Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-29 / 74. szám

1979. március 29., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Tizenötödik találkozó Magyarország—NDK 3—0 (1—0) Tegnap este hűvös, szeles időben került sor a Népsta­dionban a magyar labdarú­gó-válogatott idei első or­szágok közötti mérkőzésére. Az ugyancsak EB-selejte- zőkre készülő NDK volt az elleniéi, a két ország leg­jobb labdarúgói ezúttal ti­zenötödször csaptak össze. A hatalmas sportlétesítmény lelátói üresen tátongtak. Az osztrák Brummeier síp­jelére a csapatok az alábbi összeállításban kezdték a já­tékot: Magyarország: Katzirz — Török, Kocsis, Nagy, Kutasi — Csapó, Nyilasi, Zombori — Szokolai, Törőcsik, Tie- ber. NDK: Rudwaleit — Kische, Dömer, Baum, Wei­se — Hüfner, Schade, Linde­mann, Streich — Peter, Hoffmann. A 16. percben Törőcsik egészen közelről a hálóba fe­jelt, (1-0). Fordulás után Szokolait Baum felvágta az 55. perc­ben ; Fazekas váltotta fel. Az 59. percben Tieber 12 m-ről higgadtan az üres kapuba lőtt, (2—0). A gól után mind a két csapat cserélt. A ma­gyar együttesből Csapó és Tieber ment le, helyüket Tatár és Pásztor foglalta el. A 73. percben Fazekast szögletre szerelték, Pásztor jól lőtte középre a labdát, Tatár 7 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, (3—0). Két perccel később Pász­tor elesett, a vállán megsé­rült, le kellett mennie a pá­lyáról. A magyar együttes 10 emberrel játszott tovább. Tíz csabai ejtőernyős a válogatott keretben A napokban a Békés me­gyei Repülő- és Ejtőernyős Klub közgyűléséről szóló tu­dósításunkban szó esett ar­ról is, hogy kilencen jelöl­tek a különböző ejtőernyős válogatott keretekben. Idő­közben megérkezett a Ma­gyar Repülő Szövetség hi­vatalos értesítője. Eszerint újabb kerettaggal bővült a csabaiak névsora, közülük így tízen készülhetnek a cí­meres mezben a különböző versenyekre. A névsor: „A” válogatottak: Timár Vince, Ondrejcsik Mihály, Bodor István, Miklovicz Tibor, Ja­kab Sámuel. „B” válogatott: Kiss István, Vagyon Mihály, Mengyán Pál, Molnár Lász­ló. Női válogatott: Kökény Éva. * * * Ezen a héten — az idén másodszor — Békéscsabán edzőtáborozik a férfi és női ejtőernyős válogatott keret. A férfiak Samu Ferenc, a nők Varga József edző irá­nyításával készülnek, első­sorban a szocialista országok felkészítő versenyére (ezt Lengyelországban augusztus végén és szeptember elején rendezik) és a szeptember­ben, a jugoszláviai Zadar- ban sorra kerülő világbaj­nokságra. Tizenkét centis hóból a tavaszba Beszélgetés a Dukla B. Bystrica vezetőivel Kedves vendégek érkeztek tegnap délelőtt szerkesztősé­günkbe; Mani Árpád, a Dukla Banska Bystrica lab­darúgó-szakosztályának ve­zetője és Lubos Homolka technikai vezető. Mint arról hírt adtunk, a csehszlovák I. osztályú csapat 16 játékos­ból és 7 vezetőből álló sport- küldöttsége ezen a héten a Békéscsabai Előre Spartacus vendégszeretetét élvezi. A két klub között idén febru­árban létrejött kapcsolat el­ső állomása a mostani láto­gatás és egyebek között a csabaiak arra is szeretnék felhasználni, hogy amennyi­ben az MLSZ hozzájárul, a nyáron a gyönyörű környe­zetben levő Banska Bystri- cán készüljenek a bajnok­ságra. Amikor erről szó esett, Mani Árpád megjegyezte: „Számunkra a mostani láto­gatás egyben jó edzéskörül­ményeket is jelent, hiszen amikor hétfőn elutaztunk, 12 centis havat hagytunk ma­gunk mögött.” A csehszlovák bajnokságban egyébként most kéthetes szünet van. A Dukla legutóbbi hazai baj­noki fordulóban 1—1-re vég­zett a Slávia Praha csapatá­val, majd 4—2-es vereséget szenvedett Kassán, és a baj­nokságban 20 forduló után a 9. helyen áll. De jellemző a szoros versenyfutásra, CSELGÁNCS Az I. osztályú cselgáncso- zók idei negyedik rangsor- versenyének az elmúlt hét végén a békéscsabai KISZ- vezetőképző iskola terme adott otthont. Az NDK-ban versenyző nyolc válogatott dzsúdóst kivéve, lényegében a hazai élmezőny tatamira lépett. A 60 kilogrammosok között biztos első lett a ta­valyi junior Európa-bajnok miskolci Tóth, miként a két legfelső súlycsoportban az újpesti Szepesi és Ozsvár (Bp. Honvéd) is. A házigaz­dák közül sérülés miatt hi­ányzott a sérült Petrovszki — akit április 9-én ismét megműtenek porccal, ezúttal a bal térdén —, valamint Gyáni és Feigl, akik szintén nem egészségesek. A szom­bati versenynap mérkőzése volt a Gerencsér (Tatabá­nya)—Radnai (Honv. Szal­hogy a 4. helyezettet és a 16. helyezettet mindössze 2 (!) pont választja el. A ven­dégek elmondták azt is, hogy először 1966—67-ben szere­pelt az I. osztályban a Duk-' la — mellesleg ez a honvéd- klub alapítási éve is —, de akkor mindjárt kiestek, majd 10 év múlva kerültek vissza ismét a legjobbak kö­zé. Ebben a szezonban Briza Oldrich edző fiai szeretnék megszerezni az 5-7. helyet, ami azt jelentené, hogy len­gyel, dán, NDK-beli, hol­land, norvég és svéd csapa­tok társaságában az Inter Kupa keretében esetleg ki­léphetnének a nemzetközi porondra. A labdarúgó- mel­lett úszó-, cselgáncs-, atlé­tikai, öttusa-, torna- és sportlövész-szakosztály mű­ködik a Banska Bystrica-i egyesületnél. A csapatból Polák és Dankó volt már A válogatott is, Kunzó és Szi­lágyi az olimpiai keret tag­ja, Vesely pedig a 21 éven aluliak válogatottjában sze­repel. A két egyesület kö­zötti kapcsolat következő eseménye május 12-én érke­zik el, amikor az Üjpesti Dózsa elleni bajnoki mérkő­zés után az Előre Spartacus Banska Bystricára utazik, ahol másnap a házigazdák 25 ezres stadionjában mér­kőzik a Duklával, éppen ak­vai SE) összecsapás, melyen nem bírtak egymással a fe­lek, és végül bírói döntéssel Gerencséré lett a győzelem. Jól mutatkozott be új cso­portjában — az idén már nem 71, hanem 78 kg-ban indul — Kovarszki Pál (Hon­véd Szalvai SE). Eredmények: 60 kg (10 indu­ló): 1. Tóth (Bp. Honvéd), 2. Végh (Oroszlány), 3. Gercsák (Miskolci Vasutas) és Zöld (Deb­receni Dózsa), 5. Brlázs (Hon­véd Szalvai SE). 65 kg (21): 1. Gerencsér (Tatabánya), 2. Rad­nai (Honvéd Szalvai SE), 3. Gábor (Tatabányai Bányász) és Mészáros (Bp. Honvéd). 71 kg (16): 1. Faraga (Bp. Honvéd), 2. Deli (Kecskeméti SC), 3. Ko­varszki J. (Honvéd Szalvai SE) és Németh (Bp. Spartacus). 78 kg (13): 1. Czinege (Ü. Dózsa), 2. Karácsony (Bp. Honvéd), 3. Kovarszki P. (Honvéd Szalvai SE) és Kovács (Debreceni Dó­zsa) . 86 kg (8): 1. Csürke (Bp. Honvéd), 2. Tóth (O. Dózsa), 3. Juhász (Szolnoki Kilián FSE) és Varga (Ü. Dózsa). 95 kg (10): 1. kor, amikor az idei kerék­páros békeverseny egyik sza­kaszának befutója lesz a sta­dionban. Aligha lesz azonban isme­retlen a csabai lila-fehér klub a csehszlovák szurko­lók előtt, hiszen a Dukla „Gól” című futballújságja — amely minden hazai bajnoki mérkőzés előtt megjelenik — legutóbbi számában egész ol­dalas, fényképes beszámolót közöl az Előre Spartacusról. Ebben teret szentel Békés­csaba múltjának, foglalkozik a lila-fehér labdarúgók baj­noki szereplésével és sok más érdekességgel. (A hasz­nos kiadvány mellesleg pél­da lehet a csabaiak számá­ra, hiszen mint szerkesztője, Lubos Homolka elmondta, a hasznos propaganda mellett, igen jó bevételi forrás is klubjuknak.) A Dukla Banska Bystrica itt-tartózkodása során há­rom mérkőzést játszik. Ked­den Hódmezővásárhelyen léptek pályára először, ahol az NB Il-es csapattól 3—2 (0—2)-es vereséget szenved­tek. Ma délután Gyulán a GYSE ellen, pénteken pedig Békéscsabán, a Kórház ut­cában a megyeszékhely ifjú­sági válogatottja lesz az el­lenfelük (mindkét mérkőzés 15 órakor kezdődik). (fábián) Szepesi (O. Dózsa), 2. Papp (Szekszárdi Dózsa), 3. Hosszú (Eger SE), és Csák (Bp. Spar­tacus) . +95 kg (7): 1. Ozsvár (Bp. Honvéd), 2. Sághegyl (Győ­ri Dózsa), 3. Géra (Pécsi VSK) és Sáíián (Honvéd Szalvai SE). Jól mutatkozott be új súly­csoportjában a 78 kilogram­mosok között a balról látha­tó Kovarszki Pál (Honvéd Szalvai SE), aki itt Gyetkó (MVSC) ellen küzd a győ­zelemért — sikerrel Fotó: Császár Lajos Közgyűlésekről jelentjük Honvéd Szalvai SE: nehéz esztendő után Amikor tavaly ilyenkor beszámoltunk a Honvéd Szal­vai Mihály Sportegyesület közgyűléséről, tudósításunk­nak ezt a címet adtuk: „Megfelelni a magas mércé­nek”. Vagyis a cselgáncso- zóknál tartani a magas szin­tet, komoly szerepet játsza­ni a hazai élvonalban és le­hetőség szerint helytállni külföldi ellenfelekkel szem­ben is, s elkezdeni, illetve folytatni a felkészülést a moszkvai olimpia jegyében. Nos, amikor egy év eltelté­vel a napokban ismét számot adtak az elmúlt időszak eredményeiről, megállapítot­ta a beszámoló, hogy ered­ményes munkát végzett ugyan az A kategóriás csel­gáncsszakosztály, de nem ér­te el teljes mértékben az 1978-ban meghatározott cé­lokat. Ez több okra vezethe­tő vissza: a sérülések mel­Ezután a labdarúgó-szak­osztály tevékenységéről esett szó. A labdarúgók erősen el­maradtak a várakozástól, melyben — hangsúlyozta a beszámoló — az elnökség is szerepet játszott, mert nem figyeltek oda eléggé a me­gyei I. osztályban szereplő csapat problémáira. A beszámoló végül megál­lapította: nehéz, de mégis eredményesnek mondható esztendőt zárt a Honvéd Szalvai SE. A meghívott ven­dégek közül elsőként Sági József, a Magyar Cselgáncs Szövetség főtitkára fejtette ki véleményét, elsősorban szakmai kérdésekkel foglal­kozva. Szimcsok Pál, a ma­gyar néphadsereg testneve­lési és sportosztályának munkatársa elmondta, hogy a cselgáncsszakosztály ki­emelt támogatásban része­sül, az anyagiakkal azonban Sági József, a Magyar Cselgáncs Szövetség főtitkára hozzá­szólását mondja Fotó: Orbán Károly lett leginkább arra, hogy több, tíz-tizenkét éve be­csülettel helytálló versenyző nem tudott lépést tartani ri­válisaival. A szakosztály ab­ban a stádiumban van, ami­kor átmeneti törés van a fel­nőtt versenyzőgarnitúra. tu­dásszintjében, ami az egyéni és csapateredményekben egyaránt megmutatkozik. Jól mutatja ezt, ha az elmúlt két év eredményeit összehason­lítjuk: az I. osztályú csb-n 1977-ben 4., tavaly 5., az MNK-ban két éve 2., 1978- ban 5. lett a gárda. Hazai olimpiai pontok tekinteté­ben: 1977-ben 57, 1978-ban 43 pont. Az I. osztályú szin­tet 1977-ben 7-en, tavaly 4- en érték el. A szakosztályból a sérüléssel bajlódó (jelen­leg ismét porcműtét előtt áll) Petrovszki Mihály meg­tartotta nemzetközi sportoló minősítését. Visszatérve még a visszaesés okaira, Pet­rovszki mellett mások is bajlódtak sérüléssel, ezenkí­vül többen abbahagyták a versenyzést. Fegyelmi kér­désekkel is kellett foglal­kozni. Mindezek együttesen eredményezték a kis méretű visszaesést. Az elmúlt esztendőben Petrovszki, Radnai, Nagy L., Deák, Gyáni, Kovarszki P., Mekis, Farkas és Szlancsik voltak a legeredményesebb versenyzők. Solti Sándor megbízott egyesületi elnök — aki a ta­valy eltávozott Dunai József helyett vette át az egyesület irányítását — ezután az idei tennivalókat taglalta beszá­molójában. Elmondta, hogy a moszkvai olimpiai részvételi jogot az idén lehet kiharcol­ni, a legjobbaknak tehát en­nek szellemében kell edzeni, versenyezni. A szakosztály" tervei között 1979-ben 4—10 nemzetközi olimpiai pont, 45—60 hazai pont megszer­zése szerepel. Ezenkívül cél: valamennyi válogatottba 3-3 versenyzőt adni, 5-7 I., ugyanennyi II. és 5—10 III. osztályú versenyzőt, 5-8 aranyjelvényes szintű ver­senyzőt nevelni. Tovább ja­vítani a tárgyi feltételeket, elsősorban a tavaly is hi­ányzó két cselgáncsszőnye­get beszerezni. á jövőben jobban kell sáfár­kodni. Kádi Károly, a bé­késcsabai városi testnevelési és sportfelügyelőség vezető­je elismeréssel beszélt az eredményekről; felhívta a fi­gyelmet az utánpótlás bizto­sítására, a kiválasztás fon­tosságára. „A szakosztály jelenleg tárgyi és személyi feltételek tekintetében egy­aránt egy jelentős fejlesztés közbenső időszakánál tart és a mérleg készítésekor ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni.” Végezetül arról szólt, hogy jelenleg 3 fel­nőtt (Petrovszki, Csikós, Papp), 5 utánpótlás váloga­tott kerettagja van a szak­osztálynak. Hatan tagjai a bővebb olimpiai keretnek (Petrovszki, Kovarszki P., Radnai, Gyáni, Feigl és Ba­logh), akik számára minden feltételt biztosítani kell a fejlődéshez. Az illetékes szerveknek szintén feladata, hogy Békés megye három A kategóriás szakosztályára, köztük a Honvéd Szalvai SE cselgáncsszakosztályára, il­letve annak sikeres működé­sére nagy figyelmet fordít­sanak. f. i. TÖMEGSPORT A közelmúltban rendezték meg a Közlekedési és Szállítási Dol­gozók Szakszervezetének sparta- kiádját. A viadalt Békéscsabán, az Építők Munkácsy Mihály Mű­velődési Házában Uhrin Pál, a Bcs Volán SC elnöke nyitotta meg. Az első három helyezett asztalitenisz és sakk sportágak­ban képviseli a KSZDSZ-dolgo- zókat a szakmák közötti döntőn. Eredmények. Asztalitenisz. A sportágban Igazolt versenyzők csapatbajnokságán: 1. Orosházi Volán (Viski, Kakukk, Bog- dánífy), 2. Gyulai Volán. A sportágban nem igazolt verseny­zők viadalán: 1. Békéscsabai II. csapat (Szabó, Czina, Huszár), 2. Békéscsaba I. csapat, 3. Békés­csaba III. csapat. Egyéni. Az igazolt sportolók viadalán: 1. Viski Ákos (Oros­háza), 2. Béres Sándor (Gyula), 3. Kakukk Sándor (Orosháza), tpacs György (Gyula). A nem igazolt sportolók versenyében: I. Bogdánfíy Gábor, 2. Szabó Im­re, 3. Czina Géza (valamennyien békéscsabaiak). Nők. Egyéni. 1. Varga Józsefné, 2. Illyés Sán- dorné, 3. Kocsondi Józsefné. Sakk. Férfiak, egyéni: 1. Budás Imre, 2. Kárpáti Béla, 3. Pász­tori István. mm TELEVÍZIÓ , BUDAPEST: I. műsor: 8.00 Té­vétorna. (sz.) (ism.) 8.05 Iskola­tévé. Közben: 9.20 Óvodások filmműsora, (sz.) (ism.) 9.40 Kuckó, (ism.) 14.20 Iskolatévé. (ism.) 16.40 Hírek. 16.45 Irány a sziget! (sz.) 17.15 Tizen Túliak Társasága. 17.55 Tévébörze. 18.05 Telesport. 18.30 Szépen, jól ma­gyarul. 18.40 Összeköttetés 750 kilovolt feszültségszinten. (sz.) 19.10 Esti mese. (sz.) 19.20 Tévé- torna. (sz.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Fórum. 21.30 BSE—Crvena Zvez- da Beograd, női kosárlabda BEK-döntő mérkőzés, (sz.) 22.50 Tv-híradó — 3. n. műsor: 18.40 Élővilág, (sz.) 19.00 ’ Én francais. 19.15 Orosz nyelv, sz.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Kisíilmek a nagyvilágból, (sz.) 21.35 Tv-híradó — 2. 21.55 Szem­le. BUKAREST: 16.05 Iskola-tv. 16.25 Alpesi sivilágbajnokság. 17.00 A Magyar Televízió estje. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Fiatalok órája. 19.55 Magyar játékfilm: „Túl a Spitzbergákon”. 21.15 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 17.10 Ma­gyar nyelvű tv-napló. 17.45 Mér­leg pontos méréshez. 18.15 Tudo­mány. 18.45 Homokóra — vetél­kedő. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Kül­politika. 20.50 Több, mint játék. 21.45 Akciók. 22.05 Kulturális adás. n. műsor: 17.30 Dokumentum­film. 10.45 Kosárlabda-bajnokok Kupájának döntője. (Nők.) BFE —Crvena Zvezda. 19.15 Nap, fel­hők, szél — tájékoztató adás. 20.15 Közeli találkozások: Peru. 22.15 Huszonnégy óra. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.27 Köz­kívánatra. (ism.) 9.44 Zenevár. 10.05 Dominó. 10.35 Falusi mu­latságok minden évszakban. 10.49 Nóták, (ism.) 11.39 Engedjétek hozzám jönni a szavakat. IX. 12.35 Orvos az iskolában. 12.50 Zenemúzeum, (ism.) 14.18 Sza­badpolc. 14.48 A Budapesti leánykar énekel. 15.10 Népdal­kórusok, népi hangszerszólók. 15.31 A titkolódzó kisfiú és az ő karja. Magyar népmese. 15.58 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 Útközben. 16.05 őszirózsa — pi­ros rózsa. H. 17.07 Írott malaszt? 17.32 Első csengetés. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgató­ink figyelmébe! 18.30 Esti ma­gazin. 19.15 Magyar operaéneke­sek. Lehoczky Éva. 20.05 Lemez­múzeum. 20.50 A zene nem is­mer határokat. 21.40 A Dunánál. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Szimfonikus zene. 0.10 Filmzene. PETŐFI RADIO: 8.05 Ewa De- marczyk énekel. 8.20 Tiz perc külpolitika, (ism.) 8.33 Napköz­ben. 10.33 Zenedélelőtt. 11.30 Csak fiataloknak! (ism.) 12.33 Nemzetiségeink zenéjéből. 12.55 Kapcsolás a győri stúdióba. 13.25 Gyermekek könyvespolca. 13.30 Zenekari muzsika gyermekek­nek. 14.00 Színe-java. 16.00 Nóták. 16.33 Útközben. 16.35 Idősebbek hullámhosszán, (ism.) 17.30 Zenei tükör. 18.00 Disputa. 18.33 Hétvé­gi panoráma. 19.55 Slágerlista. 20.33 Szociológiai figyelő. 21.03 Kabaréosütörtök. 22.03 Népda­lok, néptáncok. 23.15 Operett- részletek. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hí­rek. — Cigánydalokat énekel Bangó Margit. — 17.10 A tudo­mány műhelyei. Riporter: Pál- réti Ágoston. A napokban fo­gadták el a Debreceni Agrártu­dományi Egyetem mezőtúri fő­iskolai karán az ez évi kutatási programot. Mit tartalmaz a terv, milyen tudományos célkitűzései vannak az újat folyamatosan ke­reső szakembereknek. Ezekről a kérdésekről beszélget a riporter, Varga Károly tudományos igaz­gatóhelyettessel. — 17.25 Jó em­berek. Palatínus István írása. — Fúvóspolkák. — 17.40 Tavaszi modellek. Riporter: László Már­ta. Néhány jónevű szövetkezeti szalonban nézi meg a riporter, milyen ruhák készülnek tavasz­ra. A témához „hozzászól” a fővárosi Divat Intézet művészeti vezetője. — Filmek zenéiből. — 18.00 Alföldi krónika. — Beat- parádé. — 18.25—18.30 Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. SZÍNHÁZ 1979. március 29-én, csütörtö­kön, Békéscsabán, 19.00 órakor: SÍRKŐ ES KAKAO Sarkadi-bérlet. MOZI Békési Bástya: 4-kor: A fehér csuklya, 6 és 8-kor: Ragadozó madarak. Békéscsabai Szabad­ság: 10, 4 és 7 órakor: 2001 — Ürodüsszeia. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5-kor: A fekete farkasok üvöltése, 7-kor: A lo­pakodó hold. Békéscsabai Terv: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandja. Gyulai Er­kel: Az erőd. Gyulai Petőfi: 3- kor: Nuki majom kalandjai, 5 és 7-kor: Zsaru. Orosházi Béke: 5- kor: A sah fia. I., H. Orosházi Partizán: fél 4-kor: A legszebb ló, fél 6 és fél 8-kor: A nő il­lata. Szarvasi Táncsics: Angi Vera. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Bék^s megyei Bizottsága és a^^kl^megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz­tőség: Békéscsaba Ff: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata­li és a kézbesítőknél Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Thumbnails
Contents