Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-26 / 21. szám

1979. január 26., péntek 1 \ NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT 31,5 + 130 Mérlegen a GYSE atlétikai szakosztálya öten a GYSE atlétikai szakosztályából: (balról) Kovács Ist­ván testnevelő-edző, Veres Anikó, Vidó Irén, Domokos Györ­gyi (mindhárman aranyjelvényesek) és Szigeti István test­nevelő-edző Fotó: Béla Ottó Közismert: a hazai atléti­ka helyzete enyhén szólva nem éppen rózsás. Ugyanez a megállapítás ' Békés me­gyére is jellemző. A Békés­csabai Előre Spartacus mö­gött a másik szakosztály a Gyulai SE-nél működik. A majd kétszáz tagú kollektí­va felkészítésével, oktatásá­val foglalkozó 8 edző főleg úgynevezett utánpótlás neve­lő tevékenységet folytat. A versenyzők többsége az Er­kel Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a 3-as és 4-es számú általános iskola tanulóiból kerül ki, akik közül az iskola befeje­zése után sokan tanulnak to­vább, vagy más okokból el­távoznak. A minősített versenyzők számát és a különböző baj­nokságokon elért helyezése­ket tekintve tavaly csökkent a minősítettek száma, vi­szont ezen belül a II. osztá­lyú, valamint arany- és ezüstjelvényesek száma nőtt — tehát a minőség emelke­dett. összesen 66-an szerez­tek valamilyen minősítést 1978-ban. Ketten — dr. Kli- szek Antal és Ambrus János — II. osztályú, öten — An­nus Géza, Dániel Magdolna, Szabó Hona, Kisgyörgy Er­zsébet, Klement Éva — III. osztályú eredményt értek el. Az ifjúsági aranyjelvénye­sek hévsora: Kubicza János, Veres Anikó, Vidó Irén, Do­mokos Györgyi; az ezüstjel­vényeseké : Gróh, Pólyák, Lo­vász, Legeza, Petykó, Heve­si, Bagi, Szatmári (fiúk), Bí­ró, Steigerwald, Zvolenszki, Galbács, Ficzere és Vajda (lányok). Az országos bajnokságon elért helyezések: ifjúsági női magas: 2-3. Veres Anikó (164), 7. Bíró Irén (164); if­júsági 2000 m akadály: 6. Gróh András (6:26,8); serdü­lő „A” súly: 3. Vidó Irén (11,30), gerely: 4. Vidó Irén (38.24); rúd: 7. Veres József (280); serdülő összetett „B” négypróba, A-változat: 6. Domokos Györgyi (2711); leány csapat: 8. GYSE (8995 p.) (Vaszkán, Domokos, Gal­bács, Zvolenszki); fiú négy­próba „A”: 6- Hevesi Tamás (2093 p.). A vidékbajnoksá­gon a felnőtt férfi távolug­rásban dr. Kliszek Antal (702 cm) bronzérmet nyert. A gyulaiak 59 versenyen álltak rajthoz, ezek között néhány fedettpályás viadal is szerepelt. Az országos fe­dettpályás bajnokságon Ve­res Anikó 6. lett magasug­rásban. Ezenkívül az orszá­gos középfokú iskolai baj­nokságon az Erkel gimnázi­um színeiben induló fiú távol- ugrócsapat 3., a leány súly­lökőcsapat 4., a leány távol- ugrócsapat 5. lett. Domokos Györgyi úttörőolimpiai bronzérmes négytusában (és a győztes gyulai csapat tag­ja) győzött ,a szófiai nemzet­közi versenyeken. A szak­osztály a sportiskolák ellen­őrző versenyei alapján kiala­kított országos sorrendben 26. helyen végzett. A GYSE az országos baj­noki pontversenyben 31,5 pontot ért el, a minősítési pontjainak száma 130, míg az ;mpiai pontoké 5,5. Elő­vettük a tavalyi értékelést, íme az 1977. évi számok: 39,5 bajnoki-, 93 minősítési- és 8,5 olimpiai pont, továbbá két arany-, 14 ezüstjelvé­nyes versenyző és egy II., 3 III. osztályú sportoló. Az összehasonlításokból kitűnik: előbbre léptek a gyulaiak, noh,a az akkori országos szakosztályi sorrendben 50., most pedig 61. helyet foglal­ják el, nem végleges beso­rolás szerint.. A szakosztályi beszámoló­ból kitűnik, hogy 1978-ban sem készült egységes mun­katerv, csupán edzői tervek. Ami a feltételeket illeti, az