Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
1979. április 1-, vasárnap o Szállóigék, aforizmák Amittit merítő proprium, qui alienum appetit. Ki a másét megkívánja, méltán veszti el a magáét. (Phaedrus, Fab. 1, 4, 1) Amor et melle et felle est fecundissimus. A szerelem örömben és ürömben a legdúsabb. (Plautus, Cistel. 69) (Szabó György: Sötétben tündöklőbb a fény című könyvéből válogattuk az idézett római szállóigéket, aforizmákat.) MINI JEGYZET „Illetéktelen” zsiirizők Üdvözlő transzparensek, traubi az asztalokon. Mellettük fiatal mezőgazdasági munkások. Vetélkedő lesz ma itt, az agrártechnika egyik ágából. Ezt sejtetik a dekoráció táblázatokkal, képletekkel zsúfolt elemei is. Elcsitul a közönség, bevonul a zsűri. Bemutatkoznak. Az elnök az egyik helyi tanácsi vezető, szakképzettségét illetően bölcsésztanár. Aztán hasonló szakmai megoszlásban a többiek. A tízből három KlSZ-ve- zető is, ketten „föntről”. Csupán egyetlen olyan zsűritag ül az asztal túloldalán, aki ismeri azt a témakört, amiről ma itt szó lesz. S az első helyezett csapatnak járó jutalom sem csekély... Hamar lebonyolódik az első forduló. A zsűri tanácskozni dugja össze a fejét. Forgatják az asztalon fekvő papírokat. De abban vajmi kevés van minderről; akik a kérdéseket összeállították, szűkén írták oda — a zsűri részére — a válaszokat. A zsűri elnöke érzi a kínos helyzetet. De mondani kell, ki mit érdemel. Feláll, hímel- hámol. Az egyik „fentről jött” KISZ-vezetőnek adja át a szót. ő már nincs ennyire zavarban. Minden szavában benne az értékelő hangsúly. A zsűri egyetlen szakértője tenyerei közé rejti az arcát. A versenyzők egyre hangosabban mozgolódnak. Megszületik a döntés, indoklásostul. Aminek semmi köze a valósághoz. De hát hogyan is lenne? Nem az első eset. Sajnos, nem is az utolsó. A nagy népszerűségnek örvendő vetélkedőkön egyre inkább elhatalmasodott ez a visszataszító szokás. Nem a szakértelem, hanem valami más, a beosztás nagysága dominál a zsűrik, az ítészek kiválasztásánál. Persze, hogy szükséges a széles demokratizmus egy zsűri esetében is. De nem indokolatlanul, a versenyzők tudását, játszókedvét lenéző módon. S ebben a KISZ-szervezetek, mint a legtöbb vetélkedő szervezői mutathatnának élenjáró példát. Mert a fenti eset vetélkedőjének részvevői a rendezvény után úgy nyilatkoztak: minket se ültetnek le többé egyetlen vetélkedőre sem. Így igazuk is van! Úttörő népi táncosok Gádoroson rendezte meg az orosházi járási úttörőelnökség és a helyi Dózsa György Úttörőcsapat a járási kulturális seregszemle népitáncversenyét. Nyolc csapatból, összesen 16 kisdobos, illetve úttörőtánccsoport mutatkozott be a gádorosi művelődési ház nagytermében. A verseny első felében akisdobosok, majd az úttörők léptek színpadra, s amíg a zsűri tanácskozott, addig a házigazda úttörőcsapat adott kultúrműsort a vendégeknek és a pajtásoknak. A zsűri döntése alapján arany oklevelet nyert a gádorosi úttörő és kisdobos népitánccsoport, és a csorvási úttörő népitáncegyüttes. Végül a gádorosi úttörőcsapat a szemlén részvevő csoportokat emlékplakettel ajándékozta meg. Fenti felvételünkön: a gádorosi úttörőcsapat népitánccsoport ja a „Kalocsai gyermeklakodalmast” járja; Szépítés nélkül, önkritikusan „Az első taggyűlést megelőző elbeszélgetések megtörténtek. Felhasználtuk az értékelésnél az ifjúsági parlamentet megelőző információkat. Az elmúlt évekhez képest több fiatal nyilvánított véleményt. KlSZ-vezető- ségünk megállapította, hogy a KISZ-tagok az akcióprogram megvalósítását jónak értékelték, elégedették a vezetőség munkájával. Az egyéni tevékenységet, vállalásainak végrehajtását minden fiatal kritikusan elemezte, bírálta. A KlSZ-vezető- ség a következő értékelési sorrendet állította fel: 1. legaktívabbak, 2. vállalásaikat teljesítők, 3. tagsági viszony megszüntetés (saját kérésre), 4. gyesen levők értékelése, 5. patronálás alatt álló fiatalok munkájának értékelése. A legaktívabbak... név szerint...” — nos, a kettőspont után valóban sorakoznak a nevek, s az indoklás, miért is tartoznak ők a legaktívabbak, vagy a kevésbé aktívak közé. S ahonnan mindezt idéztük; a kardoskúti II. Rákóczi Ferenc KISZ-alapszervezet beszámoló, vezetőségválasztó taggyűlésre készült, a tagság munkáját személyenként értékelő beszámoló egyik „fejezete”. Hasonlóan konkrét és őszinte az 1978/79-es akció- program értékelése is. Itt olvasható egyebek között, hogy ebbe a mezőgazdasági jellegű, az egész község KISZ-ffatalságát összefogó alapszervezetbe, mintegy öt- venen tartoznak. A KISZ- taggyűléseken 80—85 százalékos volt a megjelenés. Jól bevált az a rendszer, hogy minden KISZ-tag postán kapott meghívót a taggyűlésre. Javult a fiatalok aktivitása, de a véleménynyilvánítástól még mindig sokan húzódoznak. A szocialista munkaversenyből, társadalmi munkákból alaposan kivették a részüket a KISZ-esek. A hét szocialista brigádból három ifjúsági. Néhány megmozdulásukról: a tavaly novemberi kommunista szombaton, melyet a Rákóczi Tsz-ben szerveztek, 181-en vették részt, és több mint 11 ezer forint értékű munkát végeztek. A közösség által meghirdetett „Egy brigád — egy hasznos újítás” viszont nem hozott eredményt. A húsprogram felett vállalt védnökségi akcióban tett vállalásokat maradéktalanul teljesítették a kardoskúti KISZ-esek. KeresdNos, kedves olvasó, ezúton egy rejtvényfeladatra invitálunk. Minimagazin oldalunkról a megadott útmutató szerint szavakat kell kikeresgélni, egymás mellé tenni, összeolvasni, és végezetül — nem beküldeni. A rejtvény: az első szó az Áprilisi bolondságok című képriportunk aláírásának első szavából ollózható ki, oly módon, hogy annak csak az első felére lesz szükség. A képen egy talp látható. A második szavunk a Minijegyzet utolsó bekezdésében található a „demokratizmus” és a „zsűri” szó között. A sorrendben harmadik szavunk a szamárfotók képaláírásai közül az, amelyik a folyamatos olvasás közben a 10. A következőt ugyanitt keresd, de az a 15. lesz. Végezetül az utolsó szó jogán keresd és írd ki a Szépítés nélkül, önkritikusan című cikk első bekezdésének, utolsó előtti mondatából az utolsó vessző utáni szavát. Ha mindez megvan, snem küldted be a szerkesztőségbe a megfejtést, az alábbi jutalmakat nem sorsoljuk ki. Első díj: Aranyalma, fent a fán. Második díj: Kétszemélyes utazás Bergengó- ciába. Harmadik díj: Tíz doboz üres fogkrémes tubus.-jprejtvény VMátnkéAi&rrrsdKCiK. Rólam, fényképet?.,. Ez az előnyösebb profilom!... Vagy inkább így, kissé szemből?... Már kész is? Kíváncsi vagyok, hogy sikerült!? ÉBrHisf Kilondságok Juj, de malac vicc volt! Teli-talp nézet Weöres Sándor: Birkaiskola. Egyszer volt egy nagy csoda. Neve: birkaiskola. Ki nem szólt, csak bégetett, az kapott dicséretet Ki oda se ballagott, míg jutalmat is kapott, így hát egy se ment oda, meg is szűnt az iskola.”