Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
1979. március 11., vasárnap o ■ minimagazin Ügyesen, pontosan! — erre biztatja a lányokat a Férfifehémemű-gyár orosházi üzemének tanműhelyében Devosa Sándomé és Király Anna oktató. Ottjártunkkor éppen nyári kosztümöt varrtak a másodéves szakmunkástanulók Fotó: Veress Erzsi Képek a Mini-max Klubban Úttörők írják Mozgalmas volt csapatunk életében az elmúlt hónap. Február 21-én, az éneklő rajok városi versenyén öt raj képviselte csapatunkat. Aranyoklevelet kapott a 6. a osztály Lenin raja és ezüstoklevelet a 3. a-s kisdobosok. A Lenin rajt a megyei bemutató versenyre is meghívták. Hagyományos úttörőkarneválunkat február 24- én tartottuk az úttörőházban. A nyolcadikos lányok, fiúk lázasan készülődték a nyitó táncra. A hercegi pár bevonulása előtt negyedikes pajtások palotást jártak. Nagy sikerük volt a nyolcadikosoknak is. Vasárnap, február 25-én, iskolánk leány és fiú kosárlabdacsapata Békéscsabára, az úttörőolimpia megyei döntőjére utazott. Hosz- szú, nehéz mérkőzések után végül is a fiúcsapat első, leánycsapatunk második lett. A hónap végén zajlott le a tudományos-technikai úttörőszemle városi döntője. Csapatunkból a hetedikes fiúk és a nyolcadikos lányok egy- egy csapata jutott tovább az úttörőtechnikusok, illetve a társadalomkutatók kategóriájában. Fodor Marianna, szarvasi Dobó Katica Üttörőcsapat Remekül sikerült az idei farsangi mulatságunk. Már az előkészületek is nagyon izgalmasak voltak, készültek a jelmezek, berendeztük a termet. A közönség szavazócédulákat vásárolhatott, s kiki ezzel tehette le a voksát valamelyik maskarára. Jó mulatság volt a tombolahúzás is, aztán pedig táncoltunk. kovács Anikó, gyomai Dózsa György Üttörőcsapat Atyáink még édes-bús magyar nótákat húzattak a fülükbe, a mai középnemzedéknek az eszpresszó-zongoristák játszották annak idején Eisemann Mihály és Horváth Jenő slágereit, a mai fiatalok pedig diszkóba járnak. Sokat cikkeztek, vitatkoztak már ennek az új szórakoztató szakmának a műfaji sajátosságairól, egyáltalán arról,' hogy mi a diszkó feladata. Nemrégiben egy kissé indulatosan és keserűen így nyilatkozott erről egy lemezlovas : , .Annyit beszélnék manapság a közművelődéspolitikáról, csak azt nem tudom, miért vonnak be minket is. Azt szeretnék, ha műsor közben élsportolókkal, művészekkel, írókkal beszélgetnénk, ha vetélkedőket rendeznénk, ismeretterjesztő filmeket vetítenénk. Ez lehetetlen és felesleges! Ha valaki diszkóba megy, azt csak a zenei élmény érdekli.” Ezt a véleményt igazolja az Élet és Irodalom egyik riportja is, amelyben azt olvashattuk, hogy amikor az egyik szakmunkásképző iskola diszkóklubjában a zene közé irodalmi műsort iktattak, a diszkótól bűvölt fiatalok inkább kimentek unatkozni a folyosóra, ezért legközelebb, mielőtt elkezdődött volna az irodalmi műsor, előbb az óvatos tanárok bezárták az ajtókat, hogy a fiatalok kényszerű-kelletlen vagy nevetgélve végighallgassák az irodalmi műsort. Persze nem biztos, hogy a műfaj fejlesztésének és az irodalom ismertetésének ez a legeredményesebb formája. Az orosházi gázipari gépgyár Mini-max Klubja évente két alkalommal kiállítást rendez a fiatal orosházi festők alkotásaiból. Bemutatkozott már a klubban a csoport tagjai közül F. Varga Mária, Feldmann Tibor és Horváth János. Most pedig a gépgyár dolgozója, Molnár Istvánná, fiatal amatőr művész kapott lehetőséget, hogy grafikáival, olajfestményeivel bemutatkozzék a klubban. Február utolsó napján ríyílt a kiállítás, amely Molnár Istvánné Ezért a „hogyan tovább” kérdése állandóan napirenden van, mivel a diszkósok nagy hatással vannak a közönségükre, a diszkós egyénisége magával ragadhatja, befolyásolhatja a fiatalokat, ezért ha a lemezlovas eléggé felkészült és járatos a szakmájában, igényt és ízlést formálhat. Részben ez tette szükségessé, hogy a lemezlovasokat kategóriavizsgára kötelezték. Eddig az országban hozzávetőlegesen 380-400 diszkós működött. Engedélyeik azonban ez év július elsején érvényüket vesztik. Az első, tavaly októberben megtartott — három hétig tartó vizsgasorozatra — kétszáztízen jelentkeztek, hogy bemutatkozzanak az OSZK és az ŐRI szakemberei előtt. A vizsgapontok között szerepelt a megjelenés, gyakorlati bemutatót kellett tartani a jelentkezőknek, a C kategória eléréséért a vizsga- bizottság által rendelkezésre bocsátott 50 közismert kislemezből hármat kellett választani, hármat a bizottság adott hozzá, s ennek a hat lemeznek a műsorát kellett megszerkeszteni és előadni. A B és az A kategória követelményei azonban már szigorúbbak voltak. Be kellett mutatni például egy közismert vendéget, elkészíteni egy vállalati ünnepség tervezetét. Az első két kategóriánál már elsődleges szempont volt az improvizálőkészség, a beszédkultúra és angol nyelv magasabb fokú ismerete is. Mindhárom kategória megszerzésének egyik alapvető első nyilvános szereplése. Tehetségét bizonyítja, hogy tavaly novemberben a pécsi III. országos ifjúmunkás képzőművészeti kiállításon több, a zsűri által elfogadott képével szerepelhetett. Emellett az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt által hirdetett országos pályázaton a képzőművészeti kategóriában első helyezést ért el. Molnár Istvánné képei március 16-ig láthatók a gázipari gépgyár Október 6. utcai klubhelyiségében. követelménye volt, hogy a vizsgázók számot adjanak a szakmai műveltségükről, a társadalompolitikai ismereteikről, mivel a lemezbemutató a zenével, a hangulattal, a közönséggel szoros összefüggésben állandóan változó helyzetnek van kitéve. S természetesen a technikai felkészültségüket is bizonyítani kellett a jelentkezőknek; ismerik-e a külföldi mikrofonok, lemezjátszók tulajdonságait, a hanglemezek fajtáit, használhatóságát, ápolását, az erősítők, keverőberendezések balesetmentes működtetésének szabályait. Az első vizsga eredményei nem sok derűlátásra adtak okot. Az A és B kategóriát például csak a jelentkezők egyharmada érte el, s egynegyedük még a C kategória követelményeinek sem felelt meg. Meglepően alacsonynak bizonyult a jelentkezők műveltségi szintje, de a zenei világ és a műfajok kérdéseiben is sokan tájékozatlanságot árultak el, s nem egy vizsgázó még a legminimálisabb előadókészséggel sem rendelkezett. Ezért az OSZK most az egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy a fővárosban és nagyobb vidéki városokban tanfolyamokon készítsék fel a következő, júniusban sorra kerülő vizsgákra jelentkezőket, hogy több eséllyel mutatkozhassanak be a bizottság előtt, melynek nem mindenáron hibátkeresés, hanem a szakma rangjának megvédése a célja. (á. t.) Országutak gyalogosa A hosszútávfutókat, gyaloglókat magányos farkasoknak is nevezik. Többnyire egyedül róják az országutakat, a kilométereket. Közéjük tartozik Korcsok J.ános, a Békéscsabai Előre Spartacus gyaloglója is. Amikor idestova másfél évtizeddel ezelőtt először találkoztam vele, nem gondoltam arra, hogy mint volt versenyzőtársamról írni fogok. Élénken él bennem az akkori kép: a hajdani VTSK-pályán az egyik atlétikai edzésen megjelent egy rövid hajú, nyakigláb gimnazista. Szöges cipőjét a hóna alatt szorongatta, csendesen* szerényen csak annyit mondott: „Szeretnék futni.” Néhány perc múlva azután együtt róttuk a köröket. Lihegve, krákog- va, prüszkölve futott, de ott volt a nyomunkban. ■— Nem az első futásnál dől el, hogy kiből lesz futó, ki a tehetséges. Ennek eldöntésére évek kellenek — kezdi a most 28 éves fiatalember, két gyermek édesapja. — Két évig fokozatosan mind többet dolgoztam, s csak közben volt egy-egy, számomra jobb eredményem — emlékszik vissza napjaink egyik ígéretes gyaloglója. — Tizenhat éves koromban kényszerből indultam az NB I/B-s csapatbajnokságon, tíz kilométeren 60:30-at gyalogoltam. Még ez évben egyéni csúcsomat 53:40-re javítottam. Az első országos versenyén1 tíz kilométeres gyaloglásban a 9. helyet szerezte meg. Ott, verseny közben az egyik jó szemű versenybíró csak annyit mondott neki: „öcsi, csak így tovább, a jövő egyik gyaloglója lehetsz”. Nyilván felfigyelt tökéletes mozgására, stílusára. — Ez az egy mondat akkor számomra mindennél többet jelentett. Bújtam a szakirodalmat, és tanultam, miközben készültem a versenyekre is. Közben leérettségizett, s felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem gépész- mérnöki karára. — Az egyetemi évek alatt a MAFC színeiben versenyeztem. Első- és másodéves koromban tíz kilométeren főiskolás bajnokságot nyertem, miközben a tanulás miatt csökkentenem kellett az edzések számát, intenzitását. Ehhez az is hozzájárul, hogy az egyesületben nem volt edzőm. Így aztán a harmadévtől csak edzegettem, versenyre nem jártam. — Mikor kezdted újra? — Ötödéves voltam az egyetemen, amikor döntöttem: megpróbálom újra. Ősszel kezdtem el az alapozást, majd a következő év nyarán, vagyis 1975-ben a főiskolás bajnokságon ötezer méteren 14:58-cal a 3. lettem. Ekkor úgy tűnt, hogy utólérem magam. S jött egy sérülés. Hónapokig pihenőre kényszerültem. Ezután az első számottevő versenyem a hagyományos szegedi maratoni hozta, viszonylag tűrhetően felkészültem: 2 óra 41 perc alatt tettem meg a 42 kilométert. Verseny közben döntöttem el, hogy őszszel elindulok 50 kilométeres gyaloglásban, öt év után ismét jó eredményt mondhattam magaménak, 4 óra 32 percen belül teljesítettem a távot. Korcsok János az elmúlt évben már I. osztályú szintet gyalogolt 50 kilométeren, s tagja lett az „A” válogatott keretnek. E távon rajta kívül még 8-an értek el I. osztályú szintet. — Tömör és erős az 50 kilométeres mezőny — mondja csendesen. Valóban az, különösen akkor, ha azt nézzük, hogy a 100 méteres férfi síkfutásban egyetlen hazai versenyző sem érte el az I. osztályú szintidőt. Ráadásul a hosszú távú versenyekre nincs hetente lehetőség, minden egyes verseny döntő lehet. így lesz ez az idén is: a napokban a Népstadion körül egy 25 kilométeres gyalogló, rangsoroló versenyt rendeznek, majd április végén Ajkán 35 kilométeres távon rendezik meg a hagyományos idénynyitót. E két verseny alapján dől majd el, hogy májusban kik képviselik hazánkat Spanyolországban a válogatott viadalon. — Ahhoz legalább 4. helyet kell szereznem — mondja, miközben egyre sűrűbben nézegeti óráját. — Egyebek között ez az egyik célom erre az évre. — A másik? — ötven kilométeren szeretnék 4 óra 20 percen belül célba érni — s közben nekilódul napi adagjának, a 35 kilométer megtételének. Egyébként civilben a békéscsabai Lenin Tsz gépészmérnöke, s a 11-es számú Általános Iskola edzője. Tavaly 16 tanítványa közül az országos bajnokságokon heten álltak dobogóra. Néhány perc múlva gépkocsival indultam utána. Amint az út szélén megálltam, csak annyit mondott: — Nem akarok a sportból élni, de életem részének tekintem azt. Szállóigék, aforizmák Amicos secundae rés pa- rant, adversae próbaút. A jósors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat. (Seneca, De mór. 51) Amicum in secreto mone, palam lauda. A barátot bíráld titokban, nyilvánosan dicsérd. (Seneca, De mór. 12) Amicum raro acquires, amittas cito. Barátot rikán szerzel, hamar elveszíted. (Caecilius Balbus 10) (Szabó György: Sötétben tündöklőbb a fény című könyvéből válogattuk az idézett római szállóigéket, aforizmákat.) Munkára nevelünk?... Valahányszor csak ösz- szetalálkozunk mi, egykori középiskolás osztálytársak, rövidesen valamelyikünk földobja azt a régi történetet, amely valamennyiünkben „elrettentés a munkától” címszó alatt él. Történt pedig, hogy úgy szeptember végén kirendelték az egész iskolát egyik termelőszövetkezetbe köztesen vetett zöldbab „szedésére”. Reggel hatkor álltunk föl durva lécekből összetákolt ládákkal a kezünkben, szemerkélő esőben a paszulybokrok fölé. Aztán ki-ki vérmérséklete és tanult-szer- zett-örökölt szorgalma függvényében szedte az alig tízcentis zöld színű csövecskéket. A mi hattagú brigádunk mellé hamar odászegődött egy éppen dologtalan traktoros. Nézett bennünket, ; majd megszólalt: „Srácok, ki mondta azt a marhaságot, hogy ezt itt le kell szedni?” „A tanáraink” — válaszoltuk. „Azoknak meg ez a sok...” — mondta, és nyomdafestéket nem tűrő, serdülő lelkünket igencsak megbotránkoztató kifejezéssel illette főnökeit. „Csak azért — folytatta —, mert ezt a babot a kukoricával együtt be kell szántanom. Elszúrták a köztest, mert kell ez a zöld a földnek is” — fejezte be. Mi meg óvatosan érdeklődtünk, mi igaz az egészből. Kiderült: minden. Feleslegesen dolgoztunk, aznap, és még két következő napon. Az első tanítási órán aztán a harmincas osztályunkban nyolcán jelentek meg. A többiek otthon lázasan feküdték. Szó- í val: ezt az élményt ezért illetjük az „elrettentés a munkától” jelzővel. Az iskolák jelentős része már tudja, hogy a következő ősszel a köte- \ lező termelési munkájú- kát melyik üzemben, vagy termelőszövetkezetben töltik el a srácok. S sok fiatal már a nyári szünetre is gondol: hol lehetne néhány hetet, egy-másfél hónapot munkában tölteni. Ahogy azt szokták. De arra is gondoltak a munkákat szervező iskolaigazgatók, a j pályaválasztási tanácsadó intézet munkatársai, a : gyerekeket fogadó üze- : mek és vállalatok illeté- i késéi, hogy az elmondott történet élménye ne ismétlődjék meg? Mert majd minden tizenéves tudna mesélni — saj- j nos! — hasonlóan elrettentő „élményt” saját praxisából... Szekeres András „Mienk a kiállítóterem” Az orosházi ifjúsági házban az idén is folytatják a „Mienk a kiállítóterem” akciót, melynek lényege: a város úttörőcsapatai egymást váltva egyhetes kiállítást rendezhetnek az intézményben. Legutóbb, február 28-tól a József Attila Üttörőcsapat mutatkozott be. Az elmúlt hét végén, március 3-án a Táncsics Klub, 4-én az Atlasz Testedző Klub, az „Együtt egymásért” és a fotósklub farsangi rendezvényére került sor a házban. Vizsgáztak a lemezlovasok