edzések kisebb zökkenőkkel zajlottak, főleg a téli felké­szülési lehetőségeken kelle­ne javítani. A felkészülések tekintetében is van pótolni­való. A beszámoló önkriti­kusan azt is megállapítja, hogy az edzésmunka terén — a mennyiséget és minősé­get egyaránt beleértve — nem történt lényeges válto­zás. Pedig ez a további fej­lődés egyik alapvető felté­tele. F. I. Egy mondat * kiegészítése: Decemberben, a Bcs. Előre Spartacus szakosztályát érté­kelő cikkünk egyik monda­ta — amely a pontszámokat taglalja — félreérthető és ezt észrevételezte a megyei atlétikai szövetség is. A pon­tosság miatt közöljük: az Előre Spartacus 88,5 bajnoki pontot ért el, a minősített versenyzők száma 28, ez pontértékben 238. (A B-kate- góriás szakosztályokkal szem­ben követelmény: 180 bajno­ki pont, 39 minősített ver­senyző, ugyanez pontban ki­fejezve: 278.) A MASZ egy­séges értékelési szempontjai, ponttáblázata valamennyi egyesületére vonatkozik. kosárlabda AZ 1978. ÉVI BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE NB II. NŐK KELETI CSOPORT 1. Szóin. MTE 26 25 1 2469-1503 51 2. Kecskemét 26 24 2 1952-1383 50 3. Ny. MGFSC 26 18 8 1687-1476 44 4. MEAFC 26 17 9 1809-1448 43 5. Sz. FSSC 26 16 10 1564-1515 42 6. Kkf. Vasas 26 14 12 1532-1519 40 7. Saig. TC 26 13 13 1603-1489 39 8. M. ÁFÉSZ 26 11 15 1379-1575 37 9. DASE 26 10 16 1435-1605 36 10. Szeg. VSE 26 10 16 1569-1711 36 11. Nyír. TK 26 8 18 1380-1685 34 12. K. MFSC 26 8 18 1420-1640 34 13. DVSC 26 7 19 1432-1789 33 14. Tszt. SE x 26 1 25 1258-2151 24 A Nagykőrösi Ped. visszalépett, az Üj fehértói Gimn. törölve. Megjegyzés: x = három bün­tetőpont levonva. NB II. FÉRFIAK KELETI CSOPORT 1. E. Finomm. 30 27 3 2526-2081 57 2. MEAFC 30 25 5 2523-1935 55 3. Nyír. TK 30 22 8 2342-2101 52 4. K. Sör SE x 30 22 8 2506-2178 51 5. Hódmezőv. 30 21 9 2520-2093 51 6. Kiskun!. Lenin Tsz 7. Salgót. TC 8. Egri TK 9. DASE 10. Alföldi 30 21 9 2544-2293 51 30 20 10 2572-2269 50 30 20 10 2630-2298 50 30 15 15 2293-2124 45 Olajb. x 30 14 16 2306-2179 43 11. Kecskemét 30 6 24 2052-2534 36 12. Sz. FSSC 30 6 24 2193-2600 36 13. Zrínyi xx 30 7 23 1907-2310 36 14. Ny. MGFSE 30 5 25 2297-2604 14. Nyíregyh. MGFSE 30 5 25 2297-2604 35 15. Közért xxx 30 6 24 2146-2699 33 16. Nagyk. P. 30 3 27 1884-2938 33 Megjegyzés: x = egy büntető­pont levonva. xx = két büntetőpont levonva, ki nem állásért. xxx = három büntetőpont le­vonva. CSELGÁNCS A dzsúdósok a verseny- idényre a felkészülést már a tavalyi évben, november második felében megkezd­ték. A klubok a szokottnál hosszabb időt szenteltek a tiszta felkészülési időre. Az 1979-es év az olimpia miatt a nagy versenyek éve. Eze­ken a viadalokon lehet meg­szerezni az olimpiai részvé­tel jogát. Cselgáncsban is hirdettek olimpiai keretet, melybe a szalvais PetroVszki Mihály és Kovarszki Pál ke­rült be. Gyáni János felépült hosszabb sérüléséből, s a kü­lönböző versenyeken kell még bizonyítania, hogy ő is bekerüljön az olimpiai ke­retbe. A versenyidény január kö­zepén kezdődött. Az első viadalt Debrecenben rendez­ték, ez II. osztályú országos rangsoroló verseny volt. Debrecenben 16 szakosztály, 141 dzsúdósa lépett tatamira. A Szalvai SE versenyzői a következő eredményeket ér­ték el: 86 kg (15 induló) 3. Nagy László, 95 kg (8) 1. Deák Attila, 3. Mekis János. + 95 kg (8) 3. Melis Pál. Ezután az Ű. Dózsa kétna­pos rangsoroló versenyt ren­dezett ifjúsági I. korcsopor­tos cselgáncsozók részére. A rangsoroló versenyen 17 szakosztály 137 cselgáncso- zója állt rajthoz., A szalvaisok eredményei: 60 kg (31) 3. Dögé Ferenc, 71 kg (34) 2. Kovarszki János. A csabai versenyző legyőzte a miskolci Vargát, aki a ta­valyi IBV-n 2. helyen vég­zett. Legyőzte a miskolci Fürjészt is, aki 1978-ban — Miskolcon — ifjúsági Euró- pa-bajnokságot nyert. Ko­varszki sorozatban négy ipo- nos győzelmet aratott, de a döntőre elfáradt, s a Buda­pesti Spartacus dzsúdósától, Kisstől vereséget szenvedett. Teljesítménye azonban így is dicséretes. 78 kg (17 induló) 5. Kovács Pál, 95 kg (6) 1. Mekis János. Mekis rutino­san versenyzett. Iponnal ver­te a tavalyi IBV-n 3. helyen végzett Molnárt (Bp. Sparta­cus). + 95 kg (6) 5. Bereczki Sándor. Kéziratokat, képeket nem érzünk meg és nem kül­dünk vissza. Nemzetközi sportélet ’78 JÉGKORONG Az atomkor bátor legé­nyei az utóbbi fél évtized­ben lehetetlenné tesznek mindenféle esélylatolgatást, már ami a mérvadó A cso­portos világbajnokságokat illeti. A nagy szovjet világ- bajnoki aranyeső — a het­venes évek elejéig tartott — után Csehszlovákia előbb komoly konkurrenssé, majd egyenrangú féllé lépett elő. 1974 és 1975 még a szovjet legénység éve, de Katowi­cében (1976) már Csehszlo­vákia a világbajnok, mely­nek játékosállománya ak­koriban érte el az ideális kort. 1977-ben, Bécsben megvédik büszke címüket, ami az akkor nagyszabású vérátömlesztésen, a korosz­tályváltáson keresztülesett szovjet jégkorongsport ért­hető „forrongását” váltot­ta ki. Jurzinov irányításá­val a „csikócsapat” 1978- ban látványos revánsot vett Holikékon: éppen Prágá­ban, a nagy esélyes Cseh­szlovákia otthonában bizo­nyították, hogy a nemze­dékváltás sikerrel zajlott le. Ügy szereztek VB-arany­Ismét a Szovjetunió érmet a fiatal szovjetek, hogy a régi nagycsapatból már csak az első támadó­sor (Mihajlov, Petrov, Har­lamov) maradt, no és per­sze az elnyűhetetlen, a har­madik X-hez közeledő ka­pusuk, Tretyak. A sors „kedves tréfája”, hogy Cseh­szlovákia, amely 1978 telé­re fél csapatra való klasz- szist kénytelen már nélkü­lözni (Machac, Dzurilla, Ho- lecek, Holik, Pospisil le­mondták a válogatottságot), éppen Moszkvában vághat vissza a prágai fiaskóért, hi­szen a szovjet fővárosban lesz az 1979-es VB. S csak úgy zárójelben a végére: a roppant nehézsé­gek között dolgozó . ma­gyar együttes — ha szeren­csével is — most már har­madik éve a B csoport ver­senyeire készülhet. Ők is megérdemelnek egy dicsőítő strófát, hiszen lényegesen jobb feltételek között ko- rongozó nemzetek váloga­tottjait „tartják” a C cso­portban. (Folytatjuk) II bajnoki rendszerben nem terveznek változást, de. Az MLSZ szervezési bi­zottságát Berzi Sándor, a hajdani kitűnő NB I-es labdarúgó vezeti, aki hosszú ideje tagja az MLSZ elnök­ségének. — Most különösen sok tennivalónk akad, miután az előző években nem mű­ködtünk, most alakul a bi­zottság összetétele, tisztá­zódnak a tennivalóink — mondotta Berzi Sándor. A szervező bizottság „szü­li” lényegében a bajnoksá­gok, a kupák kiírását, a sorsolást, szóval sok min­dent. — Állandóan figyelem­mel kell kísérni a bajnoki rendszer menetét — foly­tatta Berzi Sándor —, ugyanígy a kupákat, de eb­ben a kérdésben nemcsak a mi bizottságunk határoz. A kiírásokat, a sorsolásokat más bizottságokkal szoro­san együttműködve lehet Németh győzelme A magyar gerelyhajító olimpiai bajnok és világre­korder Németh Miklós szer­dán újra rajthoz állt — ez­úttal harmadszor — Űj-Zé- landban. A kiváló versenyző — mint edzője Kulcsár Ger­gely telefonon közölte — ez­úttal 84,46 méteres eredmé­nyével szerezte meg az első­séget. A második helyen a finn Sinessari végzett 82,64 méterrel, harmadik az új-zé- landi O’Rourke lett, 82,54 mé­terrel. csak elkészíteni, hiszen a cél egyértelműen közös. Mi készül a bajnoki, ille­tőleg a kuparendszerben? — Elöljáróban ki kell je­lenteni, hogy a bajnoki rendszeren nem kívánunk változtatni — válaszolta Berzi Sándor. — Más téma a kupák sorsa. Néhány esz­tendeje joggal állapították meg, hogy a magyar lab­darúgás élvonala az éves viszonylatot nézve kevés tétmérkőzést játszik. A szer­vezőbizottság az edzőbizott­sággal együttműködve fel­méri, hogy szakmai szem­pontok figyelembevételével mi a teendő a tétmérkőzé­sek területén. A Mundial- ról is tanulság a játékosok úgynevezett komplex egyéni foglalkoztatásának szüksé­gessége, véleményünk sze­rint ez nálunk kiváltképp időszerű, hiszen nem kész labdarúgók kerülnek je­lentős többségében az élvo­nalba, de az ott levők ese­tében is szükségszerű a szé­lesebb, egyéni foglalkozás. — A tétmérkőzések és az edzés, felkészülés össze­függései alapján valószínű, hogy a következő idény Jcuparendszerével kapcso­latban kell valamit tenni. A kupáknál szükséges a csökkentés, meg kell ezek rendjét vizsgálni és a szak­mai munka segítése érdeké­ben módosítani a kiíráso­kat, elsősorban az MNK- nál és az NB-s kupánál. A bajnokságnál csak az idő­rendet szükséges átgon­dolni, s mint említettem, az időjárási viszonyokhoz job­ban alakítani. II műkorcsolyázó és jégtánc EB előtt Szerencsére már évek óta abban a kellemes helyzetben van a magyar műkorcsolyá­zósport, hogy Európa- és vi­lágbajnokságok előtt majd­nem biztos éremszerzésberi reménykedhet. Jégtáncban, a Regőczy—Sallai duó révén. Most is, a január 30—feb­ruár 3. közötti Európa-baj- nokságon az utóbbi fél évti­zed legnépesebb magyar kül­döttsége próbál szerencsét Zágrábban. A horvát fővá­rosban ugyanis 1974-ben — akkor is EB-t láttak vendé­gül a jugoszlávok — vett részt utoljára ötfőnyi magyar csoport. Az öt év alatt sok minden változott. Regőczyék Európa legjobbjai közé „nőtték be” magukat, Vajda László két­éves kihagyás után — az olimpián indult utoljára — újra Zágrábban kap bizonyí­tási lehetőséget, míg a jövő szempontjából, menedzselési meggondolásból nagyon he­lyesen benevezett ifjú Rem- port—Nagy tánckettős meg­mutathatja magát a ponto­zók világának, ők újoncok. MŰSOR TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: 8.39 Té- vétorna. (sz.) (ism.) 8.45—13.25 Iskolatévé. 14.50—16.25 Iskolaté­vé (ism.) 16.35 Természetbarát, (sz.) 16.55 Játék a betűkkel. 17.20 „A 6-os végén”. Üj város Barcs. 17.55 öt perc meteorológia. 18.00 Ebben az évben történt. 1978. világpolitikai eseményei, (ism.) 19.10 Esti mese. (sz.) 19.20 Tévé- torna. (sz.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 A király meztelen. Mesejáték felnőtteknek (sz.) 21.30 Helyszí­ni közvetítés az Erkel Színház­ból. (sz.) Kb. 22.00 Delta (sz.) 22.40 Tv-híradó. 3. II. műsor: 20.00 Vezetők klub­ja. 20.35 Természetbarát, (ism.) (sz.) 20.55 Tv-híradó. 2. 21.15 Reklám. 21.25 Forgószin V/4. rész. (sz.) 22.05 Musztáng. Szov­jet film. (sz.) BUKAREST: 16.05 Német nyel­vű adás. 16.50 Utazás a föld­gömbön: India. 18.20 A legki­sebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Filmösszeállítás Romániáról. 21.15 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 17.10 Ma­gyar nyelvű tv-napló. 17.45 Mág­nes. 18.15 Falusi jegyzet. 18.45 Amatőrök. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Hazai show-műsor. 21.00 A baba — filmsorozat. 22.35 Korunk dossziéja: 1968 . 23.35 Hét tv-nap. H. műsor: 17.30 A szovjet rajz­film hete. 18.45 A zágrábi városi múzeum. 19.15 Zenei album. 20.00 Térközeiben. 21.00 Huszonnégy óra. 21.20 Kortársak: Egy este Slobodán Markovié költővel. 22.10 Benny Hill szórakoztatja Önö­ket. 23.00 Jugoszláv zenei fórum. rAdió KOSSUTH RADIO: 8.20 A mai nap kulturális programjából. 8.27 Ha elmozdul a Föld mágneses sarka. 8.37 Üj Beethoven-leme- zeinkből. 9.33 Hull a hó, szitál. 10.05 Képek és jelképek. 10.35 Esőcseppek. 10.40 Anton Dermota operaáriákat énekel; 11.00 Gon­dolat. 11.45 A magyar munkás- mozgalom dalaiból. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Hétvégi panoráma. 13.57 Legenda. 14.10 Kóruspó­dium. 14.25 Népdalok. 14.44 Ma­gyarán szólva . . . 15.10 Rafael Kubelik Dvorzsák-műveket ve­zényel. 15.28 Tudod-e? 16.00 Út­közben. 16.05 Mécses Kargala pusztán. 17.09 Boccherini: C-dúr gitárötös. 17.33 Láttuk, hallottuk. Í7.58 Pabel Gerdzsikov Mozart- áriákat énekel. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.30 Esti magazin. 19.15 Tipegő. 19.35 Voody Her­man zenekarának hangversenye. 21.00 Népi zene. 21.30 Ami a szá­mok mögött van. 22.20 Négy vé­lemény Ázsiáról — hat néző­pontból. 22.30 A Beaux Arts trió hangversenye. 0.10 Magyar réz- fúvósegyüttesek játszanak. PETŐFI RADIO: 8.05 Rod Stewart saját szerzeményeiből énekel. 8.20 Négy vélemény Ázsiáról — hat nézőpontból. 8.33 Operettrészletek. 9.20 Népdalok. 10.00 Zenedélelőtt. 11.45 Táncze­nei koktél. 12.33 Édes anyanyel­vűnk. 12.38 Nótamuzsika. 13.15 Süssünk, • süssünk valamit. 13.30 A zene titka. 14.00 Kettőtől ötig. . . 17.00 Mindenki iskolája. 17.30 ötö­dik sebesség. 18.33 Operettdalok. 19.01 Könnyű- és tánczene Auszt­ráliából. 19.25 Falusi esték. 20.00 Félóra népzene. 20.33 Közvetítés a szolnoki Szigligeti Színházból. Legenda a lóról. 22.08 A tegnap slágereiből. 23.15 Lehár György szerzeményeiből. 23.45 Régi ma­gyar muzsika. SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hí­rek. — Balettkeringők, közben: Tárlatvezetés. Riporter: Pálréti Ágoston. — 17.20 A mezőtúriak magyar—mongol kapcsolatáról. Riporter: Dalocsa István. — A mezőtúri néodalkör műsorából. — Télen, szabadban. Riporter: Kardos Ernő. — Délutáni mini­koktél. — 18.00—18.30 Alföldi kró­nika. — A nótakedvelőknek Kiss Károly énekel. — Hírösszefogla­ló, lap- és műsorelőzetes. SZÍNHÁZ 1979. január 26-án, pénteken 19.00 órakor, Békéscsabán: KÉSŐI BEKÜLÉS Katona-bérlet. 1979.. január 26-án, pénteken, 19.30 órakor, Kétegyházán: EGY SZERELEM HÁROM ÉJSZAKÁJA MOZI Békési Bástya: 4 órakor: Akis manók furulyája, 6 és 8 órakor: Ök ketten. Békéscsabai Szabad­ság: délelőtt 10 órakor: A kis Muck története, délután 4 óra­kor: A pofon, 6 órakor: Husza­dik század. I. II. rész. Békéscsa­bai Terv: fél 6-kor: Kisfiam,- én készültem!, fél 8 órakor: Elsza­kadás. Gyulai Erkel: fél 6 óra­kor Hathoidas rózsakert, fél 8 órakor: Játsszd újra, Sam! Gyu­lai Petőfi: Apacsok. Orosházi Béke: Fayard bíró, akit seriff­nek hívtak. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Huckleberry Finn és a csirkefogók, fél 6 és fél 8 órakor: Rocky. Szarvasi Tán­csics: Legató. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz­tőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy n. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba INDEX: 25054 Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczki Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő posíahivata­lóknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj február 1-től egy hóra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál. IsSN 0133 0055 NÉPÚJSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents