Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-31 / 25. szám

1979. január 31., szerda NÉPÚJSÁG Tanácskozik a diáksporttanács Teremfutball — futószalagon Jelenet a Kunágota—Makó mérkőzésről, csíkos mezben a makói játékosok Fotó: Császár Lajos Kétnapos tanácskozás kez­dődik Békéscsabán az ifjú­sági és úttörőházban. A Bé­kés megyei Diáksporttanács ülésének témája az általános iskolai testnevelés. Ma délelőtt a testnevelési munkaközösségi vezetők megvitatják az iskolai test­nevelés és sport időszerű kérdéseit. Holnap — csütörtökön — a megyei sportfelügyelők, tanulmányi felügyelők, az ál­„Örökös bajnokok korcsolyüzAs A kényes egyensúly vilá­gában, a műkorcsolyázóknál voltaképpen nagyon régóta ismert nevek gyűjtögetik szép szorgosan mindig meg­érdemelt aranyérmeiket. Igaz, ez elsősorban Irina Rodnyinára érvényes, aki 1978-ban érte el, amit 10 évvel ezelőtt tervezett: 10. világ- és Európa-bajnoki el­sőségét szerezte, most „so­ros” partnerével, aki egyben férje is — Alekszandr Zaj- cevvel. A páros műkorcso­lyázás utolérhetetlen, ara­nyos Irinája ebben a szezon­ban távol marad a jégtől, hi­szen mindennél csodásabb él­mény vár rá: édesanya lesz. A táncosoknál, ahol lénye­gesen több az igazán éremre esélyes, szintén keveset en­gednek a szovjet klasszisok: hol' a Mojszejeva—Minyen- kov, hol a hinicsuk—Karpo- noszov duó áll fel a dobogó legmagasabb fokára. 1978- ban testvériesen megosztoz­tak: Mojszejeváék Európa-, Linicsukék világbajnokok voltak. Rossz nyelvek sze­rint a pontozók már nem nézhették megindulás nélkül a lassan veteránnak számító Linicsukék állandó ezüstér­meit. .. Ez a kérdés marad a találgatások és kulisszatitkok birodalmában, viszont az na­gyon is kézzelfogható tény, hogy a magyar Regőczij— Sallai kettős mindkét világ­versenyen bronzéremhez ju­tott. Az egyéni számokban is majdnem felesleges a me­zőny háromnegyed részének Újszerű kezdeményezéssel lepte meg a sportegyesüle­teket a békéscsabai Padrah Lajos Általános Iskola ve­zetése. Csütörtökön, feb­ruár 1-én 14 órára baráti beszélgetésre hívták meg azoknak a sportköröknek elnökeit, edzőit, amelyeknek színeiben versenyeznek, sportolnak az erzsébethelyi iskola tanulói. Megyénk labdarúgó-együt­tesei ma délután barátságos mérkőzéseket játszanak. A Békéscsabai Előre Spartacus NB I-es együttese a Szarvasi FSSC gárdájával mérkőzik. A találkozót Békéscsabán, a Kórház utcai sporttelepen rendezik. A GYSE otthonába a Békés­csabai Előre Spartacus tarta­lékegyüttese látogat. Mindkét találkozó 14.00 órakor kez­dődik. * * * A Szeghalmi MEDOSZ SC talános iskolák igazgatói és az úttörőelnökök hallgatnak előadást az iskolai testneve­lés irányításáról. Előadó dr. Nagy Tamás, az OTSH el­nökhelyettese. Mindkét napon az általá­nos iskoLai tanulók fizikai terhelhetőségéről hallhatják a résztvevők dr. Frenkl Ró­bert — aki a Testnevelési Főiskola tanszékvezetője — előadását. A tanácskozás mindkét napon 9 órakor kezdődik. korcsolyát húznia, hiszen a hölgyeknél Európában az NDK-beli Pötzsch egyed­uralkodó. A világbajnokságo­kon általában egy amerikai­val vív változó sikerű páros mérkőzést — az óévben Fra- tianne volt a „soros” tenge­rentúli, és a győztes is... A férfimezőnyben viszont Hoff­mann (NDK) és Kovaljev rangadója a „Nagy Show”. Hol egyikük, hol másikuk nyer, s közben felnőtt mögé­jük a brit Cousins is. A vi­lágbajnokságon, miután óriási küzdelemben verte Ko- valjevet, Hoffmann volt a „befutóra esélyes”, erre jött a szinte ismeretlen Charles Tickner az Egyesült Álla­mokból, és borsot tört az európaiak orra alá. A gyorskorcsolyázóknál mindenki arra volt kíváncsi, hogy az 1977-ben feltűnt amerikai csodagyerek, a még mindig tinédzser korú Eric Heiden megvédi-e büsz­ke címeit. A sprintben és 4 távon is legjobb hosszúkor­csolyázás nemcsak ismételt duplázásával hívta fel magá­ra a figyelmet a felnőttek VB-jén, de a juniorok között is megnyerte a két aranyat, sőt! Húga, Beth is kedvet kapott a nagy aratáshoz, fel­veszi a versenyt a legjobb szovjet nőkkel. Ügy tűnik, hogy a Heiden testvérek nem is akarják átadni a trónt, imponáló futással tartják fel a norvég—szovjet ellenroha­mokat. Mindenesetre Euró­pának lesz mit törlesztenie néhány hét múlva, amikor beindul az 1979-es Európa- és világbajnokságok áradata. (Folytatjuk) Biztosra vesszük, hogy a pedagógusok és a sportve­zetők találkozója elősegíti a közös célt; a fiúk és leányok szellemi-testi ké­pességének fejlesztését, s tovább erősíti a klubok és az „alma mater” jó kapcso­latát. Az összejövetel helye a Padrah Lajos Általános Iskola (Békéscsaba, Oros­házi u. 79—81.) tornaterme. labdarúgócsapata a követke­ző időpontokban játszik ed­zőmérkőzéseket. Február 2: Debreceni Kinizsi—Szegha­lom, február 4: Debreceni VSC—Szeghalom, február 6: Nádudvar—Szeghalom, feb­ruár 9: Hajdúszoboszló— Szeghalom, február 14: Kar­cag—Szeghalom, február 18: Tiszaföldvár—Szeghalom. Hazai környezetben a ME­DOSZ gárdája február 21-én játszik, ekkor a Tiszaföldvár labdarúgói látogatna^ a Sár­rét fővárosába. Kézilabda Vasárnap Sarkadon a gim­názium tornacsarnokában folytatódtak a XXII. Békés megyei Népújság Teremkézi­labda Kupa küzdelmei. Az összecsapásokon a következő eredmények születtek. Nők. I. osztály. Bcs. Volán SC—Békési Spartacus 23—14 (14—7). Ld.: Várnai 7, ill. Békési 5. II. osztály. Kondo­rost TSZSK—Bcs. TASK 20 —11 (10—6). Ld.: Osgyán 15, ill. Skaliczkiné 7. Kondorosi TSZSK—Kamuti TSZSK 16— 13 (5—5). Ld.: Bayer 6, ill. Balogh 5. Vésztő—Bcs. TASK 5—3 (1—1). Ld.: Juhász 2, ill. Skaliczkiné 2. Serdülők. Sarkadi Gimnázium DSK— Bcs. Volán 17—3 (8—3). Ld.: Kurta, Juhász 5—5, ill. Men- gyán 2. Általános iskolás csoport. Vésztői Móra F. Ált. Isk.—Kondorosi Ált. Isk. 12 —6 (6—2). Ld.: Lévai, Papp, Urbanek 3—3, ill. Lauri- nyecz 4. Férfiak. I. osztály. B cso­port. Újkígyósi TSZSK— Gyulai Húsipar 24—20 (10— 8). Ld.: Locskai 7, ill. Gőg 9. Újkígyósi TSZSK II.—Bcs. Volán 21—20 (7—11). Ld.: Skaliczki 11, ill. Kovács. Zsu­zsa 6—6. Gyulai Húsipar— Bcs. Kner Nyomda 22—13 (9 —7). Ld.: Juhonyák 7, ill. Szlancsik 5. Ifjúságiak. Sar­kadi Gimnázium—Békési 636. sz. Szakmunkásképző 19 —17 (6—6). Ld.: Kovács 10, ill. Fürdős 7. Bcs. Kner Nvornda—Békési 636. sz. Szakmunkásképző 22—14 (10 —5). Ld.: Varga 6, ill. Ko­vács 5 Tömegsportcsoport. Bcs. TASK—Kamuti TSZSK 21—21 (8—12). Ld.: Dénes 7, ill. Vári 10. Bcs. Söripar— Szeghalmi Csepel Autógyár 14—8 (7—4). Ld.: Gvebnár4. ill. Hollósi 2. Bcs. HAFE— Szeghalmi Csepel Autógyár 16—12 (8—51. Ld.: Gvurko- vics 7. ill. Kiss 5. Bcs. Sör­ipar—Bcs TASK 14—6 16— 21. Ld.: Hancsák 5, ill. Szá­ri 3. Az összecsapásokat Kocsis, Varga A.. Erdei, Szekeres, Fekete. Varga II. és Varga III. játékvezetők vezették. * * * Orosházán, a Táncsics Mi­hály Gimnázium tornater­mében a Béke Kupa Terem­kézilabda Toma IV. fordu­lójában a következő ered­mények születtek. Férfiak. I. osztály. Oh. Honvéd Dózsa—Gádoros 34 —27 (18—13). Ld.: Gergely 18, ill. Kovács 9. OMTK II. —Nagyszénás I. (13—8). Ld.: Kukucska 11, ill. Mányik 9. OMTK I.—Nagyszénás II. 28 —23 (14—13). Ld.: Bánfi 10, ill. Csizmadia 13. Ifjúságiak. Mg. Szakközépiskola—Tán­csics Gimnázium I. 21—20 (13—10). Oh. Táncsics Gim­názium—Oh. 612. sz. ITSK 16—14 (9—4). Úttörők. I. korcsoport. Gádoros—Csor- vás 21—4 (11—2). Oh. József A. Ált. Isk.—Rákóczitelep 16 —6 (6—5). II. korcsoport. Pusztaföldvár—Oh. 3. II. 15 —4 (7—0). Tömegsportcso­port. Oh. Üveggyár—OMTK II. 17—12 (8—4), Ld.: Lévai 8, ill. Xábrák 7. OMTK I.— Oh. 612. sz. ITSK 25—16 (13 —11). Ld.: Raffai 8, ill. Du­daszeg 9. Nők. I. osztály OMTK II. —Csorvás 45—9 (20—3). Ld.: Dajka 17. Úttörő leány. I. Korcsoport. Oh. Kulich Gy. Ált. Isk. I.—Oh. József A. Ált. Isk. 16—1 (12—1). Oh. Kulich Gv. Ált. Isk. TI.—Oh. 3. sz. Ált. Isk. Ti. 11—3 (7 —1). Gádoros—Csorvás 6—5 (4—0). II. korcsoport. Oh. Jó­zsef A. Ált. Isk. I.—Oh. 3. sz. Ált. Isk. IT. 7—1 (1—1). Tömegsportcsoport. Osanád- apáca—Oh. 612. sz. TTSK 16 —10 (6—4). Ld.: Skoperda 13. ill. Sipos 7. A mérkőzéseket Németh, Győri, Kukucska, Tóth, Szu- la és Komádi játékvezetők dirigálták. A Mezőkovácsházán zajló Téli Kupa teremlabdarúgó- torna szombaton és vasár­nap az ötödik és hatodik já­téknappal folytatódott. Némi fejtörést okozott a rendezők­nek, hogy a fűtőkazánok meghibásodtak, hideg öltö­zőben készültek és hűs te­remben játszottak a csapa­tok, tekintve, hogy a garan­ciális készülékekhez nyúlni tilos... A fűtetlen terem azonban nem zavarta külö­nösebben a csapatokat, sőt, vasárnap a torna eddigi leg- paprikásabb hangulatú mér­kőzésén (Bcs. TASK—Hon­véd Szalvai SE) még végle­ges kiállításra is sor került. Meglepetésre a kunágotaiak 4—1-re legyőzték a makóia­kat, méghozzá teljesen reá­lis körülmények között, • re­mek játékot mutatva. Két együttes már biztos döntős: a megyei I. osztályú csoport­ban a Honvéd Szalvai SE, az öregfiúknál pedig a Népúj­ság gárdája. Két mérkőzés sajnos elmaradt, mert a ka­szaperi öregfiúk távol ma­radtak. A hét végi eredmények. Serdülők: Mezőhegyes—Ka­szaper 3—2, Mezőkovácsháza —Dombiratos 3—0, Kasza­per—Dombiratos 3—1, Bé­késcsaba—Kunágota 1—4. If­júságiak: Orosházi Szakkö­A megyei I. osztályú lab­darúgó-bajnokság mezőnyé­ben az úgynevezett közép­csapatok között szerepel a Medgyesbodzási TSZSK. őszi mérlegük: 8. M.-bodzás 17 6 7 419-1919 Az őszi szezon előtt a bodzásiak a 10—12. hely elérését tűzték ki célul, vá­rakozáson felül szerepeltek tehát a bajnokság első felé­ben. Az idény előtt több új játékos került hozzájuk Békéscsabáról, akik erősí­tést jelentettek. A 8. helye­zést elsősorban a játékosok küzdőképességének tulajdo­nítják. A csapat gólkülönb­sége 19—19, és úgy vélik, a csapatrészek közül a közvet­len védelem nyújtotta a legjobb teljesítményt. Fő­leg vidéken mutatkozott ez meg, hiszen a bodzásiak 9 találkozón 9 pontot szerez­tek. (Hazai mérlegük: 8 mérkőzésen 10 pont.) Az egyéni teljesítmények rangsora így alakult: Lajos Ferenc, Urda András, Báli zépiskola—Dombegyház 2—2, Dombegyház—Orosházi Dó­zsa Tsz 1—1. Körzeti cso­port: Mezőhegyes II.—Nagy­kamarás 4—1, Mezőhegyes II.—Mezőkovácsházi Új Al­kotmány Tsz 3—2, Nagyka­marás—Mezőkovácsházi Új Alkotmány Tsz 4—5, Megyei I. osztály: Honvéd Szalvai SE—Bcs. TASK 5—2, Kun­ágota—Makó 4—1, Makó— Honvéd Szalvai SE 3—2, Kunágota—Bcs. TASK 3—1. öregfiúkcsoport: Medgyes­egyháza—Tótkomlós 1—2, Mezőhegyes—Népújság 3—9. A mérkőzéseket Varga, Szívós és Szabó vezette. * * * Pusztaföldváron is folyta­tódtak vasárnap a teremfut- balltorna küzdelmei. Az ösz- szecsapások eredményei a következők: Gádoros—Csa­nádapáca II. 11—7. Puszta- földvár—Csanádapáca I. 4— 2, Újkígyós—Kevermes 5— 1, Gádoros II.—Eperjes 7—3, Elek—Kétsoprony 6—2, Nagyszénás II.—Kardoskút 4—1, Gádoros I.—Kétsop­rony 8—2, Csanádapáca I.— Kardoskút 4—4, Újkígyós— Csanádapáca II. 13—5, Pusz­taföldvár—Eperjes 7—1, Ke­vermes—Elek 8—7, OMTK II. —Gádoros 10—5. A talál­kozókat Bajkán és Németh játékvezetők vezették. István, Hajas István, Oláh János és Varga. A házi góllövőlista: Varga 7, Hajas 4, Ogrincs, Szekeres 2-2, Só- dar, Restály, Deák, Oláh I. 1-1 góllal. Ami az ifjúsági és serdü­lő csapat teljesítményét il­leti, ők gyengébben szere­peltek, s ezért a szakosztály­vezetés részéről velük szem­ben szervezettebb munka, nagyobb odafigyelés szük­séges a jövőben. Az eddig látottak alap­ján a felnőtteknél némileg módosították a bajnokság végére tervezett célkitűzést: az előkelő 8. hely megtartá­sát várják a csapattól. Erre a játékosok képesek és a feltételek is megvannak. A csatársor eredményesebbé válása esetén nem marad­hat el a siker! Az edzések két hete zajla­nak, heti három alkalom­mal, szabadban. A rajtig 4-5 edzőmérkőzést terveznek Medgyesbodzáson. MŰSOR TELEVÍZIÓ BUDAPEST, I. műsor: 9.00 Té- vétorna. (sz., ism.) 9.05—10.20 is­kolatévé. 10.20 Az Onedin csa­lád. (sz., lsm.) 11.10 Delta (sz., ism.) 11.50—12.15 Repülő drága­kövek (sz., ism.) 14.30—16.20 Is­koláiévá (lsm.) 16.45 Mikrobák és emberek (sz.) VI/2. rész: A baktériumélet. 17.40 Kuckó. 18.15 Amit ma megszervezhetsz... 18.45 Szépen, jól magyarul. 19.10 Esti mese. 19.20 Tévétoma. (sz.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Pókfoci (sz.) Magyar film. 21.20 Műkor­csolya Európa-bajnokság. (sz.) Kb. 22.50 Tv-hiradó 3. XI. műsor: 20.01 Poklada. 20.30 Omega, (sz.) Koncertközvetités. 21.00 Tv-hiradó 2. 21.20—23.00 Va­lerie. Angol film. (sz.) BUKAREST: 16.05 Iskolatévé. 16.55 Egészségügyi tanácsok. 17.10 Oktatásról — nevelésről. 17.45 Pionírok krónikája. 18.00 Román dalfesztivál. 18.20 A legkisebbek­nek. 18.30 Tv-híradó. 18.50 Gaz­dasági krónika. 19.00 Lányok — asszonyok. 19.25 Turgenyev „Ne­mesi fészek” című regényének tv-változata. 21.15 Tv-híradó. BELGRAD, I. műsor: 17.10 Ma­gyar nyelvű tv-napló. 17.45 Aranyszál. 18.15 Műszaki kultú­ra. 18.45 Népszerű muzsika. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Sportszerda: Mű­korcsolya EB. 22.30 Dokumen- tumfilm. II. műsor: 17.30 Rajzfilm. 18.45 Muppet show. 19.15 Akciók. 20.00 Egy asszony sorsa. Olasz film. 21.00 Források. 21.30 Huszonnégy óra. 21.50 Japán majmok. RÁDIÓ m KOSSUTH RADIO: 8.20 A mai nap kulturális programjából. 8.27 Szocialista brigádok akadé­miája. 8.56 Beszélni nehéz. 9.08 Versenyművek. 9.53 Tarka mese, kis mese. 10.05 Gyermekeknek. 10.35 Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.50 Lemezmúzeum. 11.40 Fúvószene táncritmusban. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Házunk tája. 12.50 Operaslágerek. 13.20 Örök­zöld dzsesszmelódiák. 14.20 Ver­bunkosok, nóták. 15.10 Madrigá­lok. 15.28 MR 10—14. 16.00 Útköz­ben. 16.08 Kritikusok fóruma. 16.18 Dohnányi kamarazenéjéből. 17.07 Felnőtt korban. 17.32 Nép­dalok. 17.55 Holnap közvetítjük... 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.25 Mai könyvajánlatunk. 19.15 Gondolat. 20.15 Magyar előadó- művészek. 20.53 Népi együttesek felvételeiből 21.29 Külpolitikai klub. 22.20 Holdújév idején... 22.30 Régi híres énekesek műso­rából. 22.50 Oj falusi krónika. 23.10 Beethoven-lemezeinkből. 0.10 Veronika. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Könnyű­zene — trombitára. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Idősebbek hul­lámhosszán. 9.28 Hegedűs a ház­tetőn. 10.00 Zenedélelőtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Egy kis figyelmet kérek! 13.30 Színes szőttes. 14.00 Kettőtől négyig... 16.00 Mindenki iskolája. 16.33 Útközben. 16.35 Egészségünkért! 16.40 Operettdalok. 17.00 Nyolc rádió nyolc dala. 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Kapcsoljuk a bu­dapesti dixilandklubot. 19.25 Kí­na új hosszú menetelése. 19.45 A beat kedvelőinek. 20.33 Szín — játék. 21.25 A Rádió Dalszínhá­zának Lehár-clklusa. 22.26 Nó­ták. 23.15 Az 1978. évi kubai könnyűzenei fesztivál díjnyertes dalaiból. SZOLNOKI STUDIO: 17.00 Hí­rek. 17.05 Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazinműsor. Szer­keszti : Gulyás Ferenc. (A tar­talomból: Épül KlSZ-védnökség- gel — Kisköre — Megy a gőzös... — Hírek, tudósítások — „Belvá­rosiak” — Társadalmon kívül — Házassági jogosítvány — Sport, szövetségben.) 18.00—18.30 Alföl­di krónika — örökzöld melódiák — Hírösszefoglaló, lap- és mű­sorelőzetes. |MÖZI Békési Bástya: Apacsok. Bé­késcsabai Szabadság: délelőtt 10 órakor: A kis Muck története, 4 órakor: Az én Tenger tetvérem, 6 órakor: Méreggel, ; órakor: Középiskolás filmklub. Békés­csabai Terv: Legató. Gyulai Er­kel: csak fél 6 órakor: Huszadik század I., H. rész. Gyulai Pető­fi: 3 órakor: A Csendes-óceán kalózai, 5 és 7 órakor: Bobby Deerfield. Orosházi Partizán: Bölcsődal férfiaknak. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és ' nem kül­dünk vissza. Csűri Ferenc BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz­tőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczki Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata­loknál, és a kézbesítőknél. Előfizetői díj február 1-től egy hóra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Nemzetközi sportélet 78 Pedagógusok, sportvezetők találkozója Előkészületi mérkőzések Labdarúgémérleg Medgyesbodzási cél: megtartani a 8. helyet

Next

/
Thumbnails
Contents