Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

1979. április 15., vasárnap Önerőből? Sok minden szóba került abban az 55 perces, zenés riportműsorban, amit pénte­ken délután 17 óra 5 perctől sugárzott a Magyar Rádió szolnoki stúdiója. A lényeg: a Kontakta Alkatrészgyár szentesi gyára — amely másfél évtizedes útkeresés után Közép-Európa egyik legmodernebb műanyagfel­dolgozó üzemévé vált — nem mindennapi kezdemé­nyezésre szánta el magát. Az üzem vezetői úgy döntöttek, hogy önerőből oldják meg a vezetők utánpótlására kisze­meltek képzését. A kezdeményezés hasz­nosságához semmiképp nem fér kétség, hiszen a házi ve­zetőképzésben részt vevő hallgatók — közülük többen szólaltak meg a riportban — betekintést nyertek a válla­latirányítás, a vezetés „rej­telmeibe”, megismerkedtek a pszichológia alapfogal­maival, a gazdaságpolitika időszerű kérdéseivel — egyszóval mindazzal, amit a Csongrád megyei Pályavá­lasztási Tanácsadó Intézet munkatársai — felkérésére — a tematikában előírtak. Nos, ez a válogatás lehet jó is, meg kevésbé jó is. A döntő az, hogy akik az előadásokat r ( ( végighallgatták, ma már ta- 1 Ián más szempontból ítélik ( meg a gondjaikra bízott í emberek irányításának mun- ( káját, az üzemvezetés nehéz- ( ségeit. ( Nyertek az ügyön az elő- ( adók — az üzem, a PTI ( szakemberei — is, akik ar- ( ra vállalkoztak, hogy isme- / retanyagukat felfrissítve, bő- ✓ vítve kiállnak a tanfolyam > hallgatói elé. Tanulj, hogy > taníthass! — így szól a fel- S újított jelszó, s hogy jó ke- v zekbe került az utánpótlás, \ arra is akadt bizonyíték. ( Éppen a szentesi gyár vezc- ( tői nyertek értékes díjakat ( az Országos Vezetőképző r Központ tankönyvírásra fel- / hívó pályázatán. ­Az Alföld hagyományos nagyipar hiányában ipari szakemberekben, termelés- irányítókban sem bővelke­dik, következésképpen az ' utánpótlás megoldásában is j csak önerejükre hagyatkoz- ( hatnak itt az üzemek, gyá- ( rak kollektívái. A Kontakta ( szentesi gyára ismét igazol- ( ta; nincs lehetetlenség, csak ( tehetetlenség. Más kérdés. ( hogy valóban ez az egyedül f helyes megoldás, vagy csak * a kényszer szülte? J­( K. E. P. 1 Nem mindegy, mikor támadunk Hadüzenet a belvíznek Télen a gyárban, nyáron a földeken II kapától a hegesztőpisztolyhoz A Csepel Autó szeghalmi 4-es számú Gyárában a téli hónapokban mezőgazdasági munkásokat foglalkoztatnak. Ennek tapasztalatairól be­szélgettünk Boros Mihállyal, a gyár igazgatójával. — Két éve kerestük fel a termelőszövetkezet vezetőit. Jól tudtuk, kölcsönösségi ala­pon megállapodásra jutha­tunk. Mi a gyárban munka­erőhiánnyal bajlódtunk, míg a termelőszövetkezetek nem tudták foglalkoztatni tagjai­kat a téli hónapokban. Az első évben 47-en, tavaly 56- an kaptak munkát nálunk. Mindez a fejlődés termé­szetszerű eredménye itt is, ott is, s bizonyos fokig át­meneti állapotot tükröz. A mezőgazdasági üzemek egy részében még tart a kis tel­jesítményű erőgépek kiváltá­sa korszerűbb berendezések­kel, ami jelentős munkaerő­megtakarítással jár. Más­részt gyárunk, amely mind­össze néhány éves múltra tekint vissza, további fej­lesztés előtt áll. A most épü­lő 5400 négyzetméteres üzem­csarnok átadását követően további 250—300 munkást ve­szünk fel. Többségük ma még a mezőgazdaságban ta­lál elfoglaltságot. — Elképzeléseikről tud­nak a mezőgazdasági üze­mek vezetői? — Természetesen, nem tit­koljuk, azt szeretnénk, ha az itt dolgozók egy része később a gyárban maradna. A téli foglalkoztatás lehető­séget ad arra, hogy megis­merjék az üzem életét, s ha egyszer véglegesen ide kell jönniük, nem lesz számukra idegen ez a környezet. Na­gyobb részük nem ért a gé­pek kezeléséhez, ezért az első évben betanított munkakör­ben foglalkoztattuk őket. Tapasztalataink kedvezőek, itt kölcsönös érdekről van szó, amelyben a tsz tagjai is jól járnak. A szövetkezetek vezetői egyébként többször is jártak a gyárban, s az itt dolgozó tagjaikkal folytatott beszélgetésből kiderült, elé­gedettek az itteni körülmé­nyekkel. A megállapodás te­hát hasznosnak bizonyult és a következő években sem akarjuk megszüntetni a kül­ső munkaerő foglalkoztatá­sának ezt a módját. — Nem a tsz-ek egyol­dalú önzetlensége, esetleg kiszolgáltatottsága ez? — Nézze, a munkaerő ha­tékonyabb foglalkoztatásához túl kell tekinteni a szövet­kezetek határain. A mező- gazdaságban valójában a csúcsmunkák, a szántás, a vetés, a betakarítás idősza­kában van szükség nagyobb számban munkaerőre. S mi történik a téli hónapokban? Rosszabb esetben még „ali­bi” elfoglaltságot sem bizto­sítanak. Nem önzetlenségből, hanem jól felfogott népgaz­dasági érdekről van tehát szó. Hosszabb távon már sajá­tos megoldáson gondolko­zunk, s erről beszélgettünk a gazdaság vezetőivel is. Ta­lán nincs messze az az idő, amikor a mezőgazdaság csúcsmunkáihoz • kétoldalú megállapodások alapján az ipari üzemek biztosítanák a szakképzett munkaerőt. Egye­lőre azonban nagyon sok még a nyitott kérdés, s le­het, évek múltán kiderül, ez sem jó megoldás. — A képzetlen munkaerő foglalkoztatása nem jár-e több hátránnyal, mint előnnyel? — Azt gondolom: valahol mégiscsak el kell kezdeni. Lehet, hogy az első vagy a második évben ez az együtt­működés nem hozta meg a remélt eredményt. A betaní­tás az új szakmával, a gyári munkával való ismerkedés sok időt vesz igénybe. De vé­gül is ezt az utat járta vé­gig a gyár 1200 munkásának többsége, amikor 1970 után idejött dolgozni. Ezt a kérdést nem lehet elvonatkoztatva önmagában, a gyárban most folyó ter­mékszerkezet átalakításának figyelembevétele nélkül vizs­gálni. Tény, hogy az év ele­jén a gyártmányszerkezet módosulása miatt bizonyos zavar keletkezett a termelés­ben, s időszakonként munkát sem nagyon tudtunk adni. Ez azonban átmeneti állapot, ami miatt nem kérdőjelezhe­tő meg a mezőgazdasági mun­kások időszakos foglalkozta­tása. A kapkodás egyébként sem segítene. Hosszabb távú terveink már azt követelik, hogy gon­doljunk az időszakosan ná­lunk dolgozók képzésére is. Hegesztőbetanító tanfolyamot szerveztünk az elmúlt év­ben, amelyen a tsz tagjai is részt vehettek. A költségeket a gyár fedezte, feltételként szabtuk viszont, hogy három évig a téli hónapokban ezért a gyárban kell munkát vál­lalniuk. Ezzel remélhetőleg segí­tünk a gyár amúgy is rossz szakmunkás-ellátottságán. A 4-es számú gyár munkásai­nak alig 40 százaléka szak­munkás, nem beszélve arról, hogy közülük két szakmával alig 5—6 százalékuk rendel­kezik. Ajánlatos tehát idő­ben minden alkalmat megra­gadva a gondok elébe „men­ni”. Lépéseink csak akkor hoz­zák meg az eredményt, ha az elmondottakat nem kam­pányszerűen visszük vég­hez. E sajátosságokhoz kell igazítani a munkahelyi üzem- szervezést, hogy ha majd egyszer befejezettnek tekint­hetjük ezt a folyamatot, más fontos kérdések megoldására fordíthassuk a figyelmet. Kepenyes János ) Szegény embert az ág is ) húzza. ) Ez juthat eszünkbe, ami­) kor a Körösök völgyében j gazdálkodó 22 termelőszövet- \ kezet gondjairól hallunk. És S az utóbbi időkben elég sok- ^ szór kerül szóba ez a térség, amely megyénk mezőgazda­ságilag művelhető területé­nek legalább egynegyedét öleli magába. E terület termelőszövetke­zetei szinte rendre képtele­nek egyről a kettőre jutni, forrásokat teremteni a fej­lesztésre. Ha egyik-másik kö­zös gazdaságban mégis kép­ződik fejlesztési alap, annak 80—90 százalékát kénytele­nek hiteltörlesztésre fordíta­ni, miközben a jobb helyzet­ben levő szövetkezetek egy­re növekvő ütemben hagy­ják maguk mögött a sárba ragadtakat. Sárba ragadtak Hogy sárba ragadtak a fo­lyók völgyét, ártereit műve­lő tsz-ek, azt akár szó sze­rint is vehetnénk. Kedvezőt­len adottságúnkként tartjuk számon őket, de nem azért mintha földjeik rossz minő­sége adna erre okot. Kevés­bé csapadékos esztendőkben már nem egyszer bebizonyo­sodott, hogy az itteni tala­jok az országos átlagot meg­haladó hozamokkal fizethet­nék meg a szakszerű talaj­erő-gazdálkodást, az okszerű földművelést. Ilyen esztendők azonban nagyon ritkán adódnak és éppen ez a legfőbb oka a szóban fórgó szövetkezetek „elszegényedésének”. Még közelebbről: a hovatovább rendszeresen, s tulajdonkép­pen teljesen szabadon ga­rázdálkodó belvizek teszik le­hetetlenné a 22 tsz felzárkó­zását a többihez. Örök kárhozat ez, ami mi­att nem tehetünk mást, minthogy a sors kegyelmébe ajánljuk a 22 termelő kol­lektívát, vagy van út a föl- emelkedéshez a Körösök völ­gyében is? Kell hogy legyen és van is: a vízrendezés, a melioráció — ma ezt már mindenki tudja. Nem is az előbb megfogalmazott kér­dés az igazi kérdés napja­inkban, hanem az: hogyan és mikor? A megállapodás nemcsak az érintett üzemeknek okoz fejtörést évek óta. Rajtuk kívül a töprengők sorában érthetően a Körösök Vidéke Tsz-Szövetség szakemberei állnak az első helyeken. Többször is felmérték már, mit tehetnek ezek a gazda­ságok önmagukért, mit se­gíthetnek bajaikon a társ- üzemek, s mi az, amiben csak központi segítséggel lép­hetnek előrébb. A füzesgyarmati, a bucsai és a szeghalmi termelőszö­vetkezetek — ahol már ko­rábban sikeres és teljes körű meliorációt hajtottak végre — jól példázzák a megol­dást. Itt a vízrendezést, ta­lajjavítást és altalajlazítást követően 28—37 mázsáról 40 —50 mázsára növekedett a búza hektáronkénti átlagter­mése — hogy csak egy nö­vényt ragadjunk ki bizonyí­tékként. Nos a gondok gyökerénél vagyunk. „Szegény” szövet­kezeteinknek — fejlesztési források híján — éppen er­re, a mindent megoldó me­liorációra nincs pénzük. Amit a maguk körében megtehet­tek — a szakembergárda erősítésével, gyorsan megté­rülő, erejüket nem megha­ladó beruházásokkal — azt már megtették. Sőt a szö­vetség keretében kialakult tsz-pár rendszerben némi külső segítséget is kaptak és kapnak azoktól a társszövet­kezetektől, amelyek jobbára a békés-csanádi löszhát szé­lén gazdálkodnak. Mindez természetesen még kevés az üdvösséghez, tud­niillik az évekkel ezelőtt er­refelé megvalósult vízrende­zések — amelyek végered­ményben csatornaépítésekre korlátozódtak — nem hoztak igazi eredményeket, talajja­vítás és mélylazítás sem kö­vette őket, ráadásul a táb­lák belső vízrendezése telje­sen el is maradt. Vagyis mindent egybevet­ve, mintegy 71 és fél ezer hektáron kellene a vízrende­zést elvégezni, 47 ezer hek­tár szorul rekonstrukcióra, 73 ezer hektár vár kémiai ta­lajjavításra és 118 ezer hek­táron kell mélylazítani ah­hoz, hogy az öblözeti elv megtartásával, egymáshoz kapcsolódó komplex meliorá­ciók sora véglegesen meg­oldja a térség, vízrendezését. Mekkora léptekkel? Ez a program — amelyet a , szövetség szakemberei üzemenkénti ütemezéssel és részletességgel készítettek el — az állami támogatások fi­gyelembevételével is 163 mil­lió forint saját erő és 333 millió forint hitel előterem­tését követeli meg az adott tsz-ektől együttesen, akkor, amikor az e körbe tartozó egy-két közös gazdaság fej­lesztési alapját már most 10 —12 évre élőre lekötötte. Az utolsó kérdést tehát — hogy ez a program mikorra valósulhatna egyáltalán meg a valós helyzetet figyelembe véve — nem könnyű meg­válaszolni. Időközben ugyan­is megkezdődött az egész megyét átfogó nem kevés ál­lami támogatással megvaló­suló komplex melioráció, amelynek végül is része a Körösök völgyének vízrende­zése. A. .tsz-szövetség szak­embereinek megalapozott számításai szerint azonban ebben a térségben nem le­het a korábban készült hosz- szú távú programban meg­állapított időpontig várni. Minden évhalasztás tovább növeli a vízzel elúszó vesz­teségeket, az erős és gyenge szövetkezetek közötti gazda­sági és társadalmi jellegű különbségeket. Az eredeti elképzeléshez képest meg­gyorsított melioráció pedig népgazdaságilag is olyan be­ruházás, amely igen gyorsan megtérül, nincs importigé­nye, ezzel szemben hozzájá­rul az exportárualapok bőví­téséhez. És ezek az érvek minden­képpen meggyőzőek kell hogy legyenek. Kőváry E. Péter Hogyan tovább? Mert nem vita tárgya a „miért” sem már, hiszen vi­lágos, hogy 100 ezer hektár terméséről nem mondha­tunk le és ugyanilyen vilá­gos, hogy nincs értelme to­vább műtrágyában, vető­magban, gépi munkában, nö­vényvédő szerben millió fo­rintokat — szó szerint — a vízbe dobni. Tehát nézzük: hogyan to­vább? MTESZ-program Se szeri, se száma a mű­szaki, tudományos egyesüle­tek jövő héten sorra kerü­lő rendezvényeinek, s a szervezés „szeszélye” foly­tán csaknem tíz előadást tartanak mindössze két na­pon. A legtöbb programmal — immár hagyományosan — a gépészeket, a vasaso­kat tömörítő GTE jeleske­dik. Az április húszadikán délelőtt megrendezendő elő­adásaikon szó lesz a mérő­műszerek munkavédelem­ben történő alkalmazásáról, az üzemfenntartás és a Békéscsabán, a Békés megyei Szolgáltató- és Termelőszövetkezet órásrészlegében megkezd­ték a kvarcórák javítását és pontos beállítását. A munkához érzékeny műszerekkel lát­ták el a részleg órásait Fotó: Veress Erzsi munkavédelem összefüggé­seiről — e két előadás helye Békéscsabán a KISZÖV — ugyanakkor Gyulán, a vízgé­pészeti hegesztési napok ke­retében szakmai bemuta­tókra és hegesztőversenyre kerül sor. Még ugyanezen a napon nemcsak a gépésze­ket, hanem valószínűleg más szakmák képviselőit is ér­deklő előadásban arról be­szél Róth András, az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság főosztályvezetője, mi a szerepe a műszaki fej­lesztésnek a népgazdasági egyensúly megteremtésé­ben. Az érdeklődéssel várt program helye a Technika Háza Békéscsabán. Ugyan­csak április 20-án — dél­előtt is, délután is — szak­mai előadásokat tartanak az elektronikai szakemberek, a PATEX békéscsabai gyárá­ban pedig délután, a gyárt­mányfejlesztés vállalati ter­vét ismertetik. Három nappal korábban, kedden, az ismeretbővítő ♦ Tendezvények sorát — a ♦ csabai Technika Házában — ? az SZVT programja nyitja + meg; dr. Brájer Károly és ♦ Schüttler Tamás előadásá­♦ nak címe: Az ifjúsági fele- 5 lősök munkahelyi beillesz- 4 kedést segítő tevékenysé­♦ ge. Délután Gyulán, a hús- J kombinátban a nagyüzem + indulásával kapcsolatos kör­♦ nyezetvédelmi kérdésekről + beszélnek a szakemberek, ♦ Békéscsabán, pedig, ugyan­♦ csak a Technika Házában — I Szilágyi Tamásnak, a Kos- Z suth Nyomda munkatársá­♦ nak tolmácsolásában — az ♦ ofszetnyomtatással kapcso- I latos nyomdatechnikai kér- Z (lések kerülnek terítékre. ♦ ♦ — v. j. — TANYAUDVAR Fotó: Martin Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents