Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-13 / 293. szám

1978. december 13., szerda

Gyanús voltam Kötegyánban

Az egyik utcán le, a másikon fel. Keresem Bujdosó Gábort Kötegyánban miután megtudtam, hogy nem dolgozik a tsz-ben, szabadságon van. Aztán nagy sokára megtalálom. Ássa a kertet. Belevágja a szerszámot a földbe, törölgeti a homlokát, mert bármennyire is hideg van, az ásás nem tartozik a könnyű munkák közé.

— Maga jött sárga Zsigulival? — kérdi, miután ku- - tatva végignéz rajtam.

— Én — mondom, nem titkolva csodálkozásomat —, honnan tudja?

— Az előbb jött erre kerékpáron az egyik önkéntes határőr, ment hazafelé, s beszólt a kerítésen, hogy Gábor, valami idegen csalingá- zik itt a faluban.

— De jó az információs rendszerük !

—- Nekünk tudni kell minden idegenről, aki itt megfordul. Jól néznénk ki, ha nem. Azért vagyunk határőrök.

Miután igazolom magam, beljebb invitál a házba. — Hideg van itt kint beszélgetni.

— Aránylag szerencsés helyzetben voltunk, már két évvel ezelőtt is, amikor megalakultunk. Az önkéntes határőrcsoport többsége leszerelt határőr. Mind katonaviselt ember, fiatalok, én vagyok a legidősebb a 45 évemmel. Így aztán fél szavakból is megértjük egymást, nem jelent különösebb gondot a szolgálat ellátása.

— Hány órát töltenek a határőrizeti munkában?

— Havonta 30 órát, de ez gyakorlatban jóval többet jelent. Ugyanis a csoport tagjai kizárólag a termelő- szövetkezet dolgozói, állattenyésztők, növénytermesztők, traktorosok. Mondhatnám azt is, hogy nemcsak munkaidőn kívüli órákban tartanak szolgálatot, hanem munkaidőben is. Együtt jár a munkájukkal, idejük nagy részét kint töltik a határban.

— Akkor maguk többet vannak kint, mint odahaza. Mit szólnak a feleségek, meg a gyerekek?

— Hozzászoktak már. Meg aniúgy sem vagyunk otthon ülők, éppen a beosztásunk miatt.

— Utánpótlás?

— Stabil a létszámunk, de egyszer mi is csak megöregszünk. Erre is gondolva alakult meg az úttörőhatárőr- gárda, amelynek tagjai már most felkészülnek a haza határainak védelmére. Meg aztán sokan vonulnak be innen határőrnek, akik ha leszerelnek, biztosan eljönnek közénk. Nem aggódom a csoport jövője miatt.

— Dicsekedhetnek-e már határsér.tők elfogásával ?

— Nem tartozik a mozgalmasak közé a mi szakaszunk. Vannak, akik azt állítják, éppen azért, mert a határőrség katonái mellett mi is ott vagyunk szinte állandóan a határsávban. Ahol pedig sűrű a mozgás, ott nem is igen kísérlik meg átlépni a határt. Lehet, hogy így van, mindenesetre tény, hogy az utóbbi években elenyésző volt azoknak a száma, akik itt próbáltak „átcsúszni” a határon. Jóleső érzéssel mondhatom, egynek sem sikerült büntetlenül.

— Kik a tagjai az önkéntes határőr csoportnak?

— Kolozsi Imre gépszerelő, Kelemen József gépkocsivezető, és a két Pallag József növénytermesztő, valamint Ungvári Mihály in- szeminátor, Dobi Ferenc új- szalontai ' gépkocsivezető, Ponta Sándor növénytermesztő, Pálfi Ferenc vadőr, Hajdú Károly gépműhelyvezető, Kelemen Gábor traktoros, Uj József, Hadi Márton, Kátai József sertésgondozók, Nagy Imre gépkocsi- vezető és Nagy Imre gépkezelő.

— A szolgálat ellátása mellett vállaltuk, hogy rendben tartjuk a mi határszakaszunkat, letakarítjuk a gazt, elsimítjuk a talajt évente kétszer. Tervezzük, hogy a fegyverbarátság szellemében együttműködünk az önkéntes rendőrökkel is. Közösen látunk el szolgálatot. ök segítenek nekünk, mi pedig felügyelünk a közbiztonságra. A két feladat között nincs lényeges eltérés.

A kötegyáni határőrőrs parancsnokát is megkérdeztem, milyen véleménnyel van az önkéntesekről? A Sarkadtól Üjszalontáig terjedő határszakaszon több önkéntes határőrcsoport tevékenykedik. A sarkadiak például tavasszal három határsértőt fogtak el, példásan közreműködtek felderítésükA Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban nagy súlyt helyeznek a dolgozók munkaegészségügyi vizsgálatára. Például, korszerű audiológiai módszerekkel évente mintegy ötezer dolgozónak ellenőrzik a hallását. A műszer nagy pontossággal állapítja meg, hogy mennyire éles a hallása a vizsgált személynek

(MTI-fotó — Matusz Károly felvétele — KS)

ben, elfogásukban. A sarka- di Lenin Termelőszövetkezet önkéntesei is időben jelezték a határsértést, sikerült is . időben elfogni.

