Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-11 / 35. szám
1979. február 11., vasárnap o Salgótarjánban jártunk Föld alatti múzeumban, várromok között „II mi pénztárosunk” — Egy doboz konyakos meggy? — A legkisebb doboz 18 forint. — Egri bikavér? — 38,50. — Egy doboz cipőpaszta? — 2,60. Felesleges folytatnom a kérdezősködést, Kiss Klára, a békéscsabai 100-as ABC- áruház fiatal pénztárosa gondolkodás nélkül mondja mindennek az árát. Vékony arcú, barna hajú, a keze villámgyorsan jár a pénztárgép billentyűin, a szemét viszont az árun és a pénzen tartja. Egy levél nyomán kerestük fel őt a munkahelyén. Íme a levél: „...azt szeretném kérni, hogy írjanak egy szép cikket arról a pénztárosról, aki abban az új nagy áruházban dolgozik, az élelmiszer osztályon. A munkaköpenyén olvastam a nevét, de sokan csak úgy mondják, megyek az én pénztárosomhoz. Nekem mindig köszön, ha odaérek, és mindig nagyon kedves hozzám. Ez nagyon jólesik, mert én egyedül élek, de mindennap veszek valamit, hogy eljöhessek hozzá. Ügy tudom mások is dicsérik, itt a szomszédomban egy idős néni szintén nagyon szereti. Ö jobban látta a nevét elolvasni a köpenyén: Kiss Klára. Kérem, írjanak róla bátran, mert ritka az ilyen fiatal, aki így bánik az idős emberekkel.” Mutatom a levelet, Klárika kicsit zavarba jön, de felcsillan a szeme az örömtől. — Szeretek foglalkozni az emberekkel, és ha dolgozom, igyekszem mindig egyformán udvarias lenni, elvégre egy vevő sem tehet arról, ha én ideges vagyok, vagy rosszkedvű. — Akkor sem ideges, ha például ünnepek előtt végeláthatatlan a sor a pénztárnál? — Hát, az olyan, mint mikor az ember benne van fejjel a nullás lisztben. Nagyon észnél kell lenni, olyankor persze kevesebb figyelem jut a vevőkre, szinte egész műszakban föl sem tudunk nézni. Vakon ütöm be a számokat, csak az árut, meg a pénzt figyelem. Hét végén 60—70 ezer forintot is beütünk, de ma, lévén szerda, „csendesebb” nap volt, 27 ezer forintot fizettek nálam, pontosan 801 vevőm volt. — Számolta már el magát? —■, Igen, még a másik boltban, ahol most a húsáruház van, egy karácsony előtt készer is fizettem a figyelmetlenségem miatt 100-100 forintot. — Milyenek a vevők a pénztáros szemével? — Sokfélék, és ez természetes. Többé-kevésbé mindnyájan türelmetlenek, sietnek és ez érthető. Azért jólesik látni, vannak, akik szándékosan nálam akarnak fizetni. Ez feledteti az emberrel azt az egy-két kellemetlenséget, ami bármilyen munkakörben előfordulhat az emberrel. Az idézett levél írója nem tévedett, valóban „bátran” lehet írni, a fiatal pénztárosnőről, aki tavaly kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. T. I. Fotó: Veress Erzsi Reggel 6 óra. Megszólal az ébresztőt jelző csegőszó. Lázas készülődés, rohanás, vízcsobogás, elnyomott ásítás. A békéscsabai Lékai János középiskolai kollégium lakóinak küldöttsége készülődik a több mint 200 kilométeres útra; a salgótarjáni Stromfeld Aurél középiskolai fiúkollégiumba, a csabaiak testvérintézményébe. „Mikor, és hogyan kezdődött ez a kapcsolat?” — erről kérdeztük Ványai Judi- tot, a Lékai kollégium igazgatóhelyettesét, aki elmondta, hogy 4 évvel ezelőtt, túlajdonképpen véletlenül ismerkedtek meg • egymással a két intézmény vezetői. A salgótarjáni kollégium igazgatója ugyanis Békéscsabán járva ellátogatott a Lékai kollégiumba, érdeklődött, körülnézett. E találkozás után egy évvel történt meg a testvérkollégiumi kapcsolatfelvétel, melynek keretében minden évben ellátogatnak egymáshoz a kollégiumok küldöttei, együtt töltenek egy vidám hét végét. A kapcsolat elmélyítését jelenti a vándorkupa elnyeréséért vívott versenysorozat is. Tavaly, az első ilyen versenyen a salgótarjániak diadalmaskodtak. A kupáért egyébként ötféle versenyben kell helytállni, ezek: aszta- talitenisz, kézilabda, labdarúgás és egy politikaiügyességi vetélkedő. Nos, két autóbusszal indultunk a hosszú útra február első hétvégén. Vendéglátóink Salgótarjánba« ízletes ebéddel vártak/rhajd elkezdődött az érdekes program. Szétnéztünk a városban, azután múzeumba mentünk, mégpedig föld alatti múzeumba. Nagyon érdekes volt a régi tárnában berendezett bányászmúzeum. Ezután a mozgalomtör- téheti múzeumot néztük meg, majd alapos testmozgás következett; megmász- tuk a hegyoldalt, hogy feljussunk Salgó várába. Mindenki nagy elszántsággal és lendülettel vágott a hegyoldalnak, de aztán alább adtuk, rá kellett jönnünk, hogy ezt még gyakorolnunk kell. Azért a csoport felének sikerült feljutni a várba, s az elénk táruló látvány kárpótolt mindent. Lefelé már mindenki könnyedén indult — míg meg nem csúszott, mert azután rájöttünk, hogy ez legalább olyan nehéz, mint fölkapaszkodni. Bizony szükség volt a nadrágfékre, és a csúszós talaj nemcsak bennünket, köny- nyelmű fiatalokat tréfált meg, hanem az elővigyázatosabb tanárokat, nevelőket is. A napi program diszkóval fejeződött be. Vasárnap reggel került sor a testvérkupa sport- versenyek első fordulójára, az asztaliteniszre, amelyet a Lékai kollégium csapata nyert meg. A verseny után ismét alkalmunk volt csillogtatni hegymászó tudományunkat. Ezúttal már nehezebb dolgunk volt, ugyanis a Karancs kilátóhoz igyekeztünk. Sikerült is feljutni, bár ez a túra „áldozatokat” követelt; például Bordás Ági egyik csizmasarka bánta. A hegyről lefelé jövet sokan kedvet kaptak a gyaloglásra, volt aki gyalog ment egészen a kollégiumig. ' Ez a kis gyalogtúra volt a befejező programunk Salgótarjánban. A hazaindulás előtt még rövid megbeszélésre összeült a két kollégium diáktanácsa. Megegyeztek abban, hogy a salgótarjániak körülbelül április közepén viszonozzák a látogatásunkat. Ezután valóban búcsúzásra került sor, ami nem volt könnyű ilyen remek két nap után. Aligha túlzás azt állítani, hogy nagyszerűen sikerült ez az út! (Elek—Erdős) Fotó: Rigó Sándor „Szombat esti láz” Úttörik Írják A nemzetközi gyermekév első rendezvényeként sport- vetélkedőre hívták a Nagy- kamarási Általános Iskola harmadik osztályos tanulói a Bojtos Sándor Szocialista Brigádot. Sokféle érdekes, játékos feladat volt a versenyen, például labdagyakorlat, kötélhúzás, kötélmászás, zsákban futás, kígyóvetés, szekrényugrás. Ezeket mind együtt végezték a pajtások és a felnőttek. A vége volt a legérdekesebb, ugyanis a gyerekeket megszánkóztatták, mégpedig lovas szánnal, ami nagyon nagy élményt jelentett, mert ilyet a legtöbben még nem is láttak. Reck Agnes A tótkomlósi szlovák iskola Jankó Král úttörőcsapatában január utolsó előtti napján rendezték meg a tudományos-technikai úttörőszemlét. Két hatodikos, két hetedikes és két nyolcadikos úttörőkből álló csapat versenyzett. A szemlét Horváth Kálmánná csapatvezető-helyettes készítette elő, és vezette le. Az első feladat szellemi totó volt, a következő pedig: történelmi hősök felismerése, életük, munkásságuk bemutatása. Volt továbbá verselemzés, mozgalmi dalok gyűjtése és éneklése, hegy—víz játék. Mindnyájan együtt örültünk pajtásaink sikerének, és kívánjuk, hogy a járási vetélkedőn is jól szerepeljenek. Kegyó János Művészbarát szakkör „Csípd ki magad és tölts egy éjszakát a városban! Táncolj feltűnően és gyalázatos stílusban!” — ezzel a jelszóval csalogatják a diszkókba a fiatalokat a nyugati nagyvárosokban. A „Szombat esti láz” című amerikai film nyomán valóságos diszkóőrület kerítette hatalmába az észak- és dél-amerikai, majd a nyugat-európai lányokat és fiúkat — na, és persze, az élelmes üzletembereket. Mindenki olyan akar lenni, mint a film főszereplője, John Travolta, aki a nyugati ifjúság számára ma a példaképek példaképe, „ö a leg- fenomenálisabb a Beatles óta” — mondják róla. S valóban : Travolta-fiúk milliói tűntek fel a diszkóklubokban, s lányok, akik csak Johnnyval táncolnának. Travolta ugyanis nem csinál mást a filmben, mint táncol, táncol, és megint csak táncol. Vakítóan fehér öltönyben, fodrász látta frizurával, megszállottan — egyszer egy héten, saját örömére és gyönyörűségére szombat esténként a diszkóklubban, hogy feledje a hétköznapok gürcölését, nyomorúságát, azt, hogy szegénynek született az Egyesült Államok gazdagokat kiszolgáló társadalmában. A filmet milliók látták már, nyomában rafináltabbnál rafináltabban felszerelt diszkópaloták tűntek fel a nyugati nagyvárosokban — természetesen, a „Szombat esti láz” mintájára, a borsos árú belépők leszurkolásáért cserébe ígérve mindazt a csodát, amit a festékkereske- dő segéd a filmben átélt. Csak az Egyesült Államokban több mint 15 ezer diszkóklub várja a fiatalokat, akik tavaly legalább ötmilli- árd dollárt fizettek ki a Tra- volta-csodáért. Az amerikai diszkók közül a numero egyes a New York-i Stúdió 54. Itt minden tökéletes, nyoma sincs a szegénységnek, a világítás és a gépzene pazar, a hangerő 115—120 decibel, a forgó gömbtükrökben és egyéb optikai csodákban mindenki órákon át bámulhatja magát, ahogy táncol, lehajt egy pohár wiskyt, aztán megint táncol — Travol- ta-ingben, -öltönyben. A tokiói Nepentában, a bangkoki Julianában, a párizsi Régine- ben. és a müncheni Hender- senben ugyanígy, ha megfizették a legalább tízdolláros beugrót, és ha beengedték őket a kapunál. Minél fantá- ziadúsabb és tarkább valakinek a ruházata, annál nagyobb esélye van a bejutásra, hacsak nem gondozatlan. „Veszélytelen narkotikum” — mondják a diszkóklubokról. Aki idejár, megfeledkezik a lázadásról, az elégedetlenségről, jóleső bizsergést érez, a tükörben megcsodálhatja magát vagy táncosát, mint Tra- voltát —néha olyan „előkelőségek” társaságában, mint az Abba, a Bee Gees együttes tagjai. a diszkókirálynő Amanda Lear vagy Donna Summer. A diszkózás tehát — hála a „Szombat esti láz”-nak — ismét divat lett. A filmet nálunk is be fogják mutatni, ami nem baj. Csak félő, hogy a Travolta-láz itt is követőkre talál majd. Divat lesz az öntetszelgés, a céltalanság — húsz forintért szombat esténként, többségében dilettáns lemezlovasok asszisztálása mellett. Én azonban most megmondom, még ide sem ért, már unom Travoltát, a rádióban fel-felhangzó szirupos dalait, és egyenesen haragszom rá, mert sokan azt hiszik, hatása felér majd egy Beatlesszel, Illéssel, amelyek zenéjén a hatvanas évék közepétől oly sokan nevelkedtünk, s felnőttünk. Travolta viszont új filmjében, a Haj-pomádéban is gyermeteg. K. M. Szállóigék, aforizmák Ah crudele genus, nec fi- dum femina nőmén. Női nem, ó, te kegyetlen; hűtlenség, neved: asszony. (Tibullus 3,4,61) Aliena capella gerit dis- tentius über. Más kecskéje duzzadtabb tő- gyet cipel. (Horatius, Sat. 1, 1, 110) Aliena homines melius indent et diiudicant, quam sua. Az emberek világosabban látják és ítélik meg a másét, mint a sajátjukat. (Terentius, Heaut. 503) (Szabó György: Sötétben tündöklőbb a fény című könyvéből válogattuk az idézett római szállóigéket, afp- rizmákat.) MINI JEGYZET Hallom, de nem értem... Városi KlSZ-rendez- vény. Szigorúan elméleti jellegű, a szervezetek és intézmények vezetői ülnek a széksorokban. Az előadó már vagy negyedórája tartja monoton hangon beszédét. A hallgatóság kezd összeszokni: apró cetliken üzenetek haladnak kézről kézre, a táskák mélyéből előkerül a Füles, a legaktívabbaknak látszok kezéből is kifordul a jegyzetelő toll. Aztán valaki suttogva terjeszteni kezdi a hírt: gyerekek, stencilezve úgyis megkapjuk... A figyelem lankadása tetőzik, páran hatalmas ásítások ellenére is a szundítás ellen küszködnek. De az előadót semmi sem zavarja: mondja, mondja, mondja... Igyekszek odafigyelni. Hallom, de nem értem. „Adódó”, „kiemelt”, „kapcsolatos feladatok”- ról, „konkrét vállalások”- ról, „súlyozott elvi elosztás" -ról, „sajátságainknak megfelelő végre- hajtás”-ról lenne szó. Lenne, mert a meghívottak zöme a szavak mögé bújó lényeget, azt a bizonyos összefüggést nem érti. A mozgalmi zsargon nyelvi sablonjainak látszólag tetszetős, de a valóságban a tartalmat gyengítő, a lényeget elsilányító álarca mögé rejti az előadó mondandóját. Miért? Miért kell így fogalmazni? Vagy a munka, a szervezés hiányosságait, kisebb-nagyobb hézagait rejtjük el eképpen a vizsgálódó szemek elől? A közhelyekbe mártjuk a kopottat, a feleslegest, hogy aztán mindenkivel elfogadtathassuk? Ezért? Ha nem, miért? A kérdésre a mentege- tődző válasz: minden szakmának, a mozgalmaknak, mindenkor kialakult a maga sajátságos nyelvi fordulatokra épülő, új szavakat és kifejezéseket is használó terminus technikusza. De azt elfelejtik a védbeszé- det hangoztatok: mindez csak indokoltan történt, történhet. A nyelv, a sti- .lisztika, a megfogalmazás nem cél, hanem eszköz. Amelynek segítenie, szolgálnia kell mindennapi munkánkat. S nem időt elrabolnia a megfejtésre, a takargató leplek föllebbentésére. A KISZ berkeiben éppúgy, mint bárhol másutt hétköznapjainkban.
