Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-20 / 66. szám
1979. március 20., kedd JSHsUMM Oktatáspolitikánk időszerű kérdései Beszélgetés Kornidesz Mihállyal, a Központi Bizottság osztályvezetőjével Az utóbbi évek oktatásfejlesztési tendenciáit figyelembe véve hogyan minősíthetjük a közoktatás helyzetében, feltételeiben bekövetkezett változásokat? A legnagyobb fejlődés az óvodákban történt — amit egyre inkább a közoktatás szerves részének is tekintünk pedagógiai funkciója miatt —, 1970-ben az óvodás korú gyerekek 57,7 százaléka járt óvodába, jelenleg arányuk 83—84 százalék. Azonban az óvoda példája mutatja legjobban azt is, hogy a fejlődés ellentmondásos, a társadalom igényei még e dinamikus növekedési ütemet is megelőzik, hiszen például az elmúlt évben 34 400 gyerek felvételét kellett férőhely hiányában elutasítani. Az általános iskolai tantermek száma 1970 óta mintegy 2300-zal növekedett, s 35,4-ről 32,7-re csökkent az egy osztályteremre jutó tanulók száma. Az iskolaépítés, tanterembővítés mértéke azonban ennél jóval nagyobb volt, hiszen pótolni kellett az elavult, tanításból kivont épületeket, emellett sok tantermet a körzetesítés, illetve az elnéptelenedés miatt kellett a használatból kivonni. A fejlesztés üteme azonban itt sem megfelelő, egyes területeken a feszültségek növekedtek is. Különösen a nagyvárosokban, az új lakótelepeken, a gyorsabban fejlődő településeken okoz gondot a tanteremhiány, hiszen ezeken a területeken a gyermeklétszám igen gyorsan növekszik. Sok helyen kell visszaállni a két műszakos oktatásra, de előfordul helyenként a napi háromszori váltás is. örvendetesen növekedett a napközis ellátás aránya — 18,8 százalékról 34,4 százalékra —, de a gondjainkat itt is tükrözi az, hogy bővíteni egyre inkább csak az alsótagozatosok számára tudunk. (Az alsótagozatosok 47,2 százaléka, a felsősöknek viszont csak 19,4 százaléka a napközis.) Jelentősen nőtt — csaknem 9 ezerrel — az általános iskolában tanító pedagógusok száma. Különösen az utóbbi években történt sok intézkedés a pedagógus- képzés növelésére, ennek kedvező hatása főként ezután várható. Nem tudtuk azonban elkerülni, hogy átmenetileg ne növekedjék a képesítésnélküliek aránya, s ma is sok helyen okoz fő gondot a szakképzett pedagógusok hiánya. Azt hiszem, ez a vázlatos felsorolás is érzékelteti, hogy a fejlődés ellenére sok területen vannak a közoktatásban megoldásra váró feladatok, feszültségek is. Es ha ehhez hozzávesszük az oktatás korszerűsítésének feladatait, amelyek minden oktatási formában szükségszernek, s jórészt ezután következnek, akkor nyilvánvaló, hogy erőfeszítéseinket tovább kell növelni. I A demográfiai helyzet változásait is figyelembe véve mi várható a következő években? Köztudott, hogy a jelenlegi feszültségek viszonylag alacsony tanulói létszám mellett alakultak ki. Az elkövetkező 3 évben azonban kb. százezerrel növekszik az óvodás korú gyermekek száma, és tíz év múlva 300 000- rel lesz több az általános iskolai tanuló. Ebből eredően a következő esztendőkben gondosabban kell számba vennünk, hogy anyagi lehetőségeinket mire fordítjuk. Az bizonyos, hogy a létszám- csúcsra nem tervezhetjük a fejlesztés ütemét. Erre nincs is szükség. Átmeneti megoldásokat is kell keresnünk. Szükség lesz olyan átmeneti jellegű épületek létrehozására, amelyek segítségével iskolaépületeinket — ott, ahol erre szükség van —; tantermekkel, napközi otthoni helyiségekkel bővíthetjük. Szükség van a közművelődési és egyéb ifjúsági célokat szolgáló intézmények segítségére is. Ennek már számos példáját látjuk több helyen oly módon, hogy napközben ezeket az épületeket az iskolák rendelkezésére bocsátják. Ezenkívül természetesen más megoldásokat is kell keresnünk. A Központi Bizottság 1972-ben átfogóan értékelte a magyar közoktatásügy helyzetét és megszabta fejlesztésének irányelveit. 1978 szeptemberében, amikor a párt vezető szervei megvizsgálták e határozat végrehajtásának tapasztalatait, milyen következtetésekre jutottak? A feltételek gyarapodása mellett az 1972-ben megfogalmazott politikai és pedagógiai célok megvalósításában is jelentős eredmények születtek: megkezdődött az iskolarendszer egészét átfogó tartalma korszerűsítés, erősödött az oktatás és nevelés egysége. Ebben nagy szerepe van a nevelőtestületeknek, a pedagógus pártszervezeteknek, az iskolák irányítására egyre nagyobb figyelmet fordító állami és pártszerveknek. Szélesedtek és tartalmasabbá váltak az iskolák társadalmi kapcsolatai, sok segítséget nyújtanak az ifjúság neveléséhez a társadalmi és tömegszervezetek. Jelentős politikai eredménynek tartjuk a művelődés, a tanulás növekvő társadalmi megbecsülését. A határozat végrehajtásának üteme egyenetlen, néhány fontos területen az előrehaladás a szükségesnél lassúbb. Így például az iskolák oktatási-nevelési színvonala közötti különbségeket nem sikerült kellően csökkenteni. A társadalmi-gazdasági változások menet közben új követelményeket is támasztanak az oktatás iránt, ami még jobban ösztönöz a korszerűsítésre, az iskolai munka hatékonyságának növelésére. Ezért növelni kell az iskolák szerepét a tudatformálásban, a marxista—leninista világnézet, a politikai elkötelezettség erősítésében. Nagyobb feladatok hárulnak az iskolákra a népgazdaság mennyiségileg és minőségileg is változó szakemberszükségletének kielégítésében. A következő években — az 1972-es határozatnak megfelelően — továbbra is az általános iskolák és a szakmunkásképző iskolák fejlesztésére kell az erőket összpontosítani, hiszen e két iskolatípus szerepe a legalapvetőbb. A Központi Bizottság 1972-es határozatának egyik fő politikai célja az oktatás tartalmi korszerűsítése. Hol tartunk most ezen, a téren? Indokolt-e arról szólni, hogy most érkeztünk el a közoktatás fejlesztésének legjelentősebb állomásához? Az egyik legfőbb tennivaló valóban az oktató-nevelő munka tartalmi színvonalának emelése. Ennek legfőbb eszköze jelenleg az új nevelési tervek, az új tantervek bevezetése, az új tankönyvek elkészítése és kiadása. Mindez az elmúlt tanévben lényegében már elkezdődött és azóta is bővül, folytatódik. A tantervek megújítását alapvetően két körülmény tette szükségessé. Az egyik, hogy 1963 óta — amikor az eddig alkalmazott tantervek készültek — jelentősen változott, fejlődött a társadalom, és a tudományos megismerés is előrehaladt. Ezeket a változásokat a régi tantervek nem tükrözhették, az idő túlhaladta egy részüket. A másik körülmény az, hogy a kedvezőbb szocializációs feltételek hatására a mai 6 éves gyerekek lényegesen érettebbek, testi és szellemi fejlettségükben meghaladják a 15—20 évvel ezelőtti generációk szintjét, többre képesek. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek tudását, gondolkodását főleg az óvodában és az alsó tagozaton újabb, játékos elemeket magában foglaló módszerekkel az eddiginél jobban lehet és kell is fejleszteni. Az új oktatási és nevelési tervek kifejezik, érvényre juttatják azt a törekvésünket, hogy a tudományos ismereteket az életkori sajátosságoknak megfelelően olyan összetételben és színvonalon kell a fiatal' nemzedékeknek oktatni, ami biztosítja korszerű műveltségüket és megfelelő összhangban van a társadalmi követelményekkel. Nagy vita folyt a műveltségi arányokról, az egyes tantárgyak ismeretanyagáról és ebből — helyesen — több megyei lap is kivette a részét. Minden javaslatot, ötletet természetesen nem lehetett elfogadni. Ezek egy része egyébként egymásnak is ellentmondott, voltak, akik a humán, mások pedig a reál műveltség javára akarták lényeg en megváltoztatni az ará yokat. Végül is a tantervekben a társadalmi és a természettudományi ismeretek aránya lényegesen nem változott, a viták tanulságaként is az alakult ki, hogy e két nagy tantárgy- csoport feladatát nem helyes szembeállítani. Csakis együtt tudják kialakítani a társadalmi élet, benne a gazdaság követelményeinek megfelelő emberi tulajdonságokat és a szükséges tudást. Ugyanakkor azonban mind a humán, mind a reál tárgyak tartalma korszerűbb lett. Jobban figyelembe veszik a tudomány mai állását, fejlettségét, különösen vonatkozik ez a matematikára, és az anyanyelvi oktatásra. A történelem és az irodalom tananyaga nagyobb figyelmet fordít a hozzánk közelebb álló korokra, s elmélyültebb tanulmányozásra ad lehetőséget. Mindez a világnézeti nevelés szempontjából is alapvető. Az általános iskola 8. osztályában bevezetik az állampolgári és társadalmi ismeretek oktatását, amely segíti, hogy a tanulók megismerjék hazánk társadalmi életét, a szocialista építést, a közösségek, a lakóhely, a tanács, az állami tevékenységet. Az általános iskolákban és a gimnáziumi oktatásban új tantárgy, a „technika” váltja fel a korábbi gyakorlati foglalkozásokat. Az 1963-as óratervekkel szemben jelentős változás az is, hogy növekedett a test- nevelési órák száma, a fiatalok testkultúrájának, fizikai edzettségének fejlesztése érdekében. Bár tudjuk, hogy az új tantervek, tananyagok szemléletükben is, tartalmukban is jobbat korszerűbbek a réginél, alkalmasak az oktatási, nevelési célok színvonalas megvalósítására, mégsem gondoljuk, hogy hibátlanok, tökéletesek. Bevezetésük tapasztalatait gondosan kell elemezni, a gyakorlat próbája alapján a szükséges korrekciókat is meg kell majd tenni. Az új tantervek bevezetése a pedagógusoknak nagy feladatot jelent. Nem csak amiatt, mert az ismeret- anyag, a tananyag változik, hanem azért is, mert új módszerek kialakítását — az eddiginél nagyobb önállóságot — kíván tőlük a reform. Az új tananyagok, tankönyvek bevezetése a szülők számára is gondot jelent. Egyik-másik olyany- nyira eltér a hagyományostól, az általuk tanultaktól, hogy gyermekeik otthoni segítése nehezebb lesz. A pedagógusok persze azt szeretnék, ha a gyerekek az iskolában mindent megértenének, és otthon csak az ismeretek tételes megtanulása, gyakorlása lenne a feL adat. Ez azonban nem mindig van így. Ezért türelmet kérünk, és támogatunk minden olyan kezdeményezést, ami az új tananyagok szülők közötti megismertetését szolgálja. A közoktatás tartalmi fejlesztésének egyik leglényegesebb eleme a kö- '. zépfokú képzés, s annak összehangolása a nép- gazdasági igényekkel. Hogyan fejeződik ki ez a követelmény oktatás- politikai gyakorlatunkban? A középfokú iskoláknak a szülők és gyermekek tanulás iránti igényét úgy kell kielégítenünk, hogy az összhangban legyen a népgazdaság szükségleteivel és lehetőségeivel. A 70-es évek fejlődését áttekintve megállapíthatjuk, hogy a középfokú oktatás tulajdonképpen már általánossá vált, hiszen ma már az általános iskolát befejezők több mint 90 százaléka tovább tanul. Ezzel párhuzamosan a középfokú oktatás belső arányai — céljainknak megfelelően — a szakmai képzés javára módosultak. Ebben a tanévben már az első osztályos tanulók 53 százaléka szakmunkásképzőbe, 27 százaléka szakközépiskolába, 20 százaléka gimnáziumba jár. Ezek az arányok már jobban megfelelnek az egyéni törekvéseknek és a társadalmi igényeknek egyaránt, mint a korábbiak. Most a fő feladat itt is a tantervi reform megvalósítása, a középfokú iskolák képzési céljainak, tartalmi munkájának korszerűsítése. A __ gimnáziumokban bevezetik a fakultatív oktatási rendszert, s ez lehetővé teszi a tanulók számáfa, hogy a harmadik osztálytól kezdve érdeklődési körüknek megfelelően egy-két tantárgyat elmélyültebben tanuljanak, illetve a gyakorlati életben jól hasznosítható ismeretekre tegyenek szert. Az ipari és mezőgazdasági szakközépiskolák képzési célja megváltozott, a tanulók az érettségi mellett szakmunkás-képesítést is kapnak, s felkészítik őket a szakirányú továbbtanulásra. Mindent egybevetve elmondhatom, hogy az utóbbi években egy nagyszabású és átfogó folyamat kibontakozásának lehetünk tanúi. Ez nem egyszerűen a mennyiségi viszonylatokat érinti, hanem sokkal inkább a közoktatás tartalmi jegyeit. A korszerűség követelményeivel szoros összhangban kezdeményezzük, szorgalmazzuk ezeket a változásokat. Lépéseinket behatárolják mind az objektív, mind pedig a szubjektív feltételek. Ezekről sohasem szabad megfeledkezni, megteremtésükért összefogott és széles körű társadalmi együttműködésre van szükség. Rákos Imre Bölcs műsor Bölcs István vezette, kommentálta a Pedagógusok Fórumának legutóbbi adását, mely tudományos kérdésekről szólva nemcsak a pedagógusok, hanem a széles nagyközönség figyelmére is igényt tartott. Mi több, joggal tartott igényt, és hozta közelebb nézőjéhez azt a manapság különösen sokat emlegetett, nem kevesek által hátborzongatónak tűnő nagy, közös problémánkat. hogy „iskolastruktúra-változás.” Magyarul: az oktatási rendszer szerkezetének, felépítésének, belső összefüggéseinek megváltoztatását. Régen tudják már azok, akiknek tudniuk kell, hogy ez a probléma korántsem a szűkén vett tudományos kutatókat és a pedagógusokat, hanem szinte minden magyar állampolgárt érint, hiszen vagy a gyermeke, vagy az unokája, vagy ő maga vesz részt aktívan az oktatás valamilyen formájában, tanul, gyarapítja ismereteit. Erről a struktúraváltoztatásról, az elkövetkező évtizedek műveltségmodelljének kidolgozásáról tanácskozott a közelmúltban egy nagyon fontos és okos emberekből álló bizottság Nyíregyházán, Olyan bizottság, amelyben „tapasztalat és álomátadás” a cél, ahogyan azt Németh László egyik tanulmánya címéként írta. Nos, erről a tanácskozásról adott körképet a Pedagógusok Fóruma, megszólaltatva néhány bizottsági tagot, miniszterhelyettest, szociológust, tudományos kutatót. A mikrofon és ,a filmfelvevő előtti nyilatkozatok igencsak egyértelműen és keményen tapintottak a lényegre: a ma általános iskolájának — például — alacsony a hatékonysága; újra csak magyarul: akik elvégzik — ha elvégzik, hiszen mintegy 10 százalék egy-egy iskolaköteles évjáratból nem végzi el — nem tesznek szert olyan megalapozott ismeretanyagra, mely elegendő a továbbtanuláshoz, vagy a munkába illeszkedéshez. Nem én mondom, a műsor szociológus hozzászólója mondta: ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy nem tudnak jól írni, olvasni, számolni. _ íme, egyetlen példa, miért szükséges a tudományos elő- regondolkozás, miért kell kutatni és kidolgozni az ezredforduló lehetséges műveltség- modelljét, az iskolastruktúra elkerülhetetlen változásait? Volt ugyan, aki határozottan kijelentette és bizonyította, hogy mindez nem is elsősorban szerkezeti gond, hanem tartalmi; másképpen vizsgálva úgy is lehetne fogalmazni, hogy az iskolai nevelés, oktatás hatékonyságát máris (és mióta már!) az intézményi, személyi ellátottság, a pedagógiai feltételek hiányosságai fogják vissza, akadályozzák. Tehát a feltételek ! A cáfolhatatlanul okos és tudományos elképzelések megvalósításának színterei, lehetőségei nélkül a legszebb elképzelés is torzó, csak elképzelés marad. Mi több, a feltételek hiányában is „brillírozni” igyekvő pedagógia visszaüt, mint ahogy volt idő, amikor többször visszaütött. Semmihez sem szabad meggondolatlanul hozzákezdeni, mondta a miniszterhelyettes, és később a kommentátor, Bölcg István pedig .azt, hogy az iskola, a nevelés tipikusan hosszútávú beruházás. Tehát: nem fizet azonnal. Csak lassan, a távolabbi jövőben. Hogy aztán ezér+ a jövőért felelősek vagyunk, a hosszútávú beruházásokra is vállalkoznunk kell. Korszerű épületet emelni a szükségtantermek helyett, gazdagítani a szemléltetőeszközök tárát, javítani a pedagógusképzést: hogy csak három igen fontosat emeljünk ki a több tucat igen fontos közül. Bölcs, tanulságos félórát kaptunk Bölcs Istvántól és a Pedagógusok Fórumától. Sass Ervin Tavaszi napsütésben a medgyesbodzási könyvtár előtt Fotó: Gál Edit
