Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

1979. április 30., hétfő

/

Űjrázás, vastaps. S aki kiérdemelte: Puszta Erzsébet, a szegedi Tömörkény Gimnázium diákja

Gyula a diákoké!

Tegnap, vasárnap három helyszínen folytak Gyulán, az EDÜ legszínesebb, legizgalmasabb eseményeit jelentő művészeti bemutatók. Az Erkel Művelődési Központban még a színházi terem lépcsői is megteltek nézőkkel. A zsűri tágjainak nehéz dolga volt. Az együttesek, versmondók, énekesek felkészülten, színvonalas műsorral léptek színpadra. Az Erkel Ferenc Zeneiskolában — micsoda meglepetés! — még ülőhely is akadt. Ügy látszik, a klasszikus zene hívei még mindig kissebbségben vannak. Pedig nem egy diákelőadó szinte „profi” módon kezelte hangszerét. A Jókai Művelődési Házban forró hangulatú közös énekléssel zárultak a délelőtti bemutatók. Érezhetően a hideg, borúsra fordult idő sem tudott rontani a kialakult vidám hangulaton.

Jó játék, ügyes összmunka. Ez jellemezte a berettyóújfalui gimnazisták irodalmi színpadának műsorát

Frissiben alakult polbeat-együttes elsöprő sikere! Ha a közönségen múlt volna, le sem engedik a színpadról a gyulai gimnazistákból alakult Eupide együttest

Fotó: Gál Edit

Pedagógusok családlátogatáson

Útban Réda Jánosékhoz Fotó: Gál Edit

Pedagógus ismerőseim sokszor panaszkodnak, hogy nem nagyon szeretik a családlátogatásokat :

— Valahogy nyűgnek érzem magam — mondják —, meg ha tanyai, vagy netán vidéki gyerekről van szó, akkor a szünidő napjait kell rááldoznom, hogy felkeressem őket otthonukban.

Persze, van egy másik tábor is. Ok nem elsősorban a muszájok egyikének, hanem a nevelő-oktató tevékenység lényeges, sőt elengedhetetlen mozzanatának tekintik a családlátogatásokat. Hiszik,'hogy enélkül meghitt, jó kapcsolatot szülő, s pedagógus között nem lehet kialakítani. A tanulók jellemzésének elkészítését pedig egyszerűen lehetetlennek tartják enélkül.

És ott a másik fél, a szülő. Bizonyára sokan vannak, akik felesleges kíváncsisko- dásnak tartják e látogatásokat — bár azt hiszem ez a . pedagógus hibája is lehet —, de van, aki nem így vélekedik. Sőt... Alig várja, hogy végre elbeszélgethessen a gyerekről, hogy nem tanul, hogy zárkózott, hogy csak a könyveket bújja, hogy mindig csavarogna és így tovább. És ki adhatna jobb feleletet a gyötrő kérdésekre, ha nem a pedagógus, akinek ez a hivatása?

Nincsenek kétségeim a családlátogatások szükségességét illetően. Tudom, hogy kell és hasznos, de hogy erről végképp meggyőződjek, csatlakoztam két családlátogatásra induló gerlai tanárnőhöz, Kuruczné Such Ildikóhoz és Kiss Edithez.

Sanyi — Kisék legnagyobb fia — zavartan áll egyik;lábáról a másikra, amíg |tu- rucz tanárnő szolgálati lakásának konyhájában hamar felszedelőzködünk. Naplót a táskába, még egy ernyő is kellene... Már indulhatunk is.

Sanyi — kezét kamaszosan lóbálva — elöl lépeget, bár tudjuk az utat. Az édesanyja küldte értünk, hogy végzett a munkával, mehetünk.

Kisné arcán enyhe pír fut át, ahogy elénk jön a kapuba. „De jó, hogy eljött, tanár néni!” — mondja. Szerencsére a kétéves forma Pisti ott csetlik-botlik körülötte, s a vele való foglalaPLAKÁTOK. Ki busszal, ki vonattal, ki megyéje csoportjával, s néhányan magukban érkeztek ide, Gyulára, a kilencedik Erkel-di- ákünnepek városába. A megyék, városok küldöttségeiből már a megnyitó előtt, szombaton délelőtt kiváltak néhányan hónuk alatt pa- pírkötegekkel. Kezük nyomán a gyulai allék vaskos fatörzseire, házkapukra, kerítésekre plakátok kerültek. Ekkor és ekkor a budapestiek várnak, a VII. kerület lesz a házigazda, ismerkedési est diszkóval. Polbeat- koncert a művelődési házban, gyere! Sportolj velünk, várunk! Nagyon sok olvasója akadt minden ilyen plakátnak. EDÜ-s diákok és helybeliek is. Elvégre a házigazdák -ünnepe is ez a négy szépnek ígérkező nap.

ESIK? Az Erkel-szobor előtt, várva a láng ünnepélyes föllobbanását, valamennyien az eget kémleljük. Ólomszürke minden. Néhányan már esernyőjükön tartják a kezüket. De csak nem esik. egyelőre. Később néhány záporcsöpp ijeszt ránk. Aztán az ég feketeségéből fölbukkan a nap. Megköny- nyebbülten indulunk a megnyitóra.

DALOL AZ ELNÖKSÉG.

Ritkán történik meg, hogy egy protokoláris megnyitó elnöksége dalra fakad. S most vagy másfél ezer diákkal, nézővel együtt az EDÜ díszelnökségének tagjai is

tosság segíti leplezni zavarát. A kiskonyhában meleg fogad, ott ültet le bennünket. A két nagyobb fiú a szobába húzódik, csak a pici nyüzsög körülöttünk egész idő alatt. Sanyiról van szó, Kuruczné az osztályfőnöke.

— Lám, anyuka, felvették Sanyit a vízműbe Csabára! De hisz megérdemelte, ügyes gyerek, jól tanul, se nem javított, se nem rontott az utóbbi időben. Talán csak a történelem körül van egy kis baj — mutatja a naplót a tanárnő.

— Anya! Hol a nadrágom? — szól ki „beszélgetésünk alanya” a szobából. Együtt megkeresik, s öt perc múlva a két nagy fiú már be is csapja maga után az ajtót.

— Cselgáncs edzésre mennek — mentegetőzik a viharos elvonulás láttán Kisné. Aztán ismét hallgatásba merül, de az arca sok mindent elárul, amelyen anyai büszkeség és bizalom ragyog.

A ballagás mikéntjét beszélik meg, aztán szó esik a többi gyerekről is szép sorjában. Nagy a család, sokat kell segítenünk, mind dicséretet érdemel. Jancsi, a hatodikos mintha nem is Sanyi testvére lenne. Ez szőke, amaz fekete, de természetre hasonlóak. Igyekvőek, jó tanulók mind a ketten. A harmadik fiú Laci, most nincs itthoh. Ahogy kimondják a nevét, a pici buzgón utánuk motyogja s ismételgeti magában a nagyobb nyomaték kedvéért: „a Laci, a Laci”.

EDU

énekeltek. Aki rávette őket: Csizmadia Sándor pécsi pol- beaténekes. A szőke hajú gitáros rögtön a közönség kedvence lett.

AMIKOR 67-BEN... Az

esti program kezdetére várva a művelődési ház árkádjai alatt, néhányan a régi EDÜ-kről beszélgetünk. Mi volt akkor más, például 1967- ben...? A legjobbak arany-, ezüst- és bronzérmeket kaptak, aminek oly nagy becse volt a gimnáziumban is tanáraik előtt. Mellettünk hirtelen megfordul egy tizenéves diáklány. Lecsapja fejéről az anorák kapucniját, s összevont szemöldökkel veti oda: „Hmmm, az öregek!”

POLBEAT-SHOW. Hét

óra, a Népliget hatalmas fái alatt fiatalok százai várják a beígért műsor kezdetét. Műsorközlő lép a szél ellen műanyag zacskóba burkolt mikrofonköteg elé. A 602. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet csoportját jelenti be. Néhány vietnami fiú lép elő a sötétség kulisszái mögül. Hazájukról, népük történelméről énekelnek. Elcsendesül mindenki. Együtt gondolunk velük a távoli földre.

— Látszik, hogy ő pesztra — nevet Kisné — éjjel ha felsír, akkor is a Lacinak kell melléje feküdnie.

Az anyuka félénksége észrevétlenül elszáll. Amikor elköszönünk, még gyorsan elővesz egy rajzlapot, s mutatja, milyen ügyes rajzot csinált a Laci. Az utcán is azon mosolygunk: az „alkotás” egy nagy tököt ábrázolt, amelyből jóképű kukac kandikál elő. Fölötte a kiírás : „szálloda”, csak így, egy 1-lel.

Vincze Ferencéknél három gyerek van. Nemrég nehéz helyzetbe került a család. Vinczéné a kétéves An- dival még gyesen van, férje pedig súlyosan megrokkant, nem dolgozhat tovább. Most a segélyre várnak:

— Nagyon kellene — mondja az asszony keserűséggel a hangjában —, ígérték, de még nem kaptuk meg. — A tanárnő megnyugtatja, másnap utánanéz a tanácsnál. ■

Az ízlésesen berendezett szobában szinte kínos a rend. Még a hatalmas pálma levelei is fényesen csillognak. A falon szép, hímzett képek. Minden a háziasszonyt dicséri. /

Az első pillanatok itt is nehezek, Magdira bízzák a kislányt, vigye ki játszani. (Nem kell, hogy végighallgassák a beszélgetést.) Az elfogult csend, ahogy az

JÓZSI BÁCSI AUTÓJA.

Amíg a többi ének és zeneszám követi sorra egymást, az árkádok alatt álló Volga- kombira leszünk figyelmesek. Messze van ide az úttest, hogyan került ide az autó? Közelebbről már sejlik, hogy miért. A kitárt autóajtók alól vezetékkötegek vezetnek a pódium irányába. A vezető is előkerül. Turóczi Józsefnek hívják, s Gyulán, a környező helységekben minden fiatal, minden KISZ- es ismeri az őszülő férfit. Sokat tudó mozgó stúdiójával minden ifjúsági rendezvényen ott van, ő hangosít. Hamar összeismerkedünk, s az egyre szaporodó hallgatóságnak érdekes történeteket mesél.

A HÁZBAN ÉS ELŐTTE.

A polbeates műsor után a gyulai Lola-együttes veszi át a terepet. Bár zenéjük stílusáról és színvonaláról most is megoszlottak a vélemények, a közönség mégis jól érezte magát. Három—négyezren voltunk a művelődési ház körül. Többen — nem törődve a bámész tekintetekkel — táncoltak is. S aki vékonyabban öltözött, annak is volt program a házban, belül. Délután nyitottak meg egy érdekes fotókiállítást: Bérei László bajai származású művész a népi írókról készített fényképeit hozta el az EDÜ közönségének is.

(N. L.)

asztal köré ülnek, hamar feloldódik. Magdi jó tanuló, vagy ahogy Kiss tanár néni, az osztályfőnöke mondja: „ő az osztály esze”.

— A magatartása, szorgalma is kitűnő. Csak a kézségtárgyakkal van némi baj. Szerencsére igyekvő, látszik, hogy ezekből is javítani akar.

Amikor a barátokról esik szó, Vinczéné szinte egy szuszra kimondja, ami szemmel láthatóan régen bántja.

— Én nem tudóm, miért olyan zárkózott? A család dolgaiban sem nagyon vesz részt. Barátnője sincs. Csak mindig a könyveket bújja, nem megy sehova... Aztán kerekre nyitott szemmel hallgatja a megnyugtató választ :

— Az ilyen mintagyerekeket általában nem szeretik a társaik. Magdinál szerencsére más a helyzet. Nemrég írattam az osztállyal egy felmérést, az eredmény meglepő volt. Tizenöt gyerek őt jelölte meg példaképéül, s a képzeletbeli „fegyelmi bizottság elnökéül” egytől egyig Magdit választották. Hallgatnak rá, szeretik.

Magdi hetedikes, nemsokára döntenie kell, milyen pályát válasszon. A jövőjéről esik szó, arról, hogyan tudnák közösen úgy irányít- gatni érdeklődését, hogy az tudásának és adottságainak megfelelő legyen. Jó ez a beszélgetés, mert mint kiderül, nemrég még régész akart lenni, Kiss tanárnőnek már eladót mondott, az anyjának pedig közgazdasági szakközépiskoláról beszélt. A nagy kérdésre: hova tovább? Talán ez utóbbi megoldás tűnik számára a legjobbnak, így dönt a rögtönzött „tanács”.

%

Mint az orgonasípok, úgy áll egymás mellett a négy Réda-lány a kisszobaaj tóban, ahogy lesik a beszélgetést. Éppen jókor értünk ide, most fejezték be a krumpli- vetést.

— Még az eső előtt föld alá kellett dugni, most már jöhet a zuháré — így a ház „ura”, Réda János. A családlátogatás most kettős. Rozika nyolcadikos, ő Kuruczné, Icu pedig Kiss Edit tanítványa.

Előbb a nagyról esik szó. Sikerült rábeszélni a szülőket, tanuljon tovább, hisz jó képességű kislány. így hát Rozi a békéscsabai 611-es szakmunkásképzőben, női szabó szakmára készül.

— Aztán ha már eddig eljut, azt akarom, menjen tovább — így az apja — és tanuljon Ica is! Azt nem lehet, hogy az egyiknek mindent, a másiknak meg semmit.

Ica furcsán viselkedik. Csak áll az ajtóban és rágja a körmét, mintha nyugtalankodna valamiért. Aztán kiderül, mi a baj. A naplóban a matematika ötösök végén csúnya egyes árulkodik. Hogy mi az? Azt állítólag a „gazdája” sem tudja. Előkerül az ellenőrző, bizony benne van abban is! Csak az aláírás hiányzik mellőle. Pedig még márciusban becsúszott valamiért. Szerencse, hogy így, mások előtt derült ki a turpisság. Talán a családi vihar is hamarabb elvonul. Még a moziba is elmehet a két nagylány, csak a kicsik, a minden lében kanál Évi, és az óvodás Magdi maradnak itthon.

A beszélgetés itt is meghitt csevegéssé alakul. Mi lehet a kölcsönös bizalom legfőbb jele, ha nem az, hogy a ballagások, a pályaválasztás és a tanulás komoly témái után, még olyan nagy családi eseményről is értesülünk, hogy a ház macskája tegnap megfialt. Évi még azt is elkottyantotta, hová vitte a kölykeit.

Mire elbúcsúzunk, jócskán megnyúlik a fák árnyéka. Esteledik. De a családoknál még tovább szövik az elkezdett beszélgetés fonalát...

Nagy Ágnes