Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 17. szám
1919. január 21., vasárnap o Alkotó Ifjúság pályázat a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalatnál A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalatnál megtartott ifjúsági parlamenten elhatározták az Alkotó Ifjúság pályázat felélesztését. Ennek célja, hogy a vállalat fiataljai munkaköri kötelességükön túli alkotásokkal járuljanak hozzá a gazdasági feladatok megoldásához, segítsék elő a technikai haladás eredményének elterjedését, a korszerű munka- és üzem- szervezési megoldások alkalmazását. harmadik díjjal pedig háromszor ezer forint pénzjutalom jár. A legjobb pályamű- veket továbbítják a jövő év második" negyedében sorra kerülő ágazati kiállításra. Az anyagi elismerés mellett a vállalat oly módon segíti a pályázaton részt vevő fiatalokat, hogy javaslatokat tesz, melyek azok a területek, amelyéken leginkább szükség van a hasznosítható alkotásokra. A vállalat legfontosabb feladatai közé tartozik a minőségjavítás, a választékbővítés, az élő munka csökkentése, a rekonstrukciók előkészítése. Ennek szellemében javasolja többek között a folyadékos előhűtés hatékonyságának javítását, a ma drága pénzért beszerezhető pneumatikus ollók helyettesítésére szolgáló kisgép, berendezés megvalósítását, a feldolgozóvonalak anyagmozgatásának korszerűsítését. A békéscsabai gyár rekonstrukció során felépülő feldolgozó- üzem technológiai tervezési munkáihoz kapcsolódva javasolja a felsőpályás előhű- tő alagút technológiai tervezését, a súlyosztályozó és a hozzá tartozó csomagolási technológia kialakítását, és az anyagmozgatási technológia kialakítását. Természetesen ezek mellett minden más hasznosítható alkotást is szívesen fogadnak, s bizonyára számos olyan lesz, amely hozzájárul a vállalat előtt álló feladatok megvalósításához. Mézeskalács és gömbnyalóka A Hungaronektár békési édesipari üzeme — közismert nevén a cukorkaüzem — hatféle ízesítésű mézeskalácsot és gömbnyalókát állít elő. Fő gyártási termékei ezenkívül: gyógycukorka, kókuszcsemege, limonádépor, pelyhesített cukorka. Ebből 70 százalék belföldi fogyasztásra kerül, 30 százalékot pedig szocialista és tőkés országokba exportálnak. Csizmadia Erzsébet a csokoládés gömbnyalókát csomagolja V. Balogh Mihályné a malátacukorka-adagoló gépnél ellen őrzi a dobozokba kerülő mennyiséget Kép, szöveg: Gál Edit 4 dánszentmiklósi Micsurin Mgtsz hetven hektárnyi — új telepítésű — gyümölcsösében a nyúlrágás ellen védik a fiatal fákat. A képen: műanyag csöveket húznak a fák törzsére (MTI-fotó: Király Krisztina felvétele — KS) Még egyszer a rizsről Mi, magyarok nem vagyunk nagy rizsfogyasztók, személyenként évente négy kiló körüli mennyiséget eszünk meg, szemben a franciák, németek 7—10 kilogrammos átlagával. Mégis, az utóbbi időben sokakat foglalkoztat rizstermesztésünk helyzete. Három éve mélypontra kerültek nemcsak a termésátlagok, hanem, úgy tűnik, a termelői kedv is. A rizs országos vetésterülete 24 ezer hektár volt, ennek több mint egynegyede Békés megyében van. A tavaly elért megyei átlag 14 mázsa rizs hektáronként, hasonló az országos helyzethez. Ez az átlag nagyon érdékes módon alakult ki. Van olyan szövetkezet, amely 5,4, és van olyan, amelyik 26,9 mázsát termelt átlagosan. Ha egy kicsit utánaszámolunk, majdnem ötszörös a különbség! Az utóbbi, majdnem 27 mázsás átlagot a csárdaszállási Petőfi Tsz érte el — az ország egyik legkiválóbb rizs esgazdasága. Schupkégel Sándor, a szövetkezet elnöke: — A múlt évben 660 hektáron termeltünk rizst. Ha csak az eredményt nézzük, jövedelmező volt ez az év is, ha azonban azt, hogy 1975-ben 43 mázsás átlaggal zártunk, nem ilyen kedvező a kép. Hosszú évek során alakítottuk ki a jelenlegi rizstechnológiánkat, úgy tűnik, a múlt évben területünk 80 százalékán termesztett Nucleoryza fajta megfelel a nagyüzemi követelményeknek. Nálunk legalábbis bizonyított. Pedig Csárdaszálláson is rossz volt^ az időjárás. Az esőt nem lehet megállítani, a hőmérsékletet emelni, de helyes talajműveléssel, időben történő vetéssel sok káros hatást ki lehet küszöbölni. A rizs igényes növény, és nekünk ki kell szolgálni az igényeit, ha azt akarjuk, hogy jól teremjen. Nem olyan, mint a búza. ami vetés után már alig igényel beavatkozást. A rizsre egészen betakarításig figyelni kell, kezelni a vizet, és ha valami rendellenesség van, azonnal beavatkozni. * * * Simonná dr. Kiss Ibolya kutató: — Arra kell törekedni, hogy megtermeljük az ország számára szükséges mennyiséget, hogy kiküszöböljük az importot. Ezért is törekszünk arra. hogy szorosan együttműködjünk az üzemekkel, ne csak a fajtát adjuk, hanem a technológiát, agronómiát is. Azt lehet mondani, hogy együtt sírunk és nevetünk a termelőkkel. A rizstermesztés egyik súlyponti kérdése a telepek műszaki állapota. Sajnos, ezen a téren nem állunk jól. ötévenként fel kéne újítani a telepeket, mégis van olvan gazdaság, amelyiknek a földiéin 10—15 éve egyhuzamban rizst termelnek. Mióta sikertelen a termesztés, sokat emlegetik a faitakérdést. Elsősorban a koraiságot hangsúlyozzák a szakemberek. Valóban fontos ez a tulajdonság, mert így az augusztus közepe táján beálló lehűlések már nem veszélyeztetik a virágzást és a termékenyülést. De hiába korai egy fajta, ha későn vetik el, már nem tudja utolérni önmagát. Eltolódik a virágzás, az érés is. És ez nemcsak a pénzen múlik, hozzáállás, akarat kérdése is. A sokat emlegetett koraiság fontos, de csak az egyik tényező. Nekünk szem előtt kell tartani. hogy bőtermő, betegség-ellenálló. szilárd szárú legyen az új fajta. Ügy érzem, a jelenlegiek megfelelnek ennek a követelménynek. * * * Megyénk legnagyobb területen rizst termelő üzeme, a Szarvasi Állami Tangazdaság 2200 hektáron 10.9 mázsás átlagot ért el a múlt évben. Nagy József igazgató: — Először is leszögezem: Magyarország- éghajlata alkalmas rizstermesztésre, jó éú- ben 25—30 mázsát meg lehet termelni. Az egyik kritikus pont a vízellátás. Jelenleg 16—18 nap az árasztási norma, ennyi idő alatt vagyunk képesek a rendelkezésünkre álló vízellátó rendszerrel elárasztani a földéket. Az ideális a 3 nap volna. Gyakoriak a késések, s ha késik 'a víz — minden késik. Az új csatornák már ennek megfelelően épülnek, a régieket is ilyenné alakítják át. Sokáig baj volt a speciális gépekkel, két éve javulás van ezen a téren is. Éppen a múlt év gyakori rossz időjárása miatt szinte naponta meg kellett ismételni a permetezéseket. Ez nagyon megnövelte a költségeket. Ennek elkerülésére igyekszünk olyan szereket használni, amelyeket kelés előtt vagy az árasztóvízzel ki lehet juttatni. Éppen mert ilyen nagy területen termeltünk rizst, nagyobbak voltak a gondjaink is. Ekkora területen nehezebb elosztani a vizet, nehezebb a gépüzemeltetést és a szervizt megszervezni, ez áll a szakemberellátásra is. Ráadásul minden gazdálkodásra ható tényező fokozottabban jelentkezik nagy, mint kicsi területen. A három nehéz év után is optimista vagyok. Igyekszünk minden feltételt biztosítani a rizsnek, mert csak így, komplexen szemlélve érhetünk el jó eredményeket. Reménykedünk egy jó időjárást hozó évben, hogy végre bizonyíthassunk. * * * Az elhangzott nyilatkozatok egyértelműen tükrözik azt a felelősséget, amellyel termelő és kutató érez a rizstermesztés iránt. S ez a felelősség biztosíték rá, hogy sikerül megoldani a problémákat. —m. szabó— A mozgalomban való részvétel alkalmat nyújt a fiatal szakmunkások és értelmiségiek számára elméleti fel- készültségük gyakorlati igazolására. Mint a felhívás tartalmazza, pályázni lehet olyan hasznosítható elméleti és gyakorlati munkákkal (mestermunka, gyártmány, a feldolgozóüzemben felhasználható gép, berendezés, modell, terv, újítás, találmány), melyek szöveggel, képpel szemléltethetők, illetve tárgyként bemutathatok. Pályázhatnak a fiatalok olyan alkotásokkal is, amelyeket korábban készítettek, s most ezeket továbbfejlesztik. A pályaműveket ez év december 31-ig adhatják be, s a vállalat 1980. február végéig bírálja el azokat. Az első díjjal 3000, a két darab második díjjal 2-2000, a három Termésnövelés A világgazdaság szakértői- nék számításai szerint a mezőgazdasági termelés évi 4 százalékos növekedése tehetné a világ élelmezési helyzetét kiegyensúlyozottá. Ez bizony nem csekély követel- ménv. tudva azt, hogy a föld mezőgazdasága — hosszú időre visszatekintve — évente még 3 százalék többlettermelést sem nyújt a világnépességének. Pedig az élelmiszer-termelés biológiai lehetőségei még közel sincsenek kihasználva. A tudósok azt vallják, hogy a hektáronkénti százmázsás búzatermés nem illúzió a jelenlegi 50—80 mázsa helyett. A kukoricatermesztés fejlesztésében még ennél is nagyobb lehetőségek vannak, megháromszorozható lenne a terméseredmény, ha hektáronként sikerülne 200 mázsás átlagot elérni, ami a szakemberek szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen. II „Sárga Indiai” mellett Két felvető szálat előre fogunk, átvisszük a szövőszálat előbb az egyiken, majd hátul a másikon — és innen már el is veszítettem a fonalat. mert a szövőnő kezének gyorsaságát nem tudtam követni. Beszélgetőtársam, Pálinkás Józsefné mutatta, magyarázta, hogyan fogjam, vigyem a színes szálat, de nekem mégsem ment. ő viszont boszorkánvos ügyességgel rakta a sorokat. — A szövetkezetnél már 20 éve dolgozom, igaz, két és fél éves megszakítással, mert akkor még nem volt gves, és otthon maradtam a fiaimmal. — Mekkorák a srácok? — A nagvobbik fiam harmadik, a kisebbik első osztályos. Szarvason, a gimnáziumban Beiárók. Már két órakor itthon vannak, délutánjukat bevásárlással, tanulással. takarítással töltik. — Miiven házban laknak? — Most készült el a kétszobás új házunk, melyet ismerőseink, rokonaink, barátaink segítségével építettünk fel. Háromszázezer forintba került, kaptunk 90 ezer forint hitelt is. Most már csak a fürdőszoba hiányzik. Elszótlanodtunk. Katika csomózta a „Sárga Indiait”, és én néztem kezének ügyes, gyors, ütemes mozgását. — Ez a szőnyeg 80-szor 160-as méret. Ezt most már befejezem — szólal meg mellettem a szövőnő. Általában a nagyon mintás szőnyegen 8. túlmunkával 9 ezer csomót kötök egy nap alatt. Ezt a szőnyeget január 2-án kezdtem készíteni. A kevésbé mintás és nagy szőnyegek halad ósabbak. — E^rtp hol dolgozik? — Szarvasra jár dolgozni, a vasipari szövetkezetben csiszoló. Este. otthon találkozik a család. Fériem is. és a gyerekek is sokat segítenek. Mindannyian nagvon szeretünk olvasni, beszélgetni. mesélni a velünk történtekről A fiúknak sokszor elmeséljük, hogy mi bálba jártunk, ott ismerkedtünk mea. ök csak a discot ismerik. Keze most megtorpan. Elgondolkozott, és eltévesztette a mintát. A Sárga Indiain a sorban hiba van. Gyakorlott kéz és szem rögtön rálel és kijavítja. Próbálom követni, a mintát hamar megtalálom, de kijavítani aligha tudnám. — Készftett-e már ilyen szőnyeget? — Nem emlékszem ilyenre, hiszen annvit és annyifélét szőttem már, de sem nevével. sem a motívumokkal nem találkoztam. — Mennvj idő alatt, készül el egv ilyen szőnveg? — Ez két és fél hét alatt, de általában hat hét két hónán káli pgy-pcv szőnvez el_ kéa7ítéaóviez. Sokszor előfordult vel°m. hogv né°v óra helvett fái ötkor mentem haza Kiválasztok magamnak egv-evv motívumot, s azt azért a munkanapon igyekszem befejezni. Munkahelyet 20 év óta nem változtatott. 15 éves kora óta dolgozik. Megpróbált szövetkezeten belül más helyen dolgozni beteg keze miatt, de visszavágyódott, visszajött „a perzsákhoz”. Örökölte ezt a foglalkozást. Édesanyja is szövőnő volt. Sz. J.