Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-19 / 90. szám

1979. április 19., csütörtök Olvasópresszó...? — Nahát! Hogy nektek ilyenetek is van! — ámuldo­zott egy pécsi ismerősöm, aki városnézőben járta a csabai utcákat. Aztán így folytatta: — Pécs háromszor akkora, mint Békéscsaba, de ebből is látszik, hogy nem a lélekszám a fontos, ha­nem, hogy lélek is legyen, jó gondolat, amit megvaló­sítanak a városokban. Bi­zony nálunk eddig nem lát­tam ilyen „Olvasópresszót”.. Szerencsére nem kellett lebeszélnem, hogy bemen­jünk, mert csütörtök volt, és ilyenkor van szabad napjuk a Szent István tér sarki presszósoknak. így hát nem világosítottam fel, hogy ez a cím, csak a bejáraton sze­repel már évek óta, valójá­ban már mi, csabaiak is el­felejtettük a régi nagyszerű kezdeményezést, amikor tényleg olvasni, meg okos szót váltani is lehetett a nap bizonyos szakaiban a Csaba presszó impozáns helyiségei­ben. De hol van már a ta­valyi hó?! Aztán fel is tettem ma­gamnak a kérdést: vajon miért ne lehetne nálunk olyan, amit városunk kultu­rális életének dicsőségére elismeréssel könyvelhetné­nek el az ide látogatók!? Emlékszem, úgy 6-8 éve, amikor az olvasópresszó megnyitását hírül adta a vendéglátóipar — és a sajtó is foglalkozott a dologgal —, milyen bensőséges találko­zások és beszélgetések im- provizálódtak a város iroda­lombarát fiataljai és az iro­Alkotótábor Békésen Augusztus 6-tól 19-ig ezen a nyáron is megnyitja ka­puit a békési alkotótábor. Az elmúlt évekhez hasonló­an két tagozatot szerveznek; az amatőrfilmest és a kép­zőművészetit. Az amatőrfilmes tábor ve­zetője Raffay Anna tudomá­nyos filmrendező lesz. Az előző évhez hasonlóan a néprajzi filmek készítése a legfontosabb feladat, de rö­vid játékfilm készítési isme­retekkel is kiegészítik a programot. A Békésről ké­szült várostörténeti doku­mentumfilm hangosításával is ezen a nyáron foglalkoz­nak. A képzőművészeket Lóránt János festőművész irányítja majd. A megye legjobb ama­tőr művészeit hívják meg a táborba. A kötetlen filmezés és festés mellett értékes elő­adásokat hallgathatnak, ki­rándulhatnak a résztvevők. dalom művelői között. Mert nemcsak az országban meg­jelent valamennyi újság, fo­lyóirat volt akkor megtalál­ható (azt hiszem délelőtt 10- től délután 7-ig) a presszó egyik sarkában szépen ki­képzett, nagy tartókban rög­zített különleges fogasokon, (melyek még mindig ott la­pulnak a falon, hírlap jelzéssel), hanem az érdek­lődők program szerint egy- egy előadást, hanglemezek forgatásával élénkített iro­dalmi ismertetőt stb. is hall­gathattak. És uram bocsá’ néha még az is előfordult, hogy a Békéscsabán, vagy a megye más településein élő, tehát „hazai” költők, írók műveivel, sőt magukkal az alkotókkal is megismer­kedhettek, illetve szót vált­hattak. Isten uccse, az való­ban valami olyan volt, ami­re utólag most is büszke le­hetek mint e város egyik patriótája, pécsi ismerősöm előtt. Miért halódott el ez is, mint annyi más jó helyi kezdeményezés? Jól emlék­szem, volt közönség, különö­sen a meghirdetett irodalmi veretű előadásokon, és vall­juk meg: az ott található újságokat is egy-egy kóla vagy jaffa iszogatása közben szép számmal forgatták az öregek és fiatalok. Talán olyan fejlett a város közmű­velődésügyi helyzete, hogy abból a cipőből már kinőt­tünk? Aligha! Sajnos, éppen az a helyzet, hogy ezen a fronton még csak a „csator­nák építésénél” tart a város. Éppen ezért kellene kihasz­nálni — vagy mondjuk úgy: felújítani olyan hasznos ré­gi kezdeményezéseket, mint amilyen az olvasópresszó volt. A sarok még megvan a sarki presszóban. A falon díszlenek a szép újságfoga­sok is, s biztos vagyok ben­ne, hogy közönségben sem lenne hiány. Ha... Ha valaki vagy valakik a hozzáértők közül a vendég­látóipar hozzájárulásával ke­zükbe vennék az olvasó­presszó programjának irá­nyítását, jó tartalmat vinné­nek a portálon levő cím alá. A hétköznapok bizonyos sza­kaszaiban. Este aztán... is­mét bár lenne a presszó, ahogyan régen, illetve, aho­gyan most van reggeltől éj­félig. — Mi a véleménye erről? — kérdeztem a minap asz­taltársamat, aki mellett ül­tem a Csaba-presszóban. — Hát... A cégér ugyan kint van, de most csak pénzt olvasnak a presszóban. Nem lenne bolondság, ha néha mást is olvasnának... Nem tudom, kin múlik ez... Varga Dezső Fotó: Gál Edit Tapasztalat­csere látogatás Az elmúlt évek gyakorla­tának megfelelően a megyei művelődési központ ebben az évben is szervez tapasztalat­csere-kirándulást gazdasági vezetők, munkatársak és a gazdálkodást irányító műve­lődési otthon igazgatók ré­szére. Április 24-től 26-ig há­rom megyét látogatnak meg. Hajdú, Borsod és Szolnok megye öt művelődési intéz­ményének gazdálkodásával ismerkednek. Ütjük során ellátogatnak Debrecenbe, Miskolcra, Mis­kolc-Tapolcára, Egerbe, Szol­nokra, Mezőtúrra, de meg­néznek kisközségi művelődé­si házakat is. A tervezett szakmai programok között szerepelnek például az egy­séges irányítású művelődési házak anyagi gondjai, a köz- művelődés anyagi támogatá­sának forrásai, ezek elosztá­sa az intézmény fenntartásá­ban, valamint gazdasági ad- minisztrálási kérdésék is. Felnőttek és gyerekek egy­aránt szívesen felkeresik Bé­késcsabán a MÁV Klub­könyvtár helyiségeit, ahol programok egész sorát kínál­ják a hét minden napján. A legifjabb korosztály a vasárnapi mesedélelőttöket kedveli a legjobban, de nagy népszerűségnek örvend az a terepasztal, amely egy egész vasútmodellező szakkör mun­káját dicséri. Az idősebbek, túl a mese és a játék kor­szakon, a szombat esti disc- jockey-esteken szórakozhat. A felnőttek egy része a Mindenki iskolája, vagy a vasútforgalmi szakközépisko­la óráin tanul. Aki inkább nyelvtudást akar szerezni, angol, illetve eszperantó nyelvleckét vehet. A műve­lődni vágyók igényeit hiva­tott kielégíteni a nemrég alakult művészetkedvelők klubja, amely hétfőn este tartja klubestjeit. A lányok, asszonyok körében különösen a kézimunkaszakkör foglal­kozásai és a nők tornája a legnépszerűbb. Mindezek mellett működik itt fotósok, újítók, nyugdíja­sok és sorolhatnánk még ki tudja meddig, mennyi féle klub. Képeink az itt folyó élet egy kis töredékét mutatják be. A vasútmodellezőknek utánpótlás is akad Pingpongsulisok Zenehallgatás a könyvtárban Fotó: Gál Edit Hogy minden rendben le­gyen, arról a gondnoknő, Méú szaros Istvánná gondoskodik Amatőrök Ha egy riporter jó témára lel, szóra tudja bírni a be­szélgető partnereit, és meg­van az a képessége, hogy hagyja kibontakozni a mik­rofon előtt születő gondola­tokat, akkor esélye van, hogy értékes munkát végez. Hegyi Imre, a Húszas stúdió munkatársa most a jól vég­zett munka tudatával emlé­kezhet a kedd esti közvetí­tésre, hiszen a Kossuth adón sugárzott, Appasionato című műsora a meghallgatásra ér­demesek között volt. S ha már a címnél tartunk, hadd mondjam el az adás során tapasztalt ellenérzésem is. Nem tartom szerencsésnek ugyanis az idegen szavak használatát akkor, amikor azt pontosan helyettesíteni lehet magyar kifejezésekkel. A mindinkább szélesedő ze­nei műveltségben bízva sem merném állítani, hogy az olasz appasionato — szen­vedélyesen (adandó elő) — utasítást az emberek na­gyobbik fele megértené. Már­pedig — ha nem tévedek — ez a műsor éppen ennek a nagyobbik résznek készült. Túlfinomult, művészieskedő címmel felesleges tehát fél- recimkézni egy olyan gondo­latébresztő műsort, mint ami­lyen a Húszas stúdió leg­utóbbi jelentkezése volt. A KISZ Központi Művész­együttesének életével, törté­netével, mindennapjainak hangulatával ismerkedhet­tünk kedd este. Több volt ez a műsor mint az ország egyik legismertebb amatőr együtte­sének a bemutatása, hiszen a mikrofon előtt megszóla­lók olyan őszinte hittel, lel­kesedéssel, néha valóban szenvedélyesen beszéltek kö­zös munkájukról, ahogy ar­ról szólni érdemes mifelénk, a Körösök mentén is. Szó­lunk is, egyre gyakrabban, s eredményeink jelzik, hogy nem a pusztából jövő, űrbe kiáltott hang a szavunk. A Viharsarok nagy hagyomá­nyokra visszatekintő, ma is egyre erősödő kórusmozgal­ma, az ország-világhíres né­pi táncegyütteseink, a néha még csetlő-botló, de mégis friss színt jelentő diák- és ifjúsági irodalmi színpadok léte a biztosíték arra, hogy érzékeny füllel figyelhetjük a rádióban bemutatott repre­zentatív amatőregyüttes ta­pasztalatait. — Gyakran félünk a nagy szavak kimondásától, pedig azt tudom mondani, hogy a kórusban más ember leszek, azt kapom a daltól, amit se­hol máshol meg nem kapha­tok, s az együttes munka során olyan légkör ölel át, amely képes egy cél érdeké­ben összefogni azt a nagyon sokfelől jött, különböző ér­deklődési körű- embert, akik eggyé válnak e gyönyörű­szép munkában — mondta az énekkar egyik tagja. S éterhullámokon át is érzé­kelni lehetett, hogy kipirult arccal, őszinte lelkesedéssel beszélt. Üj, különös távlatok csillantak a Rajkó zenekar világot járt tagjainak beszá­molójából. Érettségire készü­lő fiatalemberek, akik az évszázados beidegződések szerinti sanyarú cigánysors­ból indulhattak a művészpá­lya felé. — Hatalmas kedvem ke­rekedett, amikor Ameriká­ban nekem, a „roma csávó­nak” úgy tapsoltak: bravó Hungary! — emlékezett az egyik muzsikus. Bárdos Lajos zeneszerző pedig azt mondta, hogy ha valaki a mai fiatalokat szid­ja, csak azt ajánlja neki, menjen el egy ilyen amatőr együtteshez, s nézze meg a felszín alatt rejlő értékeket. Embert jobbító, közös mun­kával csodaszép gyümölcsöt termő, kiapadhatatlan ener­giákra bukkan, aki képes észrevenni a mélységek tar­talékait. (Andódy)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents