Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-10 / 58. szám
1979. március 10., szombat Befogadták Cél: munka mellett diplomát szerezni Ülésezett a Békés és környéke iskolaigazgatói munkaközösség Mi' is izgatná az újságírót, ha nem az, ha valaki vagy valami maga nemében egyetléír, egyedülálló? Nos, Zsiga Árpáddal, az Orosházi Vetőmagtermeltető •Vállalat műszdkvézetőjével is lát&zólag ez volt a helyzet. Látszólag — mondom—, mert igaz, hogy a megyéből ő az egyetlen, aki az Agrár- tudományi Egyetem Szarvasi Öntözéses .és Meliorációs Főiskolai Karáit^ievelező hallgató, ugyanakkor más területen hány és hány sorstársa van, akik munka mellett óvónői, tanári, mérnöki és ki tudja még hányféle diplomáért tanulnak, ök, s akik már hasonló módon végeztek, tudják, mennyi lemondást, szorgalmat követel a tanulásnak ez a módja. • Mért választják mégis ezt? Első nekifutásra nem sikerült, aztán jött a gyerek... Huszonöt éves kor után nehéz nappalira menni... Aztán már nem is akart továbbtanulni, de megtetszik egy munkakör, amelyhez diploma kell... Választék van bőven, vajon Zsiga Árpád miért litt mégis levelező hallgató? — Itt, az orosházi Kossuth Lajos Mezőgazdasági Technikumban végeztem, mi voltunk az utolsó technikumi évfolyam. Anyagilag nem álltunk úgy, hogy nappalin tovább mehessek, hát eljöttem dolgozni. Foglalkoztatott a jelentkezés, de másfél év múlva behívtak katonának. Ügy döntöttem, ha leszerelek megpróbálom a felvételit Nagykanizsára, vetőmag- termesztő ágazatra. A felkészülésre időm volt bőven, így a 102 jelentkezőből kiválasztott 14 között én is ott voltam. A laboratóriumi magszeparátornál Fotó: Gál Edit tanulmányi szabadságom van. Igaz, ebbe beleszámítanak a vizsganapok is. Ha ezt az időt jól, .kihasználom, igazán nem érhet baj. Ilyenkor korán reggel felkelek és délutánig tanulok. Még a pihenésre is jut idő. Persze, ha a segítőimet sorolom, nem hagyhatom ki édesanyámat sem, hiszen ő az, aki ellát otthon, s ha tanulok mindent megtesz, hogy pisszenés se zavarjon. Nehezen találtak rá, amikor telefonhoz hívtam, hogy találkozót beszéljünk meg, s várni kellett, mire előkerítették az irodák, műhelyek rengetegéből, amikor felkerestem. Elfoglalt ember... — Júniustól februárig van a szezonidőszak, akikor két- három műszakban járunk be. Most a karbantartás idején reggel eligazítom az embereimet, aztán oda kell figyelnem, hogy minden a technológia szerint történjék. Most, a laborban ellenőriztem a napraforgó-vetőmag tisztításának vizsgálati kartonjait. A káderfejlesztési tervben üzemvezető-helyettes leszek, távollétében — mint most —, a főnököm feladatait is el kell látnom. Megválasztottak a Kossuth Lajos Szocialista Brigád vezetőhelyettesének is, de be kell vallanom, hogy erre már nem sok erő, s nem sok idő jut. Szerencsére megér- tőek a kollégák, „most első az iskola” mondják, s ha jól vizsgázok, velem örülnek. Látszólag mindenről szó esett: munkáról, tanulásról, mégis valami hiányzik. A magánélet. Nehéz erről úgy kérdezni, hogy ne tűnjek túl kíváncsinak, de egy húszegynéhány éves fiatalember, úgy hiszem, kell, hogy feleség után nézzen... — Hát igen, ezzel is foglalkozok már, de előbb végzek, csak aztán jöhet minden más. Mielőtt elbúcsúzunk egymástól, körülnézünk az üzemben. A dolgozók köszöntik, elbeszélgetnek vele, a gépek mindegyike engedelmeskedik szakértő keze igazításának. Nagy Ágnes A közelmúltban rendezték meg a Békés és környéke igazgatói munkaközösség soron következő ülését. A részt vevő igazgatók és az iskolák szülő munkaközösségi elnökei előtt Dávid Mátyás igazgató tartott vitaindító előadást, a család és az iskola kapcsolatának jobb, hatékonyabb módjairól. Mint elmondta, az iskola feladata társadalmunk embereszményének létrehozása. Az irányító szerep az övé, a szülőket mégis egyenrangú nevelőtársnak kell tekintenie. Az előadást élénk vita követte. Szúdy Géza igazgató az értékorientációról beszélt, Cs. Varga László, a 3-as számú iskola szülői munkaközösségének elnöke pedig elmondta, hogy a szülők, s a munkaközösségek a nevelés igazán hatékony segítésének útját még nem találták meg. Az egyes számú iskola szülői munka- közösségének elnöke, Pocsai Sándorné a munkaközösségi tevékenység nagyobb társadalmi elismerését szorgalAz Országos Filharmónia Békés megyei kirendeltsége március 12-én a békéscsabai Jókai Színházban rendezi meg 6. bérleti hangversenyét. A 19.30 órakor kezdődő előadáson Molnár László vemazta. Az előrejutás érdekében konkrét módszereket is javasolt Nagy János, a 2-es iskola szülői munkaközösségének elnöke, aki az „Egy család — egy őrs” mozgalom előnyeit taglalta. Dankowszki Ákos, a Fáspusztai Nevelőotthon igazgatója, a szüleiket nem ismerő gyermekek nevelésének nehézségeiről beszélt. Szóba került a szülői foglalkozás rapszódikussága is, mint Hajdú Károly diákotthoni igazgató elmondta, ez olykor az anyagiak elhalálozását, olykor pedig teljes közömbösséget eredményez. Végül Karácsony Józsefné, a bélmegyeri iskola szülői munkaközösségének elnöke a szülők és nevelők őszinte kapcsolatának fontosságát hangsúlyozta. Az ülésen elhangzott véleménycsere, a tapasztalatok átadása nagy mértékben segítette a közös munka hatékonyságát. H. B. zényletével a Békéscsabai szimfonikus zenekar lép fel. Műsoron Bach-, Haydn-, és Beethoven-művek szerepelnek. A hangverseny ismertetőjét Fasang Árpád tartja. A békéscsabai szimfonikusok hangversenye Az igényesség formálója: a tanítónő Közművelődési felelős a békéscsabai II-es iskolában Az iskola irodalmi színpadosai a tanácsköztársasági emlékműsorra készülnek _ ... A beszélgetés itt elakad, nem érti, miért nézek rá meglepődve, rákérdezek, hátha rosszul értettem Nagykanizsát. — Az ottani iskola megszűnt, így az idén a harmadik évet már itt Szarvason folytattuk mindannyian, általános növénytermesztő tagozaton. Úgy látszik, a véletlen úgy hozta, hogy én mindig az utolsó lehetőséget ragadtam meg. Utánunk már ide sem vettek fel levelezőket, mi vagyunk ezen a tagozaton az utolsó ilyen évfolyam. Ha valaki nagy feladat előtt áll, felét elvégezve mindig megkönnyebbüléssel nyugtázza, ennél már csak rövidebb lesz... S ekkor már bátran tervezgetünk is. Zsiga Árpád túl a két és fél éven sokat gondol a jövőre. Komolyan, céltudatosan, minden területre kiterjedően tervez. — A legfontosabb, hogy először is végezzek. Eddig négyes átlaggal sikerültek a vizsgáim, remélem a továbbiakban sem lesz hiba. Emellett a munkámat legjobb tudásom szerint kell ellátnom, ezzel tartozom a vállalatnak, a kollégáknak is a sok segítségért, amit eddig nyújtottak. Lélegzetvételnyi szünet, amíg felméri, hol is kezdje, aztán három évvel ezelőttről indul. — Többen végeztek már közülünk ebben az iskolában, ők már a felvételire is megmondták, hogy körülbelül mi a követelmény. Nyugtattak, biztatgattak, szóval mellettem voltak. És sikerült. Most, ha például ügyvitelből problémám van, nyugodtan segítséget kérhetek az ezzel foglalkozó munkatársaktól. És a tanulmányi szabadság... A kollektív szerződésünk szerint évfolyamtársaimmal szemben nagy előnyben vagyok. Egy évben harminc nap konzultációs időm, plusz 40 nap A moziban, a színházban, a múzeumban, a könyvtárban dolgozó népművelők legtöbbje jól ismeri Bócsik Máriát, a Békéscsabai 11-es számú Általános Iskola tanítónőjét. Gyakori vendégek itt is — ott is az iskola tanulói, törzsközönségét jelentik ezeknek a közművelődési intézményeknek. Sokszor halljuk szülőktől, pedagógusoktól, hogy számtalan kulturális program, szakköri elfoglaltság közül választhatnak a gyerekek, ezért a komoly munkára; a tanulásra nem marad elegendő idejük és energiájuk. A 11-es számú általános iskolában nincs ilyen gondja a pedagógusoknak. Hosszú ideje sajátos kísérleti időbeosztással tanítanak, ezt a módszert egész napos iskolának is nevezik. A kicsik fáradékonyságához alkalmazkodva az első és második osztályban két óra tanulást levegőzés, feladatmegoldás követ, majd ebéd után újra két órán át ismerkednek a tananyaggal. A felsősöknél nem a minden tárgyhoz érteni kényszerülő napközis tanár foglalkozik délutánonként a gyerekekkel, hanem a szakosok oktanak, segítenek és * kérik számon a délelőtt feladott leckét. — Rugalmasabban alakíthatjuk a kulturális, szabad idős programjainkat, mint más iskolák — magyaráz Bócsik Mária tanító néni, aki el sem tudná képzelni, hogy jobb más időbeosztással tanítani. Az iskolai közművelődésről beszélgetünk, miközben negyedikes diákjai a nőnapi ajándék készítésén buzgólkodnák. Tejfölös poharakból ragasztanak állatfigurákat, s a virág mellett ezzel a kézimunkával kedveskednek a család nőtagjainak. Az összeszokott osztály halk morajjal tevékenykedik, s egyik-másik gyerek tanácsot, segítséget kér, vagy elkészült munkájával büszkélkedik. Közben azonban félfüllel arra is figyelnek, miről folyik köztünk a szó. Marika közművelődési felelős és csapatvezető-helyettes az iskolában. Természetes és hasznos módon futnak ösz- sze kezében az úttörőmozgalom és az ifjúsági közművelődés teendői: — Nem lehet elválasztani egymástól a kettőt, hiszen az úttörőmozgalom jellemzője a gyerekek mozgatása, szerepeltetése, élményhez juttatása — mondja. — A mi órabeosztásunkban kulturális foglalkozás is szerepel. Ilyenkor rengeteget járunk a múzeumba, az ifjúsági házba, színházba és moziba is. A szabad szombatokon szervezünk önkéntes közös programokat, kerékpáros, vagy buszkirándulást. A gyakori együttlétek során közeli barátság arakul ki a gyerekek és tanítóik között. Az idén szerencsések vagyunk, bőven jutott nekünk a jó műsorokból és a kedves vendégekből. Ki is járt nálunk legutóbb, hirtelen nem jut eszembe? — gondolkozna a tanítónő, de egy szőke, mongol szemű kislány, Csuvarszki Zsuzsika felpattan a pádból. A naptárából cédulákat bogarász elő: — tanár néni, én mindenkitől kértem autógrammot, mindjárt sorban elmondom ki járt nálunk: Mlinár Pál és Paulik László népi hangszereket mutattak ne künk, Havas Judit, Tornai Péterrel mondott verset, Muszty Bea és Dobai András énekeltek, gitároztak, legutóbb pedig a Budapest Táncegyüttestől jöttéje hozzánk! — Ezek a gyerekek már óvodás koruktól színházlátogatók, igénylik, szeretik az ilyen műsorokat — folytatja Marika. — A nagyobbakkal már bajban leszünk jövőre a bérletezésnél. Látták, a Jókai Színházban az Arbát meséit, az Egy szerelem három éjszakáját, a Tartuffe- öt, s csalódtak ezekben. Egy hatodikos kislány így fogalmazta óvatosan a véleményét: „Tanár néni, nem nagyon tetszett igazat mondani, hogy jó lesz ez a Tar- tuffe, nem értettem, untuk az egészet!” A mesejátékot még a nyolcadikosok is szívesen nézték. Szeretik a színházat, de nehéz a valóban nekik való műveket megtalálni, az igény vagy igénytelenség csíráit pedig most ültethetjük el bennük a művészetek iránt és ez nagy felelősség! Mondják, hogy Bócsik Marika gyakran azért járja a várost, hátha új lehetőséget fedez fel, esetleg újabb megismerő útra indulhat a gyerekekkel. Barátai, a közművelődés dolgozói megviszik az iskolásoknak való kiállítások, műsorok hírét. A 11-es számú iskolában tárlatokat is rendeznek a gyerekeknek, legutóbb a nagy magyar festők képeinek reprodukcióit látták. Egészen megsértődtek, amikor bontották és elvitték a kiállítást, mert azt hitték^ az övék marad minden. Ezek a gyerekek egészen biztosan nem felejtik el, amit most hallanak és látnak. Felnőtt korukra kialakuló, gazdagodó személyiségük élményeit Bócsik Marikának és a hasonló szemléletű pedagógusoknak köszönhetjük... Bedé Zsóka MOZI Zsaru A mozinézőket csábító műfaj a krimi, valamint a kamaszlányok álmainak ügyeletes hőse, Alain Delon, most is pénztár elé állítja a közönséget. S ha ez alkalommal többen is lesznek a nézőtér sötétjében, akik csalódnak majd ebben a francia-olasz bűnügyi történetben, ettől még a film nem rossz. Mondhatnám így is: a jobbik fajtából való, hiszen írója és rendezője, Jean- Pierre Melville nem egyszerűen csak példás rutinnal, hanem igényesen is művelte a szakmát. Sajnos a magyar közönség nem ismeri Melville-t, az 50-es, 60-as évek fordulóján kibontakozó francia „új hullám” tehetséges előfutárát. Forgalmazásunk nem mindig tart lépést a rendezői egyéniségek legújabb alkotásaival. Lám így lett nálunk a Zsaru a neves rendező első bemutatott filmje, holott munkái között épp a tizenharmadik, s egyben utolsó is a sorban. S bár a Zsaru kevesebb izgalmat, leleményt, sablonos „keresd a tettest” játékot nyújt a nézőnek, helyette inkább halovány lélekraj- zot kínál, mégsem hiszem, hogy ez lenne Melville legjobb alkotása. A közönség persze szórakozik a mesterien, sőt szinte ismeretterjesztő alapossággal megrendezett banktámadáson, a kissé valószínűtlen, de azért érdekes, s hajmeresztőnek tűnő helikopteres vonatrablás részletező jelenetein. Olyan film pereg előttünk, amelynek egész sztoriját nyugodtan elmesélhetném, anélkül, hogy ezzel rontanám a néző moziját, mégsem teszem, mert ebben a filmben nem a történet az érdekes, a hősei inkább, a párizsi éjszaka „vándorai”: a rezzenéstelen arcú zsaru, vagyis Coleman felügyelő, aki rendszeresen „lekési” a szerelemmel és pofonokkal kiszedett tippeket (Alain Delon játssza olyan rezignáltam mintha unná a rendőrséget és az alvilágot is)> a szőkeségében szép Cathy, aki a rendőr és a gengsztervezér között lavíroz (Catherine Deneuve • alakítja) és természetesen a gengszterek, akiknek arcán oly kifejezően időzik Walter Wottitz ráérő kamerája. Ha eddig még nem derült volna ki, ha megköveznek is érte, elmondom: nem mindig a felügyelőnek szurkoltam. Mert nem tetszik nekem ez a főzsaru. Nem látom töprengeni, kombinálni, nem nyomoz, csak üt — elegáns mozdulattal persze, nem haragvóan, foglalkozásszerűen inkább —, hagyja, hogy a már lebukott rabló magába röpítsen egy golyót, s gondolkodás nélkül lövi agyon barátját, aki szerelmi vetélytársa és a banda vezére is egyben. Noha éppen az fegyvertelen. Az egyik rendőr, mintha helyettünk is kérdezné: „Nem lő maga túl gyorsan, felügyelő?" ' Maga a film persze így is kiemelkedik a szokványból, igyekszik felvillantani a hősök belső történetét, a cselekvések, az érzelmek titkait, a rendező pedig majdnem lélektanivá nemesíti a sztorit, miközben gondoskodik a feszültség ébren tartásáról is. A Zsaruról szólva egy francia kritikus így kérdezett lapjában: „Minek jó filmet csinálni, ha nincs miről?” Lehet, hogy igaza van. Márkusz László
