Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-07 / 81. szám
1979. április 7., szombat A citerahang nyomában... Évi 100 ezer forint iskolatatarozásra Nagykamaráson Zenekari próbán a Barneválban A citerazenekar tagjai: Gajdács Tamás, Varga Gábor és Kokavecz László Kedd este 6 óra van. Békéscsabán, a Baromfifeldolgozó Vállalat művelődési házában zajlik az élet. Az enyhe idő az épület előtti teraszra csalogatta az embereket. Körülbelül húszán vannak, csak úgy átugrottak egy pohár sörre. Beszélgetnek, üvegüket a kezükben szorongatva. Arrább egy kisebb csoport kibicel az egyik kollégának, aki a kugligolyót próbálgatja az útjára bocsátani. Jól sikerült, több bábu hull a porba az alkalmi drukkerek lelkes tetszésnyilvánításától kísérve. Valahol fentről tétova ci- terapengetés hallik, aztán többen is a húrba kapnak, felcsendül a dallam: „Látod édesanyám, látod édesanyám” ... Az emberek látszólagos közönnyel fogadják, többen azért a lábukkal ütemeznek a beszélgetés közben. A sarokban egy 50 év körüli férfi halkan dúdol, csak úgy magának, közben székét ringatja a dallamra. Elindulok a citerahangok nyomában. Falépcső fölfelé, ajtó, a zene felerősödött: itt lehetnek. Óvatosan nyitok be a kissé sivár terembe, hogy ne zavarjam a bentlevőket. Persze, az ajtónyitás zaját könnyedén elnyomják a zene hangjai. Hárman vannak, velük szembe idős férfi ül, az alkalmi nézőközönség. — ö a gondnok. Mindig felnéz hozzánk, amikor próbálunk. Ha kell, befűt itt az oktatóteremben, aztán ittragad kicsit, hallgat minket. Mindezt már a nóta végén mondja el Varga Gábor, a háromtagú citerazenekar vezetője. Beszélgetünk. Alakulásról, tervekről meg mindenféléről. — Lehet már hét éve, hogy citerázni tudok — mondja — hangszerünk volt, a bátyám játszogatott rajta, aztán megnősült, elkerült. Elkezdtem pengetni, anyám gyönyörű dalokat tud, szép lassan lejátszotta, én meg tovább gyakoroltam. Addig-addig, hogy most már le nem tenném. Később eljártam a csabaszabadi és az eleki pávakörbe, ott játszottam. — Meg itt az ifiklubban — fűzi tovább a megkezdett gondolatot Kokavecz László, a zenekar másik tagja — akkor még itt dolgoztunk mindketten, és a srácok szerettek hallgatni minket. Már akkor össze akartunk állni, de behívtak katonának mindkettőnket. Abban maradtunk, majd ha újra itthon leszünk... A távolban töltött idő alatt sem hagyták abba a zenélést, sőt lehetőség volt tanulásra is. Varga Gábor a „prímás” — így hívják — egy képet vesz elő a katonaidejéből. — Itt még bajuszom volt, ha már a hajam kevés, legyen valami emberes rajtam. — Nevet, aztán elkomolyodva folytatja — a metróépítők citerazenekarával Fotó: Gál Edit bejártuk az országot, a különböző folklórfesztiválokról nemcsak okleveleket, hanem rengeteg tapasztalatot is hoztam magammal. Vác különösen emlékezetes fellépés volt, hiszen ott egyéniben indultam, sikerült is. Sokat tanultam ez alatt a két év alatt, olyan emberektől, akik értenek a citerához. Éppen ez hiányzik most nekünk. Alig néhány hónapja jöttek haza, s már megalakult a vállalat citerazenekara. — Igazság szerint négyen lennénk, de a negyedik, a Homoki Karcsi vidéki, így ővele csak fellépések előtt próbálunk. Mert volt már az is. Egyszer itt az öregek találkozóján, egyszer pedig a Művei eddig a világ huszonöt nyelvén jelentek meg, összesen 7 millió példányban. öt regénye — „Asztronauták”, „Nyomozás”, „Solaris”, „A fabrikált ember”, „Prix pilóta története” — filmforgatókönyvek alapjául szolgált. Stanislaw Lem 1946-ban jelentkezett először — alig múlt akkor 25 éves — a „Marslakó” című regénynyel, melynek alapján mint rendkívül tehetséges irodalmi fikciót létrehozni képes szerzőt ismerhették meg az olvasók, aki egyaránt biztos kézzel bánik a tudományos valóság és a tudományos feltevések szolgáltatta anyaggal. Hosszú évek múltán, a feltett kérdésre: segít-e és ha igen, mily módon, a tudományos irodalom a regényírásban. Lem sajátos humorral válaszolt. „Mint ahogy a tehénnek füvet kell legelnie ahhoz, hogy tejet adhasson, nekem is figyelemmel kell kísérnem a tudományos irodalmat ahhoz, hogy írni tudjak. De mint ismeretes, sem a tej, sem a túró — egyáltalán semmiben sem emlékeztetnek a fűre”. Következő műveiben Lem az irodalmi fikcióból már olyan helyzetmo- delleket alakított ki, melyek lélektani és filozófiai analíziseket is lehetővé tettek. Írói munkásságára jellemző, hogy a kalandjellegű művekről áttért az erkölcsi és filozófiai mérlegelésekre. Egy interjúban így vall: „Egyáltalán nem gondolok az olvasókra írás közben, mivel azon kívül, amiről éppen írok, másnak már nem jut hely a fejemben. Tudatosan nem akarom boldoggá tenni az emberiséget, kioktatni, megfelelő irányba teruhagyárban a nőnapi ünnepségen; Nem hagyták, hogy abbahagyjuk, velünk énékeltek, szóval úgy érzem, jól sikerült fellépések voltak. Ilyenkor a próbán csokrokat állítunk össze, cigánydal, csárdás, keringő, meg ami jön. így nem érhet meglepetés minket. Van egy titkos vágyunk is, szeretnénk megpályázni a Népművészet Ifjú Mestere címet. Gajdács Tamást a legfia- talabbnak nézem, ő a legcsendesebb. Amint a beszélgetést hallgatja, ujjai közt még ott a pengető, keze a hangszerén pihen. Szép, cifra faragásé citerája van. Ahogy észreveszi, hogy mire figyelek, zavartan elkapva kezét a társára mutat. — Laci csinálta. Nagyon jó hangszer, szeretek vele játszani, mert szép hangja van. Mondják a cigányok, hogy sír a hegedű. Nahát, a citena is tud sírni — s könnyedén végighúzza a pengetőt a feszülő húrokon. — Ez meg itt a „Made in Varga” — nevetnek Varga Gábor maga gyártotta pengetőjén — a megfelelő fender gitár pengetőt csak ritkán lehet kapni. Eredetileg lúdvagy jpulykatollat használtak, -de azt nem szeretjük, mert a csúsztatáskor zizeg. — Mutatja Gábor mi az a „csúsztatás”, közben a húrokon egy dallamot keres, végigjátssza. A többiek kedvet kapva bekapcsolódnak. Nincs szívem ismét megzavarni őket, csak kézzel intek búcsút, hang nélkül. Visszabólintanak. Az épület előtt, mintha fel sem mentem volna egy órája, ugyanaz a kép fogad. Aszókén az egykedvűen hintázó férfi, a kuglizók, csak az üvegekben kevesebb a sör... relni, vagy akár figyelmeztetni is bármire. Egyszerűen arról írok, ami érdekel. S mivel általában mindig több ötletem volt, mint azoknak a megvalósítási lehetősége, szigorú-szelekciót kellett bevezetnem. Természetesen, igyekszem mindig valami olyasmit csinálni, amit még senki sem csinált előttem vagy olyat, amit én nem csináltam még eddig”. Meglehet, hogy az idézett nyilatkozat első bekezdése Rend, tisztaság, szép környezet! Ez jellemző a nagy- kamarási nyolctantermes általános iskolára. Nemcsak kívül tiszta az épület, de a termek is ragyognak, az udvart beton borítja. — Sokat köszönhetünk a lakosságnak, a szülőknek — mondja erről Fehér István iskolaigazgató. — Nagykamaráson általában dolgos, szorgalmas emberek élnek, akik nemcsak a saját házuk táját tartják rendbe, de szívesen segítenek nekünk is. A tanácsnak nem volna annyi pénze, hogy évente újból rendbe hozassa, meszeltesse az iskolát. Ezt minden nyáron a szülők végzik. Minden anyuka és apuka abban a tanteremben dolgozik, amelyikben gyermeke a következő tanítási évben tanul. Szinte versenyeznek egymással: melyik terem lesz szebb. A függönyöket is szülők vásárolták, varrták az ablakokra. Évente 80—100 ezer forint értékű társadalmi munkát kapunk a lakosságtól. A közművelődési intézményeket: művelődési ház, könyvtár, óvoda, iskola egy gondnokság alá helyeztük, így a rendelkezésre álló anyagiakkal jobban lehet gazdálkodni. A régi pártházat — ugyancsak a szülők, a szocialista brigádok A sarkadi cukorgyári művelődési házban ma, április 7- én délelőtt 10 órától rendezik meg a megyei köz- művelődési vetélkedőre benevezett munkabrigádok helyi döntőjét. A döntőn 15 brigád vesz részt. Április 8- án, 16-án és 22-én lesz a már hagyományos 5 órai tea, az Orient együttes . közreműködésével. némileg megdöbbenti az olvasót, viszont a befejezésével egyet kell értenünk. Lem, az úgynevezett „science-fiction irodalom” nyersanyagát kézben tartva, a legkülönbözőbb, ritkán előforduló formákat alkotja belőlük: — krimiket („Nátha” című regénye), groteszket („Csillagnaplók”), meséket („Ciberiá- da”), filozófiai elmefuttatásokat („Tökéletes légüres tér”), tudományos esszéket („Summa technológiáé”). segítségével tornateremmé alakítottuk át. Így maradt pénzünk arra, hogy 60 ezer forint értékű felszerelést vásárolhattunk. Akár esik, akár fúj, iskolásaink 173 négyzetméter alapterületű teremben tornázhatnak, versenyeket rendezhetnek. Néha beneveznek az osztályokat patronáló • szocialista brigádtagok is, ilyenkor nagy a birkózás, zsákban futás és egyéb ügyességi bemutató. A tornaterem udvarán 100 méter hosszú sportpályát alakítunk ki, így a közeljövőben szabadban is sokféle verseny megrendezésére lesz lehetőségünk. Ügy látom, hogy a szocialista brigádok patroná- lásával kialakult a községünkben egy egészséges gyermek—felnőtt kapcsolat. Gyermekeink elmennek az őket patronáló brigádhoz, megismerik munkájukat, életkörülményeiket, ugyanakkor a szocialista brigádtagok eljönnek egy-egy rajfoglalkozásra, évzáróra, vagy más ünnepségre iskolánkba. Az életről így sokkal többet tudnak gyermekeink, s a pályaválasztásukat, munkára való nevelésüket nagy mértékben elősegítik a felnőttek. A művelődési ház ifjúsági klubjában is több, érdekes esemény lesz áprilisban. Többek között megbeszélik a nyári kirándulást, előadást hallgatnak aktuális politikai eseményekről, és tojásfestőversenyt rendeznek közösen a községi művelődési központ „IMIK” Klubjával. A lemi alkotómunkásságnak ez a sokfélesége teszi, hogy műveit nemcsak a tudományos-fantasztikus irodalom rajongói olvassák. Az író-olvasó találkozókon a megjelentek nemegyszer .arra kérik, hogy olvasson fel valamit fiatalkori verseiből, orvosi tanácsot adjon (a krakkói Jagelló Egyetem Orvosi Tanszékét végezte el), mondja el, mi a véleménye a kozmosz lakóival létesítendő kapcsolat lehetőségéről. „Néhány évvel ezelőtt” — mesélte egy alkalommal Lem — „Magyarországon keresztül utaztunk, a feleségem meg én, autóval. Letértünk a főútvonalról és eltévedtünk. Egy faluban találtuk magunkat, ahol a helybeliek siettek segítségünkre. Mivel nem tudunk magyarul, a homokba rajzolva próbáltuk megértetni velük a helyzetünket. Azonban nem akadt senki, aki megértett volna minket. Végre nagy örömünkre. kézzel lábbal megmagyarázták, hogy mindjárt jön valaki, akivel tudunk beszélni. Meg is jelent egy férfi és így szólt: Zdraszt- vujtye. Zdrasztvujtye, válaszoltam és elölről kezdtem mesélni a kalandunkat. Figyelmesen hallgatta az elbeszélésemet, majd mikor a végére értem, így szólt „zdrasztvujtye” és kezet nyújtott. Kiderült, hogy csak ezt az egy szót ismeri. Egyszóval, azt is mondhatnám, hogy bizonyos értelemben valamiféle megértés létrejött közöttünk, mivel üdvözöltük egymást. De a köszöntésen túl már nem tudtunk lépni. Ha az idegen világűrlakókkal mondjuk meg tudnánk egyezni abban, hogy 2x2 az négy, nem lenne rossz, de kevés lenne”. Ewa Blaehij—Lesniewska Nagy Ágnes Találkozás Stanislaw Lemmel Hét millió példányban jelentek meg a könyvei a. Vetélkedődöntő Sarkadon MOZI Fehér telefonok Obszcén ez a film? Lehet, de jól áll neki. Megállíthatatlan nevetőhullám ez a film? Lehet, de jólesik röhögni rajta. Gunyoros ez a film? Lehet, de a görbe tükör mindig szórakoztató. Különösen, ha nem elénk tartják. (Idézet különböző bölcsektől, akik az élet dolgait elnéző mosollyal veszik tudomásul.) Oda is mondogat ez a film, ha a nevetésen túl jól hegyezzük a fülünket? Lehet, mert Dino Risi, a világhírű rendező azért neo- realista ám a javából, még ha annak egy egészen sajátos, derűsebb változatát alakította is ki. És, hogy a nevetés, a gúny ölni képes, mi több, sokkolni is (hogy a divatos, és korunk művészetére „jellemző” egyfajta szó- használattal éljünk), az ebből,. a Fehér telefonokból pompásan kiderül. Bár a nézőtéren senki miatt sem hívták ki a mentőket, értjük azért (ha érteni akarjuk) miről van szó. A történet — mint számos filmben — csak hordozza azt, amit Dino Risi el akar mondani. Nagy varázsló ez a rendező, különösen pedig úgy, ha olyan nagyszerű színészekkel dolgozhat, mint Vittorio Gassman, Vgo Tognazzi, még Cochi Ponzo- ni sem marad le a sorban, hát még a megejtően szép Agostina Belli, akinek bájaiért sorban állnak a férfiak, fel, egészen Mussoliniig, mivel a szép Marcella története 1935 Olaszországéban játszódik, a fasiszta drapéria előtt és mögött, a le- aljasodás már-már szublimált közegében, ahol a „fehér telefonok” mintegy jelképezik is a hatalmi hierarchia kegyetlen tobzódását, összefonódását; ahol a „fehér telefonok” életek-sorsok közvetítőivé emelkednek. De nem ám a kék-tiszta magasságokba, hanem a posványba, a mocsokba, az elember- telenedésbe. Lehet, hogy sokszor használjuk, és sokszor jut eszünkbe az arcát vesztett ember esendősége, önmagából való kifordulása, irtózat- világa és elesettsége. Különösen hasonló filmek láttán, (vagy más műalkotások által és közelében) itt, a Fehér telefonok vetítése közben is, az obszcén kiszólások, a rö- - högőgörcs, a gúny szikrái és tőrdöfései előtt és után, és nem igaz, hogy nincs mit mondanunk. Legalábbis önmagunknak a világról, a balekáldozat kisemberekről, a hamis fényekről, a talmi csillogásról, a kegyetlenségről és a nyomorúságról. Érzem magam is, hogy furcsa ennyi komoly dolgot emlegetni, miközben úton- útfélen mesélik, hogy a szép Marcella elöl zárt és hátul nyitott, masnis ruhája szextelitalálat, hogy a felvonuló egyéb rengő és ringó látnivalókat ne is részletezzük; a végén azonban, annyi nevetés és már-már a burleszk határát is súroló komédia után mégis csak az marad meg az emberben, hogy elég egy szokatlan, ösztönöket, indulatokat felkorbácsoló helyzet, sarokba szorulás, és máris előlép az emberből a gyilkos, a gonosztevő, az agresszív torz lény: ámulatára és gyalázatára társainak. Dino Risi sugallja ezt. Nem lehet másra gondolni a Fehér telefonok után. Igaza van-e? Van-e igaza? A kérdések is különösek, de azért válaszolni kell rájuk, sorban. Sass Ervin
