Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-25 / 47. szám

1979. február 25., vasárnap TELEX $ NEW YORK Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára március 27. és áp­rilis 8. között látogatást tesz az NSZK-ban, Nyugat-Ber- linben, Ausztriában, Svájc­ban és az NDK-ban — je­lentette be pénteken a vi­lágszervezet egyik szóvivője. Waldheim tanácskozik töb­bek között Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral és Erich Honeckerrel, az NDK államtanácsának elnökével. GENF India fölkérte az ENSZ emberi jogok bizottságát: foglalkozzon az angliai „szü­zességi vizsgálat” ügyével. Mint ismeretes, a brit ható­ságok megalázó procedúrá­nak vetettek alá egy beván­dorolni szándékozó indiai ta­nárnőt, hogy így ellenőriz­zék családi állapotát. .* ADEN Észak-jemeni fegyveres egységek tegnapra virradó éjjel Mukairas és Beihan körzetében behatoltak a Je­meni Népi Demokratikus Köztársaság területére. A Je­meni NDK katonai egységei és a milícia felvette a har­cot az agresszorokkal. A harcok mindkét körzetben jelenleg is tartanak. & MOSZKVA Brezsnyev és Koszigin vá­lasztási beszédével fejeződik be a választási kampány a jövő héten a Szovjetunióban. A szavazók március 4-én já­rulnak az urnák elé. Márci­us 2-án Leonyid Brezsnyev találkozik gyűlésen választó- kerületének képviselőivel, egy nappal korábban, már­cius 1-én Alékszej Koszigin tart hasonló találkozót. A szavazás előkészületei a törvényes előírásoknak meg­felelően haladnak. * BUDAPEST Tegnap hazaérkezett Moszk­vából a magyar igazságügyi küldöttség, amely dr. Mar­kója Imre igazságügyminisz­ter vezetésével Vlagyimir Tyerebilovnak, a Szovjetunió igazságügyminiszterének meghívására tett hivatalos látogatást a Szovjetunióban. * * * A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának meghívá­sára szombaton hivatalos ba­ráti látogatásra hazánkba ér­kezett a Kambodzsai Nem­zeti Egységfront Központi Bizottságának küldöttsége, amelyet Ros Samay főtitkár vezet. jfc BELFAST Belfastban pénteken este megnyílt Írország Kommu­nista Pártjának XVII. kong­resszusa, amelyen százki- lencven delegátus képviseli a kettészakított országban is egységes marxista pártot. A kongresszus politikai ha­tározatát Michael O’Riordan, az IKP főtitkára terjesztette elő. 4* VIENTIANE Laoszban új, az egész or-' szágot átfogó, politikai, tár­sadalmi szervezet alakult Nemzeti Építés Frontja el­nevezéssel. A szervezet min­den hazafias és szocialista erő egyesítését, a néphata­lom erősítését és a szocia­lista átalakulás végrehajtását tűzte ki célul. A Nemzeti Építés Frontja, amelynek el­nökévé Szufanuvong állam­főt választották meg, a ko­rábbi Hazafias Front öröké­be lép. iff ANCHORAGE Michael Blumenthal ame­rikai pénzügyminiszter, aki Kínába vezető útját az alasz­kai Anchorage-ban szakítot­ta meg rövid időre, sajtóér­tekezleten azt hangoztatta, hogy az amerikai—kínai kap­csolatokban bekövetkezett ja­vulásnak folytatódnia kell „a Vietnam elleni kínai invázió ellenére is”. „Normális kapcsolatokra törekszünk. Véleményem sze­rint a két dolognak nincs kö­ze egymáshoz.” Súlyos harcok Vietnamban Határozattervezet a Biztonsági Tanács előtt Jelentések szerint válto­zatlan hevességgel folytató­dik a harc a kínai inváziós egységek és a vietnami vé­delmi erők között a két or­szág határtérségében. A harcoktól legérzékenyebben érintett Hoang Lien Son tartomány Lao Cai nevű körzetében külföldi tudósí­tók nagyobb csoportja pén­teken személyesen győződött meg a kínai támadás pusz­tító következményeiről. A vietnami sajtó beszá­molója szerint a kínai be­hatolók mind gyakrabban választják támadásuk cél­pontjául a polgári lakossá­got, termelő üzemeket, gaz­dasági létesítményeket. Az agresszió kezdete óta a kínai nehéztüzérség támadja Quang Ninh tartomány gazdag széntelepeit, illetve a Hoang Lien Son tartománybeli Lao Cai hőerőművet, és a kör­nyékén levő apatitbányákat. A károk pontos mértéke egyelőre nem ismeretes, annyi azonban máris bizo­nyosra vehető, hogy a na­gyon is tudatos kínai tá­madások kedvezőtlenül be­folyásolják majd Vietnam idei exporttervét, amely, mint ismeretes, nem kis mértékben a fenti nyers­anyagok kitermelésén nyug­szik. Hanoi gazdasági szak­értők véleménye szerint a kínai agresszió egyik célja a hat északi határtartomány gazdasági életének szétzilá­lása, . a közbiztonság meg­zavarása, és az itt élő nem­zetiségek fellázítása. „Vietnam népe, élvezve a haladó emberiség támogatá­sát, mindenképpen meg­tisztítja országa területét a kínai agresszoroktól” — hangsúlyozta a Nhan Dán című vietnami pártlap. A japán sajtó szombaton vezető helyen, részletes beszámolót közöl Nguyen Giap vietnami nagykövet és Szonoda külügyminszter ta­lálkozójáról, amelyen a ha­noi diplomata átadta Nguyen Duy Trinh mi­niszterelnök-helyettes és külügyminiszter üzenetét. A nagykövet felszólította Japánt, hogy világosan te­gyen különbséget az agresz- szió elkövetője és elszenve­dője között, s rámutatott, hogy a tokiói kormánynak a kínai agresszióval kap­csolatos némely megnyilat­kozása nem mindenben fe­di a való tényeket. Egyben kérte, hogy a japán kor­mány támogassa az igazsá­gos vietnami álláspontot. Szonoda válaszában ki­fejtette, hogy kormánya el­lenzi bármely viszály erő­szakos megoldását, ezért felszólította Kínát a Viet­nam elleni háborújának azonnali megszüntetésére és csapatainak az ország terü­letéről való kivonására. To­kió semmiképpen sem akar­ja a Vietnammal való bará­ti kapcsolatainak legkisebb mértékű romlását. Pénteken New Yorkban összeült a Biztonsági Tanács, hogy megvizsgálja a Vietna­mi Szocialista Köztársaság ellen elkövetett kínai ag­resszió következtében ki­alakult helyzetet. Az ülésen a Szovjetunió és Csehszlovákia delegátusai határozattervezetet terjesz­tettek a testület elé, amely elítéli a kínai agressziót és a leghatározottabban köve­teli a kínai csapatok hala­déktalan kivonását Vietnam területéről. A dokumentum felszólítja az összes ENSZ- tagállamokat, állítsák le a fegyverszállításokat Kíná­nak, s szüneteltessék az olyan technológia átadását is, melyet katonai célokra lehet felhasználni. A Biztonsági Tanács foly­tatja a „Délkelet-ázsiai helyzet és annak következ­ményei a nemzetközi béke és biztonság szempontjából” hivatalos címet viselő vitát. Ros Samay nyilatkozata — Megbonthatatlan a Kambodzsai Népköztársa­ság és a Szovjetunió barát­sága és szolidaritása. Bizo­nyosak vagyunk abban, hogy országunknak a szocia­lizmus építésének útján kell haladnia — jelentette ki Ros Samay, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Köz­ponti Bizottságának főtit­kára a TASZSZ tudósítójá­nak adott nyilatkozatában. Ros Samay, aki a Nemze­ti Egységfront küldöttsége élén baráti látogatást tett Moszkvában, szombaton utazott el a szovjet fővá­rosból. Elutazás előtt el­hangzott nyilatkozatában a kambodzsai politikus rá­mutatott: a Szovjetunió mind a gyarmatosítók és az imperialisták elleni harc során, mind pedig az or­szág nemzeti megmentésé­ért lefolytatott küzdelem idején mindig a kambodzsai hazafiak oldalán állt. Olasz kormányválság Ugo la Maifa kijelölt olasz miniszterelnök szombaton Craxival, a szocialisták fő­titkárával és Pietro Longóval, a szociáldemokrata párt ve­zetőjével tanácskozott a kor­mányválság megoldásáról. La Maifának a keresztény- demokratákkal és az OKP vezetőivel folytatott péntek esti konzultációin lényegé­ben csak a kommunisták éreztették, hogy hajlandók volnának a korábbi összefo­gás helyreállítására, ha megfelelő politikai garanciá­kat kapnának arra, hogy a gazdasági tervet a munkás- mozgalom követeléseinek szellemében kiegészítik és végre is hajtják. Donat-Cat- tin kereszténydemokrata fő­titkárhelyettes viszont kije­lentette: nem akar kommu­nistákat látni a kormány­ban. Változatlan hevességgel folyik a harc a tá­madó kínai csapatok ellen Vietnam északi részén. A VNA-hírügynökség képe Lang Son tartományban készült Kínaiak amerikában. „Mi ebből a felhőkar­coló-típusból szeretnénk rendelni.. (A Krasznaja Zvezda karikatúrája) Camp Davidben megkezdődött a „második felvonás”. Ké­pünkön (balról jobbra): Etáján izraeli külügyminiszter, Khalil egyiptomi kormányfő és Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter Iránban újra megindult a munka. Képünkön: vissza­tértek a dolgozók a kőolaj­finomítókba is HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Géza napja A Nap kél 6.34 — nyugszik 17.22 órakor A Hold kél 5.35 — nyugszik 16.00 órakor Holnap: Sándor napja A Nap kél 6.32 — nyugszik 17.24 órakor A Hold kél 6.15 — nyugszik 17.18 órakor ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904. február 25-én született Baján és 1971-ben halt meg Fenyő A. Endre Munkácsy- díjas festőművész, képzőmű­vészeti kritikus, a Szocialista Képzőművészek Csoportjá­nak egyik alapító tagja. * * * Száztíz évvel ezelőtt, 1869. február 26-án született és 76 . éves korában, 1939-ben hunyt el Nagyezsda Krupsz- kaja, Vlagyimir Iljics Lenin felesége, a kommunista moz­galom kiváló harcosa, is­mert pedagógus. * " — VEZETŐSÉGI ÜLÉST, il­letve ügyvezető elnökségi ülést tart hétfőn délután a Magyar Agrártudományi Egyesület, valamint az MTESZ megyei csoportja a Technika Házában Békéscsa­bán. — SIKERES hangulatos es­ten mutatkozott be tegnap Békéscsabán Hatvani Dániel, a Kecskeméten élő költő, szociográfus, a Forrás főszer­kesztője, a megyei művelő­dési központ irodalmi köré­ben. A kör legközelebbi ven­dége — a terv szerint Ne- meskürthy István. — A BAKONY ALJÁN a közelgő tavasz jeleként nyí­lik a kárpáti sáfrány, ha­zánk egyik legritkább virá­ga. A pápasalamoni erdőben honos ibolyakék és lilás vi­'rágú növény hazánkban a Bakonyon kívül csak a Nyír­ségben fordul elő. — A KÖRÖSTARCSAI ön­kéntes tűzoltó egyesület ma délelőtt 9 órakor tartja köz­gyűlését a helyi halászcsár­da nagytermében. A vezető­ség számot ad az elmúlt négy 'év munkájáról, majd az idei munkatervet tárgyalják meg az önkéntes tűzoltók. — ODAÍTÉLTÉK pénteken, a Monte Carló-i televíziós film- fesztivál négy „Aranynimfa” díját. A legjobb rendezésért járó díjat a nyugatnémet Wolfgang Petersen, a legjobb forgatókönyvét a cseh Marie Poledkova, a legjobb férfi alakításét Charles Vanel, a legjobb női alakításét pedig az amerikai néger Cecily Thyson kapta. — A VAJDA PÉTER értel­miségi klub február 26-án, hétfőn fél ötkor rendezi kö­vetkező találkozóját. Ezúttal a Szarvasi Óvónőképző Inté­zetben nézik meg a hallga­tók és óvodások munkáit, amelyet az ábrázoló foglal­kozásokon készítettek. — NEM ENGEDÉLYEZ­TÉK egy kínai film bemu­tatását a finnországi Tam­perében megrendezett nem­zetközi rövidfilmfesztivá­lon. A fesztivál vezetője el­mondotta, hogy a Kínai Nép- köztársaság filmjét azért zárták ki a nemzetközi ve­télkedőből, mert az a mili- tarizmust próbálja népszerű­síteni. Hideg éjszaka . Várható időjárás ma estig: derült, száraz idő. Hajnal­ban helyenként párásság, köd. Napközben helyenként kissé élénk szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet általában mínusz 3— mínusz 8, legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 1— plusz 6 fok között. (MTI) * — FÖLDRAJZ. A természet- tudományi szabadegyetem keretében február 28-án, szerdán délután 3 órai kez­dettel dr. Korompai Gábor egyetemi adjunktus tart elő­adást „A Duna jelentősége Európa és hazánk életében” címmel. A rendezvénynek a békéscsabai ifjúsági és úttö­rőház ad otthont. — A GENOVAI EGYETEM közegészségügyi intézetében sikerült azonosítani azt, a „Hong Kong ’72” elnevezésű influenzavírushoz hasonló kórokozót, amely orvosi vé­lemény szerint felelős az utóbbi hetek olaszországi in­fluenzás megbetegedéseiért. Az intézet munkatársai hoz­zákezdtek a járvány terje­déséi megakadályozó vakci­na elkészítéséhez. — A BÉKÉSI ÉS A GYULAI alkoholmentes klub igen jó kapcsolatban áll egymással. Gyakran szerveznek közös programokat. Legközelebb február 27-én Gyulán, 28-án pedig Békésen közösen ren­deznek jelmezes farsangi mulatságot. — PÉNTEKEN megérkezett Pekingbe az első 8 diák ab­ból a mintegy 50—70 fős cso­portból, akik a kínai—ameri­kai kapcsolatok rendezése után Kínában folytatják majd tanulmányaikat. 1949. óta nem tanultak amerikai diákok Kínában. Az Egye­sült Államokban tanuló diá­kok első csoportja már de­cemberben megérkezett az Egyesült Államokba, még mielőtt a két ország viszo­nyának normalizálását beje­lentették volna. — BÉKÉSCSABÁN, az SZMT-székház nagytermében február 27-én délelőtt 9 órai kezdettel Főcze Lajos, a SZOT munkavédelmi osztá­lyának vezetője előadást tart „A munkavédelemmel kap­csolatos időszerű feladatok” címen. — NÉGY POKOLGÉP rob­bant pénteken a Londontól délnyugatra fekvő Yeovil vá­rosban. A 4 sebesült áldozat­tal járó merényletsorozatot az ír Köztársasági Hadsereg nevű szélsőséges szervezet úgynevezett ideiglenes szár­nya vállalta magára. Mint a szervezet egyik tagja telefo­non közölte, a robbantások­kal „arra akarták rávenni az angol népet, hogy ne támo­gassa tovább Észak-Irország angol megszállását.” LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 8. játékhéten a lottónyere­mények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el, nyereménye 1 533 575 Ft. 4 találatos szelvénye 49 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 125 190 Ft. 3 ta­lálata 5845 fogadónak volt, nyereményük egyenként 656 Ft. A 2 találatos szelvények száma 163 364, ezekre egyen­ként 29 forintot fizetnék. * * * A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szerdán rendezi a lottó februári jutalomsor­solását. A húzáson a 6. já­tékhét szelvényei között ösz- szesen 1320 tárgynyere­ményt — köztük főnyere­ményként egy 1200-as Lada és egy 1500-as Moszkvics személygépkocsit sorsolnak ki. II hét képei

Next

/
Thumbnails
Contents