Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TÁNÁCS LÁPJA 1979. ÁPRILIS 30., HÉTFŐ Ara: 1,60 forint XXXIV. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM Munkásünnep Május első napja már kilencven éve a munkásosztály nemzetközi ünnepe. 1889-ben, Párizsban a II. internacionálé alakuló kongresszusán döntöttek így. A munka és szolidaritás volt kezdettől ennek az ünnepnek a lényege. A nyolcórás munkanap bevezetése, a munkások erejének nemzetközi méretű összefogása egymás megsegítésére, a munkáscélok biztosítására: a május elsejéken magasba lendülő vörös zászlók alatt vonuló dolgozók jövőt formáló erejének igaz tartalma ez. Harcos ünnep, a munkásosztály erejének demonstrálása, még ha itt-ott az osztálybéke formájává igyekeznek is szelídíteni az osztályharc hagyományos napját. Jogos büszkeséggel emlékezhetünk ez évforduló során arra is, hogy a magyar munkások már 1890-ben megünnepelték május elsejét. Fel sem lehet idézni e néhány sorban, mennyi áldozattal járt, milyen harci sikereket hozott ez a kilenc évtized tavaszi ünnepe, amelyet 1917 óta egyre többen ünnepelhetnek meg szabadon, s már nem a nyolc órai munkaidő * biztosításáért, hanem a munkásosztály vezette társadalom emberhez méltó életének folyamatos javításáért. A létező szocializmus országaiban — így hazánkban is — változatlan célokkal vonulnak a legtavaszibb hónap első napján milliók és százmilliók vörös zászlók alatt a munka, a nemzetközi szolidaritás jegyében. A célok változatlanok, de ezek tartalma nálunk már sokat változott. Szolidaritásunk méreteit hatalmasra tágíthattuk a világforradalom szolgálatában: egymás garantált védelme, a haladó erők világméretű politikai, erkölcsi, anyagi támogatása a szocialista világrendszer részéről napi valóság, és olyan önként vállalt áldozat, amely az emberiség egyetemes érdekeiben a sajátunkét is szolgálja: a félelem- mentes, békés jövőt. Változott nálunk a munka jellege is: nem a kiszolgáltatottság eszköze, nem a nemzetközi tőke profitgaz- dagítója. A munka embert nemesítő, holnapunkat formáló alapvető eszközzé vált, humanizálódott. Május elseje: munkásünnep, a munka ünnepe. Köszöntjük ezen a napon, s ezen a napon különös tisztelettel azokat a közösségeket, amelyek az elmúlt esztendőben példamutató módon helytálltak, eredményeikkel átlag felett szolgálták népünk felemelkedését, szocialista társadalmunkat, szolidaritásunk alapjait. Köszöntjük élenjáró munkájukért kitüntetett vállalatainkat, szövetkezeteinket, intézményeinket. Legyenek büszkék sikereikre, legyünk büszkék, s követőik sikereikben. Enyedi G. Sándor Moszkva május 1. elüti Moszkvában befejeződtek a május 1-i ünnep előkészületei, a vasárnapra virradó éjszakán a színpompás fény- füzéreket is felszerelték a jól ismert középületekre és a Moszkva folyót átívelő hidakra. A szovjet főváros dolgozói a hagyományoknak megfelelően új munkasikerekkel köszöntötték a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepét. Több fővárosi kerület dolgozói az ünnepre teljesítették a X. ötéves tervidőszak három és fél éves előirányzatát. A moszkvai párt, tanácsi, szakszervezeti és Kom- szomol vezető testületek a napokban értékelték a szocialista munkaverseny első negyedévi eredményeit. Eszerint az ipari termelés 3,5, a munka termelékenysége pedig 3,1 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Hatszázharmincöt kiváló moszkvai kollektíva tagjai részesülnek abban a megtiszteltetésben, hogy a Vörös téren köszönthetik május elsejét. A hagyományos ünnepi felvonulás, amelyet a Le- nin-mauzóleum mellvédjéről Megkezdődtek a sárospataki diáknapok A hűvös, esős áprilisi vasárnap ellenére csupa tavaszi frisseség volt Sárospatak, az ősi diákváros, az idei — immár tizedik alkalommal sorra került — diáknapok megnyitása alkalmából. Mintegy másfél ezer diák érkezett az iskoláiról „Bodrog-parti Athénnek” is nevezett városba Borsod, Nógrád, Sza- bolcs-Szatmár megyéből, valamint Budapest hat kerületéből. A különvonaton érkezett diákokat és vendégeket, köztük Maróthy Lászlót, a Politikai Bizottság tagját, a KISZ Központi Bizottságának első titkárát, valamint Bodnár Ferencet, a Borsod megyei pártbizottság első titkárát a diáktanács tagjai XVIII. századi pataki viseletbe öltözve fogadták, majd a Rákóczi-„testőrök” sujtásos ruhájába öltözött lovasbandérium vezetésével az egykori Rákóczi-vár udvarára vonultak. Az ott felállított „fejedelmi” sátorban került sor a város kulcsainak hagyományos átadására. Tóth József, a sárospataki Városi Tanács elnökétől a diákbizottság nevében Matlák Erika elnök, a sárospataki Rákóczi Gimnázium III. osztályos növendéke vette át a város kulcsait — jelezve ezzel, hogy a május 3-án végződő diáknapok idején a diáktanács irányítja a város ügyeit. A négynapos rendezvényt az idén is fesztiváljelleggel rendezik meg. A legtöbb esemény a Rákóczi-várban és környékén zajlik majd le, ahol különböző együttesek mutatják be a szabadtéri színpadokon műsoraikat. A XVIII. századi pataki diákélet hangulatát idéző eseményeken többek között „maratoni bicikli”-túrára, „csipkelődőre”, a megyei együttesek tréfás játékaira, „szerenádestre”, jelmez- és maszkversenyre, nemkülönben rongyosbálra kerül sor. megtekintenek az SZKP és a szovjet állam vezetői, délelőtt tíz órakor kezdődik. A felvonuláson ezúttal is nagy számban vesznek részt külföldi szakszervezeti küldöttségek. A moszkvaihoz hasonló felvonulásokra, vidám majálisokra kerül sor a Szovjetunió valamennyi köztársaságának fővárosában és más városokban is. Felkészült az ünnepre a moszkvai élelmiszer- és virágkereskedelem is. A főváros környéki állami gazdaságokból, a Szovjetunió déli köztársaságaiból, sőt Bulgáriából és Magyarországról is összesen kétmillió 382 ezer szál különböző vágott virág került az üzletekbe. Ifjúsági delegációk megyénkben Tegnap, április 29-én, a Komszomol Penza megyei delegációja 43 résztvevővel négy napra megyénkbe érkezett. Az érkezés után bekapcsolódtak az EDO programjába. Hétfőn Békéscsabán a fáklyás felvonuláson vesznek részt. Május 2-án a Kner Nyomdába látogatnak. A megyénkben tartózkodó Román Ifjú Kommunista Szövetség Arad megyei delegációja vasárnap Orosháza, hétfőn Szarvas nevezetességeit tekinti meg, majd Békéscsabán részt vesz az esti fáklyás felvonuláson. Az EDÜ megnyitóján csaknem másfél ezer diák, pedagógus várta, hogy megnyissák az új élményeket, sikereket hozó diákünnepeket. A második nap eseményeiről lapunk 6. oldalán képriportban számolunk be Fotó: Veress Erzsi i Májusi zászlók alatt > Békés megye kitüntetett' vállalatai, szövetkezetei A hagyományokhoz híven május elseje alkalmával ebben az évben is több Békés megyei vállalat, szövetkezet, intézmény kapott Kiváló Vállalat címet, elismerő oklevelet 1978. évi gazdálkodása alapján. A kohó- és gépipar kiváló vállalata lett a Békéscsabai Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat. A Könnyűipar Kiváló Vállalata elismerő oklevelet kapta a Dürer Nyomda és a Békés megyei Patyolat Vállalat. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter az illetékes szakmai szakszervezetek elnökségének egyetértésében Kiváló Vállalat címet adományozott a Békéscsabai Kertészeti-és Köztisztasági Vállalatnak. A mezőgazdasági és élelmiszeripari miniszter döntése alapján Kiváló Vállalat kitüntetést kapott a Békés megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, a Békéscsabai Konzervgyár. Kiváló Vállalat címet kapott még az Orosházi Üveggyár és az Orosházi Állami Gazdaság. Kiváló Gyáregység lett a Férfifehérnemű-gyár békéscsabai gyáregysége, Kiváló Gyár kitüntetést kapott a Pamuttextil Művek békéscsabai gyára. Tröszti elismerő oklevélben részesült a Volán 8-as számú Vállalat. A Kohó- és Gépipari Minisztérium Kiváló Szövetkezete címet kapott a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet. A köny- nyűipar Kiváló Szövetkezete lett az Endrődi Cipőipari Szövetkezet és a Mezőberényi Faipari Szövetkezet. KGM-minisz- teri elismerő oklevélben részesült a Mezőberényi Műszaki Szövetkezet. A KISZÖV elnökségének vándorzászlaját kapták a füzesgyarmati Univerzál, az orosházi KAZÉP, a szarvasi Plastolus Műanyagfeldolgozó és Játékkészítő Ipari Szövetkezetek. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a Tsz-ek Országos Tanácsa elnökségének egyetértésével Kiváló Szövetkezet címet adományozta a következő mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek: békési Egyetértés, békéscsabai Lenin, csárdaszállási Petőfi, csorvási Lenin, gádorosi November 7., hunyai Hunyadi, kamuti Béke, kardoskúti Rákóczi, kétsop- ronyi Rákóczi, kondorosi Egyesült, medgyesbodzási Egyetértés, nagybánhegyesi Zalka Máté, orosházi Béke, pusztaföldvári Lenin, szarvasi Dózsa, telckgerendási Vörös Csillag, újkígyósi Aranykalász Tsz-eknek. Miniszteri elismerő oklevélben részesültek a békésszent- andrási Zalka Máté, a csanádapácai Széchenyi, a füzesgyarmati Vörös Csillag, a gyomai Győzelem, a gyomai Viharsarok Halászati Termelőszövetkezet, a mezőberényi Aranykalász, a mezőkovácsházi Űj Alkotmány, a muronyi Lenin, a nagy- szénási Október 6., a tótkomlósi Haladás Termelőszövetkezetek, valamint a Mezőkovácsházi Építőipari Közös Vállalat. A belkereskedelmi miniszter, a KPVDSZ és a SZÖVOSZ elnökségével egyetértésben Kiváló Szövetkezet címet adományozott a mezőkovácsházi és a Gyoma—Endrőd Fogyasztási Szövetkezetnek. Kiváló Szövetkezet címet kapott az endrődi takarékszövetkezet, dicsérő oklevélben részesült a kevermesi takarékszövetkezet. Ugyancsak a közelmúltban ítélték oda a kitüntetéseket az elmúlt évi célkitűzések teljesítéséért az élenjáró vasutasmunkahelyeknek. A MÁV szegedi igazgatója és a szakszervezet területi bizottsága Élenjáró Szolgálati Hely címmel tüntette ki Mezőhegyes és Vésztő csomópontokat, Orosháza és Szarvas állomásokat. A múlt évben meghirdetett munkaverseny értékelése alapján a Szegedi Postaigazgatóság három Békés megyei hivatala, a békésszentandrási, a szarvasi és a kondorosi nyerte el a Kiváló Postahivatal címet. Éljen május elseje, a munkásosztály nemzetközi seregszemléje!