Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-25 / 47. szám

1979. február 25., vasárnap Barátaink életéből 30 éves a KGST Barátság kőolajvezeték: az első létesítmény az integráció térképén Húsz évvel ezelőtt a KGST javaslatára négy ország — Magyarország, az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió — megállapodást kötött a Barátság kőolajvezeték építé­sére. Ma a KGST-tagországok nemzetközi építkezéseiben részt vevő emberek tízezrei folytatják a Barátság kőolaj- vezeték építésével megkezdett munkát. A kivitelezési tervrajzon a kőolajvezeték nyomvonala elnyúlt „U” betűre emlékez­tet. A Volga folyó partjaitól indul, és több mint két és fél ezer kilométeren át hú­zódik a Szovjetunió terüle­tén. A belorusz Mozirban van a fő elágazása. Az észa­ki ágon az olaj Breszten ke­resztül Lengyelországba és az NDK-ba folyik. A déli ágon — Brodin és Uzsgoro- don keresztül — Csehszlová­kiába és Magyarországra. A kőolajvezeték tervét egyidejűleg öt országban ké­szítették. Minden ország ki­dolgozta saját szakaszának tervét, — az általános szer­kesztési rajz alapján, ame­lyet az egyezmény aláíróinak kérésére a szovjet intézet készített el. A megállapodás szerint a Szovjetunió bizto­sítja a nemzetközi kőolajve­zeték építéséhez a technikát — az exkavátorokat, daru­kat, a szigetelő gépeket. Az acél tolózárakat Csehszlová­kia készítette, Magyarország pedig a hírközléssel és a kő- olajvezeték automatikus irá­nyításával kapcsolatos mun­kákat dolgozta ki. Az olajfolyó nemzetközi útja sajátos kísérleti terep­pé változott. Itt próbáltak ki számos, ma már jól ismert, technikai újdonságot, mint például a teleszkópos cső­fektetést, vagy a hegesztés ellenőrzését radioaktív anyag segítségével. A technika le­hetővé tette, hogy 1963-ban a csővezetéknek mintegy 2000 kilométeres szakaszával elkészüljenek. Átlagosan ha­vonta 70 kilométeren fektet­ték le a csöveket. A Barátság kőolajvezeték üzemeltetéséből származó jö­vedelem mind az öt ország­ban a nemzeti költségvetést gyarapítja. A kőolajvezeték az összes műszerekkel és be­rendezésekkel ahhoz az or­szághoz tartozik, amelyen keresztülhalad. 1962. február 22. bekerült a Barátság kőolajvezeték történetébe és Bratislava krónikájába. Szlovákia fő­városa volt az első külföldi város, amelyet a szovjet kő­olaj elért. A csöveken meg­tett 4 és fél ezer kilométeres út után itt ömlött először a „Slovnaft” olajkémiai kom­binát tartályaiba. Azóta a bratislavai kombinát termé­kei stabil helyet foglalnak el a nemzetközi piacon. Nagy hírnévnek örvend például az építőipari kátrány. Állandó­an növekszik a műgyanta termelése. Szlovákia után a Barátság kőolajvezeték „stafétabotját” másodikként Magyarország vette át. 1962. szeptember 20- án a kőolaj elérte a Százha­lombatta határában épült kombinátot, ahol olyan anya­gokat állítanak elő, amelyek nélkül a XX. század máso­dik felében elképzelhetetlen az élet. Miként a magyar, a len­gyel olajkémiai ipar is egy­idős a Barátság kőolajveze­tékkel. Krónikája 1963-ban kezdődött: november 27-én a szovjet kőolaj elérte Plockot. Innen kapja az ország a ben­zint, a Diesel-fűtőanyagot, a különböző vegyi termékeket a műanyag és a műszál gyár­tásához. A Barátság kőolajvezeték transzeurópai rendszeréhez a Német Demokratikus Köz­társaság keleti részén fekvő Schwedt városa jó 15 évvel ezelőtt, 1963. december 18-án kapcsolódott be. A vegy­ipar, amelynek fő nyersanya­ga korábban a barnaszén volt, áttért az olajra, s ez a népgazdaságnak sok milliárd márka megtakarítást jelen­tett. ★ Napjainkban a világ vala­mennyi államának, így a szocialista országoknak is egyre több kőolajra van szüksége. Éppen ezért a Ba­rátság kőolajvezeték növeli kapacitását. Nyomvonalán az építkezés ma sem szünetel. Űj átszivattyúzó állomásokat helyeznek üzembe, a kőolaj- vezeték irányítása automati­kus. Épül a második kőolaj- vezeték. A régi, Volga mel­léki olajtermelő és olajex­portáló körzeteket a világ leggazdagabb olajlelőhelye, a nyugat-szibériai Szamotlor segíti. 1973. őszén a Szamot­lor—Tyumeny—Kurgan — Ufa — Almetyevszk csőrend­szert bekapcsolták a kőolaj- vezetékbe. A Nyugat-Szibé- ria és a kelet-európai orszá­gok között létesített olajhíd lehetővé teszi, hogy a szocia­lista közösséghez tartozó or­szágok népgazdaságának kő­olajszükségleteit sok évre biztosítsák. Jurij Szinyakov 1979 — a Balkán-turizmus éve Szófiában 1978. december 5. és 8. között rendezték meg a hivatalos turistaszerveze­tek 11. ülésszakát, valamint Bulgária, Görögország, Ro­mánia, Törökország és Ju­goszlávia turistaszövetségei­nek 6. konferenciáját. Min­den évben sor kerül ezekre a tanácskozásokra, hogy ily módon is elősegítsék a Bal­kán „aktív turistaterületté” válását. Ebből az alkalomból beszélgettünk Dimitár Mi- kowal, az idegenforgalom állami bizottsága elnökének első helyettesével. — Hallhatnánk valamit a turizmussal kapcsolatos együttműködés fejleszté­séről és arról, mennyiben járul ez hozzá a balkáni országok közötti békés és jó szomszédi kapcsolatok erősítéséhez, egymás jobb megértéséhez? — A balkáni országok ide­genforgalmi együttműködése immár 12 éves múltra tekint vissza. A hivatalos turista­szervezetek első konferenciá­ját 1966-ban tartották Szó­fiában, ami több oldalú kap­csolatainkat ezen a terüle­ten is kibontakoztatta. Az 1971-es bukaresti államközi szerződés közös tevékenysé­günknek új lendületet és konkrét irányt adott. Az elmúlt években az ide­genforgalmi szervezetek együttes munkája révén a Balkán félsziget a turista­utak forgalmas célpontjává vált. Minden évben nő a balkáni országokból egymás­hoz, illetve a más államok­ból a Balkánra látogatók száma. Az európai turisták 10 százaléka érkezett 1974- ben erre a félszigetre. Há­rom évvel később a részt­vevők 24 százaléka — és vi­lágviszonylatban 17 százalé­ka — utazott oda. Ma már Európa minden negyedik és a világ minden hatodik tu­BUlGAMEn TOURISTISCHE INFORMATION 1979 ristája látogat el a Balkán­ra. — Milyen távlatok nyíl­nak arra, hogy a turista­áradat növekedjék konti­nensünknek ezen a ré­szén? — A Balkán országainak turista szempontból értékes adottságai vannak: tiszta vizű tengerek, kedvező ég­hajlati viszonyok, romanti­kus, mesébe illő hegyvidé­kek, kristálytiszta tavak. A világ minden tájával össze­hasonlítva itt a Balkán fél­szigeten található több an­tik civilizáció együttes nyo­ma. A hivatalos turistaszer­vezetek és az ügynökségek célja az, hogy e gazdaságot ne csak a Balkán, hanem a világ minden népe előtt fel­tárják. Ez — egyben az ed­digi együttműködésünk fő feladata, s ugyanakkor a kedvező előrejelzések leg­fontosabb kitétele. A Balkán országainak egy­mással, valamint a más ál­lamok turistaügynökségeivel kötött üzleti kapcsolatai szintén jelentős lépésnek te­kinthetők, ami már az ér­deklődés fokozódását is bi­zonyítja. Ma már a Balkán államai az USÁ-ban, Kana­dában, Japánban és másutt is az idegenforgalmi „piaco­kon” közös balkáni utazáso­kat kínáló ajánlatokkal je­lentkeznek. Ezzel egyidőben emelkedik a fiataloknak, a diákcsoportoknak és a szak­mai érdeklődésű turistáknak szervezett speciális progra­mok száma. Minden az aktív közremű­ködésnek és azoknak a konk­rét intézkedéseknek az ered­ménye, amelyeket nagyrészt a helsinki konferencia záró­okmányában rögzített megál­lapodások, feladatok és cé­lok is tartalmaznak. Ezek az emberi kapcsolatok erősíté­sét, a nemzetek kölcsönös megismerését, s barátságuk szüntelen kibontakozását szolgálják. És éppen ez az, amivel a turizmus vitathatatlanul je­lentős mértékben hozzájárul népek és országok közötti bé­kés fejlődés, valamint együtt­működés kikerülhetelen fo­lyamatához. Fordította: Bukovinszky István Lenin Gorkiban Itt, Gorkiban, a Moszkva környéki szelíd Pahma folyó fölött minden úgy látható érintetlenül, ahogy Lenin életében hagyta: időtlenség­be dermedt a nagy fehér oszlopos ház, a két szárny­épület, az árnyas park. 1918. szeptember végén — orvosai sürgetésére — érke­zett ide Lenin feleségével, hogy gyógyíttassa az eszerek merényletekor szerzett sú­lyos sebét. Lenin 1924. január 21-ig lakott Gorkiban. Először megszakításokkal, élete utol­só három esztendejében gya­korlatilag ott teltek napjai. Sokan megfordultak itt, jöttek bolsevikok, pártmun­kásók, tanácsi dolgozók, akiknek az illegalitásban, a börtönökben, a polgárhábo­rúban megrokkant az egész­ségük, s Gorkiban keresték a gyógyulást. Az egyik szárnyépületben rendezték be a pihenőház ebédlőjét. Innen látták el Lenint és családját is. Vlagyimir Iljics Gorkiban nem a nagyházban szállt meg, ahol a hatalmas szobák és termek fényét kristály- csillárok emelték, a parket­tát drága szőnyegek borítot­ták, karéliai nyírfából ké­szült bútorok és aranyozott keretbe foglalt velencei tük­rök díszítették. A forradalom vezére a Kremlben is olyan szobában élt, amely alig kü­lönbözött az emigrációs idők­ben külföldön bérelt sze­rény hajlékaitól. Lenin egy kis kétablakos szobát választott ki az észa­ki szárnyon, amely annak­idején az urasági ház sze­mélyzetének adott szállást. A mellette levő szobában lakott Nagyezsda Konsztan- tyinovna, a harmadik kis szo­bában pedig az ebédlőt ren­dezték be. Az orvosok terve, hogy Lenin Gorkiba való megér­kezése után pihenni fog — nem valósult meg. Vlagyi­mir Iljics — alighogy job­ban érezte magát — erejét megfeszítve dolgozott. Lehe­tetlen lenne felsorolni, mi mindennel foglalkozott Le­nin ebben az időben. Lépjünk be Lenin egykori szobájába! Jobbra a fal mel­lett szekrény, könyvekkel megrakva, amelyet Lenin naponta forgatott. Balról egyszerű faágy, mellette éj­jeliszekrény olvasólámpával. Kis tükrös toalettasztal. Itt írta a „Proletárforradalom és a renegát Kautsky” című művét. Az asztalkán most is ott a toll, amellyel Lenin többek között megírta 1918. októberében a „Lehet-e egyenlőség a kizsákmányolt és a kizsákmányoló között?” című tanulmányát. Ebben Lenin a forradalmi harcosra jellemző szenvedéllyel vette fel a küzdelmet Kautskyval, aki meg volt győződve ar­ról, hogy lehetséges általá­nos egyenlőség a burzsoá de­mokrácia viszonyai között. Lenin munkájában bebizo­nyította, hogy a szovjethata­lom milliószorta demokrati­kusabb a legdemokratiku­sabb polgári demokráciánál. Vlagyimir Iljics Gorkiban szoros kapcsolatot tartott, barátságot kötött a parasz­tokkal. Gondoskodott róla, hogy a faluba bevezessék a villanyt, vetőmagot és gépe­ket kapjanak. Belépve a nagyházba, ahol Lenin 1921-ben lakott, ami­kor orvosai — éppen egész­ségi állapotának romlása mi­att — azt javasolták neki, hogy költözzék a levegő- sebb, napfényesebb szobák­ba. A nagyház második eme­letén látható a dolgozószo­bája. Az asztalon újságok, könyvek, folyóiratok, boríté­kok és levélpapírok a „Nép­biztosok Tanácsának Elnö­ke” felirattal. A telefonszoba. A falon függő öreg készüléken Le­nin több mint 200 rendele­tet, számtalan cikket és le­velet diktált. A dolgozószoba erkélyén gyakran pihent a szép nyá­ri napokon és beszélgetett az ide látogató Makszim Gor­kijjal, Mihail Kalinyinnal, Feliksz Dzerzsinszkijjel. Egy szobát a második emeleten ebédlőnek rendeztek be. Itt jöttek össze a család tagjai és-a vendégek. Vlagyimir Il­jics nagyon szerette ezeket a meghitt találkozókat, örült, amikor barátok keresték fel. Felesége írta: Vlagyimir Il­jics ilyenkor elemében volt, tréfálkozott, szívből nevetett, forradalmi dalokat énekelt. Sőt, mi több, betegségének legsúlyosabb napjaiban sem hagyott fel a közeli barátai iránt tanúsított figyelmessé­gével. Nagyezsda Konsztantyinov- na Gorkijnak küldött levelé­ben a következőket írta: „Halála pillanatáig olyan volt, amilyen egész élete folyamán. Hihetetlen akarat­erővel uralkodott önmagán, nevetett és tréfálkozott, gyengéd volt és gondoskodó az utoisó percig”. Gorkiban és környékén minden Lenin emlékét őrzi. A park fasora, ahol sétálga­tott, a Pahma folyó, ahol fürdőit, a környező erdők, amelyekben szívesen vadá­szott. A legjobb kikapcsoló­dást az erdőbe, a mezőre ve­zető séta jelentette számára. Az ilyen pihenők azonban rövideknek bizonyultak, sem­miképpen sem elegendőnek ahhoz, hogy visszaadják a testnek elvesztett erejét. Gorkiban puhán hull a hó. Autóbuszok hozzák vé­geláthatatlan folyamban az újabb és újabb látogatókat a földgolyónk valamennyi országából. Jelizaveta Orlova A Lenin nevét viselő műzeumház a Moszkva alatti Gorkiban V. I. Lenin Gorkiban, 1922. augusztus—szeptemberében Csehszlovákia A Duna közös „megszelídítése” A Duna a legtöbb orszá­got összekötő vízi út a vilá­gon, Pozsony alatt azonban — mintegy 60 kilométeres szakaszon — nehezen hajóz­ható és árvízveszélyes. Ez utóbbiról az 1954-es és az 1965-ös árvizek tettek szo­morú tanúbizonyságot. Elő­nyeit kihasználandó, szeszé­lyeit megszelídítendő, hatal­mas magyar—csehszlovák vállalkozás színhelye lett a folyam a szlovákiai Gabéi- kovo és a magyarországi Nagymaros között. A vállal­kozásra — amelyhez segítsé­get nyújt a Szovjetunió is — nagy szükség van, mert 1981-ben előreláthatólag el­készül a Duna-csatorna ösz- szeköttetése a Majnán ke­resztül a Rajnával, s így közvetlen vízi út nyílik a nagy hajók számára az At­lanti-óceántól a Fekete-ten­gerig. A csehszlovák—magyar egyezmény szerint a vír.ierő- mű-komplexum fő létesítmé­nyei közös tulajdonba, más részük pedig annak az ál­lamnak a tulajdonába ke­rül, amelynek a területén lesz. A Gabéikovo—Nagy­maros vízi erőmű első egysé­ge 1986-ban, az utolsó 1989- ben kezdi meg működését. A vízierőmű-komplexum méreteit tekintve egyedülál­ló. Pozsony alatt 52 négyzet- kilométeres víztározót léte­sítenek. A gátak között 243 millió köbméter vizet tárol­nak. Két vízi erőmű épül, melyek teljesítménye 878 megawatt lesz. Gabéikovonál 17 km hosszú mellékcsator­nán vezetik el a vizet. Az új folyóágyban 18 méter ma­gas gátak között négy és fél ezer köbméter víz folyik majd másodpercenként. Ilyen átfolyású csatorna nincs még a világon. Másik, 8 ki­lométer hosszú levezető csa­tornát is építenek ezen a Duna-szakaszon. Nagyma­rosnál hasonló víztározót lé­tesítenek. A Dunára épülő vízi erő­mű csúcsidőben is kiegyen­lített áramellátást biztosít a két ország számára, az egész komplexum pedig lényege­sen megkönnyíti a hajózást. Emellett a környező földek sok ezer hektárját öntözhe- tővé teszi, növelve a mező- gazdaság terméshozamait. A Duna két partján az építkezések körzetében elte­rülő természetvédelmi terü­leteket nemcsak megóvják a károsodástól, hanem újabb üdülő- és sportkörzeteket alakítanak ki a festői szép­ségű folyóparton.'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents