Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-12 / 292. szám

O 1918. december 12., kedd A város legszélén Kelet jelé még tíz kilométert kell autózni Gyulától, hogy elérjük a város közigazgatási határát, ami egyúttal az országhatárt is jelenti. Dénesmajor. A település köze­pén kunkorban végződik az út, itt van az autóbusz-for­duló. Alacsony, hosszúkás ház mellett fordul visszafelé a kövesút. Ez az épület a tsz volt irodája. Most amolyan ügyeleti hely, itt van az egyetlen telefon. Az ajtó zárjá­val rövid kabátos férfi babrál. — Jó napot kívánok — szólítom meg —, mondja már meg, bátyám, hol talá­lom a tanácstagot. ­Rám néz kutatóan, itt a határszélen minden idegen gyanús. Senkire sincs ráírva, miféle ember. — Szerencséje van, én va­gyok az. Kit tisztelhetek az úrban? — Hangján még ér­ződik a bizalmatlanság. A szokásos kölcsönös bemutat­kozás után megtudom, hogy Zsótér Józsefnek hívják, amellett hogy 20 éve tanács­tag, önkéntes határőr is. Így már mindjárt érthető, hogy kíváncsi az idegenre. Beszélgetünk a kis irodában, ahol már nem ég a tűz sem az olajkályhában. —' Éppen indultam az istállóba ellenőrizni az ete­tést. A tsz itteni szarvasmar­ha-telepének vagyok a veze­tője. — És mint tanácstag, hogy érzi magát, amióta Dénes­major Gyulához tartozik? Habozik, mondaná is, meg nem is. — Nézze, az az igazság, sok jót nem mondhatok. Ta­lán azért, mert ettől a csat­lakozástól többet vártunk, mint amennyi reális lenne. Előtte gyorsabb volt az ügy­intézés, különösen kisebb je­lentőségű ügyekben hama­rabb tudtunk szót érteni a gyulavári tanácsnál. Ügy ta­pasztaljuk, hogy egy kicsit kiesünk a városi tanács lá­tóköréből. Hiába, messzire kerültünk a tflztől. Felszó­laltam én már tanácsülésen is, de nem volt sok foganat­ja. Itt van például a közvi­lágítás. Hiába szóltunk már többször is, nem jönnek ki­javítani. Városban észre sem veszik, hogy egy-két égő nem világít. De itt szurok­sötét van és flaszter sincs mindenütt. Nem tanácsos csak gumicsizmában elindul­ni a szomszédhoz. — Itt húzódik az ország­határ, jelent ez valami plusz munkát? — Már a kezdet kezdetén megalakult az önkéntes ha­tárőrcsoport. Jó kollektíva jött össze. Egy héten há­romszor adunk szolgálatot. Vastag füzetet húz elő. Ceruzával vonalazott rubri­kákban a nevek meg a dá­tum, ki mikor volt járőr- szolgálatban. Legutóbb Má- csok Márton és Gólya Jenő vette fel a karszalagot. Én meg — mondja, alig titkolt büszkeséggel —, amikor Gyu­la határőrváros lett, meg­kaptam a Közbiztonsági Érem arany fokozatát. Tavasszal két határsértőt fogtak el a határőrök a mi jelzéseink nyomán. Órájára néz, a sapka után nyúl. — Ne haragudjon, már mennem kell, de feltétlenül — szól vissza az ajtóból —, nézzen be az italboltba, ott majd többet megtudhat, ha már érdekli a sorsunk. Fogalmam sincs, milyen osztályba sorolták a dénes- majori italboltot, de a leg­alacsonyabbtól is olyan messze van, mint ide Gyula. A mennyezeten az ország vízrajza. Alapos beázás nyo­mait viseli. Hullik a vako­lat. Ha a vendégek jól he­lyezkednek, nem esik mész a söröspohárba. A folyóvizet itt állóvíz képviseli, egy vájlingban mossa el a poha­rakat Balogh Imréné, a bolt vezetője. Ja, kérem a KÖ­JÁL is messze van innen! — Kétszáz méternyire van ide egy hidrofor. A nyáron dolgoztak itt a gátépítésen gépekkel. A kezelők, akik be-betértek egy pohár italra, vállalták volna, hogy gép­pel húznak egy árkot idáig a vízvezetéknek. Mondtam nekik, tőlem csinálhatják, meg is köszönöm, de ha az ÁFÉSZ nem törődik vele, akkor minek törjem én ma­gam. Nekem így is jó, ha nekik jó. Az asztaltársaság nem áll­hatja szó nélkül, bekapcso­lódik a beszélgetésbe egy asszony. — Ha csak ennyi lenne a baj, egy szót nem szólnánk. Sokkal nagyobb az, hogy a boltban alig lehet kapni va­lamit. A mi gyomrunkat nem üli meg a friss kenyér. He­tenként háromszor szállíta­nak. Csak az a helyzet, hogy előttünk van Gyulavári, oda viszik a frisset, ami marad, azt meg nekünk. Kiflit nem láttunk már nem is tudom mióta. Hiányzik sokszor a liszt meg a zsír is. Egy fo­rint árú élesztőért be kell utazni Váriba, az útiköltség nyolc forint. Kezdődik a disznóölés, csak törmelék rizst kapni a városban. Itt még azt sem. Mit tegyünk a hurkába? Ital az bezzeg van bőven. — Ha nem rendel a bol­tos, akkor nem is hoznak — jegyzi meg egy férfi. — Hiába rendeli meg, ak­kor sem küldenek — védi meg a boltost egy másik. Közbeszól a kocsmárosné is. — Kérem szépen, micsoda eljárás az, hogy én csak 25 ezer forint értékű árukész­letet .tarthatok a hó végén. Legalább a duplája kellene. Itt nem úgy van, mint a vá­rosban. Ha ott nincs valami az egyik boltban, be lehet menni a másikba. Itt hova menjen ? — Arról beszéljen, hogy sokszor hetekig nincs táp, pedig minden háznál van jószág, mit adjak nekik en­ni. Nem is megyek én falu­gyűlésre — legyint lemon­dóan —, nem ér az semmit, hiába jártatjuk a szánkat. — Hajtsa ki a legelőre — vihog egy fiatalember, de rögtön abbahagyja, úgy néz­nek rá a férfiak. — Havonta több mint 100 mázsa táp fogy el — ha van —, veszi át a szót ismét a kocsmárosné. Én is 12 hízót adtam át az idén. Ügy hal­lottam, jövőre 200-ra szer­ződtek itt az emberek. A nyári nagy vihar pusz­títását idézi emlékezetbe id. Seres András apró, földhöz­ragadt háza. Éjjeliőr a tsz- ben, 75 éves, egyedül élő öregember. A lánya időn­ként meglátogatja Pestről, ilyenkor kimossa az öregem­ber fehérneműjét, ruháját. Most kelhetett fel, ott ül az ágy szélén, kanalazza a le­vest. — Csak a négy fal ma­radt meg. Itt álltam a sza­bad ég alatt, azt sem tud­tam, mitévő legyek. Hát te­hetek én arról, hogy sze­gény ember vagyok? — csattan fel a hangja. — Jól van, jól van apám — csitítja a lánya —, hagy­ja csak, majd én elmondom, hogyan történt. A tanács ideiglenesen elhelyezett ben­nünket a klubszobában. Kí­gyót, békát kiabáltak ránk, lehordták minden utolsónak, mert nem mehettek tévét nézni. Hát tehetünk mi er­ről? Valahol lakni kellett, amíg rendbe hozzák a házat. Egy rossz szót sem szólha­tok, nagyon rendesek voltak a kertészeti vállalat dolgo­zói. Hihetetlenül rövid idő alatt felrakták a tetőszerke­zetet. Egy fillért sem kér­tek. A Vöröskereszt is, adott ezer forint segélyt, nem volt biztosítva a ház. A tsz-től meg anyagot kaptunk. Van­nak még jó emberek is, pe­dig már azt hittem, hogy senkire sem számíthatunk. Ügy érzik a dénesmajori emberek — az a 400, aki ezt a települést lakja —, hogy mostohagyerekei a városnak. Ha el is túlozzák a gondo­kat, annyi azonban bizonyos, hogy több figyelmet kíván­nak és érdemelnének a vá­rosi tanácstól. Béla Ottó A HUNGAROVIN Hungária Pezsgőgyára az idén két és fél millió palack pezsgőt gyárt. A klasszikus módon előállított, két-három évig palackban érlelt pezsgő igen keresett kül­földön, az idén termelésük hetven százalékát exportálják. A képen: az érlelőpincében (MTI-fotó, Tóth Gyula felvétele — KS) Tanulók a fogászaton Az idei fogászati és test­ápolási hónap keretében a gyulai 613-as sz. Szakmun­kástanuló Intézet hallgatói tíz előadást hallgattak meg a helyes szájápolásról, a rá­gás fontosságáról. Az elő­adásokon hallottakat film­vetítéssel is egybekötötték. Az iskola és a megyei ta­nács gyulai rendelőintézeté­nek vezetői közösen meg­szervezték, hogy az elsőéves tanulók részt vegyenek dr. Ivány Katalin rendelésén. Most először végzik el az elsőéves tanulók fogászati szűrését és ellátását. Az el­következendő időkben folya­matosan szeretnék végezni a szakmunkástanulók fogá­szati ellátását. Benépesült a harmincötmillió forintos költséggel épült új megyei úttörőház Veszprémben. Az ifjúsági intézményben harmincöt szakkör tevékenykedik (MTI-fotó, Rózsás Sándor felvétele — KS) Ki és hogyan ellenőriz? Beszélgetés Nagy Jézsefnével, a Szarvas és Vidéke ÓFÉSZ elnökével — Ügy tudom, ön 12 évig volt főkönyvelő, majd megválasztották a szövet­kezet elnökének. Tehát fordult a kocka: az ellen- őrzöttből ellenőrző lett, ha olykor közvetetten is. Nem okozott ez némi Iel- kiismeret-furdalást? — Szó sincs róla. Sőt, na­gyon jó elődskolának tekin­tem a több mint egy évtize­det Azt is elárulom: ha nincs meg a főkönyvelői ké­pesítésem, el se vállalom az elnöki tisztet. De azzal is tisztában vagyok: aligha bíz­zák rám a szövetkezet veze­tését megfelelő számviteli, ellenőrzési gyakorlat nélkül. — Az utóbbi években előtérbe került a belső el­lenőrzés. Kormányhatáro­zat intézkedik a felada­tokról, a SZÖVOSZ VIII. kongresszusán, a szövetke­zeti törvényben különös hangsúlyt kapott e munka. Miért volt erre szükség? — Látszólag könnyű hely­zetben vagyok, hiszen a ve­zetőképzőn a záródolgozatom egyik témája éppen ezzel foglalkozott. Mégis nehéz er­re általánosságban feleim. Talán egyes szövetkezeteknél nem vették komolyan az el­lenőrzést, szükséges rossznak tekintették, elmaradt a szá­monkérés. — És Szarvason nem így volt? — Nyugodt szívvel állítha­tom, hogy nem. Nálunk a rendeletek megjelenése előtt is szabályzatok rögzítették az ellenőrzési munka különböző fázisait. Most viszont elsőd­leges szempont a tagság ér­dekeinek a védelme, amelyet a szövetkezet választott tes­tületéi gyakorolnak. Az igaz­gatóság, a négy intéző, a há­rom-három ellenőrző és a tagbizottság havonta munka- terv szerint ülésezik. Ugyan­akkor a felügyelő bizottság általános ellenőrzési hatás­kört lát el. Az ilyen össze­jöveteleken a MÉSZÖV is képviselteti magát. — Nem formálisak ezek az ülések? — Bizonyára arra gondol: a sok részfeladatot nehéz összefogni, elsikkad az érde­mi munka. Valóban, a fel­ügyelő bizottságnak rendkí­vül széles körű tevékenységet kell ellátnia. A fogyasztói érdekvédelemtől, a szakcso­portok ellenőrzésén át. egé­szen a külső szervek vizsgá­latainak az elemzéséig. Az egyes területeket felosztják egymás között, így mindenki ott dolgozik, ahol szakértel­mét a legjobban kamatoztat­ni tudja. Az észrevételeket közvetlenül az igazgatóság­nak adják le. — Az igazgatósági ülé­sek nem „zárt ajtók mö­gött” zajlanak? — A testület ellenőrző, be­számoltató tevékenysége erő­södött. Mindez azt mutatja, hogy a belső vezetői megbe-t szélésen megtárgyaljuk a bi­zottságok munkáját, értékel­jük a felvett jegyzőkönyve­ket. Az ülésen ott van a fel­ügyelő, az intéző bizottság elnöke, az ellenőrzési osz­tály vezetője, a belső ellen­őr. — A szövetkezetnél ma már követelmény: az el­nök közvetlen irányítása alatt önálló ellenőrzési osztály működjön. Ide tar- toznak a belső, a hálózati és a függetlenített leltáro­zó ellenőrök. Munkájukhoz biztosítottak-e a feltéte­lek? — Szövetkezetünknél 1969 óta van ellenőrzési osztály. A belső ellenőrzés a pénzügyi, számviteli, ügyrendi előírá­sokat vizsgálja, míg a háló-? zaiti ellenőrzés legfőbb féri adata a társadalmi tulajdon védelme, a fogyasztói érdek- védelem, a szervezés állandó figyelése, a leltározás lebo­nyolítása, a szabad kasszás egységek szorosítása. Erre a munkára az osztályvezetőn kívül egy belső és nyolc há­lózati ellenőr áll rendelkezé­sünkre. Legalább két ellen­őrre lenne még szükségünk, pótlásukra azonban halvány remény sincs. — Azt hiszem, baj van az erkölcsi és az anyagi megbecsülésük körül... — Felelősségteljes, s egy­ben népszerűtlen munkakör­ről van szó, ezért sokan nem vállalják. A megüresedett he­lyeket szövetkezeten belül próbáltuk betölteni. Sikerte­lenül, hiszen a hálózatban lé­nyegesen jobbak a keresetek, mint a központi igazgatás te­rületén. Példát is mondok. Fiatal áruházi eladót alkal­maztunk ellenőrnek. Egy hó­nap múlva Visszament a boltba, nem tudott beletö­rődni abba. hogy 600 forint­tal kevesebbet kap havonta. Jellemző, hogy prémiummal, jutalommal együtt a legma­gasabb kereset is 3400 forinlt körül van. A kezdőké pedig alig haladja meg a 2100 fo­rintot. — Ugyanakkor a maga­sabb iskolai végzetséget szigorúan megkövetelik. — A minimum az érettsé­gi. Szerencsére nálunk nin­csenek ilyen gondök. Az osz­tályvezető és a belső ellenőr felsőfokú végzettséggel ren­delkezik. Két ellenőr most jár hasonló iskolába. A töb­bieknek középfokú ellenőri képesítése van, va|gy hama­rosan megszerzik. Az viszont csöppet sem megnyugtató, hogy nincs szervezett köz­ponti ellenőrképzés, csupán tanfolyamok elvégzésére van lehetőség. — Ebben az évben ki­lenc átfogó vizsgálatra ke­rült sor. Mik voltak ezek? — Részletesen ellenőrizték az SZTK-ügyinitézést, a mér­legbeszámolót. Megnézték az Árpád étterem és szálloda működését, a felvásárlást, a, cukrászüzem, a ruházati és a zöldség-gyümölcsbolt munká­ját. — A fogyasztók érdek- védelmét 120 esetben el­lenőrizték, a célvizsgálatok száma elérte a 152-t. Van- e ezeknek foganatuk? — Tudom, dívik az olyan nézet, miszerint saját ellen­őreinket nem veszik komo­lyan, s ők is elnézőek a sza­bálytalankodókkal szemben. Nos, nézzük a tényékét. Ez évben 28 figyelmeztetést, 23 fegyelmit kellett „kiosztani”. Az utóbbiak nagy része 10— 50—100 százalékos nyereség­elvonást jelent, de előfordult olyan eset is, amikor a dol­gozót felfüggesztettük állásá­ból. Szigorúan vesszük a lel­táreredményeket. Eddig 19 egység közül 14-ben módosí­tottuk az elszámolást. Három üzletvezető leváltását java­solták az ellenőrök, ami meg is történt. Erről csak annyit: a leltáreredmények javultak az előző időszakhoz képest, de korántsem lehetünk elé­gedettek. — Az egyik vendéglátó­ipari vezetőtől hallottam: a társadalmi ellenőrök sem­mihez sem értenek, csak akadékoskodnak. Hogyan vélekedik erről? — Előrebocsátom, a külső ellenőrzésre nagy szükség van. A bevételi igazgatóság, a tanács szakemberei, a né­pi, a társadalmi ellenőrök se­gítik munkánkat. Ha a vizs­gálat megalapozott, a hiba egyértelműen bebizonyítha­tó, a felelősségre vonás nem maradhat el, bármelyik ál­lami vagy társadalmi szerv dolgozói állapították azt meg — mondotta befejezésül Nagy Józsefné. Seres Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents