Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
1979. február 4., vasárnap NÉPÚJSÁG KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET 1Eszperantó színháztörténet „Az élet adja föl a leckét...” Ebben a litovujói (Lengyelország) házban lakott Zamenhof 1885—1887-ig, s ekkor írta az első eszperantó könyveket Ismeretterjesztő cikkek, novellák, jelenetek és egy- felvonásosok. Kritika, irodalomtörténet-kiegészítés, szöveggyűjtemény. De szervezés és oktatás is jelzi a nyugdíjas bányász, Abonyi- Nagy Árpád eszperantista életútját, melynek jelentős részét a várpalotai bánya dolgozójaként tette meg. Onnan ment nyugdíjba és jött vissza a megyébe, s telepedett le Békéscsabán, ahol tovább folytatja mozgalmi és irodalmi munkásságát. — Hogyan lesz valakiből a nemzetközi segédnyelv irodalmára? — A véletlennek is szerepe van benne, legalább is látszólag. Nekem az indítást egy pályázat adta a hatvanas évek elején. Ezt a máltai eszperantó szövetség írta ki a török alóli felszabadulás 400. évfordulójára. Részt vettem rajta és elnyertem a második díjat. Addig csak olvastam és gyűjtöttem a magyar nyelvű könyvekkel együtt az eszperantó irodalom termékeit is. Amihez csak hozzáférhettem, azt megvettem. — Ekkor már jól kellett beszélnie a nyelvet. Mikor kezdett vele foglalkozni? — Egészen fiatalon. De igazán csak akkor, amikor Várpalotára kerültem, s az érdeklődés a kultúrházba vitt. Láttam, hogy többen szeretnének tanulni, és ösz- szehoztunk egy tanfolyamot. Márpedig az oktatáshoz alapos felkészültség kell. Ezért újból nekiláttam felfrissíteni nyelvtudásomat. Sorban letettem az A, B, C nyelvvizsgát, s közben igyekeztem megtalálni az oktatás legvonzóbb módját. S a tanítványokkal együtt — akik állandóan szaporodtak, sőt többen közülük maguk is oktatók lettek — lassan az eszperantó élet hazai és nemzetközi áramkörébe kerültünk. — A tanfolyamból nőtt ki a klubélet is? — Igen. Egyik követte a másikat; a kultúrház örült ennek a kezdeményezésnek, s az évek folyamán mi lettünk az egyik legerősebb csoportja, élénk kulturális tevékenységgel. De az erőnk ennél továbbsugárzott, s még hét klub szervezéséhez nyújtottunk segítséget a megyében. — Az előbb említette a máltai pályázatot. Ezt több is követte, vagy pedig a klub szükségletei ösztönözték? — Mind a kettő. De legjobban mégis a gyakorlati élet adta föl a leckét. Ugyanis a rendszeres klubélet, levelezések, kiállítások, kirándulások és más rendezvények mellett fölmerült egy eszperantó nyelvű szánjátszócsoport alakítása is. De hiába vannak szereplők, lelkes fiatalok és idősebbek, ha nincs mit előadni. Klasszikusokkal nem kezdhettünk. Hiányoztak az egyszerű kis jelenetek, egyfelvonásosok, s mit volt mit tenni: írni kellett. Magam sem képzeltem, hogy mások is hasznát veszik. De híre ment és egyre több kultúrházi, iskolai és városi csoport kérte, még külföldről is. — így lett a szükségből erény. A következőkben is szerepet játszott a hiány- helyzet? — A háromkötetes szöveggyűjtemény összeállításában feltétlenül. Ehhez el kell mondani, hogy az eszperantó irodalom egy idős a nyelv születésével. Ezt is Zamenhof teremtette meg, azért, hogy bebizonyítsa a nemzetközi nyelvről, menynyire megfelel erre a célra is. Nemsokára sokan bábáskodtak körülötte, s a fordításokkal egy időben létrejöttek eredeti művek is. Később, amikor virágzásnak indult, a magyarok is — főleg Baghi Gyula és Kalo- csay Kálmán — tekintélyes helyet vívtak ki maguknak. Ám sok könyvet ma már nem lehet megkapni, csak egy-két nagy könyvtárban — mint a budapesti Széchenyi és a szegedi Somogyi — megtalálni. Ezért a fontosabb művekből, az íróra legjellemzőbb részletekből elkészítettem a szöveggyűjteményt.. Természetesen az eszperantó irodalom alapos áttanulmányozása után. — Eközben figyelt föl a világirodalom klasszikus és modern darabjainak fordításaira és kapott kedvet mostani munkájához, a színháztörténeti kutatáshoz? — Mindig érdekelt a színházi élet, erre meg különösen kíváncsi voltam: hogyan indult és mi lett belőle? Az első nemzetközi nyelvű előadást 1896-ban, fiatal orosz amatőr színjátszók rendezték Szmolenszk városában. Tolsztoj egyik komédiáját mutatták be. Aztán a műkedvelő előadásokat a nagy színháziak követték. A sort 1908-ban a drezdai Opera nyitotta egy Goethe-drámával. — Nagyon mozgalmas és eredményes kultúrházi életet hagyott abba hazajövetelével. Nem hiányzik, vagy tervezi-e az itteni bekapcsolódást? — Most úgy vagyok, mint huszonöt évvel ezelőtt, amikor Várpalotára érkeztem. Ismerkedni kell, beilleszkedni az új környezetbe, ami nyugdíjasán sokkal nehezebb, mint aktív dolgozóként, a munka nyújtotta keretek között. Igaz, hogy itthon kiépített eszperantó mozgalmi életet találtam, de jó lenne a klubmunkát is folytatni, hiszen nehéz arról lemondani, amit úgy szeret az ember? De hogy kezdjek hozzá? Vass Márta / 75 éve született Bajza József Történelmi perek győztese „Kritika kell közöttünk, meg nem kérlelhető és kemény kritika, de részrehaj- latlan, de igazságos. Ki kell irtanunk a hízelkedés, a szolgai csúszás lelkét; ledöntögetnünk szobrait a bálványozásnak; elrezzentenünk a lelketlenséget; kimutogatnunk egymás vétkeit, botlásait, kimutogatnunk az utat, melyen nagy nemzetek példájaként a tökély magas pontjához vergődhetni. Ha mi barátainkat, rokonainkat, mint eddig, csak ölelgetjük, hitsorsosainkat csak dicsér- getjük, nagyanyáinknak csak hízelkedünk, bókolunk, ellenségeinket csak üldözzük, s a jót bennök is elismerni nem tanuljuk, s nem akarjuk, ha rettegünk az igazat nyilván kimondani, ha örökké csak mellékes tekintetek szolgarabjai leszünk, úgy a tudományos haladásnak bízvást lemondhatunk még reményeiről is, úgy örök vesz- teglésben tespedünk, s egy kínai penész fogja elborítani, megemészteni nemzetiségünket, nyelvünket, tudományos létünket”. A fenti sorok íróját Né- g^psy László, a nagy Nyugat nemzedék század eleji nevelője a reformkor tíz „legjobb neve” közé sorolta. S méltán. Bajza József volt a hazai szellemi élet első orszá-. gos hatású polgári publicistája, a magyar kritikai élet — s egyben színikritikánk — megteremtője, az 1830-as évek híres-hírhedt irodalmi pőréinek félelmetes vitázója, a Nemzeti Színház igazgatója — s mellesleg a mégújho- dó magyar irodalom egyik első dalköltője. A korban mindinkább tipikussá váló értelmiségi pálya alapképlete az övé: lecsúszó, szegényedő birtokos nemesi sarj, aki végigüli a pesti középiskola és egyetem és a pozsonyi jogakadémia stúdiumait, patvarista, majd országgyűlési követi írnok — méghozzá a nevezetes 1825 —1827-es országgyűlésen. Ám mégis elcsábítja az irodalom. S ami ekkor még újdonság •— ez irányú tevékenységéből igyekszik megélni, s nem kíván (nem is tudna) birtokai jövedelméből uraskodva írogatni. Egyik első fecskéje annak a generációnak — Kisfaludy Károly, Toldy, Vörösmarty, és mások sorolhatók ide —, amelyik megalapozta az írói rend egzisztenciáját, az irodalom megélhetést nyújtó polgári értelmiségi státusát. Barátjával, Toldy Ferenccel (irodalomtörténet-írásunk atyjával) folytatott irodalmikritikai magánlevelezése már a pozsonyi húszas években ráirányítja a kulturális-szellemi elit (Kisfaludy Károly és köre) figyelmét. így egyáltalán nem véletlen, hogy 1832-ben őrá esik a választás: Kisfaludy Károly halála után Bajza lesz az Aurorának, a kor legszínvonalasabb évkönyvének és a Kritikai lapoknak a szerkesztője. Auróra-béli tevékenysége a nagy „porok”, s egyben a nagy tisztázások és győzelmek ideje. Tisztelettel, de kíméletlen határozottsággal számol le az agg óriás, Kazinczy időszerűtlenné váló nézeteivel (Pyrker-pör). Az úgynevezett Conversations lexiconi pörben a konzervativizmust, a kis stílű irodalmi üzletelést, a hozzá nem értést és a rendi tekintélyt állítja sarokba. Az irodalmi respublikáért emel szót Des- sewffy József gróf okvetet- lenkedő tekintélyelvi beavatkozásával szemben: „Nemes vagy báró, gróf vagy herceg írói világban egyféle jussal bír, elsőségeket itt nem születés vagy hivatal oszt, hanem ész”. Harcol az irodalmi ébredés gyermekbetegsége, a mindent elárasztó kontár dilettantizmus ellen. Az egyik vitában a rendi történész Horváth Istvánnal szemben rakja le az alapját „az el- meszüleményi jussok és tulajdonok törvényének” — egyszóval a polgári szellemi tulaidon jogának. Bajza József pályájának csúcspontja a 30-as évek vége. a 40-es évek eleje. Az Aurorát felváltó kritikai irodalmi folyóiratról athenaeu- mi triásznak keresztelt Bajza—Vörösmarty—Toldy hármasnak nagy és jó tekintély, jelentős kulturális hatalom összpontosul a kezében. Irányadó befolyásuk volt az Akadémián (Toldy 1835-től „titoknok”), övék volt a Kisfaludy Társaság, a Pesti Színház, nem beszélve a legendás Athenaeumról és melléklapjáról, a Figyelme- zőről. Ezeknek keretében tisztázták az alakuló kulturális, irodalmi élet elveit, és változtatták meg a haladó szellemi élet javára az erőviszonyokat. Épp ezért nem volt véletlen, amit a Nemzeti Társalkodó írt: „Bajza a li- teraturában az, ami gróf Széchenyi a politikai pályán”. Az Athenaeum megszűnése után Bajza visszavonult a kulturális élettől, nem halványuló műveket, éledező irodalmi és színi kritikát, korszerű polgári elvszerűséget hagyva maga mögött. Egyértelműen Kossuth híve lévén, politikai szereplést vállalt, Kossuth eszméit hirdette az Ellenőr című évkönyvében, a Nyelv- és nemzetiség című nagy hatású akadémiai beszédében, tevékeny közéleti szereplésében. A forradalom és a szabadságharc idején pedig a félhivatalos Kossuth Hírlapja felelős szerkesztője volt. A bukás után nem tért többé magához. Meghajszolva, elhalkulva, elborult elmével halt meg 1858. március 3-án, Pesten. Egy világos pillanatában még elkísérte a rokon sorsú barátot és küzdőtársat, sógorát, Vörösmartyt utolsó útjára. Bessenyei Antal: Török arcok I. Filadelfi Mihály Örvények fölött lépkedő Valamikor régen, mesemessze már szabad madár voltam, s szárnyam megkövült. Porélet mezsgyéit taposom sután... Hallgass bicebóca! Ki derék legény volt, az ropta a táncot! Kussolj bicebóca! Valamikor régen, mesemessze már szabad madár voltál, s szárnyad megkövült?! Sánta legény sánta! Másra várt a szándék, másé volt a tett is s másé a beszélj! Valamikor régen, mesemessze már szabad madár voltál, égi szárnycsapás?! Jaj, valahogy így volt, s most dadog a száj... Égessen hát a tűz! A benned-szorult tűz bice-bóca lelked hamuvá égesse! Augusztusi égen égjen szűzi éjen, s arany füst legyen az augusztusi égen, ha a bíbor alkony hull a csillagéjbe, lelked szelídfényű augusztusi égen aranyfüst legyen, mert szabad madár voltál, csillagtollú madár mesemessze régen, madarak-madara voltál boldog-kéken, s most szomjak szomja vagy, az Egészre vágyón, mohó vízelnyelő, nagytorkú szörnyeteg, szörnyeteg-vizeknek mohó elnyelője, s mohó elnyelőknek szomjúság-adója... Madár voltál s lettél fagyott kövirózsa, kőszirtek közt lakó alvó kövirózsa, s sánta legény lettél, sánta bicebóca... Eget-földet öltő kedvre gyulladsz néha, hahj, de áz a legény, s te, lesántult árva, te bátor legénynek megkopott lárvája, te igaz világnak sóvár csak-nézője, időűzte múltnak el nem érhetője, Mért, hogy mint madárnak, megkövült a szárnyad?! Mért, hogy ellenálltál a legnagyobb vágynak?! Mért, hogy nem repülni kívántál örökre, s törni soha-soha-el-nem-ért körökre? Mért, hogy a szokások béklyói szorítnak?! Mért, hogy vak szabályok sorra elnémitnak?! Szakadj föl! Szakadj meg! Tégy valamit végre! Űj szárnysuhanással szakadj föl az égre! Űj szárnysuhanással s még soha nem látott eltökélt élettel, eltökélt halállal, csak győzni, hátrálni soha-nem tudással öld meg, öld meg, öld meg vad félszbivaly-erdők sötét paripáit! Rugdosó patáik, aranyló patáik mindent, ami szép volt, s ami még lehetne: virágléptű percek porzós mezejét is, csillagívű álmok meredek útját is, a te utadat is meg az ő útját is, meg mindnyájunk útját össze-visszarúgják, s megnyitják örömünk vízelnyelő kútját, szörnyűségek torka nyíl patáik nyomán, s nyíl patáik nyomán szörnyűség-virág is, halálszörnyűség is ott terem nyomukban, s gombafelhő-téboly is nyomukban remeg... Vad félszbivaly-erdők sötét paripáit öld meg szárnyad-bontva, s amint valamikor mesemessze régen szabad madár voltál, szabad madár leszel, egeket ívelő... MELLÉKDAL örvények fölött lépkedő növessz szívednek szárnyakat! Meleg tenyered a szíved verését visszhangozza csak! Rakj kőre követ! Fészket is építs a Holnap fiainak! Dérer Miklós
