Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
1979. január 7., vasárnap A Késői próbáján békülés mel filmet írtam, Palásthy György rendezte; Tolnay Klári és Sinkovits Imre játszottak benne. A legkedveltebb műfajom mégis a hangjáték. Számtalan mai témájú, mai gondokat tárgyaló rádiójátékomat mutatták be itthon és külföldön. rr Ősbemutató a Jókai Színházban Kopányi György író Kárpáti Tiborral elemzi a darabot, a háttérben Jurka László igazgató, a színmű rendezője Fotó: Demény Gyula Egy hét múlva premier: ősbemutatót köszöntünk pénteken a Jókai Színházban. Kopányi György: Késői békülés című drámáját próbálják a színészek Jurka László rendezői irányításával. Szorongató izgalmat jelent színésznek és írónak is a bemutató előtti találkozás. „Hogyan értelmezik a gondolataimat, a megidézett problémák gondolkodásra késztetik-e a közönséget” — töpreng az író. „Azonosultam-e a szerepemmel, megnyerem-e a közönség és az író tetszését?” — tanakodik a színész. Ezek a gondolatok, vívódások, viták és töprengések nélkülözhetetlen alkotórészei a művészi produkció születésének. Nemrégiben személyesen mondhatták el elképzeléseiket egymásnak Kopányi György író, Jurka László rendező, a színészek; Lengyel István, Baj- ka Bea, Székely Tamás, Mezei Annamária, Széplaky Endre, Kárpáti Tibor, Cseresnyés Rózsa és mind a többiek. Az író a Késői békülés próbaszünetében szívesen beszél önmagáról: — Pécsett még képzőművésznek készültem, sikeres grafikusművész pályát jósoltak nekem, de titokban verseket írtam. Akkoriban „Sorsunk” címmel irodalmi folyóirat jelent meg a városban, olyan neves emberek szerkesztésében, mint Weöres Sándor és Csorba Győző. Ebben az újságban jelentek meg először az írásaim, majd a rádióban is bemutatták a verseimet. Ezek után már nem tudtam másra gondolni, csak az írásra. A Dunántúli Napló kulturális rovata következett az életemben, majd Budapest, az akkori Népművészeti Intézet. 1961-ben kerültem a Magyar Rádióhoz, azóta is ott dolgozom a Rádiószínház magyar csoportjánál. Megjelent verseskötetem, regényem, meséskönyvem. Az első darabomat a Ealuszínházban Udvaros Béla rendezte. Az özvegy és a százados cím— Újságíró koromban színház- és filmkritikákat írtam, akkor éreztem először: micsoda felelősség nyugszik a drámaírók vállán, aszerint, hogy mit és hogyan írnak meg a valóságból? Gondoltam, megpróbálom a színműírást. A József Attila Színház mutatta be a Neveletlen példakép című darabomat, s a Nemzetiben 88 előadást ért meg az Igazolatlan ősz című drámám. A Késői békülés hangjáték- pályázatra készült, színházi változatát pedig most mutatják be először itt, Békéscsabán. Egy szocialista brigád élete kapcsán próbálom boncolni az emberi, munkahelyi közösségeket mérgező visszásságokat, ök, a főhősök a gyár büszkeségei, minden elképzelhető díjat megkaptak már, a legszorosabb határidőket, a legnehezebb munkát is vállalják, teljesítik ! Dolgozni már tudnak, de emberi módon egymás mellett élni nem képesek. Semmiségekért marják egymást, indokolatlan feszültségben acsarkodnak. Vannak, élnek ilyen emberek közöttünk, akiknek nem volt elég egy felszabadítás ahhoz, hogy két lábra álljanak. Nem hiszek abban, hogy csak a munka minősége megmenthet egy embert az emberek" számára. A teljesítmény, a „hajtás” önmagában még kevés. Ezt szeretném a nézőkkel megértetni, vagy vitára serkenteni a kétkedőket. Nézzük tovább a próbát. Kopányi György semmiségekből fakadó drámai konfliktusról beszélt a Késői bé- külést elemezve. Igaza volt, de az apró bosszúságoktól felindulva nagyon is kemény, nehezen emészthető igazságokat vágnak egymás fejéhez a szereplők. Ha nem vigyázunk magunkra, bennünket is eltalálhat valamelyik. Bede Zsóka Komfort a tanyán Szerencsénk volt. A nemrég még eső áztatta bekötő út lábszárig magasodó sarát a hirtelen fagy keménnyé kötötte. A hóval borított szántáson, az út végiben magasodó modem, manzárd szobás ház felé igyekeztünk. A tanyavilágban szokatlan látvány... Óvatosan szálltunk ki az autóból. Ahol tanya, ott kutya is van. De a nagy hidegben apróra gömbölyödve, hátán egy jó falatokon hízott macskával nyugodtan szendergett az öreg házőrző. A függönyök mögül először két meglepett gyermekarc kandikál elő. Majd óvatosan kinyílt az ajtó is. A ház fiatal gazdája, Dolog Mihály, kissé tétovázva invitált be bennünket. De néhány percbe tellett csak, s máris oldott hangulatban beszéltek életükről, nagy, közös erőfeszítésükről, a most, késő őszre felépült házukról. Az alacsony termetű, erős kötésű házigazda széltől cserzett keze mutatja, nemcsak a neve miatt ismerős számára a dolog, a munka. — Apámék 1945-ben kerültek ide Csabaszabadi környékére. Csak a mi tanyánk messzebb volt innen. Később a testvéremmel együtt beköltöztek pékéscsabára. No, akkor, hetvenkettőben vettük ezt a tanyát, de nem ám ilyen házzal! Se víz, se villany nem volt. Bevallom, már csak a gyerekek miatt is 'Vonzódtam akkor a városhoz, de a feleségem kész tényék elé állított. Dologné, Juhos Hona szép arcára „a lám, mégiscsak nekem lett igazam” öröme ült ki. — Mikor még az öreg tanyában laktunk, bementem a városi tanácshoz, és építési engedélyt kértem. Aztán letettem a térjem elé az asztalra. Hát, akkor döntöttünk végleg úgy, hogy itt maradunk. Fúrattunk kutat, bevezettettük a villanyt, s őszre elkészült a háromszobás házunk is. A gazda büszkeségével tekint szét. Mindenütt modem bútorok, központi fűtés, a korszerű konyhában még a padló is mázas csempéből készült. — A tanyát én sem akartam feladni! — visszakozik gyorsan a férj. Csak hát ..a. gyerekek, most egész héten odavannak, mert Csabán, a tanyasi diákotthonban laknak. Szerettem volna együtt maradni velük. De igaza van az asszonynak: nem mehetünk mindig a gyerekek utániéiért ha úgy lesz, ahogy szeretnénk, ők már magasabb iskolát is járnának. Akkor aztán tényleg nem mehetünk utánuk... ír " Még mindig akad tennivaló az új házon Fotó: Gál Edit MOZI Orosházán van ez a mozi, és a legszebbek közül való. Fonyó Pál üzemvezető a kalauzunk ebben a 2 és fél millió forintos költséggel felújított, valóban gyönyörű orosházi Partizán moziban, ahol 382 néző jelenti a telt házat. A mozi felújítását három éve kezdték el, áthelyezték a gépházat, két új, modern vetítőt állítottak be. A belső átalakítás — francia tervek szerint — az elmúlt év nyarán folytatódott, és az új széksorok beszerelésével hamarosan véget ér. A mozi hasznos kapcsolatot alakított ki a város üzemeivel, termelőszövetkezeteivel, a munkabrigádok versenyét munkásművelődési napok szervezésével segíti, éjszakai filmklubját is sokan látogatják. Képeink egy délutáni és egy esti előadás előtt és közben készültek az orosházi Partizán moziban. A gyerekek, a hatodikos Ica ugyancsak örült érkezésünknek, mert a téli szünet utolsó napja lévén, bizony, már tanulnia kellett. Mellette, a hatalmas fotelben szinte elveszett vékony dongájú öccse, az első osztályos Misi. Beszélgetés közben jókorákat ásított. — Rókalesen volt reggel! — meséli nevetve édesanyja. Az éjjel egy kacsát vitt el tőlünk a róka. A kis betyár meg útnak indult a róka nyomán, azt hitte, elcsípi. Gyalogolt is a nagy hidegben, s mire visszakullogott, majd lefagyott keze, lába. — A szép házhoz bizony szép pénz is kell... — Dolgozunk mind a ketten, a feleségem a Szabadság Tsz-ben, a tejházban van. Megkeresi a havi 3 ezer, 3 ezer 500-at. Én is ott dolgozom. Hét éven át takar- mányos voltam, most a növénytermesztőknél vagyok. Én se panaszkodhatok. Van kocsink, oda repít, ahová akarjuk. Az igaz, itthon is sok a dolog. Hetven disznó röfög az ólban. Tápot szerezni, aljazni, etetni, nem kis munka. Az asszony egész nap vizet melegít, meg az aprójószágokkal is ő bajlódik. Na, meg a két hold háztáji. Nyáron dinnyét termesztünk, azzal meg piacolni kell. Nincs is akkor megállás napi 15—16 órán át! Hát innen a ház... — És a pihenés, a szórakozás? — Van az is — mondja nem túl nagy meggyőződéssel az asszony. Voltunk mi már a Mátrában, a Balatonnál, Szarvason az arborétumban, a gyulai fürdőben meg többször is. Van egy házaspár, akivel összejárunk. Néha még a vendéglőbe is eljutunk. De a múlt A célszerű és elegáns előcsarnok egyik részlete az erkélyfeljáró lépcsőjéről évben minden erőnk a ház-; építésre kellett. Most többnyire itthon ol-| vasgatok. Sok újság jár hoz-j zánk. Az uram inkább a! tévét kedveli. A híradót,; meg a jó krimiket. Annak aj kedvéért még az etetéssel isi hamarabb végez — teszi hoz-; zá huncut szemöldökrándí- j tással. Annyira szereti a té-5 vét, hogy mikor nem volt; még villanyunk, akkor isvá-j sárolt egy akkumulátoros mi-j nitévét. A gyermekek tanulmányai; kapcsán szóba jött a szülők; iskolázottsága is. Az asz-: szony még férjhezmenés! előtt szakmát szerzett. Ba-; romfitenyésztő szakképesítő-! se van. Dolog Mihály nem: jutott idáig... — 1966-ban esküdtünk. Ak- j kor még a Magyar—Cseh-! szlovák Tsz-ben dolgoztunk.; Jó lett volna valami szak- j ma, hiszen annyi tudást már! csak szerzett az ember, De,; hogy külön eljárjak valaho-; vá tanulni... ? Az nem megy.! Mindenki a saját érdekét; nézi. Keresni meg csak sok; munkával lehet. Persze, ha j a tsz-ben indulna valami is-; kola, oda csak beiratkoznék.; De csak így helyben. Lassan búcsúzkodunk. El- ; menőben az egész család ki- j kísér bennünket. Szép tanya. Komfortos. A j benne élők dolgos, jól gaz- I dálkodó emberek. Nem érzik ; magukat mindentől elzárva. ■ A busz óránként indul a vá- ! rosba. De autójuk is Van. A ; friss újságok, folyóiratok, a j tévé, mindennap elhozzák az : ország, a világ híreit. Távol ; élnek a várostól, de a csönd ; nem keríti be őket. Szere- j tik a tanyasi életet. Hogyan ; is mondta Dolog Mihályné? ■ Sokat kell itt dolgozni, de j meg is van az eredménye. 5 Ifjúsági előadás: sorban áll: a pénztár előtt A legkorszerűbb gépekli szerelték fel a gépházat B. Sajti Emese ; Fotó: Gál Edit v
