Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-12 / 85. szám

1979. április 12., csütörtök o A csinovnyikot (Küllő Miklós) „megszelídíti” az elnyomás véres kötétnyű mészárosa Fotó: Gál Edit Köllö Miklós panoptikuma Ülést tartott az MSZMP békéscsabai városi bizottsága napirenden a jogpolitikai elvek gyakorlati alkalmazásának tapasztalatai A pantomim műfaja ha­zánkban még nem kapta meg méltó rangját a közönségtől a színpadi művészetek sorá­ban. Talán ezért is történ­hetett meg kedden este, hogy a békéscsabai ifjúsági és út­törőház nagyterme csak fé­lig telt meg. Pedig Köllő Miklós és az általa vezetett Dominó pantomim-együttes méltán aratott nemzetközi pódiumokon is nagy-nagysi­kert. Az alig másfél évtize­de alakult társulat ez alka­lommal a Gogol-panoptikum című kétrészes játékát mu­tatta be Gogol, Dosztojevsz­kij és Bulgakov művei nyo­mán. Az orosz realizmus e három íróóriása életművének ismerete nélkül valóban ne­héz igazán érteni, feldolgozni azt a látványözönt, amelyet a közönsége elé tárnak, a pantomim sajátságős eszkö­zeivel. Az irodalmi alap né­mi ismerete mellett azonban csodálatos képi élményt nyújt ez az adaptáció. A század­elő orosz kispolgárjának, a gogoli esinovnyiknak önma­gával és társadalmával tör­ténő meghasonlása, az átko­zott hétköznapok hazug vi­lágából az ördög hatalmába való menekülése, s minden­nek kilátástalansága az adott társadalmi közegben: ez az, amit Köllő Miklós — a „pa­noptikum” főszereplője — és együttese a tragikum, a gro­teszk és a komédia műfajvi­lágában, az akrobatika, a ba­lett, a klasszikus mímesség ezernyi eszközének ötvözésé­vel megjelenít. A színpadi művészetek kedvelőinek igen kevés al­kalma van arra, hogy a pan­tomimmel és annak válfajai­val személyesen, vagy ép­pen a televízió által, megis­merkedhessen. Így aztán alig marad lehetősége arra, hogy összehasonlítást tegyen. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Dominó nem áll­hatja ki a megméretést. Mert világhírük mellett is eleget tettek annak a várakozás­nak, amellyel kedd esti csa­bai közönségük fogadta őket. Nagyszerű élményben volt részünk, s kár, hogy ilyen ritkák találkozásaink. (Nemesi) Április 11-én, tegnap dél­után dr. Fekete Antal első titkár elnökletével ülést tar­tott a Magyar Szocialista Munkáspárt békéscsabai vá­rosi bizottsága. A testület dr. Harangi János városi vezető ügyész írásos jelentése alap­ján megtárgyalta a városi ügyészség munkáját, a bűn- cselekmények alakulásának helyzetét. E napirendi pont vitájában részt vett és fel­szólalt dr. Kovács Ferenc megyei főügyész is. A városi ügyészség — a tegnapit megelőzőn — 1976. június 22-én számolt be munkájáról a párt békéscsa­bai végrehajtó bizottságá­nak. Az eltelt időben — tű­nik ki a jelentésből — ked­vezően változtak az ügyész­ségi munka személyi és tár­gyi feltételei. Mindez hozzá­járult a jogpolitikai elvek gyakorlati alkalmazásának tökéletesítéséhez. A már la­punkban is közölt, s a köz­véleményt sokáig foglalkoz­tató súlyosabb bűncselekmé­nyek részletezése nélkül, né­hány elgondolkodtató adat és tapasztalat a beszámolási időszakból. A vagyon elleni bűncselekmények az összes bűncselekményeknek 58,4 százalékát tették ki tavaly. Ezen belül a társadalmi tu­lajdont károsító bűncselek­mények száma 1975 óta — ha lassan is — állandóan emelkedik. Mind a lopások, mind a sikkasztások gyako­risága növekszik. Ez az emel­kedés azonban a rendőri fel­derítés eredményességének növekedésével áll összefüg­gésben. Emelkedett a tények tanúsága szerint a társadal­mi tulajdonban bűncselek­mény útján okozott kárösz- szege is. Ez 1978-ban meg­haladta a 2 millió 600 ezer forintot. E kár mintegy másfél millió forintot kitevő részét egyetlen, a vasút te­rületén gondatlanul elköve­tett rongálás okozta. A nyomozás eredményes­sége javulásának tulajdonít­ható, hogy emelkedett az el­követett bűncselekmény mi­att felelősségre vonható sze­mélyek száma is. A gyanúsí­tottak körében az előző év­ben növekedett a nők ará­nya, az utóbbi három esz­tendőben a fiatalkorú elkö­vetők száma is emelkedett. Pedig a városi ügyészség az állampolgárok tudatának formálása céljából évről év­re fokozza jogpropaganda- tevékenységét. Ügy tűnik azonban, s ezt a vitában többen is elmondták, még több erőfeszítésre van szük­ség. Ám nemcsak az ügyész­ségnek, hanem a különböző munkahelyeken, fórumokon is szükséges rendszeres jog- propagandát folytatni, s ez­zel is megelőzni a társadal­mi ^tulajdon elleni bűncse­lekményeket és vétségeket. A tapasztalatok ugyanis azt igazolják, hogy sok még a csábító lehetőség. Sok he­lyütt laza, szakszerűtlen, rendszertelen az ellenőrzés, s emiatt is fosztogatják egye­sek a társadalmi tulajdont. Többen hangsúlyozták, hogy a közlekedési bűncselekmé­nyek megelőzése végett szintén fokozni kell a szem­léletformáló tevékenységet, és javítani szükséges a közle­kedési intelligenciát. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a közlekedési bűncse­lekmények esetében alkal­mazzanak komolyabb szank­ciókat. A pártbizottság a napirend összefoglalója után a városi ügyészség munkájáról, a bűncselekmények alakulásá­nak helyzetéről szóló jelen­tést a vitában elhangzottak­kal elfogadta. Ezután Sasala János titkár tájékoztatta a testületet a párttagfelvétel 1978. évi ta­pasztalatairól és idei felada­tairól. A jelentéshez hason­lóan a hozzászólók is el­mondták, hogy a kedvező ta- paszjalatok ellenére a jövő­ben még színvonalasabb pártépítő munkára van szük­ség. Ä testület a szóbeli je­lentést a vitában elhangzott véleményekkel együtt elfo­gadta, majd a pártbizottság ülése a bejelentésekkel feje­ződött be. p j Nem kis feladat vár az idén a Dél-Békés megyei Seprűcirok Termesztő és Értékesítő Vállalatra és a cirkot termesztő üzemekre. Egyre növekvő export- és hazai igényeknek kell eleget tenniük mindössze 2400 hek­tár termésével. Mindez az ország seprűciroktermő terü­letének több mint 95 száza­léka. A termesztés nagyrészt háztájiban történik, a ter­melői kedv csökken. Hogyan lehet mégis növelni a ter­mést, mit lehet tenni, hogy ne legyen gond se a hazai, se a külföldi piac ellátásá­val? Erről tárgyalt tegnap Mezőkovácsházán a MAE Békés megyei Szervezete, a CITÉV vezetősége és a ter­melőüzemek képviselői. Bevezetőben Sütő Imre, a I CITÉV igazgatója ismertette ■ a terület növelése érdekében S tett és tervezett intézkedése- • két. Mint mondotta, ezek az 5 intézkedések nemcsak a tér- ; melók, hanem a feldolgozók • érdekeit is szolgálják. A