Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-21 / 67. szám
1979. március 21., szerda o Tanácsköztársasági szobrok, emlékművek megyénkben Forradalmi örökségünk Békéscsabán, a 19-esek terén áll a Vörös Katona szobra, amelynek alkotója Kalló Viktor. A szobrot 1961. március 21- én leplezték le Csanádapácán, a Felszabadulás téren 1969. március 21-én avatták a képen látható emlékművet, melynek felirata: „A Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulójára. A park helyén levő épületben alakult meg 1919-ben a helyi tanács. Emlékére állíttatta az MSZMP és a községi tanács.” Gyulaváriban, a 1 ” téren áll a Tanácskö'társasági emlékoszlop, rajta a felirat: „A dicsőséges Tanácsköztársaság védelmében életüket áldozták: Jenei Lajos, D. Nagy Ferenc, Pallagi András emlékére emelte Gyulavári község dolgozó népe.” Az emlékoszlopot 1958. március 21-én avatták Fotó: Veress Erzsi Hazánkban áz igazi hazafiság egyik kritériuma minden korban a „magyar glóbusz” földhözragadt szemléletének tagadása volt, az hogy mennyire képes igazodni az ország a progresszió nemzetközi áramlatához. Ez ösztönözte a reformkor nagy költőinek, politikusainak tetteit, majd éltette a forradalmiságot 1848—1849-ben is. A nemzetközi progresszió, a magyarországi társadalmi haladás és a nemzeti érdek ötvöződése, összhangja a modem magyar történelem legfontosabb tanulsága és hagyománya. Ezt a tradíciót a magyar munkásosztály megőrizte és meghaladta 1917—1919 forradalmas éveiben, a hatalom meghódításával és az új társadalom építésének kezdeményezésével. A proletariátus megőrizte a hagyományt, amennyiben igazolta, a kor leghaladóbb társadalmi gondolata és a nemzeti érdek összhangja törvényszerű az imperializmus és a proletárforradalmak korában; s meghaladta ezt, amennyiben a proletariátus diktatúrájával olyan hatalmat valósított meg, amelynek végső célja magának a hatalomnak és az államnak a megszüntetése, a kommunista, osztály nélküli társadalom felépítése volt. n két forradalom Az 1918 október végi őszirózsás forradalom jelentős vívmányaival — a függetlenség, a köztársaság kikiáltása, a demokratikus szabadságjogok biztosítása — a munkásosztály jelentékeny része már nem érte be többé, hanem a kapitalista magántulajdon megszüntetésével elérhető társadalmi szabadság vágya sodorta előre elementáris erővel. Célkitűzésében a szocialista forradalom természetesen továbblépett a polgári demokráciánál. A proletárdiktatúra megteremtése azonban nem jelentette azt, hogy automatikusan megoldódott, vagy feleslegessé vált volna a polgári demokratikus jellegű feladatok megoldása is. A nagybirtok megszüntetésével, a feudális maradványokat őrző államapparátus széttörésével, az állam és egyház elválasztásával, egyházi iskolák államosításával, a haladó polgári kultúra és tudomány favorizálásával, az előjogok likvidálásával, a kisparasztság, a városi kispolgárság szociális és jogi védelmével a Tanácsköztársaság folytatta és betetőzte a polgári forradalmat. Szocialista intézkedéseivel viszont egyértelműen meghaladta a polgári forradalmat. Így a gyárak, a bányák, a pénzintézetek, a nagykereskedelem stb. államosításával, a polgári forradalom által a nagybirtokosoknak fizetni kívánt kártérítés megtagadásával, maradandó jelentőségű szociálpolitikai intézkedéseivel, a szocialista demokrácia, a tervgazdálkodás bevezetésével és számos egyéb intézkedésével. A tanácsállam volt az első olyan hatalom magyar földön, amely a humanizmust, az Ember felemelését állította egész tevékenysége középpontjába. Csak a forradalom tette lehetővé, hogy egyáltalán a kezdeti lépésekre sor kerüljön az elitkultúra és a tömegkultúra közötti válaszfalak lebontására, hogy a kultúra legmagasabb rendű termékei mindenki számára hozzáférhetővé váljanak. S ehhez az első mozzanatot a kulturális igények felkeltése jelentette, amit a történelmünkben első ízben a tanácsállam kezdeményezett. Tehát a Tanácsköztársaság politikai és társadalmi jelentőségének a hangsúlyozásával összhangban kell megismertetni tulajdonképpen a legjellemzőbb vonását és karakterét: az emberközpontúságát, tervekben és tettekben egyaránt. II kor színvonalán Közismert — bár akadnak, akik elfelejtik —, „az igazság mindig konkrét” dialektikus elv. Az első magyar szocialista állam teljesítményének és jelentőségének értékelésekor a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom akkori ideológiai-politikai, szervezeti állapotából, az európai és a magyarországi erővorialak figyelembevételéből kell kiindulnunk. Csak a kor valóságos összefüggéseinek az ismerete teszi lehetővé annak megértését, hogy miért nem alakult ki a proletárdiktatúra időszakában „demokratikus nemzeti egység, Károlyi Mihály vezetésével”, a társadalmi feszültségeknek valami „népfrontképződmény”-féle megoldása, miképpen ezt egyes történészek, írók és publicisták hat évtized múltán „tanácsolják” az első szocialista forradalmunk vezetőinek. Hasonlóan indokolatlan a nemzeti és függetlenségi jelszavak „számonkérése”, amely a harmincas évek végétől kikerülhetetlenül a kommunista politika lényeges elérne volt. 1919- ben az adott objektív és szubjektív tényezők egyaránt a proletárforradalom kikiáltását követelték. A munkásosztály harca ekkor a nép hazájának, az új társadalmi rendnek, a nemzeti függetlenségnek az oltalmazását jelentette, sőt magában foglalta a világforradalom támogatásának az ügyét is. Kun Béla megfogalmazásában: ......a burzsoázia hazája, a melyért annyi vér folyt, nincs többé... Attól a pillanattól fogva, hogy diktatúránk megkezdődött, az a mondat, hogy „a munkásoknak nincs hazájuk”, elvesztette értelmét. Azóta van már a munkásoknak hazájuk...” A Tanácsköztársaság védelmét a kommunisták a nemzetközi forradalom és nemzetközi ellenforradalom összecsapása egyik területének tekintették. Az antanthatalmak és előretolt segédcsapataik elleni háború — honvédő forradalmi háború volt, amelyben „a szocializmusnak a területi integritásáról, ... a proletáruralom integritásáról” volt szó. Ebből is következett: mihelyt kiderült, hogy a Tanácsköztársaság nem valamiféle „nációnál-bolsevizmust”’jelent, — mint azt egyes tekintélyes szociáldemokrata és polgári teoretikusok hangoztatták, — a kispolgári tömegek és egyes értelmiségi elemek eltántorodtak tőle, régebbi nézeteik rabjai maradtak, és a Tanácsköztársaság szövetségét Szovjet-Oroszországgal csak egy jobb külpolitikai alternatívának tekintették, előnyösebbnek a Károlyi-korszak lejáratott wilsonizmusánál* Nemzeti keretek — nemzetközi feladatok Az 1848-as polgári forradalom csak részben valósult programjának az őszirózsás forradalom tudatos folytatója volt. A Tanácsköztársaság szavakban nem nevezte ugyan magát a polgári forradalom vagy általában a nemzeti haladó hagyományok folytatójának, s így kitette magát a „hazafiatlanság” vádjának. Valójában a forradalom nemzeti forradalom volt, átfogta és átalakította a nemzet egész életét, sajátosan forradalmi osztálycéljai mellett vállalta az aktuális nemzeti problémák megoldását. A honvédelem vállalása össznemzeti és forradalmi követelmény volt a függetlenség és a munkáshatalom védelme szempontjából, de egyúttal súlyos veszélyeket is rejtett magában. Egyrészt azt, amit a lerongyolódott országban önmagában az újabb háború jelentett. Másrészt azt a veszélyt, hogy a honvédelmi szempontból csatlakozott erők — elsősorban a tisztikar egy része — eltérítik a forradalmat eredeti célkitűzéseitől, internacionalista tartalmától. Holott a nemzetköziség következetes érvényesítése nélkül lehetetlen lett volna a szimpátia kiváltása a szomszéd országok dolgozóiból és katonáiból, a honvédelem leszűkített értelmezése elnyomta volna a forradalom proletár internacionalista jellegét. Nem véletlen, hogy az itt élő szerbek, németek, románok, szlovákok, horvátok, csehek mellett Európa több országából siettek ide az önkéntesek, hogy együtt küzdjenek fegyveresen a magyar proletárdiktatúráért, s számosán közülük életüket áldozták munkáshatalmunk, népünk függetlenségének védelméért folytatott véres küzdelemben. Ehhez tartozik a nemzeti kérdés proletár internacionalista kezelése is. A nemzeti önrendelkezés biztosítása nem kimondottan szocialista követelés, megvalósulhat polgári fejlődés útján is. Közép- és Kelet-Európa viszonyai között azonban 1918—1919-ben a nemzeti önrendelkezés csak vagy burzsoá vezetéssel más államok, nemzetek rovására, vagy pedig szocialista föderáció útján volt elképzelhető. A tanácsállam a nemzeti és nemzetiségi kérdés szocialista megoldását tervezte, az volt a meggyőződése, hogy a szocialista forradalom győzelme, az internacionalizmus alapján álló szövetséges köztársaságok megteremtése minden problémát megold. Ezt egyebek mellett a nemzetiségek körében fellépő nacionalizmus miatt nem sikerült megoldani. Viszont a forradalom veresége egyúttal a nacionalizmus felülkerekedését jelentette, ebben a térségben, és az itt jÉtő. népek igazi nemzeti érdekeivel ellentétes politikai tendenciák érvényesültek. Ez belpolitikáiig megkönnyítette a fasizmus térhódítását, nemzetközi síkon pedig előmozdította az imperialista hatalmak „oszd meg és uralkodj” taktikájának sikerét, ami végül is a második világháború katasztrófájába sodorta a Duna-medence népeit. II Tanácsköztársaság „utóélete” A Tanácsköztársaság mindvégig élő hagyomány volt, másmás tartalommal 1945-ig is befolyásolta a munkásosztály és az uralkodó osztályok magatartását. „Utóélete” azonban három évtizeden át nem volt mentes ellentmondásoktól, sőt ezen a téren maradt még elég tennivaló a ma marxista történészei számára is. A horthysta propaganda, illetve cenzúra mindent elkövetett az első magyar szocialista forradalom kompromitálása, emlékének, vezetőinek bemocskolása érdekében. És nem is hatástalanul, aminek maradványaival bizonyos körökben még napjainkban is találkozhatunk. A hivatalos horthysta állameszme a szocialista forradalmat „nem magyar jelenségnek”, a munkásosztályt pedig a magyar társadalom sorskérdései eldöntésére „alkalmatlannak” hirdette. A kommunista- és szovjetellenesség a rendszer ideológiájának talpkövei, közé tartozott. Mi volt a helyzet a felszabadulást követően? A kommunista párt 1945 után, a hatalomért folytatott harc időszakában — teljesen érthetően — a legfontosabbnak a párt hazafias és nemzeti jellegének kidomborítását tekintette. A napirenden levő feladatok megoldása, a szövetségesekkel való vita elkerülése érdekében a Tanácsköztársaság örökségéről, értékeléséről alig esett szó. Ellenfeleink felszabadult népünket a kommunisták elleni harcban „az újabb proletárdiktatúrával”, „kolhozrendszerrel” stb. riasztgatták. A proletárforradalom igaz történetének feldolgozása ellentmondások és hibák leküzdése útján ment végbe. Az első valóban tudományos lépésekre a Tanácsköztársaság tényleges történelmi jelentőségének feltárása érdekében 1957-től kezdődően kerülhetett sor. S ez a történelmi elégtétel a mai napig is egyre gazdagodik. Ügy véljük, elérkezett az ideje, hogy a tudomány is egyértelműen kimondja: a Tanácsköztársaság nem egyik ápolandó hagyományunk, hanem a szocializmust építő magyar társadalom legfontosabb forradalmi tradíciója. A nemzeti érdek korunk leghaladóbb társadalmi gondolatának, a forradalmi szocializmusnak a megvalósítását jelenti. Ennek az eszmének a hordozója a munkásosztály, az egyetlen olyan erő, amelynek össznemzeti küldetése van. A hazafiság megvalósulása 1919-ben is elsősorban a kizsákmányolás megszüntetését jelentette, azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel a kommunisták és baloldali szociáldemokraták Magyarországot a társadalmi haladás élvonalába emelték, és azt a fegyveres harcot, amellyel a nemzet függetlenségét, a szocialista vívmányokat védelmezték. Magyarország proletariátusának és fiatal kommunista mozgalmának örök dicsősége, hogy a történelmi szükségszerűséget felismerve teljesítette hazafias és nemzetközi kötelességét, bátran magához ragadta a hatalmat, elegeit tett ‘a történelem parancsának. Ha valaki 1918—1919 konkrét történelmi körülményeit marxista vizsgálat alá veszi, rátalál azokra a törvényszerűségekre, amelyek a Tanácsköztársaság kikiáltásához, győzelméhez vezettek. A kommunista párt történelmi érdeme a forradalmi nép fegyveres felkelésének előkészítése és a forradalom — a történelmi körülmények kedvező alakulása folytán — békés kiharcolása. Ez nem parlamenti győzelem, hanem a kommunisták vezette forradalmi tömegek győzelme volt. Napjainkban 1918—1919 nagy társadalmi céljai megvalósulóban vannak. A mai szocialista Magyarországnak természetes előzménye a Tanácsköztársaság, a két történelmi sorsforduló egymást igazolja, olyan értelemben, hogy a magyar történelem útja teljesen különböző körülmények között is szükségszerűen a szocializmushoz vezetett. Vass Henrik
