Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-18 / 89. szám

Merre tart az iskolai felnőttoktatás? ^lazánkban az iskolai fel­nőttoktatást 1945-jben az Ideiglenes Nemzeti Kor­mánynak „az önhibájukon kívül iskolai képzésben nem részesült felnőtt dolgozók” iskolai tanulmányairól szóló rendelete hozta létre. Az új magyar államnak ezt a lépé­sét túlzás nélkül nevezhet­jük forradalmi tettnek, ko­rabeli kifejezéssel: a közok­tatás földreformjának. Magas ívű pályát futott be felnőttoktatásunk a felszaba­dulás után: 1945 és 1978 kö­zött másfél millió ember ta­nult a dolgozók általános is­koláiban, s ezalatt 420 ez­ren végezték el sikeresen a nyolcadik osztályt. Ez az is­kolatípus évtizedek óta nél­külözhetetlen szerepet tölt be népünk műveltségi szín­vonalának emelésében. Újratermelődő egyenlőtlenség A fejlődés nem volt egyen­letes, voltak visszaeső szaka­szok is: lemérhető a tanuló­létszám változásaiban. Az öt­venes évek elején még éven­te átlagosan 60 ezren ültek be munka után az iskola­padba, de 1957-ben már csak 16 ezren. Ez volt a mély­pont. A csúcsra egyébként 1963-ban értünk el a 116 ezer felnőtt általános iskolással. Ekkor azonban újabb ha­nyatlás kezdődött: 1970-ben mindössze 21 ezer tanulót tartottak nyilván a statiszti­kák. Vajon a tanulási kedv csappant meg ennyire egy évtizeddel ezelőtt? Semmi­képpen sem, inkább arról van szó, hogy ekkoriban szé­les körben eluralkodott az a nézet, hogy az általános is­kolai felnőttoktatás betöltöt­te történelmi hivatását: alap- műveltséghéz juttatta mind­azokat, akiket az úri rend annak idején kirekesztett az iskolából. Tulajdonképpen igaz, csakhogy nem szabad elfeledkezni azokról a fiata­lokról, akik különböző okok miatt a 8. osztály elvégzése előtt kimaradnak az általá­nos iskolából. Nem kevesen vannak ilyenek, kivált a ci­gányság körében. Számuk néhány év óta hét-nyolc szá­zalék körül mozog — előtte még magasabb volt —, ami évente 8—11 ezer lemorzso­lódó fiatalt jelent, ráadásul bőven van még régebbi „tar­talék” is. így, sajnos, a dol­gozók általános iskolái mind­addig nem zárhatják be ka­puikat, amíg társadalmi erőfeszítéseink ellenére is újratermelődik a művelt­ségbeli egyenlőtlenség. Bizonyítvány­gyar i Napjainkban . ismét jelen­tős föllendülés tapasztalható. Az 1972-es közoktatási, az 1974-ben megjelent közmű­velődési párthatározat, vala­mint az 1976-os közművelő­dési törvény új korszakot indított el az iskolai felnőtt- oktatásban, a szakmai kép­zés és a közművelődés együtt­működésében. Az oktatásügy előtt az a feladat áll, hogy a nappali iskolákkal párhu­zamosan, megújítsa és to­Szabad-e a szabad idő? E lső hallásra talán szó­nokinak tűnik a kér­dés, ám ha alaposab­ban beleveséziink, akkor bi­zony csakugyan támadhat­nak kétségeink. Hiszen fáj- ront után, műszak végezté­vel legtöbbünknek távolról sem veszi kezdetét ama bi­zonyos kikapcsolódás. A nőknek rendületlenül ott a második műszak: bevásár­lás, főzés, meg ami éppen akad a ház körül. A férfiak keveset vállalnak magukra, — tisztelet a kivételnek — legfeljebb a gyerekért haj­landók — „elveik fenntartá­sával” — elmenni olykor­olykor. „Tartózkodásuk” oka nem feltétlenül a hagyomá­nyos férfigőg, a családfőnek kijáró előjog, hanem java­részt valós elfoglaltság: túl­óra, fusizás, s egyéb „a csa­lád érdekében” végzett fog­lalatoskodás. Az indokolatla­nul sokat hajrázó munkahe­lyek is biztosítják ehhez a lehetőséget. A vállalatok igyekeznek olyan színben feltüntetni a szervezési, bo­nyolítási, vezetési fogyaté­kosságaikat, hogy a túlórák révén nagylelkűen többlet- jövedelemhez juttatják dol­gozóikat. Akik a vastagabb borítékkal azonban fáradtsá­gukat is haza viszik a család­jukhoz. Nem foglalkoznak' úgy a gyerekkel, mint kelle­ne, vagy ha igen, akkor in­gerülten. Nem jut idő be­szélgetésre, emberi kapcsoa- latokra, egyszóval az élet­re... A tényleges szabad idő hétköznap úgy a tv-hírádó táján kezdődik. Vitathatat­lan, hogy a televízión számos információ érkezik még a legkimerültebb ember tuda­tának küszöbére, ' amelyek véleményalkotásra késztethe­tik befogadójukat, mégis azt kell mondani: az esti tele­víziózás ma már állandó el­foglaltságaink kategóriájába tartozik, s mint ilyen, nem sorolható az annyit emlege­tett szabad idő fogalmába! Akkor hát mi sorolható oda? Nyilván a hétvége, no vábbfejlessze a felnőttokta­tás tartalmát és szervezetét. Meddig jutottunk el a korszerűsítési munkákban ? Ma már az általános iskolá­ban — ide értve a közmű­velődési intézményekben szervezhető, osztályozóvizs­gára előkészítő tanfolyamo­kat is — a dolgozók öt tanu­lási forma közül választhat­nak, tehát igazán a sokszí­nűség jellemző a felnőttok­tatásra. Akik az analfabetiz­mus határterületein mozog­nak, azoknak az általános is­kola első négy osztályának anyagából szerveznek alapis­mereti tanfolyamokat. (Ta­valy 2200 ember iratkozott be ide.) A felső tagozatra já­rók esti és levelező tagoza­tainál sokkal népszerűbbek a munkástovábbképzés kereté­ben indított tanfolyamok, amelyeken' újabban évente 30—40 ezer felnőtt tanul to­vább. Országszerte élénk ér­deklődés kíséri a 160 órás, négy hónapig tartó oktatási formát; talán azért is, mert lehetőséget nyújt arra, hogy a dolgozó egy tanítási sza­kaszban két osztályt végez­zen el. Sokan kételkednek ugyan ennek hatékonyságá­ban, „bizonyítványgyárnak” nevezik ezt a formát, pedig a vizsgák tapasztalatai sze­rint kellő szorgalommal a tantervi követelményeknek 160 órában is eleget lehet tenni. A 320 órás tanfolya­mon viszont nincs vizsga, év közben ellenőrző feladatla­pokkal dolgoznak a pedagó­gusok. Kismamák az iskolapadban meg a rendkívüli alkalmak, események, valamilyen vál­lalati rendezvény, esetleg ki­állítás, mozi, színház. Hang­súlyozni kell azonban ezek esetlegességét, hozzátéve, hogy jó lenne, ha ebből min­denki rendszert csinálna. Ha nem tudnánk gátat szabni, kikapcsolódni vágyakozá­sunknak. Ha sok helyütt nem lenne olyan erős a kötődés a múlt rossz hagyományaihoz, az „apám, nagyapám is így élt” kezdetű konok adomák­hoz. Ha nem gúnyolnák ki azt a munkást, aki dugipén- zén könyvet vásárol, mint az egyik vállalatnál a múltko­riban tapasztaltam, hanem éppen ellenkezőleg: követnék példáját, legfeljebb naponta egy korsóval kevesebbre fut­ná a zsebpénzből... Mindez persze nem jelen­ti azt, hogy nincs több sza­bad időnk, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt: sokkal tck van. Jobban is gazdálkodunk vele, elég ennek igazolására a számokra támaszkodni — ( gondoljunk csak az üzemek- s ben eladott színházbérietek- - re, ,a könyvtárak látogatott­ságára. Évente csaknem húszmillióan (1) járunk mú­zeumba holott feleennyien vagyunk. Van olyan ember aki ha­vonta 200 forintot költ könyvre, műhelyszomszédja ( meg tíz éve volt utoljára C színházban, s akkor is az ( operettben. „Lakásra gyűjt ( vagy építkezik, jól megnézi ( minden fillér helyét.”.Csak- ( hogy ía folyamat nem ér vé- ( get a ház felépítésével, de í még a gyerek kitaníttatásá- / Val sem. A szellemi igényte- ( lenség, ,az elődök sorsának ilyetén vállalása feledésbe száműz egykor nyugtalanító kíváncsiságokat. A szabad időt a tevékeny ember éppen a munká­jával érdemli ki, nap nap után. Ha nem él veit nem hasznosítja, saját maga nak okoz jóvátehetetlen kár: Kertész Péter Az említett képzési for­mákhoz jól illeszkedik a rá­dió és a televízió közös so­rozata, a Mindenki iskolája, amely kézzelfogható segítsé­get kínál az általános alap- műveltséggel nem rendelke­ző rétegek kulturális hátrá­nyainak felszámolásához. Korunk a permanens kép­zés kora. Társadalmunk gaz­dasági és politikai fejlődése azt igényli, hogy az általá­nos iskolai végzettséget mind nagyobb ütemben szerezzék meg azok, akik eddig — bármi okból — nem jutottak el. Az iskolarendszerű fel­nőttoktatás színvonalas mű­ködéséhez minden feltételünk megvan. Az oktatási formák sokszínűsége, az újra meg­növekedett tanulólétszám, az ügyes helyi kezdeményezé­sek, például egy-egy megyé­ben a gyesen levő anyáknak szervezett 160 órás tanfolya­mok mind azt mutatják hogy a felnőttoktatásnak lét- jogosultsága van. P. Kovács Imre Mosókonyhából kondiszoba Az „erőd” falai meginognak Lassan öt éve élek lakó­telepi lakásban, mégsem si­került mindmáig megszok­nom, hogy néhány kivétellel még a velem egy házban élőkkel sem sikerült a kö­szönőviszonyon túl kapcsola­tot teremtenem. Sokaktól, sokfelől hallunk effajta mo­nológot. Nosztalgia szinten — a második emele­ten — megtört a jég Hárman összejöttek Szombathelyi Árpád, a TIT Békés megyei szerveze­tének munkatársa, Nagy Ti­bor, az Állami Biztosító üz­letkötője és Varga József, a 11. számú általános iskola kezdődött a gyűjtés. Volt, aki egy- vagy kétkaros súlyzókat, más használaton kívüli sző­nyeget, megint más medicin- rollerét ajánlotta fel. Akadt két kis sámli is, abból vala­mi ugrószekrényfélét sikerült összeeszkábálni. Legutóbb va­laki a felső emeletről egy karategyakorlatot ábrázoló képsort hagyott itt közhasz­nálatra. Nagy Tibor a Pedagógusok Szakszervezetében kért taná­csot a továbblépésre. Ott ajánlották, hogy keressék fel a hármas iskolát. Az ered­mény egy kiselejtezett bor­dásfal és egy tornapad. Az­óta letisztították, rendbe hoz­ták mindkettőt, márcsak lak­kozni kell és felerősíteni a falra. És itt az újabb prob­léma, Nagy Tibor némi el­keseredéssel meséli: — Az ingatlankezelő vál­lalatnál úgy nyilatkoztak, az „Korábban, mikor még kertes házban laktunk, az utca apraját, nagyját jól is­mertem. Esténként elbeszél­gettünk a világ dolgairól, s akkor sem volt nagy baj, ha a boltban elfelejtettünk ven­ni valamit, kisegített a szom­szédasszony. Gyerekszülés, névnap, esküvő és temetés soha nem maradt titok senki előtt. Az utca szeme láttára részvététől vagy irigységétől kísérve szomorkodott vagy örült mindenki. Ha valami­ről mégsem tudott az em­ber, a porták közötti drót­kerítés fölött időben tájéko­zódhatott az ásás, kapálás közötti cigarettaszünetben.” Tévedés ne essék, nem a mindennapi pletykákat sí­rom vissza, hiszen azok azért ha csekélyebb mértékben, s jobban megszűrve is, de el­eljutnak a kőrengeteg laká­sainak vékony elválasztó fa­lán át mindenkihez. De igen­is visszasírom azt a meghitt légkört, azokat a meleg em­beri kapcsolatokat, amelyek abban a régi környezetben szövődtek. Hogy miért tornyosul a la­kótelepi lakások vékony vá­lasztófala bevehetetlen erőd­ként a családok közé, sokan, nálam sokkal okosabb embe­rek próbálták megfejteni. Nem is ezzel az indítékkal ragadtam tollat, hanem az­zal, hogy egy olyan példát meséljek el, amely úgy hi­szem tanulságul, s követen­dő például egyaránt szolgál­hat. A falakat felhúzták Megépült Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útján a 10 emeletes albérlők háza. Nyolcvanegynéhány lakás apró szobákkal, még kisebb konyhákkal és fürdőszobák­kal és persze jó néhány mű­szaki hibával, de ez megint más téma... Szóval a múlt év őszén élettel telt meg a 10 emelet. Színészek, orvosok, pedagó­gusok családdal, vagy anél­kül pályájuk kezdetén külön-, külön rendezgették elhatáro­zásokkal, s álmokkal teli éle­tüket. Először minden ment szépen párhuzamosan a ma­ga útján, mint ahogy az lenni szokás. Aztán az egyik Szombathelyi Árpád és Fórján Mihály a kondiszobában Fotó: Gál Edit testnevelő tanára valahogy összemelegedtek s egy közös estélyük alkalmával... De ezt már Szombathelyi Árpád me­sélte el: — Ezen a közös összeruc- canáson felvetődött, hogy mit lehetne kezdeni a szintünkön üresen álló mosókonyhával, hiszen senki nem használja. Előbb klubra gondoltunk, de ennek a földszinti társalgó- bem ideális helye van. Az­tán beugrott a kondicionáló szoba ötlete. A gyors szám­vetés, hogy'mit tudunk ösz- szehozni, megérlelte az elha­tározást: legyen hát a mosó- konyhából kondiszoba. Nyilatkozatok ■ Elkészült az első nyilatko­zat, amelyet a szinten lakó 9 családnak kellett aláírnia, miszerint nincs szükségük a sorsforduló előtt álló helyi­ségre. Mikor ez megvolt, el­\ Szépművészeti Múzeum rendszeresen szervez gyerekek számára alapfokú művészettörté­neti oktatást. Geskó Judit művészettörténész heti két alkalommal tart műelemzést és tár­latvezetést (MTI-fotó — KS) egyéves garancia idő eltelte előtt nem szerelhetjük fel a bordásfalat. Elmentem hát a városi tanács művelődésügyi osztályára, hátha ők tudná­nak segíteni. Ott azt mond­ták, írassunk alá a lakókkal egy újabb nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy be­fizetik azt a díjat, amelyért az IKV felrakja a bordás­falat. Hát most itt tartunk: a tartóbilincsek a sarokban porosodnak, a bordásfalat nem használhatjuk. Már többször nekiültem, hogy megfogalmazom és körbevi- szem az újabb nyilatkozatot, de valahogy nagyon nehezen szánom rá magam. A magas fatákolmány — a bordásfal — minden pil­lanatban ledőlhet, ezért is kellett kulcsot csináltatni, hogy ne jusson be bárki, pedig a végső cél ez lenne. Így is már vagy 15-en le­járnak egy kis testmozgásra, összefutnak, tornásznak, köz­ben elbeszélgetnek erről-ar- ról. Néha, ha már nagy a por, valaki vagy valakik ki­takarítanak, s ez a legbizto­sabb jele, hogy egyre többen magukénak érzik a kondi­szobát. Akik eljöttek egyszer, továbbadják, hogy jó volt, s a lift egyre sűrűbben áll meg a második emeleten. Az ötlet szülőatyjai mór készen vannak az újabb ter­vekkel: — Ha már helyén lesz a bordásfal — így Nagy Ti­bor — a kulcsokat akár el is dobhatjuk. Az jön, és ak­kor, amikor éppen kedve tartja. Eddig inkább csak férfiakat láttam itt. Ha sike­rül egy tornaszőnyeget sze­reznünk, jöhetnek a lányok, asszonyok is. Már lefelé haladok a lift- ) tel, közben elgondolkozva né- ) zek magam elé, az; üres fal- ) ra. Ha mindez kész lesz, ide ) saját készítésű plakátot ra- ) gasztanak majd: „Akinek ) kedve van egy kis testmoz- ) gásra, keresse fel második \ emeleti konditermünket. { Mindenkit szívesen látunk!” ' Nagy Ágnes .1979. április 18., szerda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents