Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-03 / 52. szám

*\ei 1919. március 3., szombat-o fl kínai agresszió nem érheti el célját! Megnyitó előtt... Emlékkiállítás a Tanácsköztársaságról Hz a bölcs, aki bízik és tesz Sorra érkeznek megyénk különböző vállalataitól, szö­vetkezeitől és intézményei­től azok a tiltakozó távira­tok, melyeknek feladói egy­értelműen elítélik a kínai csapatok Vietnam ellen in­dított fegyveres támadásait. Az Országos Béketanácshoz küldött tiltakozó sorok az agresszió azonnali beszünte­tését követelik. „Mi, a Békés megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat kommunista aktívájá­nak és szocialista brigádve­zetői értekezletének részve­vői, tiltakozunk a hős viet­nami nép földjét ért kínai agresszió ellen. Mélységesen felháborít bennünket a viet­nami testvérnép békés épí­tőmunkája ellen indított bar­bár támadás. Teljes szívből szolidárisak vagyunk a meg­próbáltatás nehéz óráiban. Követeljük, hogy Kína azon­nal szüntesse be agressziós háborúját, s vonuljon ki Vi­etnam földjéről.” „Tiltakozunk a kínai kor­mány kalandorpolitikája el­len ! Követeljük, hogy há­borús hadjáratát azonnal szüntesse be és feltétel nél­kül vonuljon ki Vietnam te­rületéről. A békési kosár­gyár dolgozói.” „Kedves Elvtársak! Mind­annyiunkat megdöbbentett Kína agresszív támadása a Vietnami Szocialista Köztár­saság ellen. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság minden dolgozója mélységesen elítéli a kínai orvtámadást, mely a hős vietnami nép ellen irá­nyul. Az agresszió nem ér­heti el célját! Hiszünk Viet­nam népének erejében és győzelmében! Követeljük a kínai csapatok azonnali ki­vonulását, Vietnam határai­„Vöröskatona voltam. ..” címmel háromrészes doku­mentumfilmet készített a magyar és a szovjet televí­zió a Tanácsköztársaság ki­kiáltásának 60. évfordulója alkalmából. A film kezdő része arról számol be, hogy az első vi­lágháború idején hadifog­ságba került magyar katonák hogyan ismerkedtek meg az oroszországi munkásmozga­lommal, kapcsolódtak be eb­be, s hogyan védték az in­Válasz a Kiszolgáltatva Lapunk február 8-i szá­mában megjelent: „Kiszol­gáltatva” című cikkünkre — amely kifogásolta, hogy agyongyötört, piszkos, ko­szos ablakával, kimustrált büfékocsit akasztottak Bé­késcsabától Orosházáig köz­lekedő szerelvényre — a MÁV Szegedi Igazgatósá­gától Lovász Lázár vasút- igazgató válaszolt. Levelé­ben, melyet az alábbiakban közreadunk, az eset kivizs­gálásának eredményeként választ kaptunk arra is, hogy a nevezett vonat miért 92 perc alatt tette meg a 36 kilométeres utat. íme a levél: „A Békés megyei Népúj­ság február hó 8-i számában megjelent „Kiszolgáltatva” c. cikkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk. 1979. február 1-től Szeged —Békéscsaba között közle­kedő : személyszállító vo­natok szerelvényfordulóit — utasaink érdekében — meg­változtattuk azért, hogy a gőzvontatás helyett motoros vontatást biztosíthassunk. A panaszolt 1633. sz. vo­nathoz a Budapest Keleti pu.—Békéscsaba között köz­lekedő szerelvényt használ­tuk fel, melyben büfékocsi is közlekedik. A szerelvény újabb összeállítása a mun­karáfordításon túlmenően lényegesen gazdaságtala­nak sérthetetlenségét! Szoli­dárisak vagyunk Vietnam népével. Igazságos békét kö­vetelünk Vietnamnak! Ve­led vagyunk, Vietnam.” „Mi, a gyulai Erkel Fe­renc Gimnázium és Szakkö­zépiskola tanulói és tanárai tiltakozunk a kínai csapatok agresszív támadása ellen, amely a Vietnami Szocialista Köztársaság területe és né­pe ellen irányul. Követeljük, hogy a pekingi vezetés azon­nal szüntesse meg agresszió­ját és vonja ki csapatait Vietnam területéről. Szoli­daritást vállalunk a Vietna­mi Szocialista Köztársaság­gal, amelynek hős népe már többszörösen kivívta függet­lenségét.” „A szarvasi Szirén Szövet­kezet 362 tagú szocialista bri­gádmozgalma mélységes fel­háborodással vette tudomá­sul azt a támadást, amelyet a kínaiak indítottak a test­véri szocialista Vietnam el­len. Mi, szocialista brigádta­gok elítéljük ezt az agresz- sziót és követeljük annak azonnali beszüntetését!” „A szarvasi Szirén Szövet­kezet 730 fiatalja mélységes felháborodással vette tudo­másul a kínai agresszor orvtámadását. Teljes együtt­érzésünkről biztosítjuk a testvéri szocialista Vietnam népét, támogatjuk honvédő, hősi harcát és követeljük a kínai agresszió azonhali be­szüntetését!” „A Szarvasi 1-es számú Általános Iskola pártalap- szervezete, tantestülete és tanulióif júsága mélységesen elítéli Kína agresszív táma­dását. Együttérzésünket fe­jezzük ki a sokat szenvedett és szenvedő vietnami nép­pel.” tervenció idején fegyverrel a kezükben a fiatal szovjet- hatalmat. A második rész az 1918-as magyarországi ese­ményeket idézi fel szemta­núk megnyilatkozásairól film- és fotódokumentumok­kal. Az utolsó rész a Ma­gyar Tanácsköztársaság győ­zelméről, harcairól, vérbe fojtásáról, a Tanácsköztársa­ság hadseregében harcolt orosz zászlóaljról szól. A dokumeiftumfilmet már­cius 16-án, 17-én és 18-án láthatják a magyar nézők. című cikkre nabb, mint a zárt egységben való közlekedtetése. A jelzett kocsi világítását Békéscsaba állomáson indu­lás előtt javították, de az eredményre nem vezetett. Ezért a kocsit indulása előtt le kellett volna zárni, hogy abban utas ne foglalhasson helyet. A mulasztást felelősségre- vonással tárgyaljuk. A vonat vonali várakozá­sának oka az volt, hogy á r - v íz védelmi munká­hoz azonnal anyagot kel­lett szállítani. A fontosságra való tekintettel az a teher­vonat minden közlekedő vonattal szemben elsőbb­séget élvezett.” (Ügy vé­lem, ha erről az utasokat az arra illetékesek időben tá­jékoztatják, akkor a cikk írójával együtt valamennyi utas megértette volna a 30 perces csorvási várakozás értelmét. Éppen ezért helye­seljük a levél következő be­kezdésének megtartását minden állomáson. A szerk.) „A Békéscsaba Körzeti Üzemfőnökség felé rendel­keztünk, hogy a közlekedő vonatok utasainak infor­málását a fennálló rendele­tek szerint végezzék. Az utazási kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük.” — fejeződik be Lovász Lá­zár vasútigazgató levele. —r. Ma délelőtt 11 órai kez­dettel nyílik Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeum­ban a „Tanácsköztársaság emlékei és dokumentumai megyénkben című kiállítás. Az anyagok már bemutatás­ra készen, tablókra rakva, rendszerezve várják a láto­gatókat. Nem így volt né­hány nappal ezelőtt, amikor a kiállítás rendezése közben kerestük fel dr. G. Vass Ist­vánt, a Békés megyei Mú­zeumi Szervezet igazgató- helyettesét, aki a kiállítás céljáról, újdonságairól tájé­koztatta lapunkat. — Tíz évvel ezelőtt, 1969- ben a Tanácsköztársaság 50. évfordulójára rendeztünk legutóbb hasonló kiállítást. Akkor a történelmi teljes­ségre törekedtünk. Most azt szeretnénk bemutatni, hol tart ma megyénkben az 1918 —19-es események emlékei­nek, dokumentumainak ösz- szegyűjtése, feldolgozása. Az előkészületek során számba vettük megyénk valamennyi múzeumának, a megyei le­véltárnak, valamint az MSZMP Békés megyei archí­vumának anyagait, sőt fel­vettük a kapcsolatot a váro­si-járási munkásmozgalmi történeti bizottságokkal is. — Eddig ismeretlen doku­mentumok is előkerültek az intézmények összefogásával? — Főleg a kevésbé ismert fényképanyagok, nyomtatvá­nyok jelentősek abból a gaz­dag, mintegy 600 darabból „Ki tud többet a Szovjet­unióról?” címmel vetélke­dőt rendezett a középfokú tanintézeteknek a megyei tanács művelődésügyi osz­tálya, amelynek egyik elő­döntőjére Mezőberényben, a művelődési központban került sor. Ezzel egy időben 3 városban — Békéscsabán, Gyulán, Orosházán — ver­senyeztek a középiskolás tanulók a megyei döntőbe jutásért. A mezőberényi elődöntőn a békési gimnázium és szakközépiskola, valamint a mezőgazdasági szakiskola két-két, a vésztői, a gyomai, a szeghalmi és a mezőberé­nyi gimnázium pedig egy- egy csapattal képviseltette magát. A vetélkedőre való felkészülés alapját a Szov­jetunió című folyóirat ké­pezte. Érdekesség volt, hogy a versenyzőknek bizonyos fokig újságíróknak, ripor­tereknek is kellett lenniük, hiszen a politikai, tudomá­álló gyűjteményből, amely most bemutatásra kerül. Ugyanakkor biztosak va­gyunk abban, hogy ez még csak egy töredéke a még fel­lelhető emlékeknek, mely­nek felkutatásában sok se­gítséget nyújthat a lakosság. A veteránok, a KlSZ-fiata- lok, s esetleg az úttörők se­gítségére is számítunk, akik akár a múzeumnak, akár az MSZMP archívumának ad­hatnák megőrzésre, vagy legalább másolásra az álta­luk őrzött, illetve felkuta­tott tárgyi emlékeket, doku­mentumokat. — A kiállításnak célja, hogy méltó megemlékezése legyen az 1918—19-es évek eseményeinek. Meddig tart nyitva? — Ahhoz kapnak segítsé­get a megye oktatási intéz­ményei, az üzemek szocia­lista brigádjai, s általában az érdeklődők, hogy a korszak általános, s ismertebb or­szágos eseményein túl, a helyi vonatkozásokat is meg­ismerjék. A kiállítás az is­kolaév végéig tart nyitva, így lesz rá idő, hogy akár az évfordulóhoz kapcsolódóan, akár azután felkeressenek minket. Ez a fajta gyűjte­mény nagyobb önállóságot igényel, mint a korábbi, ám aki szeret böngészni, olvas­ni, az bizonyára nem csaló­dik. Az élmény mély, és így maradandó lesz. nyos-technikai, kulturális és sport témájú kérdésekre cikk, glossza, illetőleg ri­port formájában kellett vá­laszolniuk. A hat fordulóból álló versenysorozat a házigazdák sikerét hozta. A mezőberé­nyi gimnázium csapata ösz- szesen 53 pontot gyűjtött, biztosan előzve meg ver­senytársait. Második helyen a békési gimnázium és szakközépiskola kollektívá­ja végzett 46 ponttal, míg harmadikok a vésztői kö­zépiskolások lettek 42 pont­tal. A mezőberényiek nem­csak a vetélkedőn lettek el­sők, jelesre vizsgáztak mint házigazdák is. összességében tehát elmondható, hogy en­nek a vetélkedőnek sem volt vesztese, hiszen a szel­lemi gyarapodást — és eb­ben a nézők egyaránt ré­szesültek — nemcsak pon­tokkal lehet mérni. M unkánk során minde­nütt ott settenkedő', szinte már hivatásos szamba veendő ellenlábasok­ról szólunk most. Azokról, akik mindig körüldöngik próbálkozásainkat, megpró­bálják elhinteni a kétely magvait. Hogy kik ezek a hi­tetlenek? Nem sokan van­nak. Az emberek csekély há­nyada az, aki valóban nem bízik abban, hogy terveink valóra válnak. Többségük in­kább elfásult, közönyös em­ber, vagy olyan óvatos „já­tékos”, aki tét nélkül, áldo­zatvállalások és kockázatok nélkül akar busás nyereség­re szert tenni. Hogy miért ilyenek, azon bizonyára le­hetne vitatkozni, az viszont vitán felül áll, hogy maga­tartásukkal, sokszor hajánál fogva előráncigált borúlátá­saikkal kárt okoznak. Olyan emberek ezek, akik a „rázó­sabb” feladatoktól már csak azért is idegenkednek, mert az átállás több munkát, újabb erőfeszítéseket követel. Ennél viszont sokkal köny- nyebb és kényelmesebb do­log méltatlankodni: „S ha nem sikerül? Ha hiába tör­jük magunkat? Már né­hányszor lenyeltük a békát, mert a kelleténél többet markoltunk!” Az ilyen ál­lásfoglalások, megjegyzések nem keltenek jó hangulatot, sőt nem egyszer a legjobb szándékú emberek kedvét is elveszik. Leginkább az olyasfajta ember fújja hitetlenkedő nó­táját, aki képtelen a komoly alkotásra, aki középszerű, akinek munkájában amúgy sem sok a köszönet. Az ilyen ember soha nem ajánl job­bat a meglevőnél, hiszen ilyen nem is jut az eszébe. De minden jó javaslatra, tervre azonnal kész a vála­sza: „Nem hiszem, hogy jó, nem bízom benne”. Hogy miért nem hisz? Mit is tud­ja ő. Nem jó, nem megala­pozott és kész. Előfordult már nálunk nemegyszer, hogy egy-egy vállalkozás si­kerében rendünk hívei sem bízhattak teljes meggyőző­déssel, mert a terveket, el­képzeléseket nem tartották jónak. De megmondták, hogy mi a rossz benne, és nem is nyughattak addig, amíg ki nem verekedtek a jobbat. A kisszerű hitetlenkedő viszont megreked az önmagáért való kételkedésben. Nem azokról van itt szó tehát, akiknek az évtizedes tapasztalatok során a máso­dik énjükké vált a gondol­kodás. Akik előbb számol­nak, s csak azután cselek­szenek. Nem azokról, akik már régen hadat üzentek mindenféle vakhitnek, szem­ellenzős hurrá-hangulatnak, mert meggyőződtek: csak ak­kor használhat az ember az ügynek, ha úgy hisz vala­miben, hogy közben gondol­kodik is. Nem azokról van szó, akik a jónak ítélt vál­lalkozás részletét is állandó­an latolgatják, mérlegelik, mert tudják, hogy a jó szá­mításokba is becsúszhatnak hibák, s a legtisztább célok sem valósulhatnak meg ön- maguktól. Nem az egészséges kétel­kedésről van szó, amely a múlt jó néhány tapasztalatán is okulva követel nagy kö­rültekintést és óvatosságot, amely a felelőtlen ígéretek, a A Békés megyei Vérellátó Központ már az 1960-as években is foglalkozott ok­tatással, továbbképzéssel. A nemrég befejeződött szak­asszisztensi továbbképzés után február 26-án az orvo­soknak kezdődött tranzfúziós tanfolyam. A 22 hallgató szakosodás előtt álló orvos. A továbbképzést a megyei állomás az Orvosi Tovább­képző Intézettel közösen ki­megalapozatlan tervek miatt dugába dőlt vállalkozások is­métlődésétől félve akar bi­zonyságot. Nem erről, mert az egészséges kételkedés se­gít céljaink elérésében, se­gít abban, hogy a párt Köz­ponti Bizottságának a nép­gazdaság további fejlesztésé­ről, az építőmunka hatékony­ságáról szóló határozatai, s a kormány intézkedései egészségesebben és fokozot­tabb ütemben megvalósulja­nak. Segít abban, hogy egy- egy ember vagy közösség folyton ellenőrizze és felül­bírálja a tennivalót. Ez a fajta kételkedés tehát, amely inkább az örökös többet aka­rással rokon, tele van tett­vággyal, áldozatkészséggel, szívós munkával, a tettekre való állandó készenléttel. A mindig „hitetlen tamás- kodókról” van szó, akiknek legfőbb jellemzőjük, hogy nagy bátorságnak tartják okoskodó fölényességüket. Sportot űznek abból, hogy mindenbe belekössenek, aho­gyan ők mondják: ne rejt­sük véka alá a véleményün­ket. Valójában nincsen ké­nyelmesebb és veszélytele­nebb dolog a kétkedésnél, a hitetlenkedésnél, hiszen ki ne tudna példát mondani, hogy az utóbbi két évtized­ben valami nagy bátorság kellett volna ahhoz, hogy az ember megmondja a vélemé­nyét, s valaki is megütötte volna a bokáját csupán csak azért, mert egy-egy közös tennivaló sikerében kételke­dett. Arra viszont nagyon sok példát tudnánk mondani, hogy mennyi kishitű em­bert kellett meggyőzni, hogy céljaink, nemes vágyaink — ha olykor kemény falakba ütközve is — valóra válja­nak. Tennünk kellett a magun­két, és tenni ma is, mert ha rájuk hallgattunk volna, ta­lán még ma is ott tarta­nánk, ahonnan harmincegy- nehány éve elindultunk. Hi­szen ha nem is ők, de elő­deik, akkor azt mondták: kár minden erőfeszítés, a romok­ból nem lesz ország. A szö­vetkezés nem a magyar pa­raszt ínyére való. A mun­kásból nem lesz soha jó gyárigazgató és még sorol­hatnánk. Nem nekik lett igazuk. Az idő szekere, — ha kereke itt-ott csikorogva is — előre mozgott és tartós szocialista alapon felépítet­tük az országot. S milyen ér­dekes, a hitetlenkedők a jó­nak gyarapodása láttán nem mondták és nem mondják: elnézést, nekünk ebből sem­mi sem jár, hiszen mi nem hittünk benne. Az effajta lé­nyeknek ugyanis az a közös vonásuk, hogy a sikert, a jót szívesen vállalják, s ha az eredményekért fizetség jár, mindkét markukat tartva a sor elején állnak. Csak a gondokkal, az építés, a vál­lalkozás kockázatával, az emésztő közös fejtörésekkel állnak hadilábon. M it is tehetnénk velük? Talán azt, hogy még bátrabb tettrekész- séggel, magunkkal sodorva őket is, bizonyítani: az az igazán bölcs, aki bízik, akit a reménykedés tudata tölt el, aki tesz és segít és sem­miképpen sem az, aki a tet­ték, a cselekvés helyett unos-untalan kételkedik. alakított szempontok alap­ján szervezi. Az általános orvosi és tranzfúziós isme­reteket délutánonként hall­gatják az orvosok, délelőtt ugyanis kórházakban, ren­delőkben dolgoznak. A tanfolyam zárására március 10-én, a záróvizs­ga letételével kerül sor. A résztvevők a megye minden kórházából érkeztek a két­hetes tanfolyamra. Karcag József Negyven fotóriporter mintegy 250 képéből választották ki azt a képanyagot, amelyből a Sajtófotó ’78 címmel rendezett kiállítást dr. Pálfy József, a Magyar Újságírók Országos Szö­vetségének elnöke nyitotta meg Budapesten, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai kiállítótermében Fotó: Veress Erzsi „Vöröskatona voltam...” Hz irányvonal miatt késtünk N. A. Ki tud többet a Szovjetunióról? Deák Gyula Orvostovábbképzés

Next

/
Thumbnails
Contents