— Többségük határőr volt, ( egy részük idevalósi, másik ( részük pedig ide hősült a fa- ( luba. Természetesen tartjuk ' a kapcsolatot velük, ami kölcsönös, így aztán nem- t igen adódik probléma tévé- ^ kenységükben. Csak a leg- ^ jobbakat mondhatom, nem- ( csak a kötegyániakról, ha- z nem a többiekről is, lelkiis- (

meretes munkájuk nélkül ( Medgyesegyházán, a helyi ÁFÉSZ kisállattenyésztő klubja kiállítást rendezett a község jóval nehezebb lenne a mi ( művelődési házában, amelyen 30 kiállító vett részt. A pontozóbírák 9 dijat adtak át a te- dolgunk. ( nyésztőknek: „Kiváló tenyésztő” és „Különlegességi díjat”

Béla Ottó , Fotó: Gál Edit

Döntött a Legfelsőbb Bíróság

Egy időközben más tsz-be beolvadt mezőgazdasági termelőszövetkezet elnökét, főkönyvelőjét és főagronómu- sát munkaadójuk sérelmére tettestánsi minőségben elkövetett, s a társadalmi tulajdonban különösen nagy kárt okozó bűncselekmények miatt jogerősen elítélték, ezenkívül kártérítési felelősségüket is megállapították. Ennek alapján ,a közgyűlés nagy összegű kártérítés fizetésére kötelezte őket. Ennek csökkentéséért az illetők pert indítottak. Az ügyben végső főkön döntő Legfelsőbb Bíróság a fizetendő összeget 400 ezer forintban állapította meg, kimondva mindhármuk egyetemleges felelősségét.

Mint az ítélet indoklásából kiderül, egy felvásárló vállalat a szövetkezettel szerződést kötött, s ennek — készlet hiányában — nem tudtak eleget tenni. Ezért a tsz-nek kétszázezer forint meghiúsulási kötbért kellett fizetnie. Jelentős összegű kárt okoztak azzal is, hogy a zárszámadási mérlegben a megkezdett beruházások értékét a készültségi fokot meghaladó mértékben szerepeltették és ily módon nemcsak az anyagi gondokkal küzdő szövetkezet nyereségét tüntették fel nagyabbnak, hanem jogtalanul egymillió forint állami támogatást is felvettek. Az üzelmeket azonban a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága megyei hivatalának revíziója leleplezte és ennek következtében a felvett összeget vissza kellett téríteni, és megfizetni az emiatt kirótt súlyos pénzbírságot is.

A Legfelsőbb Bíróság döntésében figyelembe vette a

három volt szövekezeti vezető által elkövetett bűncselekmények súlyát, az okozott kárt, a pénzügyi fegyelem megszegését és az általuk fizetendő kártérítés összegét ennek megfelelően szabta ki.

Egy elvált asszony volt férje ellen két gyermekük — az egyik általános iskolás, a másik nagykorú, de munka- képtelen beteg — részére tartásdíj fizetéséért pert indított. A szülők a járásbíróságon az iapa által fizetendő összegre egyezséget költöttek, amit a bíróság helyben hagyott. A jogerőre emelkedett végzés ellen a legfelsőbb ügyész törvényességi óvást emelt, amelynek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, a döntést hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új

eljárásra, valamint új határozat hozatalára kötelezte.

— Jogszabályt sértett a járásbíróság, amikor az egyezséget mindkét peres fél jövedelmi (vagyoni) viszonyainak, illetve a nagykorú gyermek rászorultságának vizsgálata nélkül hagyta jóvá — hangzik a határozat indoklása. Hivatalból be kellett volna szereznie nemcsak az apa, hanem a gyermekeket gondozó anya jövedelmi és vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat 'is, mert csak ezek ismeretében lett volna abban a helyzletben, hogy elbírálja: az egyezség megfelel-e a jogszabályoknak és a szülők méltányos érdekeinek. A bíróság azt sem vizsgálta, hogy a nagykorú, munkaképtelen gyermeknek milyen indokolt szükségletei vannak. Mindezeket az új eljárásban kell tisztázni.

Hajdú Endre

Portré — kánonban

„Megérezte ezt a kedves jé bucsai nép...”

Budapest, 1978. november 27., a Semmelweis Orvostudományi Egyetem díszterme. Dr. Dezsényi Mihály orvos megkapja az Aranydíszoklevelet, abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt itt szerzett diplomát, több társával együtt.

„Beregszászon születtem, ott is jártam iskolába. Június 29. volt, 1914-ben. Reggel 9 órára mentünk az érettségi záróünnepélyre. Amikor kiléptünk a gimnázium kapuján, fekete zászlóktól sötétültek az utcák és a terek. Döbbenet és rémület látszott az arcokon, mi lesz a szarajevói gyilkosság után?...”

Az történt, hogy behívták katonának, s 1915 januárjában a lengyel frontra küldték. Luek, Kovel. E súlyos harcok színhelyét sosem felejti. Áprilisban megsebesült, majd orosz fogságba került.

„Kijevből Orenburgba szállítottak bennünket, ahol vasszorgalommal oroszul és németül tanultám. Egy év után betegeket hordoztam, ápoltam az egyik hadikórházban. Tenyérnyi nagyságú Viaszpecsét pirosodott a bizonyítványomon 1920 februárjában. Fellélegeztem: végre hazamehetek. A hosz- szú tehervonat megérkezett, hogy elinduljon Moszkva felé, a mérhetetlen havas síkságon. Előtte azonban fát raktunk a vagonokba, és én lemaradtam. Eszméletlenül feküdtem a földön, tífusszal szállítottak kórházba. Tizenhat napig nem tértem magamhoz.”

Végül feleszmélt és alig

akarta hinni: március idusa van és nem a vonaton robog hazája felé. Csontig lesoványodott, a haja fehé- redni kezdett.

„özvegy édesanyám ablakán 1922 telén kopogtattam. Másnap már dolgoztam a munkásbiztosítónál, mint tisztviselő. Sokat túlóráztam; kora reggel és vasárnap gimnazistáknak adtam külön órákat, hogy egy kis pénz összejöjjön. Szeptemberben felvettek az orvostudományi egyetemre és sikerült a medikus kollégiumba is bejutni. Csak a tanulásnak éltem, s 1928. január 10-én orvossá avattak. Már vártak a gyulai kórházban, ahol díjtalan orvosként alkalmaztak.”

A Füzesgyarmathoz tartó-, zó Bucsatelepen nem volt körorvos. Az állást akkor nem kinevezéssel, hanem választással töltötték be. A pályázatra 18-an jelentkeztek.

„Boldog emlékem közé tartozik az a nap, amikor becsengett a telefon és értesítettek, hogy az állást én nyertem el. Másnap elutaztam Szeghalomra, az

eskütételre. A bucsai főutcán kicsi, nádfedeles házat kaptam, tenyérnyi ablakokkal. Földes padozatát

sárgára mázolták. A konyha egyik sarkában állt a szekrény a kézi gyógyszertárral, a másik szögletben vártak a betegek. A rendelő búbos kemencéjét szalmával fűtötték. Alig kellett felnyújtani a karomat, máris a mestergerendához értem. Tükrös kis petróleum- lámpa világított az asztalomon. Rendkívül nagy reményekkel kezdtem el hivatásos pályámat Bucsa első körzeti orvosaként. Megérezte ezt a kedves jó bucsai nép, hogy szívvel lélekkel velük vagyok és mindent megteszek értük.”

Az elhalálozási jegyzőkönyvek ijesztően magas gyermekhalandóságról tanúskodtak. Az évente született 150—180 csecsemő egy- harmada meghalt. A főúton levő nyitott kútból hordták a vizet...

„A közegészségügyi intézetnek mintát küldtem belőle, s azonnal megtiltották a fertőzött víz fogyasztását. Májusban felkerestem az egészségügyi minisztert és tíz nap múlva megkezdték a Piactéren az artézi kút fúrását. A 900 méter mélységből feltörő, 24 fokos víz a mai napig is szolgálja a falut. Akárcsak a köves út, amely oly sok utánjárásomba került, de megérte.. A munka 1929 márciusában indult. Az átadás után vígan szaladtak a szekerek, a kocsik; nem kellett már ásó, kapa, a sárba rekedt kerekek kiszabadításához. A kö- vesút összekötötte Bucsát a világgal.”

A harmincas években valamit fejlődik a falu. Megépül a kéttantermes iskola a tanítói lakással, egészségházat kapnak, s a védőnőt is lakáshoz juttatják,

ugyanakkor házat vesznek az orvosnak is.

„A tíz ONCSA-házat 1939- ben hoztam létre, amelyet a legjobban rászoruló nagy- családosok kaptak. Egy esztendővel később Bucsatelep önálló község * lett, Bucsa néven. Feleségem igazi segítőtársamnak bizonyult mindenben. Sokáig vezette a zöldkeresztet, ahol 200 gyermek és húsz idős ember étkezett. Népművelési előadásokat tartottunk. A Hangya Szövetkezet nagyterme megtelt, még a folyosón is tolongtak az emberek. Tizenkilenc évet töltöttünk Bucsán, és fájó szívvel mentünk el onnét.”

A felszabadulás után, 1947-ben Kerepesre helyezték, szintén körzeti orvosnak, ahol 22 évet töltött el, s főorvosként ment nyugdíjba 1969-ben. Budán, a Böszörményi úton kaptak öröklakást. Nincsenek egyedül: két lányuk, s négy unokájuk szeretettel veszi körül az idős házaspárt.

„Amikor kezembe vettem az aranydiplomát, nem tudtam megszólalni. Feledhetetlen, szép ünnepély volt. A Himnusz, a rektor beszéde, a teremben felhangzó halk muzsika, amely végigvonult az életünkön. Meghatódva hallgattam az örök éneket: Kisírt szemedben mosoly legyen és derű / Mindennap kezdődik valami, valami nagyszerű / Valami gyönyörű...”

Lejegyezte: Seres Sándor