kö- : zeljövőben egy Borsod me- ; gyei feldolgozó üzem éppen ; az alapanyaghiány miatt • szünteti be termelését, ez pe- i dig népgazdaságilag is jelen- • tős veszteség. Ugyanakkor a S tőkés piac igényét sem tud- S ják maradéktalanul kielégí- 3 teni, valutaszerzési lehető- • ségtől esik el a népgazdaság. : Mindezek a tények rriegköve- j telik a termelés növelését, ez j pedig csak az érdekeltség fo- S kozásával érhető el. Ezt szol- ; gálja, hogy ez évtől jelentő- • sen emelik a cirok felvásár- S lási árát. Sok múlik azon is, : hogy a szövetkezetek hogyan ■ látják el a termesztés közös- ■ Cirok kell a seprűhöz re háruló feladatait. Az idén kedvezőek a tapasztalatok, a talajelőkészítést a termőte­rület nagyobb részén már jó minőségben befejezték. Várhatóan gondot okoz majd az import növényvédő szerek beszerzése, ezért az üzemek törekedjenek hazai szerekkel kielégíteni szük­ségletüket — fejezte be tá­jékoztatóját a vállalat igaz­gatója. Tovább folynak a fajtakí­sérletek — ez derült ki a Szegedi Gabona Kutató Inté­zet munkatársának hozzászó­lásából — ezek kedvező eredménye sokban hozzájá­rul majd a termesztés szín­vonalának emeléséhez. — m. szabó — Csaknem 300 csapat „Együtt a közös úton Az Együtt a közös úton vetélkedő szervező bizottsá­ga, s a benevezett brigádok felkészítését segítő népmű-, velők találkoztak tegnap, szerdán délelőtt Békéscsa­bán, a Megyei Művelődési Központban. Hütner Vilmos, az MSZMP Békés megyei bizottságának munkatársa, Galambosné Varjú Blanka, a Megyei Mű­velődési Központ főelőadója tájékoztatta a résztvevőket a vetélkedő menetéről. Meg­tudtuk, hogy csaknem 300 csapat (4-5 tagú) jelentke­zett a mozgalomba a megye különböző vidékeiről. A A szarvasi Szirén Ruházati Szövetkezet modellrészlegén nagy gyakorlatú tervezők készítik az új modellek szabásmintáit. A cél az, hogy a termékek ne csak divatosak, hanem könnyen, gyorsan és takarékosan is előállíthatok legyenek. A szövet­kezetben gyártott ingeket és textiljátékokat Európa csaknem valamennyi országa vásárolja Fot6; Lónyai László négyfordulós vetélkedő anyagát a Fáklya, valamint a Lányok, Asszonyok című lapok 1979. január 1. és 1979. szeptember 10. között megjelenő cikkei jelentik. A második fordulóban újabb segédanyagot kapnak a ver­senyzők a Megyei Művelő­dési Központtól; A magyar— szovjet gazdasági kapcsola­tok 30 éve című kiadványt. A vetélkedő irányítása, szervezése az üzemi, válla­lati, szövetkezeti művelődé­si bizottságok vagy közmű­velődési felelősök feladata lesz. Legnagyobb a felelős­ségük a verseny első fordu­lójában az üzemi, vállalati, házi döntők megrendezése­kor, amelyeket május 15. és 31-e között bonyolítanak le. A házi versenyekre köz­ponti segítségként forgató- könyvet kapnak majd a ren­dezők. A benevezett brigá­dok 3 tagú zsűri előtt verse­nyeznek, s a legjobbak jut­hatnak majd a járási-városi döntőkbe, amelyeket egysé­gesen július 1-én rendeznek. A megyei elődöntőkre szep­tember 9-én, a döntőre pe­dig szeptember 23-án kerül sor. A döntőben 20 csapat vetélkedik, közülük az első három helyezett szovjetunió­beli jutalomutazáson vesz részt. A legfontosabb teendő, hogy a közművelődés dolgo­zói fogjanak össze a válla­lati bizottságokkal a jó fel­készülés érdekében és a há­zi versenyek sikeréért. Bede Zsóka A haszna nem maradna el a merre járunk, szerte a megyében — az olykor idegfeszítő gondok közepette — a ten- niakarás sok-sok jele mu­tatja a közös törekvést: ha kemény munka árán, vállal­va kockázatokat is, szebbé, színesebbé, tartalmasabbá tenni az életet. Olyan cél ez azonban, amelyre erőket kell mozgósítani, s nem há- ládatlan, de állandó fel­adat, felhívni a figyelmet, hogy a megvalósításhoz még vannak tartalékaink. Szocia­lista építésünk e szakaszá­ban — bár sohasem volt nélkülözhető — megnőtt az egyéni elképzelések, a meg­alapozott kockázatvállalások ázsiója. Az egyéni elképze­lések, az egyéni stílus ki­bontakoztatása és tökéletesí­tése nélkül nehezebb is len­ne a munka, kevesebbet ígérne a jövő. Egyéni stílus. Hát milyen is ez? Nyilván nem arra a jegyre gondolunk most, amit minden munka, minden mű visel, nem a dolgozó kézje­gyére, szakmai tudásának jelzésére, fokmérőjére. Ta­gadhatatlan: ez is rendkívül fontos mindennemű tevé­kenységben, s nemcsak a fi­zikai teljesítményeknél. Van azonban ennek egy másik oldala is, amelynek szintén jellemző nyoma van: ki ho­gyan dolgozik, hogyan él, milyen módon járul hozzá a közös célok megvalósításá­hoz. Ennek érvényesülése azonban nem csupán főnöki feladat. Valójában minden dolgozóra, minden posztra tartozó: a közösség ügye. Amit mégis a követke­zőkben a munkával kapcso­latban el akarunk mondani az egyéniség fontosságáról — főleg a vezetőknek szól. Ez azért van, mert tőlük, magatartásuktól, példamu­tatásuktól, buzdításuktól na­gyon sok függ. Sok, mert amikor egy közösség — le­gyen az bár vállalati, gaz­dasági, gyári vagy intézmé­nyi — felvirágoztatásában, hatékony munkájában nagy­részt a helyes elgondolások ösztönzése és megvalósítása jut szerephez, nem kell kü­lönösebben hangsúlyozni a vezetés különleges szerepét. A dolgok menete bármikor, de manapság különösen mindenkitől pluszt kíván, egyéni pluszt, vagyis nem­csak szorgalmat, hanem kezdeményezést, mondhatni rendszeres „sziporkázást”. Az új iránti fogékonyság, a rugalmasság, a frisseség mindenki számára kötelező követelmény. Megkönnyíti a helyzetet — habár itt-ott nehezen tör utat magának —, hogy a józanul gondolko­dó emberek egyre jobban vallják azt magukénak, és egyre többen követik. Felelőtlen dolog volna ta­gadni, hogy az egyéni tö­rekvéseket még mindig ke­vésre becsülik, s ennek kö­vetkeztében az egyéniség előbb említett megnyilvánu­lása is ritka. Nincs ok so- pánkodásra, de azért di­csekvésre sem. Hiszen hányszor tapasztaljuk még, hogy sok jó, becsületes, te­vékeny embernek, olyannak, aki tűzbe menne, ha harc­ba szólítanák, bármilyen megpróbáltatásokat vállalna legszentebb ügyeinek érde­kében, néha megváltozik, amikor „csak” a munkahe­lyéről van szó. Ilyenkor az első jelre, ha a főnök, az osztályvezető, a mester vagy éppenséggel valame­lyik szaktárs szemöldökrán­colását észleli, tüstént inába száll a bátorsága, elgondolá­sát viharos gyorsasággal el­felejti, hallgatásba burko­lódzik. Ezekre mondjuk sokszor, hogy kis kaliberű, szűk látókörű emberek, s ha vezető poszton vannak, er­re mind kevésbé alkalmasak. Jó értelemben vett egyéni munkastílusról nem lehet beszélni annál, aki fél a sa­ját feje után menni, s ha látja is a megoldható fel­adatokat, csak akkor haj­landó cselekedni, ha fentről utasítás jön, lehetőleg hiva­talos, pecsétes papíron. S annál is hiába keresnénk az egyéniséget, aki szörnyű kí­nokat áll ki, ha valamilyen ügyben rá vár az azonnali döntés, pedig az bárki szá­mára bármikor előadódhat. Hiába keresnénk annál, aki bizonytalan, ha valamire már csak az ő aláírása hi­ányzik, ha neki kell „refe­rálni”, vagy például egy üz­leti megrendelést összeállí­tania, egy munkában teen­dőt meghatároznia, vagy ki tudja még miben véleményt mondania olyasmiben, ami­re nincs pontos paragrafus, teljes részletességgel kidol­gozott szabályzat, nincs rá példa. Hiába keresnénk an­nál, akibe — ha valami egy kissé elüt a szabványostól — „beleszalad a madzag”, megáll a tudomány, eláll a mersz. Az egyéniség nemcsak, s nem is elsősorban jellembeli különbözőség — bár együtt hat —, hanem tanulásban, tudásban, munkában elsajá­tított tapasztalat. Ennek ér­vényesítését minden eddigi­nél jobban kifejezésre kelle­ne juttatni, mert igényli is a mi rendszerünk, kivált­képp a szocialista demokrá­cia. A beszámoló taggyűlé­sek során az egyik üzem munkása találóan valahogy így fogalmazott: olykor hiá­ba keressük a megfelelő munkastílust, mert az ered­ményességhez szükséges ha­tározottság a vezetőkből is hiányzik, vagy pedig amo­lyan eltorzult formában je­lentkezik. Mennyire igaza van! És az sem vall jó stí­lusra, ha valaki azt gondol­ja, hogy a maga posztján csak úgy teremthet rendet és fegyelmet, csak úgy őriz­heti meg tekintélyét, ha va­lamiféle „majd adok én nektek” légkört teremt. A szocializmusból csak azt jegyzi meg, hogy ez minden eddiginél szervezettebb rend­szer. Ez igaz, de demokrati­kusabb is! Az sem vezet célra, ha valaki minduntalan ködbe burkolódzik, környezetében a fensőbbségét a beosztot­taktól való elzárkózással, ti­tokzatossággal bizonygatja. Talán azért, hogy sejtesse, hogy milyen döntésekben van hatalma, jó lesz vigyáz­ni ! Ki is vitatná, hogy az óvatosság sohasem árt, de a felesleges bizalmatlanság, az aztán igen. Aki munkahelyén is csak kiválasztott, meghitt társa­ságban érzi jól magát, nem törekszik arra, hogy minél jobban megismerje a többi­eket is, az előbb-utóbb oda jut, hogy meg nem alapo­zott mítoszokat táplál ön­magáról is, bizalmi embe­reiről, barátairól is, de — ellenkező előjellel —, az előtte eláztatott munkatár­sakról is. Nem jó ez, és az sem, ha némelyeknél csakis idegenkedésre találhat az, aki mást mond, ami nem az ő szája íze szerint való. Nem jó, hiszen semmi baj nem származhat abból, ha nincs kicentizve, kipallérozva, le­kerekítve minden, amit „alulról” javasolnak. A jobb munka érdekében kialakuló vita hozzátartozik a vezetők, s nem is csak a vezetők eredményesebb, egyéni munkastílusához. B izonyára nem új meg­állapítások ezek. Hi­szen mindenki sok példával tudná kiegészíteni a maga környezetéből. Le­het, hogy a kép is sötétebb tónusú talán, mint a való­ságos helyzet. De ha» csak némiképp is sikerül még jobban előtérbe állítani az egyéni munkastílus jelentő­ségét, fontosságát, ha több hívet lehetne toborozni a számára — a haszna nem maradna el. Deák Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents