Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-19 / 115. szám
1979. május 19., szombat Amit sem a rádió, sem a tévé nem pótolhat Mindig a körülmények formálják Klubévadzáró Mezőberényben A békéscsabai ifjúsági és úttörőház 8 ifjúsági klubja és 7 felnőtt szakköre kétnapos klubévadzáró programot rendez május 19—20-án Mezőberényben, az ifjúsági és úttörőházban. A több, mint 80 klubtag közösen kidolgozott vidám programok egész sorában vehet részt a két nap folyamán. Szombaton délután közös szabadtéri játéktanulással kezdődnek a foglalkozások, majd ezután a klubok önértékelése és az ifjúsági ház vezetőségének tapasztalatai alapján kerül sor az éves munka értékelésére. A békéscsabai ifjúsági ház minden klubja részt vett a „Mi dolgunk” elnevezésű pályázaton. Ez alkalommal Ko- vácsné Füredi Enikő előadó értékeli a klubok pályázati eredményeit, majd jutalmazásra is sor kerül. A klubtagok ezután újabb szabadtéri játéktanulás keretében lazíthatnak, este tábortűz mellett „Belépés csak fellépéssel” című műsorukban vidám produkciókkal mulattatják egymást. A szombati program diszkóműsorral zárul. A vasárnapi események vidám tornával egybekötött ébresztővel kezdődnek, délelőtt 9 óráig pedig a résztvevők két csoportban módszertani foglalkozásokon ismerkednek meg a klubélet legújabb módszertani formáival, majd a BÉKÖT ifjúsági klub fiataljai tartanak bemutatót az évad során lebonyolított legsikeresebb vetélkedőikből, a Tízek Ifjúsági Klub tagjai pedig az Űj Tükör folyóirathoz kapcsolódó vetélkedővel zárják a programot. Ezután sportversenyekre, strandolásra kerül sor, majd a klubtagok egymás főzési tudományát ismerik meg, bográcsban paprikáskrumplit készítenek. A legjobb szakácsok hatalmas méretű fakanálban és nyújtófában részesülnek jutalomként. Feltűnően nagyszámú cikk jelent meg az idegen nyelvek tanulásával kapcsolatban főként azután, hogy Knopp András oktatási miniszterhelyettes a közelmúltban e témáról sajtótájékoztatót tartott. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani: mintha ezelőtt jóval kevesebbet foglalkoztak volna napi- és hetilapjaink ezzel a kérdéssel. Az idegen nyelvek oktatásáról és tanulásáról szóló újságkivágásaim közül elővettem vagy harmincat. Részletes ismertetésükre azonban nem térek ki. Egy dolgot viszont érdemes megjegyezni, éspedig: ezek között az írások között akad olyan is, amelynek szerzője már sok évvel ezelőtt' megjósolta például az iskolai nyelvi óraszám csökkentésének káros következményeit. Mások az elavult tankönyvekben, s a tanítási módszerek korszerűtlenségében látták és látják még ma‘ is a hibát. A további felsorolástól most eltekintünk, és helyette egy átlagos tanulót veszünk szemügyre. Tegyük fel, az illető négy éven át jól vagy rosszul vagy közepesen ismerte meg az általános iskola felső tagozatában az orosz nyelv alapjait. Ha nem iratkozott be később valamelyik középiskolába, többet már nemigen találkozhatott vele. Amennyiben mégis folytatni szeretné a nyelvtanulást, a több éves kiesés miatt szinte már elölről kell kezdenie az egészet. A középfokú oktatási intézményekből kikerülő fiatalokkal is hasonló a helyzet, bár ők valamivel már kedvezőbb körülmények közé kerültek, hiszen még négy évvel tovább tanulták az a munkát Fényes Péter a TIT — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat — járási és városi titkára Gyulán 1965 óta. Nevezetes dátum ez. Ekkor létesült — elsőként az országban — a társulat természet- tudományi előadóterme a városban. A felavatás máig emlékezetes sokaknak. Or- tutay Gyula adta át a termet a nagyközönségnek; a nyitó előadást a relativitás elméletéről Jánosi profesz- szor ^(ártotta, a fizikai kísérleti bemutatót pedig Sas Elemér. Azóta is sok híres tudóst láttak vendégül, mégis hasonló esemény csak egy volt: a tízéves évforduló, amelynek az adta meg a különlegességét, hogy ugyanazok tartottak előadást, akik a legelső alkalommal. De az ünnepek közt a hétköznapok sokasága húzódik. És a titkári munka. — Függetlenített; főállásban tevékenykedik. Tetemes számú előadóval számos rendezvény lebonyolításáról gondoskodik. Tehát olyan ismeretterjesztő, akinek a szervezés a feladata? — Nagyrészt. Az ugyanis, hogy a városban és tizenhárom községben tíz hónapon keresztül zökkenő nélkül menjen minden, elképzelhetetlen szervezés és összehangolás nélkül. És ma már nem a kevés, de egyszerre nagy tömeget megmozgató rendezvényekből áll a munka, hanem nagyon sok kisebből. S az előadótermet kivéve, nem behozzuk a hallgatókat, hanem kimegyünk a helyükbe. Üzemekbe, intézményekbe, iskolákba, művelődési házakba. Az előre megkötött szerződések szerint. — Sok szó esik manapság oroszt. Egyetemeken, főiskolákon azután további lehetőségük nyílik ismereteik bővítésére. Az már más kérdés, hogy a kötelező nyelvvizsgák letétele után — feltéve, ha nem idegen nyelv szakosok — tovább kívánnak-e tanulni oroszul, németül, angolul stb. Általános tapasztalat az, hogy — nem! E nagyon is vázlatosan megrajzolt kép a valóságban sokkal bonyolultabb, már csak azért it, mert esetenként előfordulhatnak kivételek. (Külföldi munkavállalás, nyelvismereteket feltételező munkakor, kiküldetés is nagyobb ösztönzést ad az embereknek.) Ilyenkor rendszerint nyelvtanárok után néznek, TIT-tanfölyamokra iratkoznak be a tanulni szándékozók. Fentebb azt írtam, hogy egy átlagos nyelvtanulóról szólok. Ügy hiszem, a cél már részben meghatározza: ki mekkora intenzitással — belső és külső szükségletekből kiindulva —, milyen szinten szeretné elsajátítani az adott nyelvet. Már-már közhelyszerűen hangzik: nem elég akarni, tudni is kell! Ebben mégis sok igazság rej-i lik. Akár tudatosan, akár a szavak, kifejezések szüntelen ismétlésével (magolással) próbálunk behatolni egy idegen nyelv titkaiba — nem hagyhatjuk figyelmen kívül a ráfordított idő és szellemi energia nagyságát sem. Csakis folyamatossággal, kitartással, feszült koncentrálással és állandó gyakorlással érhetjük el azokat az eredményeket, amelyek már bizonyos fokú biztonságérzetet, sőt esetenként még sikerélményt is adhatnak továbbtanulásunkhoz. Időt nehéz lenne megállapítani, az életmódváltozásról és általában azzal a megjegyzéssel, hogy nehezen változik. Ha ez mindenben igaz lenne, most is a húsz—harminc évvel ezelőtti eszközökkel népszerűsítenék a tudományt. — Az emberek életébe belépett a tévé, szórakoztat, tanít, nevel, formál; ha egyenetlen — hol jobb, hol gyengébb — színvonalon is. És a családok időbeosztásában jelentékeny változást hozott. Olyat, ami jól észlelhető. Nagyon sokan igazítják a tévéműsorhoz a kora és késő estjüket, vagyis ilyenkor már nem szívesen mozdulnak ki otthonról. Munka után közvetlenül viszont, ha mert embere válogatja, ki mire képes, milyen körülmények között él, tanul és dolgozik, s milyen alapokról indult. A legjobb nyelvtanár sem számíthat nagy eredményre, ha tanítványa nem nyújtja képességének, küzdeni akarásának és szorgalmának maximumát! A felejtés ellen vívott harc mind nagyobb energiát követel a nyelvtanulótól, aki csakis akkor fogja megállni helyét a gyakori kínlódásokkal és eredményekkel váltakozó hosszú folyamatban, ha a cél elérése végett minden tőle telhetőt megtesz. Nagyon is göröngyös az az út, amely egy-egy idegen nyelv elsajátításához vezet. Ezalatt számtalan kisebb-nagyobb akadályba ütközünk, és ha nincs kezünkben valami fogódzó, ha nem találunk apró örömöket e több évig tartó szellemi munkában, akkor könnyen kilátástalannak, hiábavalónak ítéljük meg tevékenységünket. A kezdeti és viszonylag gyors előrehaladás az egyre bonyolultabbá váló grammatika (például a különböző mondatrészek közötti összefüggések fel nem ismerése) miatt lelassul, s már-már nehéz matematikai feladatokhoz hasonló problé" mák előtt állunk. Ha nincs „kéznél” egy nyelvtanár, aki megmagyarázna nekünk egy- egy bonyolultabb nyelvi jelenséget, bizony a feladvány gyakran megoldhatatlan marad. Nagy rutin és alapos nyelvtani ismeret szükséges ahhoz, hogy önállóan, akár sok-sok töprengés árán is kihámozza valaki egy nehezebb idegen nyelvű szöveg értelmét. Ha a kezdők bizonyos idő eltelte után egyszerűbb elbeszéléseket, rövi- debb újságcikkeket — szótárszámukra érdekes a téma, nívós az előadás és sok új információt kaphatnak — akkor rászánnak egy-két órát. Ott helyben, úgy, hogy ne kelljen még egyszer valahova visszamenni. — De a televízió — akár a rádió, a sokféle sajtótermék, vagy a mind számottevőbb értékben vásárolt könyv — igényesebbé is tette az embereket. Szinte a nap bármely percében a leghíresebb tudósoktól, orvosoktól, irodalmároktól stb. kaphat mindenki tájékoztatást. Bármilyen kiválók is a TIT előadói, nem konkurrencia ez? Versenyben lehet maradni? ral vagy anélkül — le tudnak fordítani, ez már sikernek számít. Természetesen ettől még senki sem fog folyékonyan beszélni az adott idegen nyelven. Rengeteg automatizáló gyakorlat elvégzésére — és nem félek leírni a szót: magolásra van szükség. Kétségtelen, tanárral nyelvet tanulni könnyebb és gyorsabb, mint az, ha va* laki egymaga vág neki. Alapos nyelvi ismeretek birtokában később már önállóan, autodidakta módszerrel is tovább tökéletesítheti tudását. (Idegen nyelvű hanglemezek, magnószalagok és rádióadások hallgatása, érdekesebb novellák fordítása stb.) Még egy dologról szólok: aki komolyan veszi a nyelv- tanulást, lehetőleg egyedül, de legfeljebb csak néhány társával menjen külföldre. Ennek természetesen nem kis anyagi következményei vannak, de mégis megéri! Idegen országokat járva — csoportban — meddő próbálkozásnak tartjuk idegen nyelvet tanulni. Bármennyire is költséges az egyéni utazás,- mégis ez a célravezető, mert olyankor teljesen magunkra vagyunk utalva. A tapasztalatok szerint már a két-, háromhetes kint tartózkodás is többet ér, mint például az egyéves időtartamú nyelvtanfolyam elvégzése. Receptet nem adhatunk. Mindenkinek egyénileg kell kikísérleteznie az önmaga számára legalkalmasabb módszereket. Legalább akkora szorgalom, önfegyelem és akaraterő szükséges a komoly nyelvtanuláshoz, mint egy erős dohányosnak ahhoz, hogy örökre leszokjon szenvedélyéről. A példa — magam is érzem — egy kicsit sántít, ám ha az eltökéltséget. a sok mindenről való lemondást, és nem utolsósorban a kitartást hangsúlyozzuk, akkor e fenti hasonlatban van már némi igazság. Bukovinszky István — Hogyne. Először is, mert a hírességek többsége maga is ismeretterjesztő, s járja az országot. Aztán pedig, mert a helyi előadókat kifejezetten serkenti ez a „tévékonkurrencia”, sarkallja őket a folytonos továbbképzésre. Továbbá: óriási előnyük az azonnali reagálás. Mikor a szervátültetések megkezdődtek, de az űrrepülést is mondhatnám példaként, s alig szerzett tudomást róla a közönség, már a TIT-ben a legjobb szakemberek szolgáltak részletes felvilágosítás4 sál. De versenyképességünk legerősebb oldala az élő, közvetlen kapcsolat, az, hogy egy előadás után kérdezni lehet. Nem levélben, hanem szóban, ott, rögtön. Legutóbb például Lőrincze Lajossal Sarkadon százötvenen maradtak együtt órákig és kérdeztek, beszélgettek. Ezt az élményt sem a rádió, sem a tévé nem pótolhatja. — De azért mégis azt mondta az előbb, hogy a programokat a Tévéhíradóhoz kell igazítani. Vagyis előbbre tenni. — Valóban. De ez csak azt jelenti, hogy alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez. Tudomásul vesz- szük, hogy — ez van. Sok mindent nem lehet figyelmen kívül hagyni, vagy erőltetni. Ilyen a hagyományos, a régi fajta klubélet, a bejárni, beszélgetni, ismerősökéi találkozni. Sem mi, de azt hiszem mások sem tudták megteremteni. Az értelmiségi klubba is programokra jönnek el, másra nincs idő, annyira lekötöttek az emberek. Tanulnak, dolgoznak otthon is, és a család is jóformán csak este van együtt. Az érdeklődés az ismeretterjesztés iránt ugyanakkor nagy és sok irányú. — Imponáló számok, adatok. De ezenkívül hogyan lehet az eredményt mérni? — Nem kedvelem ezt a kifejezést, bár a szervezést, mint a fenti számok mutatják, tényleg lehet mérni. De az ismeretterjesztés tartalmi részét és hatását? Ez a munka az iskolához hasonlít, igazán hosszú távon érik be. Hogy kiben mennyire mélyül el a tudás, amit kapott — sőt: egyáltalán mennyit vett át? —, azt mindenki egyébként is csak maga tudja, érzi. Hatása meg később összegződik, de akkor sem általunk mérhető módon. Viszont, ha azt nézzük, hogy állandóan számot tartanak rá, évről évre többen jönnek — nyilván mert hasznát veszik, értékesnek tekintik —, és sok a régi hallgató, akkor ez már mégiscsak mérhető eredmény. Akárcsak az, amikor egy szakmunkástanuló az iskolában úgy megszereti, hogy a munkahelyén maga néz utána, miért nincs TIT- előadás, és nem nyugszik addig, míg el nem éri, hogy legyen. Vass Márta Fotó: Gál Edit Ballagnak a szarvasi főiskolások A Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazda- sági Főiskolai Karának KISZ-szervezete május 19- én rendezi meg Szarvason ballagási ünnepségét, sár- gulási bálját és „öreg Gaz- dász” találkozóját. Délelőtt 9 órakor kezdődik a koszorúzás és a ballagás, majd délután 3 órakor vidám felvonulással búcsúznak a várostól a fiatalok. A sárgulási bál este 7 órától lesz, melynek talán legizgalmasabb pillanata az éjfélkor kezdődő tombolasorsolás. Az ünnepség fővédnöke dr. Matos Károly igazgató, főrendezője Balogh László. MOZI Kinek a törvénye? Tetszik nekem ez a rendőr. A hite tetszik elsősorban, s az, hogy komolyan veszi mindazt, amit az iskolában tanult: nem érti, nem akarja megérteni, hogy az egymással összefonódott helyi hatalmasságoknak, a feudális allűrökkel, no meg ' a közösség vagyonával manipuláló vezetőknek külön „háztáji” törvénye lehet. És szimpatikus a film is, amelyet Szőnyi G. Sándor rendezett, Galgóczi Erzsébet kisregénye alapján. őszinte, szókimondó, igaz alkotás, amelynek a közönség irányába tett engedményeit is — a szerelmi motívum, a motoros kergetőzés és fenyegetés túlzott hangsúlyozását például — megértéssel fogadom. Örülök ennek a filmnek, noha fájdalmas gondolatokat is sugall. Már maga a film címe, a feltett kérdés is vádol, vagy legalábbis ellentmondásra figyelmeztet. Arra, hogy a kulturáltabb, a tehetősebb falukép mögött is élnek még a rossz társadalmi hagyományok, amelyek bizonyos körülmények hatására szinte újratermelik a kivagyiságot, s a régi érdemekre hivatkozva — mint például a film mindenhatónak kikiáltott Kossuth-díjas tsz-elnöke — egyesek megpróbálnak felülemelkedni a törvényen. És nem is mindig eredménytelenül. Ami pedig a fájdalmas gondolatot illeti: Galgóczi több mint másfél évtizeddel ezelőtt írta a szóban forgó kisregényt, s ma is igaz és helytálló a film, amely egy a közérzetet, s a lelkiállapotot befolyásoló helyi hatalmi villongásban szenvpdő típus ártalmaira figyelmeztet. Egy hétköznapi nyomozásra épül a film cselekménye. Böröcki András, a pályakezdő fiatal rendőr, aki most került a faluba, felfedezi, hogy rendszeresen lopnak a termelőszövetkezet húsüzeméből. Bár többen is lebeszélik a nyomozásról, ő utánajár, végül is kiderül: több mint egymillió forint értékű húst loptak az üzemből. Am az egyszerű rendőrt — Bal- kay Géza főiskolai hallgató meggyőző, lendületes alakítása — senki sem veszi komolyan, így érthető, hogy egyenlőtlen a harc. Egyik oldalon áll a romlatlan erkölcsű tizedes, aki gyorsan beleszeret a tsz-elnök lányába, míg a másikon a helyi hatalmi hierarchia képviselője, a nagy tekintélyű Máté Ferenc — Sinkovits Imre játssza színesen, kellő arányérzékkel megértve és elítélve a figurát —, akinek egykor jelentős része volt abban, hogy ma virágozzék a szövetkezet. Érdekesen, helyenként izgalmasan bontja ki a film a kényes kérdések alapjait mozgató, egymással összefonódó szálakat. Kifejezőek az egymás mellé állított falusi életképek, a hangulatok, amelyek nemcsak a kiski- rálykodó módszereket, hanem a demokratizmus érlelését is felmutatják. Noha olykor elbizonytalanodik a cselekmény, mégis valóságfeltáró, jó film kerekedett az ismert regényből. A rendező legnagyobb érdeme, hogy sikerült derűvel átszőnie ezt a majdnem halálosan komoly és kemény történetet. Ráday Mihály fényképezése a krimifempó megteremtésében, valamint a falusi fiatalság bemutatásában jeleskedett. Márkusz László Nyelvtanulás Többet a magunk erejéből!
