Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 17. szám
1979. január 21., vasárnap minima.ga.zin Fink a periférián Diákélet — aranyélet! — tartja a közhit nem is alaptalanul. De mint mindennek, ennek is meg van a sötét oldala, amely időben január és május hónapokra tehető. Gondolom kitalálták: a vizsgaidőszakról van szó. Januárban ugye senki sem irigy- li az egyetemistákat és a főiskolásokat? Más ifjú, miután otthagyja a gépet és az íróasztalt, tetszése szerint gazdálkodhat idejével. Moziba, diszkóba mehet, vagy éppen szíve hölgyével, illetve férfiújával találkozhat, míg a felsőfokú intézmény hallgatója önként bevonul a kollégiumi, vagy otthoni szoba négy fala közé, s bújhatja a tankönyveket. Ezúttal a titulus: szegény diák! II folyosón Szarvason, a Debreceni Agrártudományi Egyetem öntözéses Meliorációs Főiskolai Karán javában „dúl” a vizsgaidőszak. A folyosón néhány fiatalember feszeng ünnepélyes alkalmakra tartogatott sötét öltönyében. A nyakkendő, a szorosan gombolt fehér ing kellemetlenül szoríthatja amúgy is elszoruló torkukat. Valamennyien harmadévesek és vállalati gazdaságtanból vizsgáznak, ha rájuk kerül a sor. Gáspár József egyet pillant az ölében tartogatott füzetre, egyet az ajtóra. — Érdemes ilyenkor tanulni? — Hát, sosem lehet tudni, bár nem hiszem, hogy sok megmaradna — válaszol kissé remegő hangon. No, nem tőlünk fél! Kisházi Gyula már nem tanul. — Nem izgulsz? — kérdezzük a szakállas fiatalembertől. — Dehogynem — válaszol —, minden vizsga izgalmas, bár ez a közepes nehézségű tantárgyak közé tartozik. Ebben a félévben legnehezebb a géptar\ szigorlat. — Túl vagy már rajta? — Igen, sajnos nem sikerült. Remélem, az utóvizsgán nagyobb szerencsém lesz' Igen, a szerencse sem mellékes szereplő egy szigorlaton, vagy kollokviumon. Ezért a diákság felvilágosuló elméjét olykor sötét babonák árnyékolják be. Arra a kérdésre, hogy van e vizsgababonájuk, a fiúk kórusban válaszolnak: nem mossuk ki a vizsgainget! Érkeznek másfajta válaszok is. — Egy tollal vizsgázom, van egy üveggyolyóm! .Majd egy egészen egyéni válasz: — A 13-as tételt nem szeretném Kihúzni. Miért? — Mert már kihúztam növénytermesztésből és nem sikerült ! Hz „oroszlánbarlangban” A padokban négyen ülnek, jó messze egymástól. Hárman lázasan nyomogatják a zsebszámológépet. Telnek a fehér lapok, számokkal, képletekkel. A negyedik vizsgázó tekintete a semmibe réved. Papírja csaknem üres. Tóth Mária ül szemben a vizsgáztató tanárokkal. Folyamatosan, bár kicsit remegő hangon mondja a válaszokat ‘ — rövid gondolkodás után. Feszülten figyeli a tanárnő kezét, amely lassan egy jelest görbít. A vizsgázó sugárzó arccal veszi át a leckekönyvét. — Sokat tanultál? — kérdezzük, immár kívül a bűvös ajtón. — Minden tételt átnéztem — válaszol Mária. Íme, azon diákok egyike, akik hajlandók „besegíteni” a szerencsének! A másik fél A tanár úr, akit megkérdezünk, dr. Matos Károly, a főiskola igazgatója. — Igaz, hogy a vizsgáztatók „utaznak” arra, hogy sok legyen az utóvizsga? — Nem hinném! Hallottam már ilyenről, de úgy érzem, rám nem jellemző. Természetesen, szigorúan megkövetelem a tárgyam, a vállalati gazdaságtan ismeretét. De azt hiszem, ezzel minden kollégám így van. Vizsgáimra az a jellemző, hogy azt akarom megtudni, mit tud a diák, nem azt, hogy mit nem. — Azt már sejtjük, mit érez a diák egy vizsgán. De mit érez a tanár? — Nagyon fárasztó egy vizsganap, általában 16—18 diák ad számot tudásáról, reggeltől késő délutánig. Sajnos előfordul, hogy valaki teljesen készületlenül jön el. Hiába faggatom, még az alapfogalmakat sem ismeri. Bizony, akkor a legnehezebb. Tanárnak, diáknak egyformán felmegy a vérnyomása. — Hányán buktak meg eddig ebben a vizsgaidőszakban? — Harminckilencen. Ebből 20 elsős, 7 másodéves, 12 harmadikos. — Sok ez, vagy kevés? — Nem túl sok. Az előző évhez képest javult a diákok felkészültsége, jobbak az eredmények, mint tavaly. Ilyenkor mi, tanárok is jobb kedvvel megyünk haza munka után. Gubucz—M. Szabó A kollégiumi tanulószobában javában folyik a felkészülés. Van, aki tíz—tizenkét órát tanul naponta A tételhúzás után Fotó: Veress Erzsi Falu a keleti szélen. Hétfő, korán reggel. A gépüzemben még épp hogy csak téblábolnak, szerszámot, munkadarabot, anyagot keresnek az emberek. A széljárta udvaron egy csapat télikabátos férfi jár-kél. Hét eleji szemlét tartanak a téesz-vezetők. Az apró, gépekkel tömött műhelyben — s ez a legnagyobb! — már cseng-bong a munka. Egy hosszú munkaasztalon, a vaskeretes ablak mellett többen fékpofákat reszelnek, igazgatnak. Az egyik: — Géplakatos vagyok, és hivatásos jogsim van. Buszvezetői tanfolyamra járok. Ha befejezem, és elmegyek buszsofőrnek, már az alapbérem is több lesz, mint itt. A haver az ÁÉV-nél van, 2100 az alapja, és erre jön még a kilométer- és túlórapénz, évente hűségjutalom. Vállalnék gépkocsivezetést, de itt nem kell. A tanfolyamra saját kocsival jár, hetente kétszer. — Közösen vettük az „öregemmel”, de neki több pénze van benne, mint nekem. Se a téeszben, sem másutt nincs különmunkalehetőség ... Az, hogy a Polski Fiatra mégis miből telt, nem derül ki. Egy piros, olajosán fénylő MTZ teteje felé kérdezős- ködök: forgolódik rajta egy fiatal szakmunkás. Békéscsabán végzett, nem is olyan régen. Nem is egy szakmája van, hanem három : Diesel-motor-szerelő, hidraulika-szerelő, és gépkocsivezető. „Katonaságra készülök, s meglehet, hogy ide már nem jövök vissza. A fizetésem 1700, s ez bizony kevés; nem ezért tanultam ... A község fejlődésével elégedett vagyok. Könyvtár kettő is van, és rendezvény is akad: diszkó, vetélkedők...” — Mennyi a szövetkezet vesztesége? Az üzemvezetővel közösen arra jutnak, hogy 15—20 millió. — Én műkedvelő vagyok az ilyesmihez. Nem értek a mezőgazdasághoz, csak amit apámtól hallok, azt tudom mondani. Olyannal próbálkozunk, ami nem hoz, de nem használjuk ki, ami van, lehetne. A lucernához jó a talaj, azzal kellene foglalkozni, s a szárítóüzemben lucernalisztet gyártani ... — Más nem kell a fordulathoz? — Dehogynem! Először is: akarni, jobban dolgozni, és főleg jobban, ésszerűbben gazdálkodni. Társa olajoskannát hoz, fölmászik vele az MTZ-re. Megcélozza a tartály nyílását, a kannát megdönti. Barna sugárban ömlik az olaj, átcsillan rajta a reggeli fény. Fiatalember az üzemvezető is. — összesen több mint négyezer lóerősek a traktoraink és az önjáró gépeink. Égetően kellene a javításukhoz legalább egy új műhely. Építkezni szeretnénk, de az anyagi eszközeink nem engedik. Ennél is nagyobb gondunk, hogy a jól képzett szakembereket nem tudjuk megfizetni: 2300— 2400 körüli havi átlagbérük még a faluban is a legalacsonyabb. A téesz egymaga hiába erőlködik, külső segítséget is kellene kapnia: a bérszínvonal- és a bértömeg-gazdálkodásban is meg kellene a továbblépés feltételét teremteni. A műhely bejárata előtt jókora, szalagpántos láda. Egyelőre még benne nyugszik egy modern, vadonatúj, 200 ezer forintot érő esztergagép. Bárcsak a jelképe lenne annak, hogy hamarosan az üzem, a téesz is előbbre lép! Mert ha nem, bottal ütheti a nyomát szétszéledő fiainak. A falu, amit elhagynak, Biharugra, Körösnagyhar- sány, Méhkerék, Sarkad- keresztúr, Zsadány és a többi közül bármelyik lehetne. Varga János Pályázat üzemi ifjúmunkás énekkarok alapítására Üzemi ifjúmunkás énekkarok alapítására hirdetett pályázatot a SZOT és a KÓTA, a nagy múltú munkás énekkari mozgalom utánpótlásának elősegítésére. A pályázaton minden olyan iparvállalat részt vehet, amely a munkásfiatalokból álló amatőr énekkar létrehozásával is szolgálni kívánja közművelődési céljainkat. A részvétel feltétele, hogy a megalakult énekkar tagjainak többsége 25 éven aluli, lehetőleg fizikai dolgozó, valamint szakmunkás- tanuló legyen. A felhívás nyomán megalakuló és működő ifjúmunkás énekkarokat jelentős anyagi támogatásban részesítik, és a kiemelkedő művészeti és közösségi munkát végző énekkarok további 20 ezer forintos támogatást is kapnak. A felhívás nyomán megalakuló, és a pályázaton részt vevő ifjúmunkás énekkarok szeptember 30-ig írásban jelentkezhetnek a KÓTA titkárságánál (1051 Budapest, Vörösmarty tér 1.). A mi évünk jól kezdődött! Szeretnénk megosztani mindenkivel örömünket, amely a napokban ért bennünket, a gyulai 2. számú iskola kisdobosait és úttörőit. A vízügyi igazgatóság Munkácsy Szocialista Brigádja 20 ezer forinttal ajándékozta meg iskolánkat, azt kérve igazgatónktól, hogy tanulásunkat segítő felszereléseket vásároljanak a pénzért. Az ajándékkal nagy örömet szereztek nekünk — az összeget egyébként társadalmi munkával keresett pénzből gyűjtötték. Szeretnénk a brigád tagjainak a nagy nyilvánosság előtt is tisztelettel megköszönni az ajándékot. Nem is olyan régen Télapóra, ugyanez a szocialista brigád, az általa patronált 1. a. osztály tanulóit saját készítésű hímzett könyvjelzőkkel lepte meg. Öröm volt látni a kicsiket, amikor felfedezték a könyvjelzőn saját monogramjukat. Köszönet a figyelmességért, a gondoskodásért! Sebestyén Enikő úttörőtanács-titkár Ősz óta minden vasánap a békéscsabai Balassi Művelődési Házban hallgathatja a beatzenekedvelők népes tábora megyénk egyik ismert zenekarát, a Dzsuvox együttest. Az öttagú együttes azonban nemcsak a csabaiakat szórakoztatja, hiszen szombatonként a megye más városaiban, községeiben is fellép. Ahogy Deák Tibor, a zenekar énekese, gitárosa fogalmazza: — Mindenkihez szóló zenét játsszunk, a tiniktől a 30 évesekig. Saját számaink mellett rockzenét, s diszkózenét is egyaránt. A Boney M-től a Smoky-ig minden belefér repertoárunkba, ezeket kedveljük mi is leginkább. — Történt-e az elmúlt időszakbem valami változás a zenekarban, avagy akörül? — A zenekaron belül nem volt változás, továbbra is zenekarvezetőnk Csizmadia Béla „fújja a nótákat”, meg a fúvós hangszereket, Geéb Lajos a billentyűsöket, Falusi László pedig a bőrt püföli. Putnoki Istvánnal közösen énekelünk, s gitározunk. Változás annyiban történt, hogy egyre több fiataloknak szóló rockzenét játszunk, így egészítjük ki a kétféle zeneirányzatot. — Űj szín a nonstop műsorotok. Mit takar ez? — Pár esztendővel ezelőtt szinte harmad annyian táncoltak zenénkre a Balassiban. Aztán bevezettük, hogy az élő zene szüneteit lemezlovasok bemutatójával töltöttük ki. Ez az új jelleg beyált, így ezt a hagyományt kívánjuk folytatni a Csaba Szálló téli kertjében kezdődő sorozatunkban is, amelyet a jövőben minden hónap első és harmadik csütörtökén tartunk. Itt kulturált körülmények között, asztalok mellett ülve, vagy időnként táncolva a beat korszákból kilépőknek, de némi nosztalgiát érző „öregeknek” is szóló muzsikát mutatunk be, természetesen a mai korszak zenéjével fűszerezve.-jpa rockzenétől a diszkómuzsikáig Fotó: Veress Erzsi Úttörők írják
