Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-16 / 63. szám
1979. március 16., péntek NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Iskolahét — sporteseményekkel Start — Moszkvába Békési sportszerek az olimpián A bemutatóteremben minősítik az ökölvívósporthoz szükséges edzőfelszereléseket Fotó: Veress Erzsi A békéscsabai Sebes György Közgazdasági Szak- középiskola KlSZ-alapszerve- zete március 12. és 19. között iskolahetet rendez. Az eseménysorozat keretében több érdekes sporteseményt is programba iktattak és iktatnak. Sor kerül női kosárlabdában és férfi kispályás fociban a hagyományos tanárok—diákok rangadóra. Felelevenítették a hagyományos „Kéri—Gimi” kézilabda-találkozókat, Szerda délben mérkőzött meg a Sebes György Közgazdasági Szak- középiskola gárdája a Rózsa Ferenc Gimnázium és Szak- középiskola kézilabda-válogatottjával. Az iskolahét zárónapján három, nagy érdeklődéssel várt eseményre kerül sor. Hétfőn, március 19-én, délelőtt Boskovics Jenő, az MTI főmunkatársa, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség súlyemelő tagozatának egyik Tegnap délelőtt kétszeresen is ünnepi esemény színhelye volt az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola tornaterme. Megnyitották a forradalmi ifjúsági napok sportrendezvényeit és átadták azt a tavalyelőtt Fehér J. István és Flór László által alapított örökös vándordíját, melyet a város mindenkori legjobb sportolója vagy edzője nyer el évente. Az ünnepségen Farkas Miklós, a városi KISZ-bi- zottság munkatársa üdvözölte a megjelenteket, köztük a vándordíj alapítóit, akik ma Budapesten élnek, és korábban aktív szerepet vállaltak Orosháza és a vidék sportéletében. Ezután rövid beszédében méltatta az 1848-as forradalmi események jelentőségét, emlékeztetett arra a hagyományos sport versenysorozatra, melyet az ünnepi évfordulók jegyében március 15. és április 4. között az orosházi középfokú iskolák fiataljainak részvételével rendeznek. Az idén a Táncsics gimnázium és szakközépiskola, a 612. sz. Ipari Szakmunkásképző és a mező- gazdasági szakközépiskola társadalmi sportegyesülethez nem igazolt sportolói küzdenek négy sportágban — asztalitenisz. kézilabda, sakk, kispályás labdarúgás —• a FIN Kupáért. Ezt követően Soós Ferenc városi sportfelügyelő átadta az örökös vándordíjjal együtt járó díszes serleget Udvardi Attilának, az Orosházi Spartacus fiatal birkóflSZTOLIIENISZ A nemzetközi gyermekév tiszteletére Mezőberényben, az 1. sz. általános iskola úttörőcsapata részére nagyszabású asztalitenisz tömeg- sportversenyt rendeztek. A viadalon 120 úttörő állt asztalhoz. A jól sikerült tömegsportverseny végeredménye: Leányok. 1. Balogh Mária, 2. Tari Anna, 3. Urbancsek Ágnes. Fiúk. 1. Pardi Győző, 2. Hidasi László, 3. Kiszely György. vezetője lesz a közgések vendége, aki beszámol eddigi pályafutásáról, s így a hallgatók megismerkedhetnek a sportújságírás kulisz- szatitkaival. Nem sokkal a déli harangszó után érdekes női kézilabda-mérkőzésre kerül sor. A jelenlegi iskolaválogatott a végzett tanulók válogatottjával méri össze tudását. A meghívottak között van többek között Oláh Mária, a Vasas bajnokcsapatának tagja, Bonyhádi Klára, a Bp. Építők válogatott kerettag kapusa, Barna Katalin, a Tatabánya NB I-es játékosa, Sonkolyos Ágnes, az OMTK csapatkapitánya. A mérkőzés után fehér asztal mellett is randevúznak a két korosztály képviselői, s együtt hallgatják meg a jelenleg sérüléssel bajlódó, a pozsonyi kézilabda-világbaj- nokságon bronzérmet szerzett Csulikné Bozó Éva, az FTC gólrekorderének élménybeszámolóját. zójának, akit a legméltóbbnak találtak 1978. évi eredményei alapján a város legjobb sportolója címre. Fekete Bálint edző tanítványa tavaly országos ifjúsági bajnokságot nyert a sza- badfogásúak 100 kilogrammos súlycsoportjában, az országos junior bajnokságon ezüstérmet szerzett. Az ifjúsági válogatott tagjaként Bulgáriában és az NDK-ban járt. Teljesítményével 81 minősítő pontot gyűjtött, amelyből 12 olimpiai pont. Helytállt a tanulásban is. Sikeresen, jó eredménnyel érettségizett az orosházi mezőgazdasági szakközépiskolában. Páli Marianna asztaliteniszező után tehát a második név is rákerült az örökös vándorserlegre. Bizonyítva, hogy a nagy hagyományú birkózósportágnak ma is vannak tehetségei a városban. Minősítő versennyel kezdték felnőtt súlyemelőink az 1979. évi idényt. Szegeden a városi sportcsarnokban rendezett viadalon három első helyezést szereztek a békéscsabaiak. Különösen örvendetes Balogh Sándor teljesítménye, aki kiheverte sérülését, és 255 kg-ot emelt. A részletes Békés megyei eredmények: 67,5 kg: 1. Gyetkó András 175 (75+100) (Bcs. Előre Spartacus), 75 kg: 2. Szabó István 155 (75 +80, Békési Start SE), 82,5 kg: 1. Balogh Sándor 255 (115+140, Bcs. Előre Spartacus), 2. Balogh János 205 (90+115, Békési Start SE), +110 kg: 1. Horváth Ferenc 220 (90+130, Bcs. Előre Spartacus). * * * Szegeden rendezték meg a C terület súlyemelő selejtező első fordulóját. Megyénket a Békési Start SE és a Békéscsabai Előre Spartacus versenyzői képviselték. A csabaiak közül négyen — Takács Ferenc, Zsíros János, Bökfi János és Marton LaSportolóink javában készülnek a hazai erőpróbákra, ám az ez évi országos bajnokságok, nemzetközi versenyek már az 1980-as moszkvai olimpia jegyében zajlanak le. A nyári játékok szervezését, építkezéseit azonban jóval sportolóink felkészülése, kiválasztása előtt megkezdték. Gombamód szaporodnak a szállodák, éttermek, sportlétesítmények a Szovjetunió fővárosában, ám mindezt a környező szocialista országok segítségével, illetve közreműködésével valósítják meg. A közelmúltban beszámoltunk arról, hogy megyénk egyik olimpiai képviselője, a Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet, amely a sportolók szálláshelyeibe gyárt bútorokat. Megyénk másik jelöltje a békési Start Sportszer- gyártó és Játékkészítő Ipari Szövetkezet. Kollektívájuk — nevükhöz híven — sportszereikkel képviselteti magát az olimpián.- Hogyan is történt? Erről kérdeztük Áfra Gyulát, a szövetkezet műszaki vezetőjét. — Az elmúlt év júliusában az ARTEX közvetítésével a jós — teljesítették korcsoportjukban az aranyjelvényes szintet. A Békés megyeiek eredményei. Serdülők. 48 kg: 1. Nánási Imre (Bcs.) 95, 3. Sass Zoltán (Bcs.) 92,5, 56 kg: 1. Almási András (Bcs.) 145 (ezüstjelvényes szint), 60 kg: 1. Marton Lajos (Bcs.) 187.5 (aranyjelvényes szint), 64 kg: 1. Domokos Gábor 135, 2. Vincze Gábor 125, 3. Győri János (valamennyien Békési Start SE) 100, 67,5 kg: 2. Krizsán János (Bcs.) 145, 71 kg: 2. Petrovszki Pál (Bcs.) 165 (bronzjelvényes szint), 82,5 kg: 1. Bökfi János (Bcs.) 237,5 (aranyjelvényes szint). Ifjúságiak. II. korcsoport. 60 kg: 1. Zsíros János (Bcs.) 205, (aranyjelvényes szint), 67.5 kg: 1. Szatmári Lajos 170 (bronzjelvényes szint), 2. Farkas Mátyás (mindkettő Bcs.) 132,5 75 kg: 2. Lipták György (Bcs.) 195 (bronzjelvényes szint). I. korcsoport. 90 kg: 1. Takács Ferenc (Bcs.) 250 (aranyjelvényes szint). B. P. képviselője megkeresett minket. Tulajdonképpen kooperációs együttműködési lehetőség után kutattak, s már akkor konkrét ajánlatot tettek sportfelszerelési cikkek gyártására. Most elsősorban az ökölvíváshoz használatos sportszereket szerettek volna velünk közösen gyártani. Olyanokat, mint csukló- és bokaerősítő gép, falra erősíthető boxpáma, ökölví- vókörte-tartó és boxkörte- tartó váz. Ezen cikkek gyártását elvállalta szövetkezetünk. Az elkészítéséhez szükséges gyártási dokumentációt a GLAVSZPORT-ROM biztosította. Decemberben elnökünk, Balikó György Moszkvába látogatott, ahol folytatták a tárgyalásokat. Itt rögzítették végleges formába a szerződést a szovjet sport- bizottsággal, és a Viszti Sportkutató Intézet képviselőivel. Ennek értelmében már az idén kisebb mennyiségben a spartakiádok lebonyolításához szállítunk sporteszközöket, nagyobb részét viszont 1980 februárjáig készítjük, illetve szállítjuk a Szovjetunióba. Azok már az olimpiára kellenek. — Milyen mennyiségben szállítanak felszerelést? — A spartakiád idejére mind az öt sportszerből 15 —40-et, az olimpiára 150 boxkörtetartót, a falra erősíthető párnából 45-öt, a függesztőberendezésből 330-at, mintegy 150 csuklóerősítő padot, s valamivel több mint száz bokaerősítő technikai berendezést. A múlt évi két találkozó eredményeként tegnap bemutattuk a mintákat a RAZNO- EXPORT képviselőinek, akik minősítik azokat. Apróbb észrevételek után — mint például a színkiválasztás — rögzítjük a szállítás pontos határidejét. Tulajdonképpen a spartakiádokon fog vizsgázni a felszerelés, ha azokon beválik, szó lehet arról is, hogy megkaphatjuk a Tartalékbajnokság Bp. Vasas Izzó—Bcs. Előre Spartacus 3—2 (1—1). Labdarúgás. Békéscsaba, 2000 néző. V: Tombor. Vasas Izzó: Szakályas — Bene, Balogh, Szilágyi, Által — Pizniczki, Németh, Rozsnyó — Török, Földes, Sipőcz. Edző: Lakatos János. Bcs. Előre Spartacus: Győrfi (Hanyecz) — Alberti, Plástyik, Pásztor I., Szakály — Maján, Fehér — Friderikusz, Kurucz, Mártái (Decsi), Bacsa. Edző: Sülé moszkvai olimpia szállítói hivatalos címet is. Természetesen ezzel nem fejeződik be kapcsolatunk, az együttműködés tovább folytatódik, amelynek egyik példája, hogy a közeljövőben szakembercsere keretében megismerkedhetünk más szovjet sportszergyártó vállalatokkal. Békési látogatásunkkor Bőczén Antallal, a Könnyűipari Minisztérium bútor- és vegyesipari főosztályának főelőadójával is beszélgettünk. — A korábbi években jelentős támogatást kapott a békési szövetkezet, hogy fellendítse sportszergyártását. A hétmillió forintos beruházás egyik eredménye, hogy tavaly, a Budapesti Nemzetközi Vásáron díjat nyertek, s újabb fémjele pedig az, hogy most e sportszereiket az olimpián is megismerhetik a világ legjobb sportolói. Természetesen a Start mellett más magyar sportszergyártó vállalatok is részt vesznek az olimpián sportszereikkel, így magyar labdákat, műanyag ugróléceket is láthatunk majd az ötkarikás versenyeken. — Nem is az értéke a jelentős — veszi át a szót Balikó György —, hanem annak jelképe, hogy kezdik elismerni munkánkat. A szállításunk most mintegy kétmillió forint értékű sportszerekből áll, s e termékeink mellett mindjobban megismerik, s elfogadják torna- gerendáinkat, kosárlabdaállványunkat is. Ma még nem ismeretes, hogy megyénket képviseli-e az olimpián sportolónk, de az biztos, hogy ha csekély mértékben is, de fémjelzett sportszereink újabb lendületet adhatnak a hazai sportszergyártásnak, ezen belül is egyik legfiatalabb bázisának, a békési Start SzövetkeIstván. G: Sipőcz, Által, Török, ill. Maján, Balogh (öngól). Jók: Által, Földes, Sipőcz, ill. Győrfi, Alberti, Pásztor I. Kiállítva: Plástyik, a 67. percben. * * * A labdarúgó NB I 20. fordulójában a Népsport válogatottjába két békéscsabai játékos, Pogács és Tulipán is helyet kapott, a második csapatba pedig Királyvári került be. OROSHÁZA LEGJOBB SPORTOLÓJA 1978-BAN: Udvardi Attila birkózó GLAVSZPORT-ROM két Dobogóra léptek a súlyemelők zetnek. Jávor Péter i'HkiiKi TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: 9.00 Tévétorna. (sz.) (ism.) 9.05 Iskola- tévé. 14.40 Iskolatévé. (ism.) 16.25 Hírek. 16.30 Pedagógusok fóruma. (ism.) 17.05 Hogyan készül a füzeted? (sz.) 17.15 A tévéember. (sz.) 17.20 Mindenki közlekedik. 17.40 öt perc meteorológia. 17.45 A klumpás. A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.05 Kockázat. 18.35 Vöröskatona voltam... I. 19.15 Esti mese. (sz.) 19.20 Tévétorna, (sz.) 19.30 Tv-hlradó. 20.20 Küszöbök. Tévéfilmsorozat. (sz.) III. 21.20 Műkorcsolya VB. Jégtánc. (sz.) Közv. Bécsből. Kb. 23.00 Tv- híradó — 3. II. műsor: 20.01 „Száll az ének szájról szájra...” (ism.) 20.35 Parabola, (ism.) 21.05 Tv-hiradó — 2. 21.25 öt perc meteorológia, (ism.) 21.30 Vanyusin gyermekei. Szovjet film. BUKAREST: 18.05 Volánnál. Autóvezetőknek. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-hiradó. 19.00 Reflektor. 19.20 A lengyel televízió műsora. 20.25 Irodalmi- művészeti est. 21.00 Tv-hiradó. 21.10 Románia—Ausztria jégkorong-világbajnokság. BELGRAD: I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 A mágnes — gyermekműsor. 18.15 védekezés és védelem. 18.45 Látogatóban. 19.15 Rajzfilm. 20.00 A stúdió ötödik fala — szórakoztató műsor. 21.00 UFO: 4005 — filmsorozat. 21.50 Latin-Amerika. 23.05 Hét tv-nap. H. műsor: 17.45 Belgrádi krónika. ' 18.45 A madarak vándorlásának titkai. 19.15 Zenei album. 20.00 Műkorcsolya VB. 23.00 Ír csillagok szórakoztató műsora. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.27 Amíg egy vegyszerből gyógyszer lesz. 8.37 Cimarosa: A karmester. Opera. 8.57 Csajkovszkij: H. szimfónia. 9.33 Hipp-hopp, haja- hopp! 9.53 Lottósorsolás. 10.05 Visszapillantó, (ism.) 10.35 őrizem a szemed. Ady Endre versei. 10.40 Maurice André trombitál. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Beethoven-kórusművek. 11.09 Évszakok. Litván költők versei. 12.35 Hétvégi panoráma, (ism.) 13.57 Svéd Sándor operettfelvételeiből. 14.14 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 14.44 Magyarán szólva... 15.10 Schumann: g- moll szonáta. 15.28 Dominó, (ism.) 16.05 Kultúránk kishatár- forgalma. 17.10 Népdalok. 17.35 Láttuk, hallottuk. 18.00 Mai magyar kórusmuzsika. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti magazin. 19.15 Sporthiradó. 19.35 Hang-album. Illés Béla. 20.35 örökzöld dallamok. (Ism.) 21.33 Brahms-dalok. 22.30 Rádiószin- ház. A fekete bőrkabát. 23.28 Századunk zenéjéből. 0.10 Gyöngy Pál operettdalaiból. PETŐFI RADIO: 8.05 Juhász Frigyes kórusdalaiból. 8.20 Világtörténelem dióhéjban. V. (ism.) 8.33 Hollós Lajos: A toronyból. 8.41 Párhuzamosok. 8.56 Slágermúzeum, (ism.) 9.53 Lottó- sorsolás. 10.00 Zenedélelött. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anyanyelvűnk, (ism.) 12.38 Népi muzsika. 13.15 Nőkről nőknek. 14.00 Kettőtől ötig . . . 17.00 Mindenki iskolája. 17.30 ötödik sebesség — különkiadás. 18.33 A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. 18.56 A country-muzsi- káról. 19.26 Harminc perc alatt a föld körül. 20.00 Régi nóta. híres nóta. 20.33 „Tiszta szemmel nézek a jövőbe.” 21.31 A tegnap slágereiből. 22.20 Operettrészletek. 23.15 Verbunkosok, nóták. SZOLNOKI STÜDIŐ: 17.00 Hírek. — Üj felvételeinkből. Forradalmi katonanótákat énekel a jászladányi népdalkor. — 17.10 Sándor, József, Benedek. Riporter: Pais Judit. — Könnyűzene vonósokra. (Ronald Binge zenekara játszik.) 17.30 Kulturális figyelő. Szerkeszti: Pálréti Ágoston. (A tartalomból: Vetélytár- sak, pályatársak. — Tárlatról tárlatra. — Alföldi folyóiratszemle.) — Délutáni minikoktél. — 18.00 Alföldi krónika. — A nótakedvelőknek énekel Bódi József. — 18.25—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. SZÍNHÁZ 1979. március 16-án, pénteken, Végegyházán, 14.30 órakort NYAKIGLAB, CSUPAHAJ, MALÉSZAJ 1979. március 16-án, pénteken, Békéscsabán, este 19.00 órakor: SÍRKŐ ÉS KAKAO Jókai-bérlet. MOZI Békési Bástya: 4-kor: Kockázat, 6 és 8 órakor: A bíró és a gyilkos. Békéscsabai Szabadság: 10 és 4-kor: A delfin napja, 6 és 8-kor: A nő illata. Békéscsabai Terv: A birodalom hamvain keresztül. Gyulai Erkel: San Babila egy napja. Gyulai Petőfi: 3-kor: Rákóczi hadnagya, 5 és 7- kor: Méreggel. Orosházi Béke: 5 órakor: Huszadik század. Ifi., IV. Orosházi Partizán: fél 4-kor: Kutyahűség, fél 6 és fél 8-kor: Zsaru. Szarvasi Táncsics: A fej nélküli lovas. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG \z MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz* «őség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata- knál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055