Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-25 / 47. szám
1979. február 25., vasárnap o SZÜLŐFÖLDÜNK Békéscsabáról Csanádapá- cán és Tótkomlóson át szűk óra alatt ér az autó Békés- sáirisonra. Valamikor egész napos út lehetett, szekéren haladozva rossz földutakon. Most is van egy földút, a makói, ami Orosházáról indul és Sámsonon át halad lefelé, mondják . is Sámsonban, hogy azon, persze nyáridőben, fél óra alatt Orosházára lehet érni. Át a pusztán, a ritkuló tanyavilágban ma már inkább érdekes utazás lenne, mint fontos út, így aztán hiába alapozták meg pár évtizede, sose lesz abból autósztráda. Sámsonra haladtunkban belelapozunk a máig egyetlen, újabb kori megyetörténetbe, a Maday-féle kötetbe, ahol szépen összegyűjtve együtt áll minden, amit a vendégnek is, meg az Útiakénak is illik tudnia erről a faluról. Az is, hogy a XV. században a Hunyadiak birtoka volt, és a törökök 1552- ben, Eger sikertelen ostromának évében rabolták ki és perzselték fel a falut. Az is, hogy a XVIII. században kezdődött az újratelepülés: dohánykertészek költöztek a Száraz-ér partjára. 1890-ben 522 házat számoltak össze, 1930-ban 4389 lakosa volt, 49-ben 4501, 1960-ban pedig 5491. Néhány kiragadott szám, nem sokat láttat abból, ami volt. De ha ellátogatunk több helyre, a kép a régi események, emlékek és feljegyzések birtokában kitágul, sokkal többet mutat. * * * Lukács Ottóval, a községi pártbizottság titkárával az Előre Termelőszövetkezet irodájában találkozunk. A megbeszélésnek vége, folytatjuk hát újra, most az egész faluról lesz szó. Hogyan élnek az emberek Bé- késsámsonban? Ebben az egyetlen kérdésben több órás válasz is benne lehetne. — Hogyan élnek? Jól. És ezt ne tartsa holmi „lelkes” válasznak, mert ez az igazság. Azt persze senki sem állítja, én sem, hogy nincsenek gondjaink, ahogy mondani szoktuk. Vannak. Méghozzá bőven. De ha vissza- * nézünk csak pár évet is a múltba, a változások szem- beszökőek. Az utóbbi öt évben különösen. Étterem épült, ezzel megoldódott a közétkeztetés, új iskola is épült, közben már bővítettük is, ez sem kis dolog. Üj az önkiszolgáló bolt, felújították a vas-műszakit és a ruházatit. Rengeteg a televízió, vagy 200 autó. Látná csak hagymaszedés idején, micsoda autóforgalom van itt. A hagyma a háztáji slágere Sámsonban. Aki csak él és mozog, és háztáji földje van, hagymát termeszt. Mit mondjak? Tizennégymilliót hozott.,. A közélet? Változó. Sok az eljáró emberünk, naponta négyszázan utaznak Kar- doskútra, Orosházára, Vásárhelyre, Kondásra. Hat- hétszázan dolgoznak itthon. A lakosság csökken, most 3296 a lélekszám. Jóval kevesebb, mint húsz éve. Van egy jó tsz-ünk, itt a HÓDIKÖT telepe, az ÁFÉSZ üzletei, iskola, <kultúrház, mozi, könyvtár és 25 szocialista brigád. — Ennyit, ahogy kérte, távirati stílusban ... * * * Egy évvel ezelőtt még csak tervezték a vízhálózat korszerűsítését. Kancsó Istvánt akkoriban nevezték ki tanácstitkárnak. Űj embér létére is érezte a szorító gondot; nehéz lesz megalakítani a víztársulást, felépíteni a törpevízművet. Csak tanácsi erőből, állami hozzájárulással nem lehet összehozni 21 milliót, szükség van a község lakóinak forintjaira és társadalmi munkájára. A Békés megyei Víz- és Csa-. tornamű Vállalat szerint 1979 végére, vagy a jövő év elejére készen lesz a vízvezeték. Elgondolni is jó, milyen változást hoz _majd a friss víz az itt élőknek! Az ellátás megfelelően alakul a községben. Minden fontos dolgot megvehetnek az emberek az ÁFÉSZ élelmiszer-, ruházati, vas-műszaki és könyvesboltjaiban. Gondjuk volt viszont a tüzelő- és olajellátással, de hamarosan ezen is javítanak. Nemrégiben tárgyalták a tanácsülésen az évi költség- vetést. Takarékosan kell bánni a szűkre szabott ösz- szegekkel, ezért a faluszépítésben ingyen dolgozó kezekre is mindig számítanak. Szívesen vállalják a sámsoniak a társadalmi munkát, ha értelmét látják a fáradozásnak. Azt Is elmondja ezután, hogy sok bosszúságot okoz a Száraz-ér a falu közepén, nem egyszer belopakodik vizével még a kertekbe, a kerítések tövébe is. Örömmel újságolta viszont, hogy nemsokára hozzákezdenek a csatorna elvezetéséhez, hogy az átalakuló falu terjeszkedését semmi ne zavarja. A HÓDIKÖT telepén, a régi kultúrteremben neoncsövek ontják a fényt. Zúgnak zümmögnek a gépek, a délelőtti műszak munkában. Tóth Imréné telepvezető szíves vendéglátó. Járunk- kelünk a pulóver-, kardigán- és hokiruhahalmok között. Szovjet, francia, svéd exportra dolgoznak. Jön a rengeteg eleje, hátulja, ujja Vásárhelyről, itt, Sámsonban varrják össze. Ügyesek a sámsoni lányok, asszonyok! — 114 aktív dolgozónk van — mondja Tóthné —, és vagy két tucat fiatalaszszony gyesen. Tizennegyedik éve, hogy van ez a kis üzem, jól jött a munkaalkalom. Persze a munkássá válás útja hosszú. A háztartásból, a földekről jöttünk, az átállás, az egészen másfajta munka nem könnyű. De, hogy nem is nehéz, azt az eredmények bizonyítják. Az üzem előtere tele van oklevelekkel, kitüntetésekkel, végleg elnyert brigádzászlókkal. A szocialista brigádok figyelik és segítik egymást. A Tyereskova, az Április 4. az idén nyerte el az aranykoszorút. A Lenin brigád pedig háromszoros aranykoszorús! A legújabb hír a telepről: a brigád a nemzetközi gyermekév alkalmából kommunista műszakok megtartására hívta fel a falu valamennyi brigádját. Várják a Visszhangot. Mesélik, hogy szeretnek színházba, moziHa járni. Meg kirándulni is. Tavaly 18 ezer forintot kaptak Vásárhelyről a kulturális, szociális alapból. Ebből 6 ezer jutott művelődési kiadásokra. Többek közt Pesten is jártak, és megnézték a koronát a Nemzeti Múzeumban. * * * Motyovszky István igazgatóhelyettes a tanítás utáni kora délutánt az irodában tölti. A Komlósi út melletti új iskolában találkozunk, abban, amit pár éve bővítettek nagy társadalmi ösz- szefogással. Jó a helyzet náluk, egyetlen tanulócsoportot sem kell délutánra beosztani, mindenkinek jut tanterem délelőtt, mi több, külön napközis termük is van. — A tantestület létszáma huszonnégy. Három a képesítés nélküli, ketten azonban hamarosan végeznek. Van, aki Tótkomlósról jár át, többen — nem sámsoniak — megtelepedtek itt. Bár a szolgálati lakások nem a legjobbak, régi iskolaépületek, meg másféle házak, azért megvagyunk. A tanács mindent elkövet, hogy segítse a pedagógusokat. Megnézzük a bitumenes kézilabdapályát, a tsz társadalmi munkásai építették. Szóba kerül, hogy a művelődési házzal igen jó a kapcsolatuk, a szakkörök nagy részét pedagógusok vezetik. Végül: az úttörőcsapat éppen most rendezi a kulturális vetélkedőt a művelődési házban. — Arról is írhatnának néhány sort, hogy egyre javul a szemléltetőeszköz-ellátottságunk, a megyei tanácstól sokat kapunk. Meg talán arról is, hogy nincs tornatermünk, így aztán a testnevelés, ilyenkor télen, sok fejtörést okoz. De amíg a vízmű meg nem épül, nem is gondolhatunk rá ... * * * A legfrissebb adatokkal bizonyítja Fári Pál, az Előre Tsz elnöke, hogy jókor jöttünk. Február 10-én volt a zárszámadás, elégedetten beszélhetett a tagság előtt: eredményes évet zártak. — Közepes nagyságú szövetkezet a mienk, 4190 hektáron gazdálkodunk, 380 dolgozónk van. A taglétszámunk még egyszer ennyi, de sok a nyugdíjas, a kismama, s a katona — mutatja a számvetés papírjait az elnök. — A természeti csapásokkal nehezített év ellenére gyarapodott a szövetkezet és a tagság vagyona. Márpedig szerintem csak akkor van kedve az embereknek művelődni, a környezetüket szépíteni, jól élni, ha nem kell fogukhoz verni a garast! Nem állítom, hogy mindenki okosan költi a pénzét, az igényességre meg kell tanítani az embereket! Pénzzel, szóval segítjük a község irányítóit, intézményeit; a tanácsot, az iskolát, az óvodát, a művelődési házat. A tsz vezetőinek nehéz dönteni, hogy kinek, mire, mennyi pénzt adjon a kulturális alapból. 160 ezret a saját dolgozóinkra költünk, körülbelül 50 ezer forintot adunk a külső szerveknek. — Jó lenne, ha összevonnánk a község kulturális pénzeit, s mindig annak adnánk, akinek nagyobb szüksége van rá. * * * A művelődési házban reggel 8-tól este 10-ig soha nincs némaság. Az előtérben pingpongedzésen zsibonga- nak a gyerekek, a klubszobákban egymást váltják a szakkörök, foglalkozások. Hetenként kétszer mozi, alkalmanként a Jókai Színház meg a Népszínház látogat a Z sigmond Sándor vezette „birodalomba”. — Az élet változásaihoz rugalmasan kell alkalmaz- kodhia minden népművelőnek — állítja a kultúrház igazgatója. — A közművelődési formáknak (kluboknak, szakköröknek, kiscsoportoknak) van virágkoruk, de van nehezebb korszakuk is. így vagyunk mi az ifjúsági klubbal. Változó tagsággal, változó sikerrel, de 15 éve szükség van rá... A jó klubvezető többnyire kiviheti a hullámvölgyből a közössége életét. Sajnos a derékhad (a 3—50 évesek) a mi közösségünkből is hiányzik, törzsgárdánk: a gyerekek és a nyugdíjasok. Az asszonyok kézimunkaszakköre és a Röpülj pávások sikerrel képviselnek bennünket a község határain túl is. — Hogy mire vágyunk? Üj bútorokra, mert bizony elég viharvert a berendezés. A fotelek karfáján, huzatán, a kopott padlón is látszik, hogy nap mint nap sokan megfordulnak nálunk! * * * Gyereksereg tódul a szűk könyvtár két kis helyiségébe, nemsokára megkezdődik az úttörő kulturális seregszemle a színházteremben. Amíg itt gyülekeznek, legalább olvasnak, azaz olvasnának, ha lenne hol. Bizony ez a könyvtár bővítésre szorul! Az elképzelések már kialakultak, egyeztették is a fedéladó művelődési házzal, csak a pénz hiányzik. Talán a törpevízmű, az iskolai tor- naterem, az óvodaépítés után, valamikor 1983-ban erre is sor kerül. Rangsorolni nagyon nehéz, mindez egyformán fontos a község lakóinak. 8500 könyvet, 508 olvasót tart számon Illés Ferencné könyvtáros. Csak akkor bosszankodik, ha a sok ezer forintért vásárolt új könyvekbe lapozva egyik-másik azonnal szétesik, kölcsönöz- hetetlen, mehet a seléjtbe. * * * Békéssámson napközben is, este is csendes község. A látszólagos nyugalom mögött azonban egyre alakul az em- ' berek életmódja, gondolkozása. Változik a világ itt, a két megye határán is... Bede Zsóka—Sass Ervin Megalakult hazánkban az Iparművészeti Múzeum mellett működő Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyelete. Nagyszabású, az egész országra kiterjedő feladatot kapott a szakfelügyelet: felfedezni az egyházak tulajdonában levő műkincseket, megismerni azokat , és — természetesen mindig a tulajdonos, az egyház egyetértésével — bemutatni a műértő és a szélesebb laikus közönségnek. A munka máig is folyik: kis falvak templomaiban, kápolnáiba^ is kerülnek elő olyan értékek, amelyekről mindeddig senki sem tudott. Talán a legismertebb egyházi gyűjtemény — az országban az egyik leglátogatottabb — az Esztergomi Főegyházmegye Keresztény Múzeuma. Tulajdonosa — mint a név is mutatja — az egyház, költségvetésének nagy részét az állam fedezi. Szomszédságában van a még nagyobb értéket képviselő főszékesegyházi kincstár, amelyet kevésbé ismer a nagyközönség. Annál ismertebb a csodálatosan szép helyen fekvő Pannonhalma, a bencés apátság, amelyben a rend tagjai és a bencés gimnázium növendékei kalauzolják az érdeklődőket. Egerben, az érseki palotában tekinthető meg egy kamarakiállítás, amelyhez hasonlót kívánnak nyitni Veszprémben, a püspöki palotában is. Sok látogatót vonz Debrecenbe a történelmi múltú református kollégiumban levő egyházművészeti és iskolatörténeti kiállítás. Ez a re-’ formátus egyházé, ugyanúgy, mint a sárospataki kollégium és a pápai ótemplom egyházművészeti kiállítása. A magyarországi evangélikus egyháznak nemrégiben nyílt meg egy kisebb múzeuma a dunántúli Nemeské- ren. Működik, és sok látogatót vonz Budapesten a Zsidó Múzeum. Most rendezik — igen jelentős állami és helyi tanácsi segítséggel — a Miskolcon megnyíló Magyar Ortodox Egyházi Múzeumot. Ikonok, az ortodox egyház számos művészeti alkotása van Szentendrén, a szerb ortodox egyház tulajdonában. Ez is nyilvános gyűjtemény, a közönség számára hozzáférhető, de a művészi értékű tárgyakhoz méltatlan állapotban van. Gombásodnak a festmények, a farészeket eszi a szú, s az idő előrehaladtával ez mind súlyosabb károkat okozhat. Csaknem egy évtizede jött létre a megegyezés az állam és az egyházak között a műkincsek védelméről, felkutatásáról és bemutatásáról. Azóta az állam sok millió forintot költött ezeknek a nagy értékű, sőt, pótolhatatlan kincseknek a rendezésére, rendbe hozására és a nagy- közönség számára hozzáférhetővé, megtekinthetővé tételére. Valamennyi tárgy az egyház birtokában van és marad, az állam „haszna” belőle az, hogy minél szélesebb — hívő és nem hívő — tömegek ismerhessék meg a hazánkban levő kulturális értékeket. Képeink az esztergomi Keresztény Múzeumban készültek. Várkonyi Endre Egyházi gyííjteményeink