Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-02 / 27. szám

1979. február 2., péntek NÉPÚJSÁG TELEX ' • BERLIN A Béke-világtanács febru­ár 2—5-i rendkívüli ülése a nemzetközi békemozga­lom igen fontos eseménye. Az üléssorozat napirendjén szerepelnek mindazok a kérdések, amelyek ma a bé­kéért vívott világméretű küzdelem középpontjában állnak. A magyar delegáció ennek tudatában nagy fele­lősséggel vesz részt az ülés­szak munkájában. • GENF A genfi leszerelési bi­zottság csütörtöki ülésén hét szocialista ország: Bul­gária, Csehszlovákia, az NDK, Magyarország, Mon­gólia, Lengyelország és a Szovjetunió munkaokmány formájában javaslatot ter­jesztett elő, amelyben tár­gyalásokat kezdeményeznek minden fajtájú nukleáris fegyverek gyártásának be­tiltásáról, valamint a nuk­leáris fegyverkészletek fo­kozatos csökkentéséről, és teljes megsemmisítéséről. • KUVAIT Tito jugoszláv államfő csütörtökön négy közel-kele­ti országot érintő kőrútjá­nak első állomására, Ku- vaitba érkezett. A vendéget a repülőtéren Dzsaber Al- Ahmed A1 Dzsaber Al-Sza- bah sejk, kuvaiti emír fo­gadta. A magas rangú — minisztereket is magába foglaló — jugoszláv küldött­ség négy napig lesz Ku- vaitban, majd Irakba, Szíriá­ba és Jordániába is elláto­gat. • HANOI Hun Sen kambodzsai kül­ügyminiszter táviratot inté­zett Kurt Waldheimhez, az ENSZ főtitkárához. A Phnom Penh-ben közzétett távirat emlékezteti á világ- szervezet főtitkárát, hogy Pol Pót barbár klikkje 1979. január 7-én összeomlott és a Kambodzsai Népi Forra­dalmi Tanács vette át a kor­mányzás funkcióját, s egye­dül jogos képviselője Kam­bodzsának. A távirat beje­lenti: a Kambodzsai Nép- köztársaság állandó kép­viseletet küld az ENSZ-be és annak intézményeibe. * • SZÓFIA Tíz évre szóló bolgár— lengyel tudományos és kul­turális együttműködési meg­állapodást írtak alá csü­törtökön Szófiában. A meg­állapodás értelmében a két ország között növekszik majd a tudományos és kul­turális csere. A megállapo­dást bolgár részről Marij Ivanov, a külügyminiszter első helyettese, lengyel rész­ről pedig Emil Wojtaszek külügyminiszter írta alá. • RÓMA Rómában csütörtökön el­kezdődtek a politikai kon­zultációk a kormányválság megoldásáról. Sandro Per­tini köztársasági elnök elő­ször Saragat és Leone volt elnöknek a véleményét kér­te ki, majd Fanfanit és Ingraot, a szenátus és a képviselőház elnökét fo­gadta. Délután a kisebb pártok vezetőivel folytatta tanácskozásait. Pénteken délelőtt a nagyobb politikai erők vezetőivel konzultál, köztük Zaccagninival, a ke-, reszténydemokraták és Ber- linguerrel, a kommunisták főtitkárával. • PEKING A Zsenmin Zsipao csü­törtöki számának vezércikke a kollektív vezetés gyakor­latának visszaállítását sür­geti a Kínai Kommunista Pártban. Követendő pél­daként állítja a káderek elé Hua Kuo-feng pártelnököt, aki a Központi Bizottság nemrég tartott munkaérte­kezletén arra hívta fel a vezetőket, hogy a „bölcs vezér” helyett szólítsák csak egyszerűen „elvtárs­nak”, és ne vigyék túlzásba személyének dicsőítését a sajtóban, az irodalomban és a művészetben. Khomeini új kormányt nevez ki Khomeini ajatollah vissza­tért Iránba. Képünkön: a síita vallási vezető a teherá- ni repülőtéren (Képtávírónkon érkezett) Ruhollah Khomeini ajatol­lah, síita vallási vezető csü­törtökön, röviddel Teherán­ba való hazaérkezése után bejelentette: soha nem fogja megengedni a sah visszaté­rését és a nemzet támoga­tásával új kormányt nevez ki. A több milliósra becsült lelkes tömeg örömujjongása közepette hazaérkezett Kho­meini a teheráni Beheste Zahra temetőben mondta el negyvenperces, a sah rend­szerét élesen bíráló beszé­dét. Az ajatollah részletesen ecsetelte a sah által életre hívott rendszer törvénytelen voltát. Megkérdőjelezte ma­gának a dinasztiának a tör­vényességét is, majd illegá­lisnak bélyegezte a parla­mentet csakúgy, mint a kor­mányt, amelyet a sah neve­zett ki. Mint mondta, a sah rezsimje tönkretette az iráni embert, lerombolta az iráni kultúrát, gazdaságot. A csá­szári rendszer által elfoga­dott 1906-os alkotmányt is elvetette, mert azt „szuro­nyokkal kényszerítették ki”. A rendszer politikáját bírál­va elítélte a külföldi fegyve­rek tömeges vásárlását, s azt, hogy imperialista hatal­maknak adott katonai tá­maszpontokat az ország te­rületén. Ezek után az ellenzék ve­zéralakja a hadsereghez for­dult és felszólította, hogy csatlakozzék a nemzethez, ne fordítsa fegyvereit az ország fiai ellen. „Szabad, büszke, szilárd hadsereget akarunk” — mondta. A párizs—teheráni repülő- útón figyelemre méltó nyi­latkozatot tett Szadegh Ghot- zadeh, az ajatollah egyik ta­nácsadója, akinek egyébként nagy esélyt adnak arra, hogy a Khomeini által létrehozan­dó kormány tagja lesz. Egye­bek között közölte, hogy két- három nap múlva kikiáltják a forradalmi kormányt és megismételte, hogv Khomei­ni nem hajlandó párbeszédet folytatni Sapur Baktiar mi­niszterelnökkel, míg az le nem mond. Elmondta továb­bá, hogy megkezdődött a fegyverek szétosztása a pol­gári lakosság körében, de hozzátette: felfegyverzettek egyelőre nem kaptak utasí­tást fegyvereik használatára, ez azonban bármikor bekö­vetkezhet. Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára táviratban üdvözölte Bendzsedid Sadlit, az Algé­riai Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) pártja főtitká­rává történt megválasztása alkalmából. Lázár György fogadta Kiril Zarevet Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja csütörtökön a Parlament­ben fogadta Kiril Zarevet, a Bolgár Népköztársaság mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettesét, a bolgár állami tervbizottság elnökét. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen részt vett Huszár István miniszterel­nök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke, a Poli­tikai Bizottság tagja. Jelen volt Vladimir Videnov, Bul­gária budapesti nagykövete. * * * Kiril Zarev tegnap eluta­zott Budapestről. A HNF és a PFSZ együttműködéséről Bejrútban Szerdán hivatalos megbe­szélésre került sor Sarlós Ist­ván, a Hazafias Népfront küldöttségének vezetője és Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vb- elnöke között. A szívélyes és baráti légkörű tárgyalá­son áttekintették a nemzet­közi helyzet legfontosabb kérdéseit és megerősítették készségüket a HNF és a PFSZ együttműködésének és kölcsönös szolidaritásának további fejlesztésére és erősítésére. A népfrontküldöttség a nap folyamán a Palesztinái Felszabadítási Szervezet irá­nyítása alaft működő terme­lőüzemek 'munkájával is­merkedett. A küldöttség ellátogatott egy Bejrút melletti kollé­giumba is, amely a Palesz­tinái mártírok árváinak nyújt otthont és biztosít to­vábbtanulási lehetőséget. Dr. Szalai Lajos, a Ma­gyar Népköztársaság bejrúti nagykövete szerdán fogadást adott a népfrontküldöttség tiszteletére. A baráti han­gulatú találkozón a palesz­tin vezetőkön kívül részt vettek a libanoni társadalmi és politikai élet neves kép­viselői, valamint a baráti országok bejrúti diplomáciai képviseletének vezetői is. Khomeini az olajcsapnál Szakálla van, mégsem Mikulás ... (International Herald Tribune — KS) % Kellemetlen vendég Pekingitől Néhány nem túl nagy hord­erejű egyezmény aláírásával befejeződtek Washingtonban Teng Hsziao-ping kínai mi­niszterelnök-helyettes és Carter amerikai elnök tár­gyalásai. Bár sok rendezni való kérdés van a két ország között, a felek csupán is­mert álláspontjaikat rögzí­tették és csak abban értet­tek egyet, hogy további pár­beszédre van szükség a né­zetkülönbségek áthidalása céljából. A kínai vendég azonban — az amerikai kor­mányzat nem kis bosszúsá­gára — gátlástalan módon propagandacélokra is fel­használta látogatását. A diplomáciai gyakorlat­ban szokatlan módon Teng Hsziao-ping Washingtonban harmadik országok elleni uszításokra, illetve fenyege­tésekre ragadtatta el magát; egy nem hivatalos fogadáson „világuralmi tervekkel és há­borús előkészületekkel” vá­dolta a Szovjetuniót. A The New York Times vezető pub­licistája, James Reston sze­rint az amerikai kormányt külön felháborította az, hogy Teng támogatásáról biztosí­totta a tervbe vett új SALT- szerződés amerikai ellenzőit. A kínai vezető ugyanis elis­merően nyilatkozott arról a 130 nyugállományú amerikai tábornokról, akik nemrég nyilvánosan állást foglaltak a kormány által szorgalma­zott SALT-szerződéssel szem­ben. Teng látogatása első­sorban propagandajellegű esemény volt, amely Carter- nek nem sokat hozott a konyhára — foglalta össze a véleményét az amerikai pub­licista. A szovjetellenes kirohaná­sok mellett Teng attól sem riadt vissza, hogy megfenye­gesse Vietnamot. Kína fo­kozza fegyveres provokáció­it déli szomszédja határán és Teng arra az újságírói kér­désre, hogy szándékozik-e or­szága katonai akciót indí­tani Vietnam ellen, azt vá­laszolta: Peking nem mond­hat le erről a lehetőségről. Nem vette tehát figyelembe amerikai házigazdái felhívá­sait sem: Kína tartózkodjék ilyen lépésektől. Ügy látszik, nem vette fi­gyelembe a kínai vezető egy Vietnam elleni kalandorlé­pés következményeit, hiszen a szovjet—vietnami barátsá­gi és együttműködési szerző­dés veszély esetén kölcsönös segítségnyújtást is kilátásba helyez a két ország között. Ezért, ha a kardcsörtetéstől nem is, de Peking alighanem mégiscsak tartózkodni . fog attól, hogy éljen a Teng ál­tal említett katonai akció lehetőségével. Pálfi Viktor hírek hírek hírek Ma: Karolina napja A Nap kél 7.10 — nyugszik 16.46 órakor A Hold kél 9.59 — nyugszik 23.28 órakor ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904. február 2-án született, és 34 éves korában, 1938-ban halt meg Valerij Cskalov, világhírű szovjet pilóta. — AZ UTÓBBI ÉVEKBEN nőtt a Békéscsabán dolgozó kórházi orvosok száma. Je­lenleg 100 kórházi ágyra tíz- orvos jut, amely emeli a gyo- gyítómunka színvonalát. — A KÖZELMÚLTBAN tar­totta tanácsadó testületi ülé­sét az orosházi városi, járási MHSZ vezetősége. Ezen ér­tékelték az elmúlt év ered­ményeit. Elhatározták, hogy folytatják a tavaly megkez­dett szocialista versenymoz­galmat, és kísérletképpen a megyében először új típusú' honvédelmi oktatási és ne­velési bizottságot hoztak lét­re. — MEZÖKOVÁCSHÁZAN a művelődési központ nemcsak a nagyközségben, hanem a járás többi településén lakók művelődési, szórakozási igé­nyét is igyekszik kielégíteni. A nagyközségi tanács ebben az évben több mint egymillió forintot fordít az intézmény fenntartására. — A KÖZELMÚLTBAN DOMBEGYHÁZÁN ünnepsé­get rendeztek a leszerelő ha­tárőrök tiszteletére. Csizma­dia János tanácselnök mél­tatta a katonák érdemeit, a község gazdagítása érdekében kifejtett társadalmi tevé­kenységüket. Ennek elisme­réseként többen kaptak ok­levelet, és a társadalmi mun­káért kitüntető arany jel­vényt. — KEVÉS A FOGORVOS- GYULÁN. A városban mind­össze 4 fogorvos biztosítja a betegek ellátását. Egy orvos­ra így körzetenként 9 ezer beteg jut, az ideálisnak tar­tott 4 ezer helyett. — EDDIG ISMERETLEN Leonardo da Vinci festményt fedeztek fel a közelmúltban. A képet egy svájci ápolónő vásárolta 500 dollárért, 15 évvel ezelőtt. A képszakértők nemrégiben állapították meg, hogy a kép a mester vagy ta­nítványainak alkotása. Az ápolónő mintegy 10 millió dollár értékű holland forin­tért adta el egy holland mú­zeumnak. — A KERTBARÁTOK me­gyei társadalmi szövetségé­nek 1979 első félévi munka­terve előirányozza többek kö­zött a parlagon maradt föl­dekkel, és a nagyüzemileg nem hasznosítható területek­kel, a művelődési központok kertbarátköreinek működésé­vel, valamint a városi, köz­ségi kiállításokkal kapcsola­tos elképzelések, javaslatok megvitatását. — A MAGYAR TELEVÍZIÓ stábja tegnap, február 1-én vette fel Kruczkowsky len­gyel író A szabadság első napja című drámáját a Bé­kés megyei Jókai Színház művészeinek előadásában. A dráma rendezője Nagy And­rás László. — ELKÉSZÜLT az ózdi ko­hászati üzemek hajdúszo- boszlói gyógyüdülője, ame­lyet a vállalat reumatikus betegségek gyógyítására ho­zott létre. Az új üdülőben évente több mint háromezer dolgozó pihenésére és gyó­gyítására nyílik lehetőség. Szeles idő Várható időjárás ma estig: északkeleten néhány helyen gyenge havazás, holnap nyugat felől erős felhősödés és — főként a Dunántúlon — sokfelé havazás, majd eső, megélénkülő, a Dunántúlon többször megerősödő déli, délnyugatira forduló szél, a várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 0, mínusz 5, a legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken plusz 3, plusz 8 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: általában erősen felhős idő, ismétlődő eső, havas eső valószínű — a nyugatias irányú szél időn­ként megélénkül. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet mínusz 4, plusz 1 fok között, legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 2, plusz 7 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 70 százalé­kán várható. — AZ IDÉN a dévaványai Nagyközségi Tanács mintegy 340 ezer forintot kíván for­dítani a kirándulások támo­gatására, amint az szerepel az egységes közművelődési programjukban. — BÉKÉSEN az elkövetke­zendő években rendezik, par­kosítják az Élővíz-csatorna belterületi szakaszát. A kivi­teli terveket, amelyek vár­hatóan * 680 millió forintba kerülnek, a KÖVIZIG és a CSOMITERV készíti. — MEGYÉNK 33 IPARI SZÖVETKEZETÉNEK 1978. évi termelési értéke megha­ladja a 3 milliárd forintot. Ezen belül a személyi szol­gáltatás fejlődött a legdina­mikusabban, amelynek érté­ke tavaly csaknem 63 száza­lékkal volt magasabb az elő­ző évinél. — TEGNAP, február 1-én, Békéscsabán, a Tízek Ifjúsá­gi Klubban az éves kirándu­lások terveit beszélték meg a klubtagok. Ez év tavaszán ötnapos autóbuszkirándulást terveznek Ungvár—Munkács —Lvov útvonalon. Szintén tavasszal, a Tanácsköztársa­ság évfordulója alkalmából emléktúrát szerveznék, nyá­ron pedig Ácsán vesznek részt a hagyományos Új Tü­kör klubtáborban. — AZ ELMÚLT ÉVBEN népszerűvé vált fotókiállítás­sorozat folytatására került sor a békéscsabai Munkácsy Művelődési Ház Manzárd klubjában. Jelenleg Veres Mihály alkotásaiból összeál­lított bemutatót láthatnak az érdeklődők. — A BÉKÉS MEGYEI Víz- és Csatornamű Vállalatnál tavaly 78 szakszervezeti ak­tíva részesült jutalomban. A társadalmi munkásoknak több mint 27 ezer forintot osztottak ki. — CSANADAPÁCAN a ta­nács meg az idén szeretné íeiepuieini a két iskolai tan­termet. A költségek eíerik az 1 millió 8ÜU ezer forintot. Mivel a szükséges összegnek csak egy részé áll rendelke­zésre, a község vezetői szá­mítanak a laKosság támoga­tására is. — A TERMELÉS ERŐTEL­JES NÖVELÉSÉT tervezik az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövetkezetben. A tervek sze­rint az idén 43 százalékkal több terméket bocsátanak ki, mint az elmúlt esztendőben. — A SZOMBATHELY HA­TÁRÁBAN levő kámoni ar­borétumban befejezték az ősszel gyűjtött magvak tasa- kolását. Az arboretum több mint 600 botanikus kerttel, tudományos kutatóintézettel és nemzeti parkkal tart kap­csolatot. Az idén a növény­kertben gyűjtött több mint 300 fajta magból a világ minden tájára küldtek egy- egy csomagot.

Next

/
Thumbnails
Contents