Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-03 / 52. szám

1919. március 3., szombat iZHilMkfiitj Tél a múzeumban Rég múlt idők nyomában Drámai monológok a klub­színházban „Az ember akkor ember igazán, ha összes választási lehetőségei közül mindig a legnehezebbet választja.” — Így szól hozzánk Kocsis Ist­ván erdélyi író. Két jelen­tős történelmi személyiség példáján keresztül állítja válaszút, döntés elé a nézőt is. Bolyai János drámai kér­dése: az emberből, vagy az emberért, a matematikából, vagy a matematikáért él­jen-e? Konfliktusa a máé is lehetne. Bethlen Kata pedig a legtragikusabb sor­sú nagyasszonyunk, az új­rakezdés csodája. Minden csapástól még hatalmasab­bá, jelentősebbé nő szemé­lyisége. A két drámai monológot március 8-án este mutatja be klubszínházunk Békés­csabán Mezei Annamária és Lengyel István szereplésével. A rendező Lovas Edit. Parányi manézs a tv-ka- merák gyűrűjében, a színes vibráló lámpafények sugár­kévéiben. Az asszisztens je­lez, s az oldalt elhelyezke­dő piros-virágos orrú, bo- bohócruhába és maszkba öl­tözött zenekar — a Bergen- di-együttes — zenélni kezd. A porond hatalmas, ember nagyságú korongjai, parancs­szóra játékos könnyedség­gel mozgásba lendülnek. Ez a porond kerek, mint a korong, — éneklik Ber- gendiék saját szerzeményü­ket a „Szervusz Szergej” cí­mű tv-műsorban. Az is bo­lond, ki itt búsul, bo­rong, Mert ez Szergej cir­kuszsátra, Ha látod őt, a szád is tátva... A cirkusz, a mikrocirkusz parányi világa a televízió 1- es stúdiójában. Díszletek, jel­mezek és hangulat. Egyelő­re még közönség nélkül fo­lyik a próba. — Még kint várnak a gyerekek — mondja Szabó Attila rendező bent a ma- nézsban. A zenekar csíkos zokniban, cipő nélkül. Árva Bethlen Kata (Mezei Annamária) Végre felbukkan az istálló­mester (Sóos Lajos), kezében a pofozóostor, amelynek fontos szerepe lesz az elkö­vetkező percekben. A zene­kar tust húz. Egyszer, két­szer, háromszor... — Halló, itt Szergej! — villan elő a manézs díszletei mögül Szergej bohóc feje, kezében telefonkagyló. Hogy ki ez a kedves, vi­dám képű, vállas fiatalem­ber? Ö az, aki az életet ta­nulja és egyben tanítja is ifjú közönségének, az istál­lómester pofozópálcája nyo­mán. Mert Szergej nevet és a pofozópálca máris ütésre lendül. Mert Szergej sír és a pofozópálca megint csak le­sújt. Szergej „sokoldalú, nagy­szerű karakterizáló művész, parodista, s egyúttal lírai al­kat is”. így könyvelték el az orosz származású bohócot, aki immár kilenc esztendeje él és dolgozik nálunk, mint a Fővárosi Nagycirkusz mű­vésze. A cirkusz közönsége jól ismeri őt. — A művésznevem Szer­gej — mondja Szergej Ku­Törött cserépből cserépedény A restaurátorműhely bel­ső, kisebb helyiségéből éles zúgás hallik, az elszívó- berendezés hangja. Amikor Goldman Györggyel, a me­gyei múzeumi szervezet ré­gészeti és állagvédelmi (res­taurátor) osztályának veze­tőjével belépünk, kikapcsol­ják, hogy ne zavarja a be­szélgetést. Miközben az ép­pen elkészült forró teát szürcsölgetjük, amelyre a restaurátorok invitáltak ben­nünket, van idő körülnézni. Az asztalokon látszólagos összevisszaság, régi cserép­edény-darabkák sokasága. A sarokban desztilláló-berende­zés árválkodik, arrább magas- nyomású szárító. A nyitott ajtón át kissé elfogultan szemlélem Lészkó Ildikót, aki a másik szobában elmé- lyülten csiszol egy Battonya —Parázs-tanyán két éve ta­lált nagy cserépedényt. — Néhány apróbb darab volt csupán. Egy hét alatt aztán összeállt ennyire, a hiányzó részeket gipsszel pó­toljuk, s jöhetnek az utolsó simítások. Mennyi türelmet, odaadást követel meg ez a munka — csodálkozom. Jó nézni óva­tos, csaknem féltő mozdula­tait, amint újra és újra vé­gighúzza a csiszolópapírt az edény oldalán .. . Nyári szezon után téli pihenő? Régészet. Ezt a szót hall­va a beavatatlannak csak ásatások, s a föld mélyéből előkerülő leletek jutnak az eszébe. De akkor ott a kö­vetkező kérdés: és télen mit csinál egy régész? Nos, erre kerestem választ a restau­rátorok műhelyében, s Gold­man György irodájában egy­aránt, ahova leültünk be­szélgetni. — Amit a régész nyáron gyűjt azt, télen feldolgozza. Hogy ez miből áll? A be­gyűjtött tárgyak útja először a restaurátorok műhelyébe vezet. Tisztítás, válogatás után tálcákba kerülnek, így fényképeznek le minden egyes darabot. Közben mind­repov a díszletek mögött állva, miközben félszemmel a porondot figyeli, nehogy elvétse a jelenés pillanatait, amikor színre kell lépnie. — A jelmez és a smink, no meg a karakter is állandó rajtam és bennem. — Ez a tv-gyermekműsor Szergej bohóc ötlete volt? — Igen, nagyrészt való­ban így van... Abból in­dultam ki, amikor a témát keresgéltem, hogy az ember életében többször is kap megérdemelt és meg nem érdemelt pofonokat. Ezt a saját tapasztalatomból is tudom. Voltak olyan eseteim is, amikor csupán tréfálkoz­ni akartam és mégis pofonok értek. Nos, ezekről a pofonok­ról viccelődöm a gyerekek­kel, lehetőleg úgy, hogy mé­lyebb érzelmi és tartalmi re­akciókat váltsak ki belőlük. Én mindig úgy kezelem a gyerekeket, mint a felnőtte­ket. A gyerekek okosak, nem lehet nekik gügyögni, meg­értik a mélyebb gondolato­kat akkor is, ha tréfában kapják! Szergejt porondra szólítják. A manézs körül már sűrű sorokban foglal helyet az is­mét bevonult gyerekközön­ség. Hamarosan felhangzik a Bergendi-együttes zenéje és Romhányi József szövege a pofonról: „Egy pofonhoz két ember kell!... Forgatják a Szervusz Szergejt.” Szémann Béla ez a régészeti gyűjtemény leltárába kerül. Ez talán a legnagyobb munka. A jelen­tősebb darabokat lerajzoljuk, mint például ezt a szép, ar­cos-kerámiát. Közben az asztalon heverő fotó és rajztömegből kira­gad egyet-egyet, szavait ez­zel is alátámasztva. Sírok, épületek, fém- és kerámia­tárgyak, mind a maga külön titkával... — Leltározás után mind­ezt dobozba tesszük, s el­rakjuk megfelelően csoporto­sítva, hogy bármikor előke­reshető legyen. A tél a ta­nulmányok készítésének idő­szaka is. Ekkor már az ily módon elkészült rajzokat, ké­peket használjuk fel. A tu- domán. os publikáció mellett kötelező dokumentáció is ké­szül. amelyet a Magyar Nem­zeti Múzeum központi régé­szeti adattárába kell eljut­tatnunk. Ugyanakkor saját adattárunk is van. Ebben az­tán a rövid ásatási jelentés­től az ásatásinapló-vezetésig, minden megtalálható. „ Izgalmas feladatok előtt Egy gépelt papírlap akad a kezébe, amit beszéd köz­ben szórakozottan rendezget maga előtt. Hirtelen lezárja az eddigi témát, s mosolyog­va elém teszi a lapot: „Szo­cialista szerződés” — olva­som. — A múlt nyáron feltárt leletek feldolgozását nagyjá­ból befejeztük, s már inkább előre figyelünk. Annál is inkább, mert nagyon izgal­mas feladatok előtt állunk. A Nagy-Alföldi Kőolaj- és Földgázkutató Vállalat Bat­tonya környékén végez olaj­feltárást, s közben több ér­tékes leletre bukkant. Leg­nagyobb örömünkre felaján­lották, hogy előzetesen el­juttatják hozzánk terveiket, s pénzt is adnak a mun­kánkhoz. Csak ezt követően vonulnak ki az általunk már feltárt területekre. A Bolyai János Szocialista Brigáddal szocialista szerződést kötöt­tünk — mutat az előttem pi­henő papírra — ők segítik a munkánkat, közben figye­lemmel kísérik mi kerül elő a föld alól. Régészeink elő­adásokat tartanak majd szá­mukra. Lesz is mit megnéz­niük, meghallgatniuk, hiszen előreláthatóan Battonya ke­leti részén körülbelül 40 le­lőhely lesz a legkülönfélébb korokból. Megérteni a tárgyak üzenetét A múzeum új épületében kapott helyet a régészeti raktár. Hogy a kiállítások kulisszái mögötti életről tel­jes képet kapjunk, ide is benéztünk. Míg végighalad­tunk a folyosón, a folyama­tos tájékozódásról is szó esik. — Arra is a téli hóna­pokban jut idő, hogy elutaz­zunk más múzeumokba. Az országban körülbelül 80 ré­gész dolgozik, akikkel álta­lában személyes kapcsola­tunk van. Hogy egy-egy kor történetét jobban megismer­jük, nem elég csupán egy tájegység leleteire támasz­kodnunk. Ezért kell néha tapasztalatcserére mennünk. Ha valamilyen szakirodalom­ra van szükségünk, Buda­pesten, a Központi Régésze­ti Könyvtárban olvasgatha­tunk egy-két hetet. A régészeti raktár ajtaja nyitva van. Goldman György bemutatja bent tevékenyke­dő munkatársát: — Szabó János a gepida, vagy közismert nevén ger­mán népvándorláskori tele­pülések feldolgozását végzi. Harmadik régész munkatár­sunk — a feleségem —, je­lenleg gyermekgondozási se­gélyen van. A raktár nem sok látni­valót nyújt, hiszen a „kin­csek” — mert itt-tartózko- dásom alatt megtanultam, hogy egy törött "kerámia- edény is felmérhetetlen ér­ték lehet —, dobozokban pi­hennek. Ám ez a pihenés nem hasonlítható sok évszá­zados föld alatti rejtőzködé­sükre, hiszen most újból ér­telmük, céljúk van e tár­gyaknak: egy régi kort, egy letűnt társadalmat elbeszélni a ma emberének. S hogy sza­vukat megértsük, ebben so­kat segítenek új ismerőseink, a múzeum régészei és res­taurátorai. Nagy Ágnes MOZI Angi Vera Tetszett Gábor Pál filmje, amely fő vonalaiban hitele­sen idézi fel a kort, 1948 Jánus-arcát. Milyen ember valójában Angi Vera? Aki­nek, mint a mesében, há­rom próbát kell tennie. Mégpedig emberségből. Az első sikerült. Egy tag­gyűlésen legyőzve gátlásait őszintén és kicsit naivan kimondja a többiek sérel­mét. Bátor kiállása bizto­sítja azt a kezdősebességet, amely szinte felröppenti a pályára. Kiemelilí, pártisko­lára küldik, ahol azonban a különböző hatásoknak, el­várásoknak engedve fokoza­tosan elveszti őszinteségét, igazságérzetét, természetes ösztönét. A második vizsgán bizony rosszul vizsgázik: nem akarja megérteni az idős munkás döbbenetes panaszait, elhallgatja a nyilvánvaló igazságtalansá­got, s Tarján Anna biztatá­sára aláírja a feljelentést. A harmadik próbát sem áll­ja, ismét morális vétséget követ el. Mégpedig különö­sebb kényszer, biztatás nél­kül, mintegy önnön sugal­latának engedve „gyónja meg” bűnét: a legszemélye­sebb emberi érzelmeit csú­folva feladja, elárulja a szeretett férfit, szeminári­umvezetőjét, akinek háló­szobájába korábban besom- fordált. Hol és mikor hajlott el ez a felfelé ívelő egyéniség? A történet csak látszólag egyszerű, valójában nagyon is összetett, bonyolult, mint maga a kor, amelyet ábrá­zol. Vera ugyanis nem tuda­tos karrierista. Érzékeny, ösztönös, könnyen formál­ható személyiség, olyan, aki pontosan megérzi mit kell mondania, vagy elhallgatnia, mikor kell mosolyognia, ho­gyan kell viselkednie egy- egy adott szituációban. Túl­zottan céltudatos ez az Angi Vera, mondhatnám azt is: számító. S ez a magatartás, amelyhez olykor még a vé­letlen is társul, abban a társadalmi szituációban ma­gasba viszi a lány pályáját. Gábor Pál színvonalas, jó ritmusú rendezésével, han­gulatteremtő erővel, látvá­nyosan harmonizálnak Kol- tai János színeiben kissé visszafogott képsorai. Az életörömet kifejező fürdés, a játékos táncverseny, a bizalmatlanságot víziósze- rűen sugalló kritika-önkriti­ka bemutatása rendezési és o'peratőri remeklés. Angyali ártatlanság, szá­mítás és némi bűntudat — ezeket a magatartásokat öt­vözi a címszerepet alakító Pap Veronika érzelmeket és indulatokat kavaró játéka. Pásztor Erzsi Annája kifeje­ző, jó alakítás, mint aho­gyan kitűnő az ellentét, a Máriát megszemélyesítő Szabó Éva játéka is. Dunai Tamás szerelmes szeminári­umvezetője lelkes, félszeg és tanár. A film befejező képsorai­ban Muskát Mária — aki Veránál igazabb, emberibb jellem — továbbra is az ócska kerékpár pedálját ta­possa az országúton, mi­közben a kényelmes autó melegében Angi Vera épp Anna társaságában utazik kiemelt megbízatása, a „saj­tóvonal” felé. A remekül fényképezett kontraszt, s a Vera arcán elsuhanó gondfelhő mintha arról is beszélne, hogy az élet bi­zony rosszul választott. S hä késve is, ezt talán Vera is felismerte... Márkusz László Lovas Edit együtt formálja Lengyel Istvánnal Bolyai alakját Fotó: Demény Gyula A Televízióból jelentjük A bohóc komoly tréfái Lészkó Ildikó elmélyülten dolgozik egy nagy cserépedény restaurálásán, amelyet az időszámításunk előtti 4. évezred­végi Battonya—Parázs-tanyai lelőhelyén találtak Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents