán dolgozom és munka után hetente há- romszor-négyszer is bejövök egy órácskára. Kiolvasok néhány újságot, aztán hazamegyek. Az egyik asztalnál fiatal lány — Imreffy Zsuzsanna — jegyezget egy könyvből. Megkérdem, mire készül? — Ügy hiszem, Ady Endréről írunk dolgozatot a hét végén, és hogy jobban menjen, kicsit hozzáolvasok a Magyar irodalomtörténet V. kötetéből. Ez az egyik kedvenc tantárgyam, igyekeznem kell, nehogy éppen ebből rontsak — mondja. Spirálfüzetébe már másfél oldalnyi szöveget jegyzett be. Ha mégsem ebből készül a dolgozat, akkor sem jár rosszul, hiszen a felvételin is hasznát veheti az itt tanultaknak. — Ha jövőre végzek, a jogra jelentkezem, mert a történelmet is szeretem Ezen a héten már másodszor vagyok itt, tegnapelőtt egy tö- ribeszámolót készítettem. Elég jól sikerült. Szeretek idejönni, mert mindig szívesen segítenek. Most Hibácskay Ernőné az olvasótermi ügyeletes. Többször feláll, kikeresi a kért folyóiratokat, könyveket, csendben az asztalokhoz viszi, akár egy jó háziasszony vendégvárás idején. — Ilyenkor napi 40—50 olvasó is megfordul itt, közülük úgy 15—20-an vizsgára, érettségire, vagy felvételire készülnek. Sokan szak- dolgozathoz keresnek irodalmat. Főleg a magyarszakosok töltenek itt sok időt. Amiben tudunk, segítünk nekik. Felvételi tájékoztatót, folyóiratokat, bibliográfiákat, lexikonokat, szótárakat, vagy irodalomtörténeti tanulmányokat keresünk elő, kinek, mi kell. Az . analitikus lapokat is sokan igénybe veszik. Ezeken kigyűjtöttük az írókról, költőkről megjelent összes irodalmat. A sajtófigyelő is sokat segíthet egy-egy dolgozat, tanulmány megírásához. Az a szőke lány is, akinek ezt a könyvet viszem, vizsgára készül. Valóban. Mióta az olvasóteremben vagyunk, talán még egyszer sem pillantott gatták a La Manche csatornán való átkelést. A négyszer 60 perces produkció nemzetközi szereplő- gárdájában a mozikban jelenleg vetített „Fehér telefonok” című olasz film férfi főszereplője, William Berger, továbbá Mimsy Farmer, Lea Padovani és Alfredo Pea alakít főszerepeket. A magyar színészek közül Madaras József, Tyll Attila és Kautzky József formál meg jelentősebb figurákat. A szinkronfelvételek a negyedik negyedévben kezdődnek a Pannónia Filmstúdióban. fel könyvei, füzetei közül. Biztos nincs sok ideje a vizsgáig — gondolom. — A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola másodéves népművelő-, magyarszakos hallgatója vagyok. A kommunikációelméleti kollokviumhoz nincs jegyzetünk. Szegeden ilyenkor, mikor mindenki vizsgázik, megtelnek a könyvtárak. Inkább hazajöttem tanulni. Egyébként is szeretek itt. készülni, mert csaknem minden jegyzetet megkapok, és mert olyan szolgálatkészek az olvasóteremben. Váczi Gyöngyi még általános iskolás korában iratkozott be, s azóta is rendszeresen jár a könyvtárba, különösen ilyenkor, vizsga előtt. Szép ez az olvasóterem: mindenki egy külön szigeten, a saját gondolataival elfoglalva... Csak egy pillanatra zavartam meg ezt a rendet, hogy bemutassam őket. Nagy Agnes Váczi Gyöngyi vizsgára készül Fotó: Gál Edit Porosodó „Édes Anyanyelvűnk” Hosszú idő és sok nehézség után végre márciusban megjelent a Magyar Tudományos Akadémia új folyóirata, az Édes Anyanyelvűnk. Létrehozására a határozat húsz évvel ezelőtt született meg, de a megvalósítás most sem teljes, mert havi helyett negyedéves lap lett egyelőre. Csalódottság mégsem tapasztalható, ugyanis az első számból mindössze 38 darab kelt el, a többit — 311 — vissza kellett küldeni. A második számmal sem jobb a helyzet, az újságospavilonokban porosodnak már egy hónapja, egy-kettőre akad csak vevő. Miért? Nem lenne igaza Lőrincze Lajosnak, aki az első számban írt beköszöntőt így kezdi: „Aligha volt valaha, vagy talán csak a nyelvújítás korában volt olyan őszinte, alapos, lelkes érdeklődés a magyar nyelv, édes anyanyelvűnk sorsa, ügyei iránt, mint amilyennel ma lépten-nyomon találkozunk.” Ki merné ennek az ellenkezőjét állítani, mikor naponta meggyőződünk az alátámasztó tények sokaságáról. Még azt is nyugodtan mondhatjuk, szinte divattá vált a nyelvészkedés, sőt ami ennél is több — akár a fut~ ballnak vagy a nevelésnek —, mindenki szakértőjének érzi magát. Akkor mégis mi az oka egy ekkora város érdektelenségének? Ahol ha csak a magyartanárok, s eminens diákjai számot tartanának rá, még kevés is lett volna a 349 példány. Könnyű lenne a megróvás hangján szólni, s hozzátenni, hogy ott sem található meg a folyóirat, ahol hivatalból az asztalon a helye: a Megyei Könyvtárban. De elgondolkozik az ember, csak az egyik oldalon van a hiba? És ahogy keresgél az emlékezetében a megjelenést megelőző időkből csak nem bukkan fel semmi, ami felhívta volna a figyelmet az új lap születésére. Egy sort nem lehetett olvasni róla a napilapokban, folyóiratokban, egy árva hang nem hallatszott a rádióból, tévéből. A tömegkommunikáció, a hírközlő szervek megnémultak, nemhogy segítséget adtak volna fiatal testvérüknek, az újszülöttnek. Pedig — erre tanúk a könyvesboltok dolgozói — csak a rádió reggeli könyvismertetésének óriási a hatása: már délelőtt, keresik azt, amiről reggel hallottak. Ám amiről nem tud valaki, az nincs, nem is keresheti. De ami a kirakatban kínálja magát — az sincs? így is fordíthatjuk a kérdést, és erre már nehezebb a felelet, nem lehet csak a propaganda hiányával megmagyarázni. Az újságosok a folyóirat túl egyszerű köntösét említik, és azt, hogy ehhez képest drága a nyolcforintos ár. Talán van benne igazság, mert valóban szegényes a külső. De hát még ott tartunk, hogy nem a gazdag tartalom a lényeg, s az a sokoldalúság, ami a legnagyobb erény? Hanem a drága papír és a csillogás? Föltolulnak ezek a gondolatok is, de megint ne ítélkezzünk elhamarkodottan, még mindig menjünk tovább. Vagy inkább vissza az elmaradt népszerűsítéshez, s valójában a közművelődési programhoz érünk, amelynek végrehajtása során annyiszor hiányzik a kellő figyelem és összhang. Azaz nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Most is csak ezzel magyarázható, hogy a nagyobb testvérek sorsára hagyták a kicsit, pedig aranyat ért volna a szavuk. Vass Márta
