Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-20 / 16. szám

1979. január 20., szombat Az útkeresés jegyében, együtt beszámoló taggyűlés a békéscsabai közművelődési pártalapszervezetben Betkó Katalin, az alapszervezet titkára ismertette a vezető­ség beszámolóját Fotó. Gá, Edit Huszonhármán voltak ott a harminckettőből Békéscsa­bán, a tíz intézmény, illetve szervezet kommunistáit ma­gában foglaló pártalapszerve- zet beszámoló taggyűlésén, az ifjúsági könyvtárban. A mú­zeumi szervezet, a Megyei Könyvtár, a Megyei Műve­lődési Központ, a TIT, a Ha­zafias Népfront bizottságai, az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetének alföldi csoportja, az Országos Fil­harmónia békéscsabai kiren­deltsége, a TÜSZ'SZI és az Űj Aurora szerkesztősége az a tíz más-más tevékenységi terület, amely rendre sző­nyegre kerül a közművelődé­si alapszervezet taggyűlése­in, vitafórumain, szabad párt­napjain, és más alkalmakkor. Mondhatnánk azonban úgy is, hogy ezek a más-más tevékenységi területek még­sem különböznek túlságosan egymástól, hiszen valameny- nyiben a köz művelése, az emberi személyiség formálá­sa a cél. Tehát a közös alap adott, és erre felépíthető egy pártalapszervezet élete. Hogy Betkó Katalin párt­titkár a vezetőség beszámo­lójában mégis és sokszor hangsúlyozottan az alapszer­vezet „útkereséséről” beszélt, nem véletlen. Adódik abból, hogy ebben az alapszervezet­ben a tagság közel kéthar­mada magas szintű vezető; hogy a tagok politikai és szakmai képzettsége ugyan­úgy magas; és végül, hogy a tagság többsége különböző szellemi tevékenységet foly­tat. Ez az alapszervezeti élet formáit, módszereit eleve meghatározza, más szóval: tartalmi — tehát lényegi — feladataik folyamatos és rendszeres teljesítésekor ezt a sajátos feltételt nem té­veszthetik szem elől. A beszámoló alaposan és részletesen, és ami a legna­gyobb erénye: f igyelemmeg- tartóan tárgyalta az alap­szervezet elmúlt évi munká­ját. A kétségtelen eredmé­nyekkel együtt szólt a hi­bákról is, elhárítva minden megkötő formalitást. Egyszó­val világos beszéd volt a be­számoló, melyben a vezető­ség a tagság elé tárta, hogy miért nem sikerült átfogóbb eredményeket elérniük, mi­ért jellemezték „útkeresés­nek” az elmúlt 12 hónap pártéletét. Akár az ellenőrzésről, irá­nyításról, akár a KlSZ-szer- vezettel való kapcsolatról, vagy a szakszervezeti munka dolgairól szólt a beszámoló, mindig szóba került a na­gyobb információigény, az alaposabb tájékozódás fon­tossága. „Nem kapunk kellő információt — hangoztatta a beszámoló —, a megyei ál­lami szervek, osztályok, a megyei pártbizottság elé ke­rülő, a közművelődést érintő beszámolókról, döntésekről. Jó lenne megtalálni azt a formát, amely biztosítaná számunkra az információk kerekre zárását.” Ebből a nézőpontból vizs­gálva a közművelődési alap­szervezet beszámolóját, és később a véleménynyilvání­tásokat is, egyre erőteljeseb­bé körvonalazódik, hogy az alapszervezet sajátos felada­tait, a párhuzamosságokat és önismétléseket kikerülve úgy teljesítheti méltó módon, ha a közművelődés megyei hely­zetéről, az intézmények mun­kájáról mélyebb összefüggé­seket is érzékeltető tájéko­zottsággal bír. E nélkül for­málissá válhat egy-egy jó kezdeményezés, a formális, tehát felszínes pártélet pe­dig nem rendelkezhet kisu­gárzással, ösztönző hatással, mondhatnánk a közkeletű meghatározással úgy is, hogy mozgósító erővel. Az a bizonyos „útkeresés” mégsem nélkülöz kezdeti si­kereket. Az alapszervezet párttitkára tagja a békés­csabai Városi Tanács műve­lődési bizottságának, s mint ahogy ezt külön kiemelte: „A rendelkezésemre bocsátott anyagból a korábbiaknál tömörebben, egyértelműbben rajzolódott ki a város köz- művelődésének arculata.’ ’ Békéscsabán 21 művelődé­si intézmény található, ezek megyei, szakszervezeti és vá­ros környéki intézmények. ,Más-más irányítást, ellenőr­zést és kapcsolattartást igé­nyelnek — hangoztatta a ve­zetőség —, alapszervezetünk­nek ebben a körülményben kell megtalálnia a helyét, irányító, ellenőrző, segítő szerepét.” Az hogy a beszámoló ilyen részletesen és nyíltan foglalkozott a tájékozódás igényével, szükséges és gyors, további javításával, félreért­hetetlenül bizonyítja, hogy a békéscsabai közművelődési pártalapszervezet tagjai és vezetősége tenni akar a me­gye, a város közművelődésé­ért, azon túl is, ahol munka­köri kötelesség véget ér. A hivatás és az elhivatottság érzése munkált ebben a be­számolóban, és a követő fel­szólalásokban egyaránt. Ezért elemezték sok néző­pontból az alapszervezet és a tömegszervezetek kapcsola­tait, a szakszervezeti munka lehetőségeit, színvonalának emelését, a KISZ-szel való kapcsolatot, melynek értéke­lésekor bizonyos eredmé­nyekről is szólhattak, hi­szen a KlSZ-alapszervezet- ben pezsgőbb az élet, a fia­talok összejövetelei haszno­sak, érdekesek, vonzóbbak, mint régebben. Külön dicsé­retet kapott dr. Grin Igor muzeológus, a KlSZ-alap- szervezet patrónusa, akinek — a vezetőség megítélése szerint —• jelentős érdeme van a KISZ-élet változásai­ban. A továbbiakban a négy pártcsoport teyékenységét vizsgálva figyelemre méltó eredményekről számolhattak be. „Ilyen pontos, körülte­kintő értékelést még egyet­len évben sem kapott a ve­zetőség a pártcsoportoktól, mint az ez évi beszámoló ké­szítéséhez. Bőven adtak öt­leteket is az 1979. évi mun­katervhez.” A felszólalók egyértelmű­en jónak ítélték á vezetőség beszámolóját, és számos ja­vaslattal is éltek. Szegfű Ist­ván (HNF) az alapszervezeti munka összhangjának foko­zott kialakítását sürgette,, és ezt a pártcsoportélet fellen­dítésével tartja elérhetőnek. Dr. Vass István (múzeum) véleménye szerint alapszer­vezetük sokkal többet adhat a közművelődéshez, mint ed­dig adott; javasolta, hogy a taggyűlések napirendjét 15— 20 perces, munkaterven túli programokkal bővítsék. Ilyen alkalmakat például fel lehet használni az aktuális tájékozódásra, információ- szerzésre is. Filadelfi Mihály (Űj Aurora) véleménye sze­rint az alapszervezet életét a különböző találkozások: tag­gyűlések, szabad pártnapok stb. alakítják, ezeken vonzó, jelentős témákat kell napi­rendre tűzni. Szemenkár Má­tyás (TÜSZSZI) szintén az állandó informálódás szüksé­gességét elemezte. Nélkülöz­hetetlen, hogy az alapszer­vezet vezetősége a városi intézményeken túl a me­gyeieket is jól ismerje. Be­szélt a szakszervezeti bizott­ság feladatairól, többek kö­zött arról, hogy e bizottság tagjait az intézmények veze­tői partnernek tekintsék, és ne üzenjenek ki, hogy most „nem érnek rá” velük fog­lalkozni. Hogy ilyen eset ne forduljon elő többet, ehhez a pártalapszervezet segítsége is szükséges. Nem tartott túlzottan so­káig a közművelődésiek be­számoló taggyűlése, mégis olyan taggyűlés volt, mely a beszámoló, és a felszólalók által is képet adott egy esz­tendő munkájáról. Olyan ké­pet, mely az 1979-es évre is jól eligazít. Sass Ervin Kórushangverseny } és operabemutató Gyulán : i : A tükör esete — Kérem a követke­zőt — mondta a bíró. A két ülnök fészkeíődni kezdett, megigazgatta zsibbadt tagjait. A hi­vatalból kirendelt védő előszedte tízóraiját. — Vezessétek be a vádlottat — türelmet­lenkedett az ügyész. Még rengeteg ügy vár elinté­zésre, és estére meg­ígértem a feleségének... Így sohse lesz vége. Nyílt az - ajtó, belé­pett a tükör. Kísérői kétoldalt szorosan köz­refogták. — Szóval... — lapoz­gatta papírjait a bíró, és krákogott egyet. — Szóval, az a vád ön el­len, hogy elferdíti a valóságot. Több esetben helytelenül mutatta be a tényeket. Ezzel a maga­tartásával kárt okozott... A közösségnek. Mint tudjuk... Az ügyész pattant föl. — Nem, tisztelt bíró­ság! Ne szépítsük azt, ami torz, ami kivetni­való. A vádlott ismételt figyelmeztetés ellenére sem hagyta abba káros tevékenységét. Sőt, szin­te kérkedett negatív be­állítottságával. A sú­lyosbító körülményre hí­vom föl a tisztelt bíró­ság figyelmét. A szán­dékosságra, a megátal- kodottságra, egy vissza­eső deformált karakteré­re. Most nem beszélek arról, hogy a bal oldalt jobbra helyezi, a jobbat pedig balra. Még vélet­lenül se legyen semmi a helyén. A tükör remegő kéz­zel vakarta hámló ke­retét. Az egyik népi ülnök szólalt meg. Előtte hosz- szasan tekerte a fejét, mintha nem passzolna a nyakához. — Talán az amalgám- rétegben van a hiba. Le kéne kaparni, és új be­vonatot. .. A tükör rángatózásba fogott, kiáltozott. — Ne bántsanak! Ár­tatlan vagyok! Kísérői vasmarokkal szorították. Olyan erő­sen, hogy átlósan meg­repedt. A másik népi ülnök nem hagyhatta szó nél­kül a jajveszékelést. — Ártatlan? Az, ké­rem, itten majd kiderül. Mink pontosan megál­lapítjuk, mi az igazság ebben a felelőtlenkedés­ben. És nagyon megkér­ném a vádlottat, hogy ne hangoztassa azt, ami még nincs bebizonyítva. A tükör lemondóan csillant egyet. Lélekben teljesen összetört. Hát tehet ő arról, hogy foly­ton belenéznek? Hogy csak azt képes vissza­adni, ami látszik? Pró­bálta ő másképpen is. Próbálta a vágyaknak, az elképzeléseknek meg­felelően tükrözni a dol­gokat, de nem ment. Hiába erőlködött... Er­re már nem futotta ké­pességeiből. Ö már csak régimódian, földhözra­gadtan csinálja, amibe beleszokott. — Legjobb lenne el­homályosulni, akkor legalább békén hagyná­nak. .. — gondolta csüg­gedten. A védő kért és kapott szót. — Tisztelt bíróság! Védencemnek igen ne­héz gyerekkora volt. Már gyártáskor leselej­tezték, majdnem a sze­métbe került. Egy üve­gező kisiparos vette ma­gához és karolta fel. El lehet képzelni, miféle nevelést kapott. Hánya­tott sorsát csak két ese­ménnyel érzékeltetem: fél évig, mint igazgatói előszobatükör dolgo­zott. Tudtommal kifo­gástalanul látta el mun­kakörét. Aztán, ahogy koptatták az évek, le­százalékolták. A mű­helyöltöző vé... akarom mondani, mosdójában kapott mellékállást. A mellékhelyiségben. Vé­dencem ezt rendkívül a szívére vette. Azóta tör­tek ki belőle bizonyos- hajlamok. A bíró fölemelkedett. — A bíróság ítéletho­zatalra visszavonul. A tükör pedig rále­helt magára, megtiszto­gatta felületét, hogy jobban lássa, mi követ­kezik. És hirtelen olyan fényes lett, hogy a kísé­rők nem bírtak belenéz­ni. Péntek Imre : Az az örvendetes tény, i hogy Rázga József, á'békés- ; csabai zeneiskola igazgatója ■ vezeti a békéscsabai Bartók • Béla vegyes kart és a gyulai | Erkel Ferenc vegyes kart is, | lehetőséget biztosított a ja- I nuár 18-án a gyulai Erkel 5 Ferenc Zeneiskolában nagy­• szabású közös hangverseny J megrendezésére. A hangver- i seny első részében a bevezető ■ közös kórusszám után mind­• két vegyes kar repertoárjá­■ ból madrigálokat és népsze- S rű barokk kórusszámokat S elevenített fel. Az énekkari • számok közt Kertész Tamás, • az Állami Operaház magán- S énekese, Pál Olga, a kórusok ■ szólistája, valamint Korom­• pai Tünde énekszakos főis- í kólái hallgató Nátor Éva és • Csonka Barna zongorakísére- S te mellett egy-egy dalt adott : elő megérdemelt sikerrel. ; A hangverseny másik ré- S szében került sor Henry Pur- i cell XVII. században élt an­• goi zeneszerző „Didó és S Aeneas” című operájának oratóriumszerű előadására, a fontosabb részek kiemelésé­vel. Az operát jellemző sok és hálás kórusszám igazolta a betanítást vállaló Rázga Jó­zsef karnagy szerencsés vá­lasztását. Didót (alt) Korom- pai Tünde, Aeneast (bariton) Kertész Tamás énekelte; míg több szerepet Pál Olga és Bokor Jutta^ főiskolai hallga­tó, a csembalón játszó Cson­ka Barna, valamint az egye­sített két vegyes kar és a Gyulai kamarazenekar jól összefogott kíséretével. Az operabemutatót vezénylő Ráz­ga József karnagy kivételes rátermettségről és stílusér­zékről tett tanúságot. A kö­zönség hosszan és forró lel­kesedéssel ünnepelte a há­rom amatőr együttest, a szó­listákat és a kitűnő karna­gyot. A bemutató ritka szép élmény volt. Az előadás műsorát Her- bály András igazgató ismer­tette. Dr. Márai György Nagy sikert aratott a békéscsabai és gyulai kórusok közös szereplése . Fotó: Béla Ottó MOZI BÚÉK! Furcsa film ez a BÚÉK! Magyar film, a legújabb ter­mésből, magán hordozva, magával vonszolva a mosta­ni magyar filmek minden erényét, hibáját. Nyitott tétel, hogy a kü­lönben vérszegény sztori csak arra szolgál, hogy általa be­tekinthessünk egy szűkebb munkahelyi közösség életébe. Hogy úgy mondjam: a szín­falak mögé is, a mosolyok és tekintetek, a szavak hang­súlyai és a barátságok mögé; a vezetői stílus és a beosz­tott „egyetértése” mögé. Iz­galmas indítás. Aztán a ma­gyar filmek úgy látszik, egyelőre kiirthatatlan beteg­sége itt is felüti a fejét: a frappáns indítás után szinte minden átmenet nélkül una­lom kezd terjengeni a néző­téren, a szereplők minden cél nélkül, össze-vissza jönnek- mennek, beszélgetnek, vitat­koznak és viselkednek. Úsz­kálva az unalom alig moz­duló hullámain, a néző kény­telen rájönni: mintha a í°r' gatókönyvírók és a rendező már a film elején belefárad­tak volna az egészbe, elun­ták a koncentrálást, a figyel­met. Bárki megítélheti, hogy a szereplők — mintha hely­zetgyakorlatokat oldanának meg szóban és mozgásban — szinte rögtönzött. szöveget mondanak, (túlzás: dünnyög- nek, általában érthetetlenül), és semmi újat nem tudnak kitalálni a szilveszteri, egy­más lakására történő járká- lás közepette. Pedig ünnepelnének hőse­ink, ez ,a kis baráti kollektí­va, (feleségekkel és állandó szeretőkkel dúsítva), hiszen pontot tettek egy nagy szak­mai feladat végére, melytől joggal várnak elismerést. Csakhogy az új főnök nem sokat törődik elődje dolgai­val, a baráti közösség meg­bízásával sem, és egyelőre csak „ismerkedik” a hely­zettel. Ügy tűnik, jogos a nekibú- sulás, és indokolt mindaz, ami az éjszaka leple, ,a pezs­gés mámor és a bezárt mos­dóajtó mögött megtörténik. A hosszú tízpercekig tartó tömény unalom itt viszont robban, az a bizonyos mos­dójelenet sokkoló erővel hat és leplezi le a barátság, az összetartás értékét, az embe­ri kapcsolatok értékeit, köze­lebb hozva a valóságos ér­téktelenségét. Kiderül, hogy a nagy, közös barátság csak az érdek határvonaláig ter­jed, hogy az új főnök szim­pátiájáért kijátszották egy­mást is. Ügy omlik össze en­nek a néhány embernek a látszólagos együvé tartozása, önbecsülés^ és egymás irán­ti tisztelete, mint a kártya­vár. Innen végig jó film a BÚÉK! Alaposan bevilágít a mélybe, ha nem is a tudat­alatti régiókba, de az eltit- koltakba annál inkább, és meztelenre vetkőzteti szerep­lőit. Nem sajnálja, mi sem sajnáljuk őket. Annál többet töprengünk viszont két dol­gon: miért képtelenek a ma- gyar filmek forgatókönyv­írói, rendezői végig egyfor­ma intenzitással, figyelem­mel megcsinálni filmjeiket? A másik: ennyire dermesz­tőén és pokolian szétesnek emberi kapcsolataink? És ha eddig, tehát a töp­rengésig eljut a néző, akkor érdemes volt ezt a BŰÉK !- ot összehozni. Több művé­szettel, nagy .alázattal és hit­tel persze jobb lett volna. S. E.

Next

/
Thumbnails
Contents